KUTYA, EB

(héb.: keʹlev; gör.: küʹón; kü·naʹri·on, ’kiskutya’ [Mt 15:26]):

Az izraeliták számára ez az állat szertartásilag tisztátalan volt, és ezért nem valószínű, hogy felötlött bennük, hogy képezzék (3Mó 11:27; Ézs 66:3). Jóllehet a Biblia gyakran ír juhokról és pásztorokról, egyedül Jób, egy nem izraelita férfi beszél a ’nyája kutyáiról’ (Jób 30:1).

A kutyák a dögevő madarakhoz hasonlóan döghúst is esznek, különösen a városokban. A Törvény kikötötte, hogy a vadállatok által széttépett húst a kutyáknak kell vetni (2Mó 22:31). Jehova olykor azt az ítéletet hozta az ellenségei fölött, hogy a holttestüket döghúst is evő kutyák egyék meg, vagy hogy a vérüket ilyen állatok nyalják fel. Mivel Jeroboám, Baása és Aháb király rettenetesen hűtlenül viselkedett, mindazokat, akik ezeknek a királyoknak a családjához tartoztak és a városban haltak meg, kutyák falták fel (1Ki 14:11; 16:4; 21:24). Jehova szavának a beteljesedéseként Aháb vérét kutyák nyalták fel, és a felesége, Jezabel testét is kutyák ették meg (1Ki 21:19; 22:38; 21:23; 2Ki 9:10, 35, 36). A zsoltáríró a következő szavakkal utalt arra, hogy kutyák fogják felnyalni Jehova népe ellenségeinek a vérét: „kutyáid nyelvének is jusson az ellenségekből” (Zs 68:23). A jövendölés úgy szólt, hogy kutyák is részt fognak venni a hűtlen Jeruzsálem és Júda elpusztításában: elragadják, megcsonkítják és felfalják a holttesteket, a vért pedig felnyalják (Jr 15:3).

Jelképes értelem: A kutyának az az undorító szokása, hogy a behabzsolt ételt kihányja, majd visszatér, hogy újra megegye, azoknak az életmódját szemlélteti, akik visszatérnek a korábbi erkölcstelen életükhöz, miután elhagyták az igazságosság útját (2Pt 2:20–22; Pl 26:11). Az erkölcsi szempontból tisztátalan személyeket a kutya szóval illetik. Isten Izraelnek adott törvénye kijelentette: „Ne vidd prostituáltnak a bérét vagy kutyának [„férfi prostituált”-nak, MKB, lábj.; „valószínűleg egy pederaszta; olyan valaki, aki végbélen keresztül közösül, főleg fiúkkal”, Rbi8, lábj.] az árát Jehovának, a te Istenednek a házába egyetlen fogadalom miatt sem, mert utálatosak ezek Jehovának, a te Istenednek, mindkettő utálatos” (5Mó 23:18). Akik a dögöt is evő kóbor kutyákhoz hasonlók, és undorító szokásokat gyakorolnak, például homoszexuálisak, leszbikusak, gonoszak és kegyetlenek, nem mehetnek be az Új Jeruzsálembe (Je 22:15; lásd még: Fi 3:2).

A következő példákból is kiderül, hogy ezeket a döghússal is táplálkozó vad kutyákat mennyire megvetették: „Hát kutya vagyok én. . .?” – üvöltötte Góliát Dávidnak, amiért az egy bottal ment felé (1Sá 17:43). „Kit kergetsz? Egy holt ebet?” – kérdezte Dávid Saul királytól önmagára utalva, így jelezve, hogy ő milyen jelentéktelen, hisz még annyit sem tud ártani Saulnak, mint egy holt eb (1Sá 24:14). Ehhez hasonlóan Jonatán fia, Mefibóset „holt eb”-nek nevezte magát Dávid király előtt, kifejezve ezzel, hogy ő a lehető legalacsonyabb helyzetben van (2Sá 9:8; lásd még: 2Sá 3:8; 16:9; 2Ki 8:13). Ézsaiás próféta néma, szunnyadozó, telhetetlen kutyákhoz hasonlította Isten állítólagos szellemi őrállóit, akik veszély idején teljesen haszontalanok (Ézs 56:10, 11). A Szentírás Jehova szolgáinak az ellenségeit is, és a nem zsidókat is kutyákhoz hasonlítja (Zs 22:16, 20; 59:6, 14; Mt 15:26, 27; lásd: SZÍROFÖNÍCIAI). Jézus Krisztus kutyákhoz hasonlította azokat, akik nem értékelik a szellemi dolgokat: „Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent” (Mt 7:6).

Annak fényében, hogy a kutyákhoz kedvezőtlen jelképes értelem társul, a Jézus szemléltetésében szereplő Lázár rendkívül alantas helyzetét jól érzékeltetik a következő szavak: „kutyák is jöttek, és nyaldosták a fekélyeit” (Lk 16:21). Azonban még egy megvetett kutya is jobb, mint egy kimúlt oroszlán, hiszen az élő eb érzékeli a körülötte lévő dolgokat, a kimúlt oroszlán, a fenséges vadállat viszont semmit sem tud, vagyis semmit sem érzékel (Pr 9:4, 5).

Amikor Isten elrendelte, hogy a Gedeon seregébe jelentkező önkénteseket tegyék próbára, a Szentírás utal a kutyának arra a szokására, hogy amikor vizet lefetyel, éberen figyeli a körülötte zajló eseményeket. Csak azokat választották ki a midiániták elleni harcra, akik úgy lefetyelték a vizet, „mint ahogyan a kutya lefetyel”, vagyis éberek voltak, és a kezüket a szájukhoz emelve ittak (Bí 7:5).