FEGYELMEZÉS

A héber mú·szárʹ főnév és ennek az igei formája, a já·szarʹ a következő jelentéstartalmat hordozza: ’fegyelmezés’, ’büntetés’, ’helyreigazítás’, ’intés’. A görög Septuagintában és a Keresztény Görög Iratokban az ezeknek megfelelő pai·deiʹa főnév és pai·deuʹó ige alapvetően ugyanezt jelenti. A pai·deiʹa a ’gyermek’ jelentésű paisz szóból származik, és elsősorban olyasmikkel függ össze, amik szükségesek egy gyermek felneveléséhez: fegyelmezés, útmutatás, oktatás, helyreigazítás és büntetés.

A fegyelmezés forrása és célja: A szeretete kifejeződéseképpen Jehova fegyelmezésről gondoskodik a népe számára (Pl 3:11, 12). Oktatást nyújt, mely helyreigazítja a szolgái nézőpontját, és formálja a gondolkodóképességüket és viselkedésmódjukat. Mózes idejében az izraeliták fegyelmezése azt is magában foglalta, hogy láthatták Isten nagyságának a megnyilvánulásait. Jehova megmutatta a páratlan hatalmát, amikor Egyiptom minden istenén végrehajtotta ítéletét, kiszabadította a népét, és elpusztította az egyiptomi hadsereget a Vörös-tengerben. Félelmetes ítéleteket hajtott végre az engedetlen izraelitákon. Csoda útján gondoskodott élelemről és vízről, és egyúttal megtanította nekik, hogy fontos megszívlelni és alkalmazni mindazt, amit mond. Mindez azért volt, hogy alázatosságra nevelje őket, és az elméjükbe vésse, hogy helyénvaló módon kell félniük Jehovát, amit a hitükkel és engedelmességükkel tudtak kimutatni (5Mó 8:3–5; 11:2–7).

Jehova gyakran a képviselői – felhatalmazott személyek – által fegyelmez. Azt az izraelitát, aki hamisan azzal vádolta a feleségét, hogy nem volt szűz, amikor feleségül vette, a bíróként szolgáló véneknek meg kellett fegyelmezniük (5Mó 22:13–19). A szülők Jehovát képviselik, amikor helyénvalóan fegyelmezik a gyermekeiket. A gyerekeknek pedig úgy kell reagálniuk az ilyen fegyelmezésre, mint ami a szülői szeretet megnyilvánulása, és ami a tartós jólétük érdekében történik (Pl 1:8; 4:1, 13; 6:20–23; 13:1, 24; 15:5; 22:15; 23:13, 14; Ef 6:4). A keresztény gyülekezetben a vének Isten Szavát használják fegyelmezéskor, hogy intsenek, helyreigazítsanak és feddjenek (2Ti 3:16). A Jehovától jövő fegyelmezésnek, melyre akkor van szükség, ha egy keresztény helytelenséget cselekedett, az a célja, hogy az illető felépüljön a bűn elkövetése után, és hogy elkerülje az istentelen világra bekövetkező elmarasztaló ítéletet (1Ko 11:32). Jézus Krisztus, lévén a keresztény gyülekezet feje, a vonzalma megnyilvánulásaként gondoskodik a szükséges fegyelmezésről (Je 3:14, 19).

A fegyelmezés súlyos formája a gyülekezetből való kizárás. Pál apostol is ehhez folyamodott, amikor Alexandert és Himéneuszt ’átadta Sátánnak’ (1Ti 1:20). El lettek szakítva a gyülekezettől, és így újra a Sátán uralma alatt lévő világ részévé váltak (1Ko 5:5, 11–13).

Amit Jehova megenged, hogy eljöjjön a szolgáira üldözés formájában, az fegyelmezésül szolgálhat számukra, vagyis megedződhetnek általa, így megteremhetik az igazságosság kívánatos gyümölcsét, melyet békében élvezhetnek, miután a próba véget ér (Héb 12:4–11). Még Isten Fiát is felvértezte mindaz, amin keresztülment – vagyis amit Atyja megengedett –, hogy könyörületes és együtt érző főpap legyen (Héb 4:15).

Mihez vezet, ha megfogadjuk, illetve ha elutasítjuk a fegyelmezést? A gonoszok, a bolondok, vagyis az erkölcsi értelemben hitvány egyének azzal, hogy elutasítják a Jehovától jövő fegyelmezést, az ezzel szembeni gyűlöletüket mutatják ki (Zs 50:16, 17; Pl 1:7). Az ilyen ostobaság rossz következményei további fegyelmezésnek számítanak, mely gyakran súlyos büntetéssel jár. Ahogy a példabeszéd is mondja: „a bolondok fegyelmezése. . . bolondság” (Pl 16:22). Lehetséges, hogy szegénységet, szégyent, betegséget vagy akár korai halált hoznak magukra. Az izraeliták története megmutatja, milyen nagy lehet a veszteség. Nem figyeltek a próféták által adott fegyelmezésre, mely feddés és helyreigazítás formájában nyilvánult meg. Nem figyeltek oda a fegyelmezésre, mely abban mutatkozott meg, hogy Jehova visszatartotta az áldását és nem nyújtott védelmet számukra. Végül tapasztalták azt a súlyos fegyelmezést is, melyet Jehova előre bejelentett, vagyis a leigázást és a száműzetést (Jr 2:30; 5:3; 7:28; 17:23; 32:33; Hó 7:12–16; 10:10; So 3:2).

Ezzel szemben, ha valaki elfogadja a fegyelmezést, és egészséges módon féli Jehovát, az bölcs lesz, vagyis képes lesz helyesen használni az ismeretét, valamint ezáltal sok fájdalmat és szenvedést el tud kerülni. Ha valaki értékeléssel fogadja a kapott fegyelmezést és összhangban cselekszik azzal, akkor az hozzájárulhat a mostani életének meghosszabbításához, és egy örökké tartó jövő ígéretének örvendhet. Ezért jó lenne, ha nagyra értékelnénk a fegyelmezést (Pl 8:10, 33–35; 10:17).