MÉSA

1. A Júda törzséből való „Kálebnek, Hecron fiának” az elsőszülött fia. Mésa volt az atyja, vagyis alapítója Zifnek (1Kr 2:18, 42).

2. Moáb királya Júda királyának, Josafátnak és Izrael királyai közül Ahábnak, Aháziának és Jórámnak az idejében. Izrael északi királyságának az alattvalóiként a moábiták Aháb királynak 100 000 bárányt és 100 000 nyíratlan hím juhot fizettek adóként, alighanem olyan fajtájúakat, amelyek híresek voltak a jó gyapjukról. Aháb halála után Mésa fellázadt Izrael királya, Aházia ellen. Ám Aházia rövid uralkodás után meghalt, és a fivére, Jórám került a trónra, aki szövetséget tudott kötni Júda királyával, Josafáttal, és Edom egy meg nem nevezett királyával, hogy ismét alattvalójává tegye Mésát. Miközben a seregeik egy nehéz utat tettek meg a Holt-tengertől D-re, elfogyott a vizük. Elizeus próféta azonban arról biztosította őket, hogy ha árkokat ásnak a kiszáradt völgyben, Jehova meg fogja ezeket tölteni vízzel (2Ki 1:1; 3:4–19).

Ez meg is történt, és a kora reggeli napsugár visszatükröződött a víz színén, ami olyannak tűnt a moábiták szemében, mintha vér lett volna. Ezt valószínűleg a frissen ásott árkokban lévő vörösagyag okozhatta. Az optikai csalódás miatt a moábiták azt hitték, hogy Izrael, Júda és Edom szövetséges seregei egymás ellen fordultak. Nem volt ésszerűtlenség tőlük ezt feltételezni, hisz tudtak arról, hogy Izrael és Júda féltékenyek voltak egymásra. Ezenkívül az edomiták sem kedvelték a júdaiakat, akik ez alkalommal Izrael szövetségesei voltak (2Ki 3:20–23; vö.: 2Kr 20:10, 11, 24, 25).

A moábiták, azt gondolva, hogy az ellenségeik lemészárolták egymást, így kiáltottak: „Rajta, zsákmányra, ó, Moáb!” Majd bementek Izrael táborába, de aztán menekülni kényszerültek. Izrael ezt követően lerombolta a moábita városokat, betömte a vízforrásaikat, és földbirtokaikat teledobálta kővel, míg el nem ért Kir-Harésetig (a moábi Kirig) (2Ki 3:23–25).

Amikor Mésa király rájött, hogy körbe lett zárva, 700 kardforgató emberével megpróbált áttörni Edom királyához (talán mert úgy gondolta, hogy ott lesz a leggyengébb az ellenállás), de ez nem sikerült neki. „Végül fogta az elsőszülött fiát, akinek majd uralkodni kellett volna helyette, és felajánlotta őt égő áldozatul a falon” (2Ki 3:26, 27).

A szövegmagyarázók közül a legtöbben egyetértenek abban, hogy Mésa a saját fiát ajánlotta fel áldozatként az istenének, Kámosnak. Az a néhány személy, aki más véleményen van, azt mondja, hogy Edom királyának foglyul ejtett fiát áldozta fel, és az Ámós 2:1-re hivatkozik bizonyítékul, ahol arról van szó, hogy Moáb „mésszé égette Edom királyának csontjait”. Igaz ugyan, hogy a héber nyelvtan lehetővé tesz ilyen értelmezést, de ez utóbbi elképzelés ellentmondani látszik egyéb ismert tényeknek. Nem tudni például olyanról, hogy a moábiták és az ammoniták, akik Izrael szomszédai voltak, az ellenségeiket ajánlották volna fel áldozatul az isteneiknek, az viszont köztudott, hogy a vallásukban szokás volt a saját gyermekeiket feláldozni égő áldozatként, hogy csillapítsák isteneik haragját (5Mó 12:30, 31; Mi 6:6, 7). Így már érthető, hogy a Kámos-imádó Mésa, amikor a közelgő vereség veszélye fenyegette, miért folyamodott ilyen drasztikus módszerekhez.

A Moábi kő: A Moábi kő Dzíbánban (Dibonban) került napvilágra 1868-ban. Általában Mésának tulajdonítják, és a tartalmát rendszerint a Királyok második könyvének a harmadik fejezetében feljegyzett eseményekkel kezdődő időszakra teszik. Ebben a híres feliratban Mésa megemlékezik arról, hogy lerázta magáról Izrael uralmát, amely az elmondása szerint 40 évig tartott. Ezenkívül arról is említést tesz a felirat, hogy Mésa milyen helységeket foglalt el (Medeba, Atarót, Nébó, Jahác), és hogy városokat meg egy utat épített. Amikor Mésa a győzelmeivel dicsekszik, beleértve azt is, melyet Izrael felett aratott, minden dicsőséget Kámos (Kemós) istennek tulajdonít. De Mésa tudott Izrael Istenéről, Jehováról is, mivel ennek a dokumentumnak a 18. sorában megtalálható a tetragram. Mésa itt a következőkkel dicsekszik: „Elhoztam onnan Jahve kultuszi edényeit is, és Kemós elé vittem” (KÉP: 1. köt. 946. o.). De amint az várható, a saját vereségéről és fiának a feláldozásáról nem beszél. A Biblical Archaeology Review (1986. május/június. 57. o.) megjegyzi: „A szabadon álló köveken vagy templomfalakon lévő, emlékműként szolgáló feliratok propagandának készültek, valamint azért, hogy a nemzet istenét és az ország uralkodóját dicsőítsék. Ennélfogva nem meglepő, hogy Mésa nem említi Izrael, Júda és Edom királyainak azt a hadjáratát, amelyet az ő országa ellen indítottak, és amelyről a Biblia részletesen beszámol.”

3. Saharaim fia, akit a felesége, Hódes szült. Mésa családfő lett Benjámin törzsében (1Kr 8:1, 8–10).

4. Az egyik határa annak a területnek, ahol Joktán leszármazottai laktak (1Mó 10:29, 30). A görög Septuaginta a Mésa nevet Masz·széʹ-nak fordítja. Emiatt úgy gondolják, hogy a „Mésa” egy másik olvasata a „Massa” névnek; így hívtak egy ismáelitát, akinek a leszármazottai, úgy tűnik, Arábiában telepedtek le (1Mó 25:13, 14).