MENNYDÖRGÉS

A villámlást követő erőteljes hang. Amiatt következik be, hogy a levegő a villámlás, vagyis az elektromos kisülés révén keletkezett hőtől a villámcsatorna mentén felmelegszik és nyomban kitágul (Jób 28:26; 38:25).

A héber rá·ʽamʹ igét ( jel.: ’mennydörög’, ’dörög’) a Biblia olykor Jehovával kapcsolatban említi (1Sá 2:10; 2Sá 22:14; Zs 18:13), aki időnként a mennydörgést használta fel akarata megvalósításához. Például Sámuel napjaiban mennydörgéssel (héb.: raʹʽam) zavarta össze a filiszteusokat (1Sá 7:10; vö.: Ézs 29:6). Egy másik héber szónak (qól), melyet néhol „mennydörgés”-nek fordítanak (1Sá 12:17, 18, Rbi8, lábj.), alapvetően az a jelentése, hogy ’hang’ (2Mó 32:18, 19; 1Ki 19:12).

A mennydörgés félelmetes hangját a Biblia Jehova hangjával hozza összefüggésbe (Jób 37:4, 5; 40:9; Zs 29:3–9). Amikor bizonyos zsidók hallották, hogy Jehova Jézushoz beszél az égből, eltérő volt a véleményük arról, hogy vajon mennydörgött, vagy egy angyal szólt (Jn 12:28, 29; vö.: Je 6:1; 14:2; 19:6). Mivel a mennydörgés sokszor előfutára a viharnak, a „mennydörgések” Isten figyelmeztetéseit jelenthetik, ahogyan a Jelenések 8:5; 10:3, 4; 16:18-ban.

A zsidóknak a Sínai-hegy lábánál hallott mennydörgés Isten jelenlétének a megnyilvánulása volt (2Mó 19:16; vö.: Je 4:5; 11:19). A zsoltáríró szavai vagy erre az eseményre utalhatnak, vagy arra, amikor Isten felhőoszloppal (ahol a mennydörgés lejátszódik) vezette Izraelt: „Feleltem [mármint Jehova] neked a mennydörgés rejtekéből” (Zs 81:7).