MOLOK

(a ’királyként uralkodik’ v. ’király’ jelentésű alapszóból, de a bóʹseth, ’szégyen’ szó magánhangzóival irtózatra utal):

Egy isten, akit az ammoniták imádtak, és feltehetően azonos Milkommal (1Ki 11:5, 7, 33). A Jeremiás 32:35-ben Molok neve együtt szerepel Baáléval, amiből feltételezhető, hogy ha a két isten nem is azonos, de valamiféle kapcsolat van közöttük. Számos szaktekintély inkább címnek tekinti a „Molok” megnevezést, és nem egy isten nevének, ennélfogva ma már úgy vélik, hogy a „Molok” szót akár több isten megnevezésére is használhatták.

A tudósok általában egyet értenek abban, hogy a 2Sámuel 12:30-ban és az 1Krónikák 20:2-ben szereplő Malkám szó az ammonita istennek, Milkomnak, azaz Moloknak a bálványszobrára utal, jóllehet a héber szót így is vissza lehet adni: „királyuk”. (Vö.: ÚRB, Kár.) A Szentírás egy korábbi részben az ammonita királyra a nevével, a Hánun névvel utal (2Sá 10:1–4); tehát logikus arra következtetni, hogy ha a kérdéses versekben a királyra akartak volna utalni, és nem a bálványra, akkor Hánun neve szerepelt volna bennük, és nem Malkámé. Ezenkívül szinte elképzelhetetlen, hogy egy király egy kb. 34 kg-os koronát viselt volna a fején. Emiatt gondolják azt is, hogy Dávid csupán rövid időre tette a fejére Malkám koronáját, és talán azért tett így, hogy jelét adja a hamis isten fölött aratott diadalának. A targum olvasata szerint, melyet számos fordító alapul vett, a koronát mindössze egyetlen ékkő díszítette. Ezért egyesek úgy vélik, hogy Dávid valójában ezt az ékkövet tette a fejére, nem magát a koronát.

Gyermekáldozatok Moloknak: A Törvény, melyet Isten adott Izraelnek, előírta, hogy halállal kell sújtani mindenkit, még a jövevényt is, aki ad az utódaiból Moloknak (3Mó 20:2–5). Mégis a hitehagyott izraeliták, Júda királyságában és a tíztörzs-királyságban is, átvitték az utódaikat a tűzön (2Ki 17:17, 18; Ez 23:4, 36–39).

Vannak, akik szerint az, hogy egyesek ’átvitték a tűzön’ az utódaikat Moloknak, olyan tisztulási rituálét jelentett, mely során a gyermekeiket odaszentelték ennek az istennek, mások viszont úgy gondolják, hogy szó szerint áldozatbemutatásra került sor. Mindenesetre nem kérdéses, hogy a kánaániták és a hitehagyott izraeliták valóban áldoztak gyermekeket (5Mó 12:31; Zs 106:37, 38). Júda királya, Aház „megégette fiait [„a fiát”, Sy; Kár., lábj.] a tűzben” (2Kr 28:3). A párhuzamos beszámolóban, a 2Királyok 16:3-ban ez áll: „sőt a tulajdon fiát is átvitte a tűzön”. Ez azt mutatja, hogy a ’tűzön való átvitel’, ha nem is mindig, de időnként áldozatbemutatást jelentett. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem mindig és nem mindenhol imádták egyformán Molokot. Például Salamon király az idegenből származó feleségei befolyására magaslatokat épített Moloknak és más isteneknek, de a Szentírás nem ír gyermekáldozatokról egészen Aház idejéig (1Ki 11:7, 8). Ha ezt a visszataszító szokást már korábban is gyakorolták volna, a Biblia bizonyára elítélte volna a korábbi királyok uralkodása alatt gyakorolt bálványimádat egyéb formáival együtt. Néhány szövegmagyarázó ezért úgy véli, hogy a ’tűzön való átvitel’ kifejezés eredetileg egy tisztulási rituálét jelentett, később pedig szó szerint áldozatbemutatást.

Az a gyakorlat, hogy gyermekeket „vittek át” a tűzön Moloknak, melyről a Káldi-fordítás a 3Mózes 18:21 lábjegyzetében tesz említést, alighanem arra utal, hogy odaszentelték ennek a hamis istennek a gyermekeket. Ezt az írásszöveget többféleképpen fordították: „Gyermekeidet ne szolgáltasd ki, hogy Molochnak szenteljék” (Kat.). „Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak” (ÚRB). „A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak” (Kár.). „Ne engedd, hogy Moloknak szenteljenek bárkit is az utódaid közül” (ÚV).

A Biblia csak két júdai királyról, Aházról és Manasséról írja azt, hogy átvitték az utódaikat a tűzön. Ám az, hogy ez a két király gyermekáldozatot mutatott be, a jelek szerint hozzájárult ahhoz, hogy elterjedjen ez a szokás az izraeliták körében (2Ki 16:3; 21:6; Jr 7:31; 19:4, 5; 32:35; Ez 20:26). Időnként a gyermekeket nem élve égették el, hanem előbb megölték őket (Ez 16:20, 21).

Jósiás király Júdában alkalmatlanná tette az imádatra Molok imádatának a központját, a Tófetet, hogy senki ne vihesse át az utódait a tűzön (2Ki 23:10–13). De ezzel még nem szüntette meg teljesen ezt a szokást. Ezékiel, aki 16 évvel Jósiás halála után kezdte meg a prófétai szolgálatát, arról írt, hogy ezt a szokást még az ő napjaiban is gyakorolták (Ez 20:31).

A tudósok elképzelései szerint Moloknak, akinek a gyermekeket áldozták, emberi alakja volt, bikafejjel. Állítólag a gyermekeket a Molokot ábrázoló, tűzforróra hevített szobor kitárt karjai közé vetették, hogy beleessenek a karok alatt lévő lángoló kemencébe. Ez az elképzelés főként a karthágói Kronoszról (Molokról) szóló leírás alapján jött létre, melyet az i. e. I. századi görög történetíró, Diodórosz Szikeliótész adott (Diodorus of Sicily. XX., 14., 4–6.).

A Molok imádatával összefüggő asztrológiáról bővebb információ található az ASZTROLÓGUSOK szócikkben.