Mit tanulhatunk a büszkeségről és az alázatról?

DÁVID király életében volt egy esemény, amely kiemeli a különbséget a valódi alázatosság és a helytelen büszkeség között. Az eset azután történt, miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet, és a fővárosává tette. Dávid Jehovát tekintette Izrael igazi Királyának, ezért intézkedett, hogy a szövetségládát, amely Isten jelenlétét jelképezte, hozzák a városba. Ez az esemény olyan fontos volt Dávidnak, hogy mindenki előtt, nyíltan kimutatta az örömét, miközben követte a szövetségládát hordozó papokat. Jeruzsálem lakói láthatták, amint királyuk „ugrál” és ’teljes erővel táncol’ (1Krónikák 15:15, 16, 29; 2Sámuel 6:11–16).

Dávid felesége, Mikál azonban nem csatlakozott ehhez a vidám felvonuláshoz. Az ablakból nézte, hogy mi történik, és ahelyett, hogy csodálta volna, amint Dávid dicséri Jehovát, „kezdett megvetést érezni iránta szívében” (2Sámuel 6:16). Miért érzett így Mikál? Nyilván azért, mert túl nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy ő Izrael első királyának, Saulnak a lánya, és a második királynak a felesége. Talán úgy érezte, hogy a férjének, a királynak, nem kellett volna az átlagemberek szintjére süllyednie, és hozzájuk hasonló módon ünnepelnie. Ilyen büszke érzéseket tárt fel az, ahogyan a hazatérő Dávidot üdvözölte. Maró gúnnyal ezt mondta: „Mily dicsőségessé tette magát ma Izrael királya, amikor e mai napon feltakarta magát szolgái rabszolgaleányainak szeme láttára, ahogy csak egy üresfejű takarja fel magát!” (2Sámuel 6:20).

Hogyan reagált erre a kritikára Dávid? Megdorgálta Mikált, kijelentve, hogy Jehova elvetette az apját, Sault, és neki kedvezett. Majd hozzátette: „Még ennél is jelentéktelenebbé teszem magamat, és alábbvaló leszek a magam szemében; és elhatároztam, hogy a rabszolgaleányokkal, akiket említettél, velük fogom megdicsőíteni magamat” (2Sámuel 6:21, 22).

Igen, Dávid elhatározta, hogy továbbra is alázatosan fogja szolgálni Jehovát. Ez a beállítottság segít megértenünk, miért nevezte Jehova Dávidot ’szíve szerint való férfinak’ (Cselekedetek 13:22; 1Sámuel 13:14). Valójában Dávid az alázatosság legkiválóbb példáját követte, magáét Jehova Istenét. Érdekes, hogy az a kifejezés, amelyet Dávid akkor használt, amikor azt mondta Mikálnak, hogy „alábbvaló leszek”, egy olyan héber szótőből ered, amellyel azt is jellemezni szokták, ahogyan Isten tekint az emberiségre. Noha Jehova a legnagyobb Személyiség a világegyetemben, a Zsoltárok 113:6, 7 úgy írja le őt, mint aki „leereszkedik [figyelmen kívül hagyja saját rangját vagy magasztos helyzetét, amikor magánál alsóbbrendűekkel bánik], hogy széttekintsen égen és földön, fölemeli az alacsony sorút a porból, fölmagasztalja a szegényt a hamugödörből”.

Mivel Jehova alázatos, nem csoda, hogy gyűlöli a büszke emberek ’kevély szemeit’ (Példabeszédek 6:16, 17). Amiért Mikál ezt a gonosz jellemvonást nyilvánította ki, és tiszteletlenséget mutatott az iránt, akit Isten királynak választott, nem lehetett része abban a kiváltságban, hogy fiút szüljön Dávidnak. Gyermektelenül halt meg. Milyen fontos tanulság ez számunkra! Mindenki, aki Isten tetszését szeretné élvezni, ezeket a szavakat kell, hogy kövesse: „övezzétek fel pedig magatokat alázatossággal egymás iránt, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak viszont ki nem érdemelt kedvességet ad” (1Péter 5:5).