Még teljesebb szolgálatra vágysz?

„HARAGUDTAM Jehovára — mondja Laura. — Csak imádkoztam és imádkoztam, segítsen rendezni az anyagi gondjainkat, hogy tovább tudjam folytatni az úttörőszolgálatot — de mindhiába. Végül abba kellett hagynom az úttörőszolgálatot. Azt is be kell vallanom, hogy irigykedtem azokra, akik folytatni tudták.”

Figyeld meg Michael esetét is, aki Jehova Tanúi egyik gyülekezetében kisegítőszolga. Felvigyázói tisztségre törekedett (1Timótheus 3:1). Amikor vágyódása beteljesületlen maradt éveken keresztül, oly keserű lett, hogy nem is akarta többé, hogy számításba vegyék ennél a kiváltságnál. „Egyszerűen nem tudtam volna elviselni az újabb csalódásból származó fájdalmat” — mondja.

Volt már hasonló tapasztalatod? Volt már, hogy le kellett mondanod egy dédelgetett teokratikus kiváltságról? Mondjuk, esetleg abba kellett hagynod az úttörőszolgálatot, vagyis nem szolgálhatsz tovább teljes idejű Királyság-hirdetőként? Vagy esetleg bizonyos gyülekezeti felelősségekre vágysz, amelyeket másokra bíztak? Az is meglehet, hogy sóváran vágysz arra, hogy a Bételben szolgálj vagy misszionárius legyél, de a körülményeid nem engedik.

„A halogatott reménység beteggé teszi a szívet” — ismeri el a Példabeszédek könyve (Példabeszédek 13:12). Ez különösen igaz lehet, amikor mások kapják meg azokat a kiváltságokat, melyekre mi vágytunk. Vajon Isten Szava gondoskodik éleslátásról, vigaszról és reményről mindazoknak, akik ilyen csalódást élnek át? Igen, gondoskodik. A 84. zsoltár valójában Jehova olyan szolgájának az érzéseit fejezi ki, akinek hasonló beteljesületlen vágyai voltak Jehova szolgálatát illetően.

Egy lévita értékelése

A 84. zsoltárt Kóré fiai, léviták szerezték, akik Jehova templomában szolgáltak, és igen nagyra becsülték szolgálati kiváltságaikat. „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! — kiált fel egyikük. — Kivánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornáczai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé” (Zsoltárok 84:2, 3).

Ez a lévita olyannyira vágyódott szolgálni Jehova templomában, hogy még a jeruzsálemi út szokványos látványa is vonzónak tűnt előtte. „Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt — mondja —; bizony áldással borítja el korai eső” (Zsoltárok 84:7). Igen az egyébként száraz terület olyan volt neki, mint a jól öntözött vidék.

Mivel a zsoltáríró nem papi lévita volt, mindössze egy hetet szolgálhatott a templomban minden hatodik hónapban (1Krónika 24:1–19; 2Krónika 23:8; Lukács 1:5, 8, 9). Többi idejét otthonában töltötte a lévita városok egyikében. Ezért énekelt így: „A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, a hová fiait helyezhesse, — a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem!” (Zsoltárok 84:4). Milyen boldog lett volna a lévita, ha — mint a madaraknak — neki is állandó lakóhelye lett volna a templomnál!

A lévita könnyen átadhatta volna magát a keserűségnek, amiért nem szolgálhatott a templomban gyakrabban. De annak örült, amennyit szolgálhatott, és biztosan felismerte, hogy a teljes szívű odaadás Jehova iránt megéri az erőfeszítést. Mi segített ennek a hűséges lévitának, hogy elégedett maradjon szolgálati kiváltságaival?

Tanulj meg elégedettnek lenni

„Jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” — mondja a lévita (Zsoltárok 84:11). Megértette, hogy egyetlen nap is felbecsülhetetlen kiváltság, melyet Jehova házában tölthet. S a lévita egy napnál sokkal többet szolgált a templomban. Kiváltságai miatt érzett elégedettsége öröménekre késztette.

Mi a helyzet velünk? Az áldásokra tekintünk, vagy hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, mennyi mindenünk van már eddig Jehova szolgálatában? Jehova az iránta való odaadás miatt rengeteg kiváltságot és feladatot bízott népére. Ezek között vannak a felvigyázásnak, a pásztorkodásnak és a tanításnak nagyobb felelősségei, és a teljes idejű szolgálat különböző ágai. De idetartoznak más értékes dolgok is, melyek Jehova imádatával kapcsolatosak.

Vegyük például a keresztény szolgálatot. Pál apostol ’cserépedényben lévő kincshez’ hasonlítja a kiváltságunkat, hogy a jó hírt prédikáljuk (2Korinthus 4:7). Felbecsülhetetlen kincsnek tartod az ilyen szolgálatot? Jézus Krisztus, aki élen járt a Királyság-prédikáló tevékenységben, így tekintette, s ezáltal példát mutatott (Máté 4:17). „Mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk . . ., nem csüggedünk el” — mondta Pál (2Korinthus 4:1).

A keresztény összejövetel szintén olyan szent gondoskodás, melyet nem szabad könnyedén venni. Összejöveteleinken létfontosságú ismeretet adnak át, és élvezhetjük egymás társaságát, melyre szükségünk van. Az összejöveteleken ezenkívül nyilvánosan megvallhatjuk hitünket és reménységünket azáltal, hogy rendszeresen hozzászólunk, és egyéb módon részt veszünk a programban (Zsidók 10:23–25). Összejöveteleink valóban olyan gondoskodások, melyeket becsben kell tartanunk!

Michael, akiről korábban említést tettünk, nagy becsben tartotta és mélységesen értékelte ezeket az áldásokat. De az a csalódottság, hogy nem szolgálhat vénként, ideiglenesen háttérbe szorította az ezek iránt érzett értékelését. Amikor újra ezekre összpontosított, vissza tudta nyerni a lelki egyensúlyát, és türelmesen tudott várni Jehovára.

Ahelyett hogy csalódottnak éreznénk magunkat, amiért nem kaptunk meg bizonyos kiváltságot, jobban tesszük, ha a zsoltáríróhoz hasonlóan újra átvizsgáljuk, hogyan áld meg minket Jehova.a Ha nem sok ilyet találunk, vizsgáljuk meg újra, s kérjük Jehovát, hogy nyissa meg szemünket, hadd lássuk, hogy milyen kiváltságaink vannak, hogyan áld meg minket, és hogyan használ fel minket az ő dicsőségére (Példabeszédek 10:22).

Azt is fontos felismernünk, hogy a különleges kiváltságokhoz, mint amilyen például a felvigyázói tisztség, sajátságos képesítési feltételek szükségesek (1Timótheus 3:1–7; Titus 1:5–9). Így hát meg kell vizsgálnunk magunkat, olyan területet keresve, ahol fejlődnünk kell, és utána tegyünk komoly erőfeszítéseket, hogy javuljunk (1Timótheus 4:12–15).

Ne kedvetlenedj el

Ha nem kapunk meg valamilyen szolgálati kiváltságot, nem szabad úgy következtetnünk, hogy Jehova jobban szereti azokat, akik ezt a kiváltságot élvezik, vagy hogy visszatart tőlünk valami jót. Bizony nem szabad irigyen azt feltételeznünk, hogy a többiek érdemtelenül kapták meg a kiváltságukat, emberi kivételezésből és nem teokratikus kinevezéssel. Ha ilyen gondolatokon töprengünk, ez féltékenységhez, viszályhoz vezethet, sőt ahhoz, hogy feladjuk az egészet (1Korinthus 3:3; Jakab 3:14–16).

Laura, akiről az elején tettünk említést, nem adta fel. Végül úrrá lett a harag és a féltékenység érzésein. Laura újra meg újra imádkozott Istenhez, segítsen legyőznie negatív reakcióját, hogy nem végezheti az úttörőszolgálatot. A gyülekezetben képesített férfiaktól is kért segítséget, és megnyugodott, hogy Isten szereti őt. „Jehova megadta nekem az elme békéjét — mondta. — Bár férjemmel most nem tudunk úttörőszolgálatot végezni, de jó szívvel gondolunk arra az időre, amikor megtettük, és erőt merítünk a múlt tapasztalataiból. Felnőtt fiunkat is segítjük az úttörőszolgálatában.” Laura, mivel elégedett, ezért most már tud ’örülni az örülőkkel’, akik az úttörőszolgálatot végzik (Róma 12:15).

Tűzz ki megvalósítható célokat

Hogy elégedettek legyünk jelenlegi szolgálati kiváltságainkkal, ahhoz nem kell felhagynunk a további teokratikus célok kitűzésével. Pál, mikor az égi feltámadást tárgyalta, arról beszélt, hogy ’ami előtte van, annak nekifeszül’. Azt is mondta: „amire eljutottunk, aszerint járjunk” (Filippi 3:13–16, Újfordítású revideált Biblia). A teokratikus célok segítenek nekifeszülni annak, ami előttünk van. Nehéz azonban reálisnak maradni a célokat illetően.

A reális célok ésszerűek, elérhetők (Filippi 4:5, NW). Ez nem jelenti azt, hogy a többéves, kemény munkával elérhető cél ésszerűtlen volna. Az ilyen hosszú távú célt úgy lehet elérni, ha fokozatosan egy sor köztes célt vagy lépést tűzünk ki. Ezek lehetnek szellemi haladásunk jelzői. Ha sikeresen elérünk minden egyes lépést, ettől a megelégedettség érzése tölt el minket, miközben haladunk, s nem a csalódottság.

Helyes egyensúly

Fontos azonban felismernünk, hogy körülményeink és korlátaink miatt nem kaphatunk meg néhány kiváltságot. Ha ilyeneket tűzünk ki célként, az csak csalódottsághoz és bosszúsághoz vezet. Az ilyen célokat félre kell tenni, legalábbis egyelőre. Ezt nem lesz nehéz megtennünk, ha isteni megelégedettségért imádkozunk, és ha Jehova akaratának a cselekvése a legfőbb gondunk. Ha kiváltságokra törekszünk, Jehova dicsősége a fontos, nem az, hogy elismerjék, mit valósítottunk meg mi személy szerint (Zsoltárok 16:5, 6; Máté 6:33). A Biblia találóan mondja: „Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek” (Példabeszédek 16:3).

Ha megvizsgáljuk a 84. zsoltárt, láthatjuk, hogy a zsoltáríró ilyen hozzáállást nyilvánított ki a szolgálati kiváltságokat illetően, és Jehova gazdagon megáldotta. Ezenkívül ez a zsoltár mind a mai napig a javára van Jehova népének.

Ha imateljesen Jehovába veted bizalmadat, egyensúlyban tarthatod a további kiváltságok iránti vágyadat a jelenlegiek miatt érzett megelégedettséggel. Az, hogy többet szeretnél tenni, sose vegye el az értékelésedet az iránt, amid jelenleg van, és az öröm iránt, hogy örökké szolgálhatod Jehovát. Bízzál Jehovában, mivel ez boldogságot eredményez, amint az a lévita szavaiból is kitűnik: „Seregeknek Ura! Boldog ember az, a ki bízik benned” (Zsoltárok 84:13).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

Kitűzhető célok

Olvassuk naponként a Bibliát (Józsué 1:8; Máté 4:4).

Növeljük felfogóképességünket Írás szerinti képzéssel (Zsidók 5:14).

Fejlesszünk ki szorosabb kapcsolatot Istennel (Zsoltárok 73:28).

Ápoljuk a szellem minden egyes gyümölcsét (Galátzia 5:22, 23).

Javítsunk imáink minőségén (Filippi 4:6, 7).

Váljunk hatékonyabbá a prédikálásban és a tanításban (1Timótheus 4:15, 16).

Olvassuk el Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóirat minden egyes számát, és elmélkedjünk el rajtuk (Zsoltárok 49:4).

[Képek a 9. oldalon]

Amikor személyes célokat tűzöl ki, Isten akarata legyen az első helyen