SZERÉNYSÉG

Az a tulajdonság, hogy valaki tisztában van a korlátaival; egyszerűség. A héber cá·naʽʹ alapige a Mikeás 6:8-ban – az egyetlen előfordulási helyen a Bibliában – a „szerényen járj” kifejezéssel lett visszaadva. A Példabeszédek 11:2-ben az ezzel az igével rokon cá·núʹaʽ (szerény) melléknév fordul elő, és a vers szembeállítja ezt a tulajdonságot az elbizakodottsággal. Bár néhány tudós szerint ennek az alapigének a jelentése ’óvatosnak, gondosnak, megfontoltnak lenni’, sokan úgy vélik, hogy inkább azt jelenti, hogy ’szerénynek lenni’. Brown, Driver és Briggs műve, A Hebrew and English Lexicon of the Old Testament (1980, 857. o.) c. könyv például azt mondja, hogy az alapige azt a gondolatot hordozza magában, hogy valaki visszahúzódó, szerény vagy alázatos. A görög ai·dószʹ szót fordítják „szerénység”-nek (1Ti 2:9). Az ai·dószʹ szó erkölcsi értelemben tiszteletre vagy félelemmel vegyes tiszteletre utal, továbbá arra, hogy valaki tiszteli mások érzéseit vagy véleményét, és figyelembe veszi a saját lelkiismeretét. Ennélfogva szégyent, önértékelést, tiszteletet, józanságot és mértékletességet fejez ki (H. Liddell és R. Scott: A Greek-English Lexicon. H. Jones [átd.]; Oxford, 1968, 36. o.). Az ai·dószʹ szón kívül van egy másik, egyébként többször használatos görög szó is a „szégyen”-re (ai·szkhüʹné; 1Ko 1:27; Fi 3:19), és ezekre vonatkozóan Richard Trench szótárszerkesztő megjegyzi, hogy az ai·dószʹ „nemesebb gondolatot közvetítő szó, és nemesebb indítékot feltételez: többek között arra utal, hogy egy személy erkölcsileg idegenkedik attól, hogy tiszteletlenül viselkedjen, ez az erkölcsi idegenkedés gondolata pedig alig jelenik meg, ha egyáltalán megjelenik az [ai·szkhüʹné szóban]”. Azt mondja, hogy „[az ai·dószʹ] mindig visszatart egy jó embert attól, hogy valami illetlent tegyen, míg [az ai·szkhüʹné] időnként talán visszatart ettől egy rossz embert” (Synonyms of the New Testament. London, 1961, 64–65. o.). Vagyis az ai·dószʹ szó esetében nagy szerepe van a lelkiismeretnek, mely visszatartó erőként szolgál.

Az Isten szerinti szerénység: A Biblia sok tanácsot ad a szerénységgel, vagyis azzal kapcsolatban, hogy hogyan lássuk reálisan önmagunkat. „A szerényeknél bölcsesség van” – írja egy példabeszéd. Ez azért van így, mert egy szerény személyt nem ér olyanfajta szégyen, mint ami az elbizakodottsággal vagy a dicsekvéssel jár (Pl 11:2). A szerény ember Jehovának tetszően él, vagyis bölcs (Pl 3:5, 6; 8:13, 14). Jehova szereti az ilyen személyeket, és bölcsességgel áldja meg őket. Egyebek közt akkor élvezheti valaki Jehova helyeslését, ha ’szerényen jár Istenével’ (Mi 6:8). Ez például azt jelenti, hogy megérti, hogyan látja őt Isten, és elismeri, hogy mennyire bűnös Jehova nagyságához, tisztaságához és szentségéhez képest. Azt is magában foglalja, hogy el kell fogadnia, hogy Jehova alkotta őt, vagyis teljes mértékben tőle függ, és alá van rendelve az uralmának. Éva ezt nem fogadta el, és inkább a teljes függetlenség és önállóság útját választotta. Ha szerény lett volna, akkor elhessegette volna a fejéből azt a gondolatot, hogy ’olyan lehet, mint Isten: tudni fogja, mi a jó és mi a rossz’ (1Mó 3:4, 5). Pál apostol óva int a túlzott magabiztosságtól és az elbizakodottságtól, és ezt mondja: „folyton munkáljátok megmentéseteket, félelemmel és remegéssel” (Fi 2:12).

Mivel dicsekedjünk? A dicsekvésre való hajlam ellentéte a szerénységnek. Az alapelv ez: „Dicsérjen téged az idegen, ne a te szád, az idegenből jött, és ne a te ajkaid” (Pl 27:2). Maga Jehova ezt mondja: „»A bölcs ne dicsekedjen bölcsességével, az erős ne dicsekedjen erejével. A gazdag se dicsekedjen gazdagságával.« »Aki dicsekszik, inkább azzal dicsekedjen, hogy éleslátása van, és ismer engem, tudva, hogy én vagyok Jehova, aki szerető-kedvességet, jogot és igazságosságot gyakorlok a földön; mert ezekben gyönyörködöm«” (Jr 9:23, 24; vö.: Pl 12:9; 16:18, 19).

Hogyan tekinti Isten a szerényeket? Pál apostol beszél arról, hogyan tekinti Isten a szerényeket, és a saját példáját is felhozza arra, hogy hogyan lehet szerényen viselkedni a gyülekezetben. Ezt írta a korintuszi keresztényeknek: „Mert látjátok a tőle való elhívásotokat, testvérek, hogy nem sok olyan hívatott el, aki test szerint bölcs, nem sok hatalmas, nem sok előkelő származású; hanem a világ bolondjait választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a bölcs embereket, és a világ gyöngéit választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nem előkelőit és a lenézetteket választotta ki az Isten, a nem létezőket, hogy semmivé tegye a létezőket, hogy e g y test se dicsekedjen az Isten színe előtt. . . .úgy legyen, ahogy meg van írva: »Aki dicsekszik, Jehovával dicsekedjen.« És így én, amikor elmentem hozzátok, testvérek, nem magasröptű beszéddel vagy bölcsességgel mentem hirdetni nektek az Isten szent titkát. Mert úgy döntöttem, hogy semmi másról nem fogok tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, róla is mint oszlopra feszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy remegéssel mentem el hozzátok. A beszédem, és amit prédikáltam, nem a bölcsesség meggyőző szavaiban állt, hanem szellemnek és erőnek megmutatásában, hogy a hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején alapuljon” (1Ko 1:26–2:5).

„Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak”: A levelében később Pál arra helyezi a hangsúlyt, hogy mindenkinek szerénynek kell lennie, ahogy ő maga is szerény volt, azaz a kelleténél se többet, se kevesebbet nem gondolt magáról. A korintusziak abba a hibába estek, hogy többek közt Apollóssal, vagy még magával Pállal is dicsekedtek. Pál helyreigazította őket, és elmondta nekik, hogy az ilyen viselkedés testi és nem szellemi gondolkodásmódot tükröz. Ezt írta nekik: „Ezeket a dolgokat pedig, testvérek, úgy formáltam át a javatokra, hogy rám és Apollósra vonatkozzanak, hogy a mi esetünkön tanuljátok meg a szabályt: »Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak« [vagyis ne lépjék át azt a határt, melyet a Szentírás mond arról, hogy az emberek hogyan tekintsék egymást, illetve önmagukat], hogy egyikőtök se legyen felfuvalkodott, egyikért a másik ellen. Mert ki tesz téged mástól különbözővé? Igen, mid van, amit nem kaptál? Ha meg úgy kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” Aki az elméjében tartja ezt a tanácsot, nem fogja gőgösen kiemelni magát vagy másokat a többiek közül, és nem fog dicsekedni a családfájával, bőrszínével, nemzetiségével, külsejével, képességeivel, tudásával, éleselméjűségével stb. (1Ko 4:6, 7).

Jézus Krisztus példája: A szerénység legnagyobb példája Jézus Krisztus. Elmondta a tanítványainak, hogy semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak amit lát, hogy az Atya tesz, illetve hogy az Atyja nagyobb nála (Jn 5:19, 30; 14:28). Jézus nem engedte, hogy olyan címeken szólítsák őt, melyek nem illették. Amikor egy elöljáró úgy nevezte, hogy „Jó Tanító”, ezt válaszolta neki: „Miért nevezel engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Lk 18:18, 19). Azt is elmagyarázta a tanítványainak, hogy ők Jehova rabszolgái, így nem szabad felfuvalkodniuk, sem azért, mert megvalósítottak valamit Isten szolgálatában, sem azért, mert Isten szemében értékesek. Ehelyett inkább úgy kell gondolkodniuk, hogy ha megtették mindazt, amit feladatul kaptak, akkor is csak ’semmirekellő rabszolgák. Azt tették, amit tenniük kellett’ (Lk 17:10).

Másrészről az Úr Jézus Krisztus, aki tökéletes emberként élt a földön, felette állt a tökéletlen tanítványainak, és nagy hatalmat kapott az Atyjától. Mégis, amikor a tanítványaival volt, mindig figyelembe vette a korlátaikat. Tapintatosan képezte őket, és tisztelettel beszélt velük. Nem terhelte őket több mindennel, mint amit akkor képesek voltak elhordozni (Jn 16:12; vö.: Mt 11:28–30; 26:40, 41).

A ruházat és az anyagi javak: Amikor Pál arra utasította Timóteuszt, a felvigyázót, hogy segítsen a keresztényeknek a gyülekezetben, hogy jó viselkedés jellemezze őket, ezt mondta: „Az asszonyoktól. . . azt kívánom, hogy jól rendezett ruhában, szerénységgel és józan gondolkodással ékesítsék magukat, nem különféle hajfonatokkal, meg arannyal vagy gyöngyökkel vagy nagyon drága ruhaneművel, hanem úgy, ahogy a magukat istentisztelőnek valló asszonyokhoz illik, nevezetesen jó cselekedetekkel” (1Ti 2:9, 10). Az apostol nem volt az ellen, hogy az asszonyok ápoltak legyenek, és ízléses legyen a megjelenésük, hiszen azt tanácsolta, hogy „jól rendezett ruhában” járjanak. Inkább azt akarta kiemelni, hogy ne legyen hivalkodó a ruházatuk, ne hívják fel a figyelmet magukra vagy arra, hogy milyen anyagi körülményeik vannak. A szerénység magában foglalja a tiszteletet, az önértékelést, és azt, hogy valaki tekintettel van mások érzéseire. Egy keresztény ruházatának nem szabad illemsértőnek lennie, ami bántaná a gyülekezet tagjainak erkölcsi érzékét, és megbotránkoztatna néhányakat. Ez az öltözködésre vonatkozó tanács azt is megmutatja, hogy Jehova szerint hogyan kell gondolkodnia egy kereszténynek az anyagi javakról, illetve hogyan kell használnia azokat. (Lásd: ALÁZAT.)