Szívből hálás vagy az áldásaidért?

AMIKOR az izraeliták csoda útján megmenekültek az egyiptomi rabszolgaságból, először nagyon boldogok voltak, hogy szabadon imádhatják Jehovát (2Móz 14:29–15:1, 20, 21). De gyorsan megváltozott a szemléletmódjuk. Hamarosan már a sorsuk miatt panaszkodtak. Minek tudható be ez a változás? Annak, hogy nem arra összpontosítottak, hogy mi mindent tett értük Jehova, hanem a pusztai élet nehézségeire. Így panaszkodtak Mózesnek: „Miért hoztatok fel minket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hisz nincs se kenyér, se víz, és lelkünk már megutálta ezt a hitvány kenyeret [a mannát]” (4Móz 21:5).

Évszázadokkal később az ókori Izrael királya, Dávid így énekelt: „szerető-kedvességedben bízom; hadd örüljön szívem szabadításodnak! Énekelek Jehovának, mert megjutalmazott engem” (Zsolt 13:5, 6). Dávid nem feledkezett meg arról, amit Jehova a szerető-kedvességéből fakadóan érte tett. Sőt, rendszeresen időt szánt arra, hogy gondolkodjon Isten tettein (Zsolt 103:2). Jehova minket is sok mindennel megjutalmazott már, ezért bölcsen tesszük, ha nem vesszük magától értetődőnek, hogy segít nekünk. Nézzünk hát meg néhányat azok közül az áldások közül, amelyeket napjainkban áraszt ki ránk Isten.

„Jehova meghitt közelsége”

„Jehova meghitt közelsége az őt félőkkel van” – énekelte a zsoltáríró (Zsolt 25:14). Micsoda megtiszteltetés, hogy gyarló ember létünkre szoros kapcsolatot ápolhatunk Jehovával! De mi van akkor, ha valakit annyira lekötnek a mindennapi teendők, hogy egyre kevesebb ideje marad imádkozni? Mit gondolsz, milyen hatással lesz ez a Jehovával ápolt jó kapcsolatára? Jehova a barátunk, és ezért azt szeretné, ha bíznánk benne, és kiöntenénk neki a szívünket imában, ha beszélnénk neki a félelmeinkről, a vágyainkról és az aggodalmainkról (Péld 3:5, 6; Fil 4:6, 7). Ezért jól tesszük, ha gondolkodunk azon, hogy a mi imáink milyenek.

Paula, egy fiatal Tanú is elgondolkodott azon, hogy milyenek az imái, és rájött, hogy van mit javítania rajtuk. „Felvettem egy rossz szokást, mindig ugyanazokat a kifejezéseket ismételgettem, amikor Jehovához imádkoztam” – mondja. Paul kutatásba kezdett az imáról az Őrtorony-kiadványok indexében. Megtudta, hogy körülbelül 180 ima olvasható a Bibliában. Ezekben Jehova hajdanán élt szolgái még a legbensőbb érzéseiket is kiöntötték Istenüknek. „Elmélkedtem ezeken az imákon, így megtanultam konkrét dolgokért imádkozni – meséli Paul. – Ez segített abban, hogy ki tudjam tárni a szívem Jehovának. Most már alig várom, hogy imádkozhassak, és közben Jehova közelségét élvezhessem.”

’Eledel a kellő időben’

Jehovától jövő áldás a bibliai igazság is, az a sok ismeret, amelyet tőle kaptunk. Ennek a rengeteg tápláló szellemi eledelnek köszönhetően ’örömmel kiáltunk jó szívállapotunk miatt’ (Ézs 65:13, 14). De vigyáznunk kell, nehogy valamilyen káros dolog hatására elveszítsük az igazság iránti lelkesedésünket. Ha például odafigyelünk arra, amit a hitehagyottak mondanak, elhomályosodhat a gondolkodásunk, és nem fogjuk felismerni az értékét annak a szellemi eledelnek, melyről Jehova gondoskodik számunkra ’a kellő időben a hű és értelmes rabszolga’ által (Máté 24:45–47).

André sok éven át szolgálta már Jehovát, amikor nagyon keserű élményben volt része: hitehagyott elgondolásokkal félrevezették. Úgy érezte, hogy abból még semmi baja nem lehet, ha csupán átfut egy hitehagyott weboldalt. „Először csak érdekesnek találtam olvasgatni azt, amit a hitehagyottak igazságnak hívnak – meséli. – De minél jobban belemélyedtem, annál inkább úgy éreztem, hogy alapos okom van rá, hogy elhagyjam Jehova szervezetét. Később azonban utánajártam az érveknek, melyeket a hitehagyottak felhoztak Jehova Tanúi ellen, és rájöttem, hogy mennyire ravaszak ezek a hamis tanítók. Kiragadtak egy-egy kijelentést a Tanúk szavaiból, és kiforgatták őket. Ez volt az ő »meggyőző bizonyítékuk« ellenünk. Ekkor elhatároztam, hogy újra olvasni fogom a kiadványainkat, és elmegyek az összejövetelekre. Gyorsan rájöttem, hogy milyen sok mindenről lemaradtam.” André szerencsére visszatért a gyülekezethez.

’A testvérek egész közössége’

A szerető, egységes testvériségünk is egy áldás Jehovától (Zsolt 133:1). Nem véletlenül írta Péter apostol, hogy „a testvérek egész közösségét szeressétek” (1Pét 2:17). A keresztény testvériség tagjaiként kedves, segítőkész emberek társaságában lehetünk, akik olyanok nekünk, mintha a saját családtagjaink lennének, apák, anyák és testvérek (Márk 10:29, 30).

Ennek ellenére előfordulhat, hogy feszültté válik a kapcsolatunk a testvéreinkkel, aminek sokféle oka lehet. Például milyen könnyű felidegesíteni magunkat egy másik ember hibái miatt, és onnantól kezdve mindenért rossz szemmel nézni rá. Ha mi is ezen kapnánk magunkat, segíthet, ha arra gondolunk, hogy Jehova minden szolgáját szereti, a hibáik ellenére is. Ezenkívül, „ha azt állítjuk: »Nincs bűnünk«, félrevezetjük magunkat, és nincs meg bennünk az igazság” (1Ján 1:8). Törekedjünk hát arra, hogy ’továbbra is elviseljük egymást, és megbocsássunk egymásnak készséggel’. Ugye, minden okunk megvan erre? (Kol 3:13).

A fiatal Ann a saját kárán tanulta meg, hogy mekkora kincs a keresztény testvérek társasága. Hasonlóan viselkedett, mint Jézus szemléltetésében a tékozló fiú; lassanként eltávolodott a keresztény gyülekezettől. Idővel észhez tért, és visszajött az igazságba (Luk 15:11–24). Mit tanult Ann a vele történtekből? „Most, hogy újra Jehova szervezetéhez tartozhatok, minden egyes testvéremet és testvérnőmet értékesnek tartom, a hibáikkal együtt – mondja Ann. – Eddig mindig olyan gyorsan megtaláltam bennük a rosszat. De most elhatároztam, hogy nem engedem, hogy bármi is megfosszon azoktól az áldásoktól, melyeket a keresztény testvéreim társaságának köszönhetően kapok. Nincs semmi odakint a világban, amiért megérné elhagyni a szellemi paradicsomunkat.”

Mindig légy hálás az áldásaidért

A reménységünk – Isten Királysága, amely az emberiség minden problémáját meg fogja oldani – felbecsülhetetlenül értékes kincs. Amikor megismertük ezt a reménységet, a szívünk túlcsordult a hálától. Ugyanúgy éreztünk, ahogyan Jézus példázatában a kereskedő, aki „eladta mindenét”, hogy meg tudjon venni „egyetlen nagy értékű gyöngyöt” (Máté 13:45, 46). Jézus nem mondta, hogy a kereskedő később már nem tartotta olyan nagyra a gyöngyöt. Mi is tartsuk mindig ugyanolyan nagy becsben a nagyszerű reménységünket, mint akkor, amikor először hallottunk róla (1Tessz 5:8; Héb 6:19).

Vegyük például Jeant, aki már több mint 60 éve szolgálja Jehovát. „Az segít a leginkább Isten Királyságára összpontosítanom, hogy beszélek róla másoknak – mondja. – Ha valakinek felcsillan a szeme, mert megérti, hogy mi a Királyság, az rám is jó hatással van. Amikor látom, hogy mekkora változást hoz egy tanulmányozó életébe az, hogy megismeri az igazságot a Királyságról, rögtön az jut az eszembe, hogy milyen csodálatos igazságokat oszthatok meg másokkal.”

Minden okunk megvan arra, hogy hálásak legyünk azért a sok áldásért, amelyet Istentől kapunk. Bár az életünket megnehezíthetik olyan dolgok, mint az üldözés, egy betegség, az időskor, a depresszió, egy szeretett személy halála vagy az anyagi gondok, tudjuk, hogy ez mind csak átmeneti. Isten Királyságának az uralkodása idején a szellemi áldásaink mellett további áldások várnak ránk. Minden, ami most még szenvedést okoz, az új rendszerben a múlté lesz (Jel 21:4).

Addig is legyünk hálásak a szellemi áldásainkért, és becsüljük ugyanolyan nagyra őket, mint a zsoltáríró, aki így énekelt: „Sok mindent vittél véghez értünk, ó, Jehova Istenem, igen, a te csodás tetteidet és gondolataidat; senki sem hasonlítható hozzád. Ha beszélni és szólni akarnék is róluk, számosabbak, semhogy elmondhatnám” (Zsolt 40:5).

[Lábjegyzet]

[Kép a 18. oldalon]

Milyen nagy áldás, amikor megerősítenek minket szellemileg a próbák idején!