ELIZEUS

(Isten megmentés):

Sáfát fia és Jehova prófétája az i. e. tizedik és kilencedik században; Illés próféta utódja. Jehova azt az utasítást adta Illésnek, hogy kenje fel az Ábel-Meholából való Elizeust. Amikor a kinevezés jeleként Illés rávetette a prófétai ruháját Elizeusra, az éppen szántott (1Ki 19:16). Tizenkét fogat bika volt Elizeus előtt, „és ő maga a tizenkettediknél volt”. Érdekes, hogy a XIX. században William Thomson a The Land and the Book c. könyvben (1887, 144. o.) elmondja, hogy az volt a szokás az araboknál, hogy kis ekéket használva együtt szántottak, és mindazt, amit egy nap alatt felszántottak, egyetlen ember is könnyedén be tudta vetni. Elizeus, aki a csoport végén haladt, meg tudott állni anélkül, hogy a többiek munkáját félbeszakította volna. Az, hogy Elizeus feláldozott egy fogat bikát, és a szerszámokat használta fel tüzelőanyagnak, ékesen bizonyítja a szolgálatkészségét, elszántságát és a Jehovától jövő elhívás iránti nagyraértékelését. Miután ételt készített, azonnal felkelt, és követte Illést (1Ki 19:19–21).

Elizeus talán úgy hat évig Illés szolgájaként tevékenykedett. Illés volt a fő próféta, Elizeus pedig szorosan együttműködött vele; úgy ismerték őt, mint „aki vizet öntött Illés kezére”, amikor az kezet mosott (2Ki 2:3–5; 3:11).

Elizeus attól kezdve, hogy csatlakozott Illéshez, prófétai munkát végzett Izraelben. E tevékenységét Aháb, Aházia, Jórám és Jéhu király uralma idején folytatta, egészen Joás uralkodásának napjaiig. Ugyanezen idő alatt Júdában Josafát, Jórám, Aházia, Atália, Joás és valószínűleg Amácija uralkodott. Elizeus még vagy 60 évig szolgált önállóan Illés távozása után (TÉRKÉP: 1. köt. 949. o.).

A Királyok második könyvében Elizeus prófétai tevékenységének beszámolója nincs igazán időrendi sorrendben. Például az 5. fejezet ír arról, hogy Géházi leprás lesz, és emiatt vissza kell vonulnia a közélettől, a 8. fejezetben viszont arról olvashatunk, hogy kedvesen beszél Jórámmal, Izrael királyával. Ugyanígy, fel van jegyezve a 13. fejezetben, hogy meghal Joás, Izrael királya, utána mégis azt említi a leírás, hogy még utoljára beszél Elizeussal (2Ki 13:12–21). A beszámoló némely részén úgy tűnik, hogy Elizeus tettei és csodái a természetük vagy hasonlóságuk szerint vannak csoportosítva, például: 1. azok, amelyeket a próféták vagy a népből mások érdekében vitt véghez (2Ki 4:1–6:7), majd 2. azok, amelyek a nemzettel és a királlyal voltak kapcsolatban (2Ki 6:8–7:20).

Illés utódjaként: Elizeus Illés utódjaként kb. i. e. 917-ben vagy nem sokkal utána kezd tevékenykedni, akkortól, hogy Illés felmegy az egekbe egy szélviharban (2Ki 1:17; 2:1, 11, 12). Illés távozása előtt Elizeus azt kéri tőle, hogy ’kétszeres rész legyen rajta szelleméből’, vagyis két részt kapjon, ahogy egy elsőszülöttnek járna. Azért nevezhető elsőszülöttnek, mert amikor Illés ráveti a prófétai ruháját, akkor hivatalosan kinevezést kap arra, hogy utódja legyen Illésnek (2Ki 2:9). Illés felismeri, hogy a szellem adományozása nem az ő hatásköre, ezért azt mondja Elizeusnak, hogy ha látja őt elvitetni, teljesül a kívánsága. Jehova az egyetértését mutatja ki azzal, hogy megengedi Elizeusnak, hogy lássa Illést felvitetni az egekbe egy szélviharban. Illés távozásakor a durva tapintású köntöse, vagyis a prófétai ruhája leesik róla. Elizeus felveszi, és ezzel azonosítja magát Illés utódjaként. A Jordán partján Jehova megmutatja, hogy Elizeussal van, mert csoda által szétválasztja a Jordán vizét, amikor Elizeus ráüt arra a köntössel (2Ki 2:9–15).

Elizeus átkel a folyón, és visszatér a próféták fiainak csoportjához, amely Jerikóban tartózkodik. Egy további esemény, amely megerősíti, hogy Elizeus Isten ezen prófétáinak a vezetője, az, hogy Jerikó vízkészletét – amely rossz volt, és vetéléseket okozott – egészségessé teszi: odamegy a víz forrásához, egy új csészécskéből sót szór bele, így attól kezdve „a víz. . . mind a mai napig egészséges” (2Ki 2:19–22).

Jerikóból felkapaszkodik a mintegy 900 m-rel a tengerszint fölött fekvő Bételbe, ahol még korábban Illés társaságában találkozott a próféták fiainak egy csoportjával (2Ki 2:3). Útközben egy csapat komisz gyerek jön ki elé, és nagy tiszteletlenséget mutatva a személye és prófétai tisztsége iránt, így csúfolódnak: „Menj fel, kopasz! Menj fel, kopasz!” Ezzel vagy azt akarják mondani, hogy menjen csak tovább Bételbe, vagy azt, hogy távozzon el a földről, ahogy szerintük az elődjével is történt (2Ki 2:11). Hogy megtanítsa őket és a szüleiket a Jehova prófétája iránti tiszteletre, hátrafordul, és Jehova nevében átkot szór rájuk. Akkor váratlanul két nőstény medve jön ki az erdőből, és darabokra tép közülük 42-t (2Ki 2:23, 24).

Jórám (Izrael királya), Josafát (Júda királya), valamint Edom királya kilátástalannak tűnő helyzetbe kerül egy víztelen pusztában, amikor hadjáratra indulnak, hogy leverjék Mésának, Moáb királyának a lázadását (akinek a nevéhez fűződik a Moábi kő). Josafát király kéri, hogy hívják oda Isten egyik prófétáját, és ezt meg is teszik. Elizeus hív egy húrpengető zenészt – de nem Jórám kedvéért, hanem csakis Josafát iránti tiszteletből, mivel ő Jehova kegyét élvezi –, hogy a zene hatására ihletést kapjon Jehovától. (Vö.: 1Sá 10:5, 6.) Árkokat ásat az emberekkel, melyek másnap reggelre megtelnek vízzel. Amint a hajnali napfény rávetődik az árokban lévő vízre, a moábiták szemében úgy tűnik, mintha az vér lenne. Azt gondolván, hogy az izraeliták és a szövetségeseik összezavarodtak a harcban, és lemészárolták egymást, a moábiták megrohamozzák a tábort, hogy lecsapjanak a zsákmányra. Ám legnagyobb meglepetésükre Izrael felkel, és vereséget mér rájuk (2Ki 3:4–27). Ez i. e. 917 és 913 között történt.

Ekkor olyan csodáknak a sorozata jelenik meg az Elizeusról szóló beszámolóban, amelyek családoknál történnek. Egy korábban a próféták fiai közé tartozó ember özvegye súlyos ínségbe jut. Elizeus csoda által megsokszorozza az asszony csekélyke olajkészletét, és megmenti a fiait attól, hogy a hitelezője elvigye őket rabszolgának (2Ki 4:1–7). Ez a csoda hasonlít Illésnek a második csodájára, amikor is megsokszorozta a sareptai özvegyasszony lisztjét és olaját (1Ki 17:8–16).

Sunemben, Jezréel völgyében egy előkelő asszony nem mindennapi vendégszeretetet mutat Elizeus iránt, mivel felismeri, hogy ő „Isten szent embere”, s ezért még szobát is biztosít a számára, mivel Elizeus gyakran megfordul nála. Elizeus hálából megígéri az asszonynak, hogy fia születik, noha a férje már idős. Az ígéretnek megfelelően úgy egy évvel később valóban megszületik a fiú, csakhogy még gyermekként meg is hal. Ekkor Elizeus – első ízben támasztva fel valakit – visszahozza a fiút az élők sorába, hasonlóan ahhoz, ahogyan Illés feltámasztotta a sareptai özvegyasszony fiát (2Ki 4:8–37; 1Ki 17:17–24). Amiért az asszony kedvesen bánt Isten prófétájával, gazdag áldásban részesül. (Vö.: Mt 10:41.)

Elizeus visszatér Gilgálba, az ott élő próféták fiaihoz. Ez a város a hegyekben fekszik, Bételtől É-ra. Éhínség van azon a vidéken. Amikor főzeléket készítenek, valaki véletlenül egy kis mérgező tököt is tesz az ételbe. Ahogy megkóstolják, felkiáltanak: „Halál van a fazékban, ó, igaz Isten embere!” Mivel nem helyes éhínség idején pazarolni az ételt, Elizeus kér egy kis lisztet, beleszórja a fazékba, és ehetővé teszi a főzeléket, úgyhogy már „nem [lesz] semmi ártalmas a fazékban” (2Ki 4:38–41).

Az éhínség kritikus időszakában az izraelita imádók egy hűséges maradéka, melynek tagjai nem hajolnak meg Baál előtt, értékelik Jehova prófétáinak az erőfeszítéseit, és élelemmel látják el őket. Amikor egy ember 20 árpakenyeret és némi gabonát hoz, Elizeus megparancsolja, hogy ebből a kevésből adjanak mindannyiuknak. Az ám, de „a próféták fiai” 100-an vannak! Noha az, aki felszolgálja az ételt, kételkedik, mégis mindannyian megelégedésig esznek, sőt még marad is valamennyi étel (2Ki 4:42–44; vö.: Mk 6:35–44).

Meggyógyítja Naámánt: II. Ben-Hadád, Szíria királya, az uralma idején elküldi a leprában szenvedő, igen nagyra becsült hadvezérét, Naámánt Izrael királyához, hogy kigyógyíttassa a leprájából. Korábban ez a vitéz ember a betegsége ellenére megmenti Szíriát. Nyilvánvaló, hogy leprája nem akadályozza őt abban, hogy ilyen magas pozíciót töltsön be Szíriában, jóllehet Izraelben már eltávolították volna ezért a tisztségéből (3Mó 13:46). Ben-Hadád király Naámánt egy izraelita kislány tanúskodása eredményeként küldi el, aki a foglyuk, és Naámán házában szolgál. Ez a kislány bízik Jehovában, és beszél úrnőjének Jehova prófétájáról, az izraeli Elizeusról. Izrael királya meg van győződve róla, hogy Ben-Hadád összetűzésre keres alkalmat, vagy ahogy ő fogalmaz: „Hát Isten vagyok én, hogy halálra adjak és életben tartsak?” Elizeus hallva a király aggodalmáról, ezt mondja neki: „Hadd jöjjön el hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izraelben” (2Ki 5:1–8).

Elizeus nem megy ki Naámán elé, hanem a szolgája által közli az utasításokat, vagyis hogy Naámán fürödjön meg hétszer a Jordánban. Naámán először dühbe gurul, de végül megalázza magát, és végrehajtja ezt az egyszerű műveletet, így megtisztul. Visszamegy Elizeushoz, és megesküszik, hogy attól kezdve Jehovát, Izrael Istenét fogja szolgálni hűségben. Magával visz valamennyi izraeli földet, „amennyi egy öszvérpár terhe”, amelyen Jehovának áldoz majd, kétségkívül közben a jeruzsálemi templom felé fordulva. El fogja látni a munkáját mint Szíria királyának tisztviselője, ami azt is magában foglalja, hogy a királlyal be kell mennie majd Rimmonnak, a hamis istennek a házába, és mivel a király őrá támaszkodik, meg kell majd hajolnia a királlyal együtt, de – mint mondja – nem lesz többé Rimmon imádója. Nem vallásos cselekedetet fog ezzel végrehajtani, hanem csupán a király szolgálatában betöltött feladatát látja majd el. Ajándékot ajánl fel Elizeusnak, de az visszautasítja. Ez összhangban van azzal az alapelvvel, hogy mivel a csoda Jehova erejével, és nem az ő erejével történt, nem fog hasznot húzni abból a tisztségből, amellyel Jehova ruházta fel őt (2Ki 5:9–19; vö.: Mt 10:8).

Elizeus szolgája, Géházi viszont az önző nyereség utáni mohó vágyából Naámán után ered, és kér abból az ajándékból, amelyet Elizeus nem fogadott el. Hazugsággal próbálja eltitkolni az ügyet Elizeus elől. Méltó büntetésként Elizeus közli vele: „Naámán leprája rád és utódaidra ragad, időtlen időkre” (2Ki 5:20–27).

A próféták fiainak, akikkel Elizeus együtt van, tágasabb helyre kell menniük lakni. A Jordán közelében éppen gerendának valót vágnak új otthonukhoz. Az egyik próféta egy kölcsönbe kapott fejszével dolgozik, és a fejsze foka lerepül, bele a vízbe. Mivel Elizeus, úgy tűnik, aggódik amiatt, nehogy szégyen érje a prófétákat, beledob egy darab fát a vízbe, oda, ahová a fejsze foka esett, és az feljön a víz felszínére. Jehova ezáltal bebizonyítja, hogy támogatja a prófétáit (2Ki 6:1–7).

Izrael megszabadul Szíriától: Jórámnak, Izrael királyának az uralkodása idején Szíria azt tervezi, hogy rajtaütésszerűen megtámadja Izraelt. Ám annak köszönhetően, hogy Elizeus a szírek minden lépéséről tájékoztatja Jórám királyt, II. Ben-Hadád hadműveletei többször is kudarcba fulladnak. Ben-Hadád először azt hiszi, hogy áruló van a táborában, de amikor rájön, hogy mi a valódi oka a nehézségeknek, lovakkal és harci szekerekkel felszerelt katonai csapatot küld Dótánba, hogy fogják el Elizeust (KÉP: 1. köt. 950. o.). Elizeus szolgáját félelem tölti el, de Elizeus imában arra kéri Istent, hogy nyissa meg a szolga szemét, „és íme, a hegyvidék tele [van] tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül”. Ekkor, amint a szír csapatok közelednek és fokozatosan bekerítik őket, Elizeus az előző csodának épp az ellenkezőjét kéri imában: „Verd meg, kérlek, ezt a nemzetet vaksággal.” Majd Elizeus e szavakkal fordul a szírekhez: „Kövessetek engem”. Ám nem kell kézen fogva vezetnie őket, ami arra utal, hogy vakságuk inkább mentális, semmint fizikai vakság. Nem ismerik fel azt, akinek az elfogására érkeztek, és azt sem fogják fel, hogy hová vezeti őket Elizeus (2Ki 6:8–19).

Milyenfajta vaksággal sújtotta Jehova a szíreket, akik azon igyekeztek, hogy elfogják Elizeust?

Erről a típusú vakságról William James a The Principles of Psychology (1981, 1. köt. 59. o.) c. könyvében kijelenti: „Az agykérgi rendellenesség legérdekesebb hatása a mentális vakság. Ez nem annyira az optikai hatásokra való érzéketlenség, mint inkább az azok értelmezésére való képesség hiánya. Lélektani szempontból úgy értelmezhető, mint az optikai érzékelés és az annak jelentése közötti társítás képességének az elvesztése; ezenkívül magyarázható még bármilyen szakadással, mely az optikai központokat és az olyan központokat összekötő pályákon lép fel, melyekben gondolatoknak kellene létrejönniük.”

Elizeus Szamáriába vezeti a szíreket, és imádkozik Jehovához, hogy nyissa meg a szemüket. A szírek ekkor Szamária kellős közepén, épp Jórám király előtt találják magukat. Amikor Elizeus megakadályozza Izrael királyát abban, hogy megölje a szíreket, mert – mint mondja – azok olyanok, akár a hadifoglyok, ezzel kimutatja a Jehova hatalmába vetett hitét, valamint azt, hogy egyáltalán nincs benne bosszúszomj. Azt az utasítást adja a királynak, hogy lássa el táplálékkal a szíreket, így azok lakomában részesülnek, és hazaküldik őket. Hová vezet mindez? „A szírek rablócsapatai ezután már egyszer sem [jönnek] be Izrael földjére” (2Ki 6:20–23).

Később azonban II. Ben-Hadád betör az országba, de nem véletlenszerű fosztogató portyákkal, hanem nagy erővel ostrom alá veszi Szamáriát. Annyira súlyos az ostrom, hogy legalább egy ízben arról számolnak be a királynak, hogy egy asszony a saját fiát eszi meg. Aháb leszármazottjaként Jórám király, „a gyilkos fajzat” esküvel fogadja, hogy megöli Elizeust. Ám az elhamarkodott eskü nem válik valóra. Jórám a segédtisztjével megérkezvén a próféta házához, azt mondja, hogy oda minden reménye azt illetően, hogy Jehova segíteni fog. Elizeus biztosítja a királyt afelől, hogy másnap bőven lesz ennivaló. A király segédtisztje gúnyt űz ebből a jövendölésből, ezért Elizeus így szól hozzá: „Íme, meglátod szemeddel, de nem eszel belőle.” Jehova olyan zajt kelt a szírek táborában, hogy azok azt hiszik, több nemzet egyesülésével nagy sereg közeledik feléjük, ezért elmenekülnek, és érintetlenül otthagyják minden élelmüket. Amikor a király tudomására jut, hogy a szírek elhagyták a várost, megbízza segédtisztjét Szamária kapubejárójának őrzésével, ahol az izraeliták éhező tömege, miközben kiront, hogy kifossza a tábort, összetapossa a segédtisztet, úgyhogy meghal. Látja ugyan az élelmet, de nem eszik belőle (2Ki 6:24–7:20).

Hazáel és Jéhu királyi kinevezése: Figyelmünk ekkor a szíriai Damaszkusz felé terelődik, ahol II. Ben-Hadád király haldoklik. Követe, Hazáel találkozik Elizeussal, hogy megtudja, ura felgyógyul-e. Jehova szelleme működni kezd Elizeuson, és szomorú képet láttat vele Elizeus legnagyobb bánatára: Hazáel – aki kitúrja helyéről Ben-Hadádot – idővel kimondhatatlan károkat okoz Izraelnek, noha ez jogos büntetés lesz Jehovától a bűneiért. Elizeus a következő szavakkal küldi őt Ben-Hadádhoz: „»Bizonyosan felgyógyulsz«, és Jehova megmutatta nekem, hogy meg fog halni.” Hazáel az üzenet első részét szóban adja át, a másodikat pedig foganatosítja: nedves takaróval megfojtja a királyt, és megkaparintja Szíria trónját (2Ki 8:7–15).

Elizeusnak még végre kell hajtania egy feladatot, melyet Illés nem végzett el, nevezetesen fel kell kennie Jéhut Isten ítélet-végrehajtójának Aháb gonosz háza ellen (2Ki 9:1–10). Ő ezt 18 évvel azután viszi véghez, hogy Jehova parancsot ad erre Illésnek. Elizeus fokról fokra meglátja az 1Királyok 19:15–17-ben és a 21:21–24-ben feljegyzett próféciák teljesedését.

Jéhu felkenetésekor Jórám uralkodik Izraelben, és az unokaöccse, Aházia Júdában. A szír Hazáel az uralma idején súlyos vereséget mér Izraelre, és Rámót-Gileádnál egy csatában megsebesíti Jórámot (2Ki 9:15). Jéhu nem vesztegeti az időt, hanem azonnal végrehajtja a megbízatását, hogy irtsa ki Aháb gonosz házát, és ne hagyjon abból senkit sem életben (2Ki 10:11). Először Izrael királya, Jórám nyomába ered, aki Jezréelben lábadozik. A városon kívül találkozik Jórámmal, megöli őt, és a jezréeli Nábót földbirtokára veti Illés próféciájával összhangban (2Ki 9:16, 21–26). Jezréelbe érve Jéhu meggyilkolja Jezabelt, Izrael királyának, Jórámnak az anyját, Júda királyának, Aháziának a nagyanyját. Jéhu eltemettette volna Jezabelt, de Jehova úgy intézi a dolgokat, hogy kutyák egyék meg Jezabel testét, éppen úgy, ahogy a prófétája, Illés korábban megjövendölte, hogy így ne legyen sírja, amely megörökítené az emlékét (2Ki 9:30–37). Aháb 70 fiát lefejezik. Aháb unokáját, Aháziát is megölik (2Ki 10:1–9; 9:27, 28), valamint Aházia 42 testvére életének is véget vet Jéhu ítélet-végrehajtó kardja (2Ki 10:12–14; 1Ki 21:17–24).

Kiirtatik a Baál-imádat: Jéhu folytatja vágtáját Szamária, a főváros felé, és találkozik Jonadábbal, aki teljes mértékben támogatja őt a Baál-imádat kiirtásában, így ketten vágtatnak Szamáriába, hogy szemtanúi legyenek a végső csapásnak, melynek során végérvényesen megszűnik a Baál-imádat Izraelben. Jéhu taktikához folyamodik: összegyűjti Baál összes imádóját Baál házába, és felveteti velük az azonosító ruhájukat. A ház megtelik egyik végétől a másikig, és Jehova egyetlen imádója sincs közöttük. Jéhu kiadja a parancsot, és az emberei levágják Baál összes imádóját, lerombolják a szent oszlopokat meg Baál házát, és elkülönítve tartják azt árnyékszékeknek (2Ki 10:15–27).

Így hát Elizeus befejezi azt a munkát, amelyet Illés elkezdett. A Baál-imádat ki lett irtva Izraelből. Elizeus nem vitetik fel az egekbe egy szélviharban, hogy máshová kerüljön a halála előtt, ahogyan ez Illéssel történt. Joásnak, Izrael királyának uralma idején Elizeus élete természetes halállal ér véget. Amikor még a halálos ágyán fekszik, Izrael megint bajba kerül Szíria miatt. Joás király felkeresi Elizeust, és nyilvánvalóan katonai segítséget kér a szírekkel szemben, amikor is a következő szavakkal fordul Elizeushoz: „Atyám, atyám, Izrael harci szekere és lovasai!” Elizeus kérésére Joás a földre üt a nyilaival. De mivel valódi lelkesedés nélkül teszi ezt, és csak háromszor, ezért Elizeus azt mondja neki, hogy ennek következtében mindössze három győzelmet arat Szíria felett. Ez be is teljesedik (2Ki 13:14–19, 25).

Elvégezte a munkáját: Mivel Isten szelleme nyugodott Elizeuson, eddig 15 csodát hajtott végre. Ám Jehova még a halála után is felhasználja őt egy csodához, és ez volt a tizenhatodik. Elizeus élete végéig hűséges maradt, és Isten elismerte őt. A temetése után a beszámoló szerint egy csoport éppen temetett egy férfit, de moábita rablócsapatok törtek be, és ennek láttán Elizeus sírhelyére dobták a férfit, majd elmenekültek. Amikor a férfi hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt, és lábra állt (2Ki 13:20, 21).

Jézus a Lukács 4:27 szerint prófétának nevezi Elizeust, és semmi kétség, hogy a Héberek 11:35-ben rá is utalás történik, akárcsak Illésre, mivel mindketten támasztottak fel halottakat. Illés olyan időszakban kezdte meg prófétai tevékenységét, amikor Izrael belemerült a Baál-imádatba, ezért buzgalmat kellett tanúsítania az igaz imádat iránt. Nagyon sokat tett azért, hogy számos ember szívét visszafordítsa Jehovához. Elizeus ott kezdte, ahol Illés abbahagyta, és bár az ő szolgálata békésebb volt, szívügyének tekintette, hogy az Illés által elkezdett munkát teljes mértékben elvégezze, és megérhette, hogy mindez végbe is menjen. Az ő nevéhez 16 csoda fűződik, míg Illéséhez 8. Illéshez hasonlóan ő is nagy buzgalommal volt Jehova neve és igaz imádata iránt. Türelmes, szeretetteljes, kedves volt, de ugyanakkor nagyon határozott, amikor Jehova nevéről volt szó. Nem vonakodott elmondani Isten ítéletét a gonoszokkal szemben. Kiérdemelte, hogy a Héberek 12:1-ben a ’tanúknak oly nagy fellegében’ kapjon helyet.