A gyengeség, a gonoszság és a megbánás meghatározása

A BŰN olyasmi, amit gyűlölnek a keresztények: alatta maradni Jehova igazságos irányadó mértékeinek (Zsidók 1:9). Időnként sajnos mindannyian követünk el bűnt. Mindannyian küzdelmet folytatunk az öröklött gyengeséggel és tökéletlenséggel. De a legtöbb esetben tiszta lelkiismerettel közeledhetünk Jehovához, ha bevalljuk neki bűneinket, és komolyan törekszünk arra, hogy ne ismételjük meg azokat (Róma 7:21–24; 1János 1:8, 9; 2:1, 2). Hálásak vagyunk Jehovának, hogy a váltságáldozat alapján a gyengeségeink ellenére is elfogadja szent szolgálatunkat.

Ha valaki a hústest gyengesége miatt esik súlyos bűnbe, égető szüksége van arra, hogy a Jakab 5:14–16-ban körvonalazott eljárással összhangban pásztorkodjanak felette: „Beteg-é valaki köztetek [szellemileg]? Hívja magához a gyülekezet véneit, . . . ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

Ezért amikor egy önátadott keresztény nagyon súlyos bűnt követ el, többre van szükség annál, mint hogy személyesen bevallja azt Jehovának. A véneknek meg kell tenniük bizonyos lépéseket, mivel a gyülekezet tisztasága vagy békéje van veszélyben (Máté 18:15–17; 1Korinthus 5:9–11; 6:9, 10). A véneknek talán meg kell határozniuk: Megbánást tanúsít az illető? Mi vezetett a bűnhöz? Egy egyszeri gyengeségből fakadó pillanat miatt következett be? A bűn gyakorlásáról volt szó? Az effajta meghatározás nem mindig egyszerű vagy kézenfekvő, és figyelemre méltó megkülönböztető képességet követel.

De mi van akkor, ha a bűn a helytelenség útjának követéséből és gonosz magaviseletből ered? Ilyenkor a vének felelőssége világos. Amikor egy a korinthusbeli gyülekezetben felmerült súlyos ügy kezelését irányította Pál apostol, ezt mondta: „Vessétek ki . . . e gonosz embert közűletek” (1Korinthus 5:13, Károli, 1899). Gonosz embereknek nincs helye a keresztény gyülekezetben.

A gyengeség, a gonoszság és a megbánás mérlegelése

Honnan tudhatják a vének, hogy megbánást tanúsít-e valaki?a Ez nem egy egyszerű kérdés. Gondolj például Dávid királyra. Házasságtörést, majd valójában gyilkosságot követett el. Jehova mégis életben hagyta (2Sámuel 11:2–24; 12:1–14). Aztán gondolj Anániásra és Szafirára. Hazug módon megpróbálták becsapni az apostolokat, nagylelkűbbnek tüntetve fel magukat képmutatóan, mint amilyenek valójában voltak. Súlyos dolog? Igen. Van olyan rossz mint a gyilkosság és a házasságtörés? Aligha! Ennek ellenére Anániás és Szafira az életével fizetett (Cselekedetek 5:1–11, Csia fordítás).

Mi az oka az eltérő ítéleteknek? Dávid a hústest gyengesége miatt esett súlyos bűnbe. Amikor szembesült tettével, megbánta bűnét, és Jehova megbocsátott neki — jóllehet komoly fegyelmezésben részesült a háznépében jelentkező bajokra vonatkozólag. Anániás és Szafira abban volt bűnös, hogy képmutatóan hazudott, megpróbálva becsapni a keresztény gyülekezetet, és így ’hazudni a szent szellemnek és Istennek’. Ez végül is bizonyítékul szolgált arra, hogy gonosz a szívük. Ennélfogva súlyosabb ítéletben részesültek.

Mindkét esetben Jehova ítélkezett, és az ítélete helyes volt, mert ő meg tudja vizsgálni a szíveket (Példabeszédek 17:3). Az emberi vének nem képesek erre. Nos akkor hogyan tudják a vének megítélni, hogy egy súlyos bűn gyengeséget bizonyít inkább, semmint gonoszságot?

Az igazság az, hogy minden bűn gonosz dolog, de nem minden bűnös gonosz. Hasonló bűnök gyengeséget bizonyíthatnak az egyik, és gonoszságot a másik személynél. Valóban, a bűn elkövetése rendszerint magában foglalja egy bizonyos fokig mind a gyengeséget, mind a gonoszságot a bűnös részéről. Az az egyik meghatározó tényező, hogy miként tekinti tettét a bűnös, és mit szándékozik tenni azzal kapcsolatban. Megbánást mutató szellemet tanúsít? A véneknek megkülönböztető képességre van szükségük ahhoz, hogy megállapítsák ezt. Hogyan tehetnek szert e megkülönböztető képességre? Pál apostol ezt ígérte Timótheusnak: „Gondolj állandóan arra, amit mondok: az Úr mindenben megkülönböztető képességet ad majd neked” (2Timótheus 2:7, NW ). Ha a vének „állandóan” Pál és a többi bibliaíró ihletett szavaira „gondolnak” alázatosan, akkor megszerzik majd az ahhoz szükséges megkülönböztető képességet, hogy helyes megvilágításban lássák azokat, akik bűnt követnek el a gyülekezetben. Ez esetben a döntéseik nem a saját gondolkodásmódjukat fogják tükrözni, hanem Jehováét (Példabeszédek 11:2; Máté 18:18).

Hogyan valósul ez meg? Az egyik módja ennek az, hogy megvizsgálják, miként írja le a Biblia a gonosz embereket, és megállapítják, hogy ráillik-e a leírás arra az egyénre, akivel foglalkoznak.

Felelősségvállalás és megbánás

Ádám és Éva voltak az első emberek, akik a gonoszság útját választották. Annak ellenére, hogy tökéletesek voltak és teljesen ismerték Jehova törvényét, fellázadtak az isteni szuverenitás ellen. Amikor Jehova eléjük tárta, amit tettek, figyelmet érdemlő módon reagáltak — Ádám Évát okolta, Éva pedig a kígyót! (1Mózes 3:12, 13). Hasonlítsd ezt össze Dávid mélységes alázatosságával. Amikor szembesült komoly bűneivel, vállalta értük a felelősséget, és bocsánatért esedezett, ezt mondván: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sámuel 12:13; Zsoltárok 51:6, 11, 12).

A vének jól teszik, ha megvizsgálják e két példát, amikor súlyos bűnt magában foglaló esetekkel foglalkoznak, főleg, ha felnőtt személy az elkövető. Vajon a bűnös tétovázás nélkül vállalja a felelősséget, s megbánást tanúsítva tekint Jehovára segítségért és megbocsátásért — miként Dávid, amikor bebizonyították neki bűnét —, vagy pedig igyekszik elbagatellizálni a tettét, s esetleg másvalakit okol? Igaz, a bűnt elkövető személy talán szeretné kifejteni, mi vezetett cselekedeteihez, és lehetnek olyan múltbeli vagy akár jelenlegi körülmények, amelyeket esetleg figyelembe kell venniük a véneknek annak eldöntésekor, hogy miként segítsenek neki. (Vö. Hóseás 4:14.) Neki viszont el kellene fogadnia, hogy ő az, aki bűnt követett el, és hogy őt terheli a felelősség Jehova előtt. Emlékezz: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket” (Zsoltárok 34:19).

A rossz gyakorlása

A Zsoltárok könyve sokszor utal gonosz emberekre. Az ilyen írásszövegek további segítséget nyújthatnak a véneknek annak megítéléséhez, hogy alapjában véve gonosz vagy gyenge egy személy. Gondolkodj el például Dávid király ihletett imáján: „Ne ragadj el gonoszokkal és jogtalanság cselekvőivel, kik békét beszélnek felebarátjaikkal, de rosszaság van szívükben” (Zsoltárok 28:3, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása). Figyeld meg, hogy a gonosz embereket párhuzamban említi a „jogtalanság cselekvőivel [gyakorlóival, NW ]”. Egy olyan személy, aki a hústest gyengesége miatt követ el bűnt, valószínűleg rögtön abbahagyja azt, amikor észre tér. De ha valaki ’gyakorolja’ a rosszat, úgyhogy az élete részévé válik, nos ez már lehet, hogy gonosz szívről tanúskodik.

Dávid a gonoszság egy másik jellemzőjét is megemlítette e versben. Anániáshoz és Szafirához hasonlóan a gonosz személy jó dolgokról beszél szájával, de rossz dolgok lakoznak szívében. Képmutató lehet, mint a Jézus napjaiban élt farizeusok, akik ’kívülről igazaknak látszottak ugyan az emberek előtt, de belül rakva voltak képmutatással és törvénytelenséggel’ (Máté 23:28; Lukács 11:39). Jehova gyűlöli a képmutatást (Példabeszédek 6:16–19). Ha valaki képmutató módon megpróbálja letagadni súlyos bűneit, még akkor is, amikor a bírói bizottsággal beszél, vagy csak azt ismeri el kénytelen-kelletlen, amit már amúgy is tudnak mások, s visszautasítja, hogy mindent bevalljon, nos ez könnyen lehet, hogy gonosz szívről tanúskodik.

Gőgös közöny Jehova iránt

A 10. zsoltár további olyan dolgokat körvonalaz, amelyek jellemzőek egy gonosz személyre. Itt azt olvassuk, hogy „a gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg”, a gonosz „semmibe veszi az Urat [tiszteletlenséget tanúsít Jehova iránt, NW ]” (Zsoltárok 10:2, 3, Katolikus fordítás). Hogyan tekintsünk egy olyan önátadott keresztényt, aki gőgös, és tiszteletlenséget tanúsít Jehova iránt? Ezek biztos, hogy gonosz elmebeli beállítottságok. Aki gyengeségből követ el bűnt, az megbánja bűnét, és keményen dolgozik azon, hogy változtasson cselekvési irányán, ha felismeri egyszer a bűnét, vagy felhívják rá a figyelmét (2Korinthus 7:10, 11). Ezzel szemben, ha azért követ el valaki bűnt, mert alapjában véve tiszteletlenséget tanúsít Jehova iránt, akkor mi fogja őt megállítani, hogy ne térjen vissza újra meg újra bűnös életformájához? Ha annak dacára is gőgös, hogy tanácsot kap a szelídség szellemében, hogyan lehet meg benne az őszinte és igazi megbánáshoz szükséges alázatosság?

Most vizsgáld meg Dávid azon szavait, amelyek egy kissé később következnek ugyanebben a zsoltárban: „Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: »Úgysem áll bosszút!«?” (Zsoltárok 10:13, K. f.). A keresztény gyülekezeti elrendezésben a gonosz ember ismeri a helyes és a helytelen közötti különbséget, de nem riad vissza a helytelenség cselekvésétől akkor, ha úgy gondolja, meg tudja úszni büntetlenül. Mindaddig, amíg nincs mit félni a leleplezéstől, teljesen szabad teret enged bűnös hajlamainak. Ha mégis fény derül bűneire, Dávidtól eltérően úgy mesterkedik, hogy elkerülje a fegyelmezést. Az ilyen ember nagy tiszteletlenséget mutat Jehova iránt. „Nincs ő előtte isten-félelem; . . . nem veti meg a rosszat” (Zsoltárok 36:2, 5).

Bajt okoz másoknak

Egy bűn rendszerint több mint egy személyre van kihatással. Egy házasságtörő egyén például bűnt követ el Isten ellen; becsapja a feleségét és gyermekeit; ha férjes nővel követ el bűnt, becsapja annak családját; és bemocskolja a gyülekezet jó nevét. Hogyan tekint minderre? Őszinte megbánással párosult szívbéli szomorúságot nyilvánít ki? Vagy a 94. zsoltárban leírt szellemet mutatja ki: „kérkednek a gonosztevők. Tiporják, URam, népedet, nyomorgatják örökségedet. Gyilkolják az özvegyet és a jövevényt, megölik az árvákat. Azt gondolják, nem látja az ÚR, nem veszi észre Jákób Istene” (Zsoltárok 94:4–7, Újfordítású revideált Biblia).

A gyülekezetben elbírálásra kerülő bűnök valószínűleg nem fognak gyilkolást és ölést magukban foglalni. De az itt bemutatott szellem — egy olyasvalakinél megmutatkozó szellem, aki készen áll arra, hogy személyes előnyszerzés érdekében csapjon be másokat — nyilvánvalóvá válhat, amikor a vének tüzetesen megvizsgálnak egy helytelenséget. Ez is fennhéjázás, ami ismertetőjele egy gonosz embernek (Példabeszédek 21:4). Ez homlokegyenest ellenkezik egy igaz keresztény szellemével, aki kész feláldozni magát a testvéréért (János 15:12, 13).

Isteni alapelvek alkalmazása

E néhány irányvonalnak nem az a célja, hogy szabályokat alkossunk belőlük. De képet adnak egy-két olyan dologról, amelyet valóban gonosznak tekint Jehova. Nem hajlandó valaki vállalni a felelősséget az elkövetett helytelenségért? Vajon a bűnt elkövető személy hetyke magabiztossággal vette semmibe a korábban kapott tanácsot, amely épp a szóban forgó ügyre vonatkozott? Súlyos helytelenség meggyökeresedett gyakorlásáról van szó? A vétkes felháborító közönnyel viseltetik Jehova törvénye iránt? Kitervelt erőfeszítéseket tett arra, hogy eltussolja a helytelenséget, miközben esetleg másokra is romboló hatással volt? (Júdás 4). Vajon az effajta erőfeszítések csak fokozódnak, amikor fény derül a helytelenségre? Vajon a vétkes teljesen közönyösen viszonyul a bajhoz, amelyet másoknak okozott, és a szégyenhez, amelyet Jehova nevére hozott? Mi a helyzet a beállítottságával? Gőgös vagy fennhéjázó, miután épületes, Írás szerinti tanácsot kapott? Nem érez szívbéli vágyat arra, hogy elkerülje a helytelenség újbóli elkövetését? Ha ilyen dolgokat vesznek észre a vének — amelyek erősen a megbánás hiányára utalnak —, akkor talán arra a következtetésre jutnak, hogy az elkövetett bűnök inkább a gonoszságot, semmint pusztán a hústest gyengeségét bizonyítják.

Még ha olyan személlyel van is dolguk a véneknek, aki a jelek szerint hajlik a gonoszságra, akkor sem hagynak fel azzal, hogy az igazságosság követésére intsék őt (Zsidók 3:12). A gonosz egyének lehet, hogy megbánják bűnüket és megváltoznak. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor miért ösztönözte Jehova a izraelitákat arra, hogy „hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban”? (Ésaiás 55:7). A vének egy bírói meghallgatás alatt talán feltűnő változást vesznek észre a szívállapotában, amint az a megbánást mutató magaviseletből és beállítottságból tükröződik.

Amikor a vének kiközösítenek valakit, még ilyenkor is arra ösztönzik őt mint pásztorok, hogy bánja meg bűnét, és próbáljon meg visszakerülni Jehova kegyébe. Emlékezz a Korinthusban élő „gonosz emberre”. Kétségkívül változtatott útján, és Pál később javasolta a visszafogadását (2Korinthus 2:7, 8). Fordíts figyelmet Manassé királyra is. Ő valóban nagyon gonosz volt, de amikor végül megbánta bűnét, Jehova elfogadta megbánását (2Királyok 21:10–16; 2Krónika 33:9, 13, 19).

Igaz, van olyan bűn, amire nincs bocsánat — ez a szent szellem elleni bűn (Zsidók 10:26, 27). Egyedül Jehova határozhatja meg, ki követett el ilyen bűnt. Embereknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy ezt megtegyék. A véneknek az a felelősségük, hogy tisztán tartsák a gyülekezetet, és segítsenek a megbánást tanúsító bűnösöknek felgyógyulni. Ha megkülönböztető képességgel és alázatossággal teszik ezt, engedve, hogy a döntéseik Jehova bölcsességét tükrözzék, akkor Jehova meg fogja áldani pásztorkodásuknak ezt az oldalát.

[Lábjegyzet]

[Kép a 29. oldalon]

Anániás és Szafira képmutatóan hazudott a szent szellemnek, és így szívbéli gonoszságot nyilvánított ki