IRIGYSÉG
A mások iránti neheztelés és bosszúság érzése, amelyet javaik, jólétük, kedvező helyzetük, állásuk vagy hírnevük vált ki. Az irigy ember magának akarja, ami másoké, és úgy érezheti, hogy akiknek a birtokában van az, ami után sóvárog, ahhoz nekik nincs is joguk. Míg a héber qin·ʼáʹ a szövegkörnyezettől függően buzgalmat, haragot, kizárólagos odaadáshoz való ragaszkodást vagy féltékenységet és irigységet is jelenthet (2Ki 19:31; Zs 79:5; 4Mó 25:11; 5:14; Jób 5:2), addig a görög phthoʹnosz szó mindig negatív értelmet közvetít, és irigységet jelent (Ró 1:29).
A bűnös ember egyik rossz hajlama az, hogy hajlik az irigységre (Jk 4:5). Az irigység gyűlöletet fejez ki. A filiszteusok irigyelték Izsák jólétét, ezért rosszindulatból betömték a kutakat, amelyekre nagy szüksége volt a nyájai és csordái megitatásához. Királyuk végül arra kérte Izsákot, hogy menjen el arról a vidékről (1Mó 26:14–16, 27). Kórah, Dátán és Abirám irigyelte Mózes és Áron méltóságát és tiszteletre méltó állását, ezért rosszindulatú szóbeli támadást intéztek ellenük (4Mó 16:1–3; Zs 106:16–18). Az, hogy a nép kedvezően fogadta Jézust, irigységgel töltötte el a papi elöljárókat és sok zsidó vént. Irigykedésük abban érte el tetőfokát, hogy Isten Fiát átadták Pilátusnak, hogy ítélje őt halálra (Mt 27:1, 2, 18; Mk 15:10).
Az olyan tanítások támogatása, amelyek nincsenek összhangban Jézus Krisztus tanításaival, irigységet szül. Az ilyesmiket tanító személyek nem Isten dicsőségét tekintik a legfontosabbnak, hanem a saját tanaik terjesztését. Az ebből fakadó irigység úgy nyilvánulhat meg, hogy igyekeznek hamis színben feltüntetni és bemocskolni az igaz keresztényeket, aláásva a munkájukat és egészséges hatásukat (1Ti 6:3, 4). Pál apostolnak harcolnia kellett azok ellen, akik helytelen indítékaik miatt irigységből prédikálták Krisztust. Rontani akarták Pál hírnevét és apostoli tekintélyét, amelyet irigyeltek tőle. Megpróbálták elbátortalanítani és elcsüggeszteni a bebörtönzött apostolt. Az ő rovására akarták kiemelni magukat, csak hogy elérjék önző céljaikat (Fi 1:15–17).
Veszélyes engedni az irigységnek: Akik csalással és erőszakkal érik el céljaikat, azok egy ideig talán jólétnek, biztonságnak és jó egészségnek örvendenek. A gonoszoknak talán még az is megadatik, hogy békében haljanak meg, minden nagyobb szenvedés nélkül. Amikor Isten szolgája elgondolkodik a saját, esetleg kedvezőtlenebb körülményein, irigykedni kezdhet a gonoszokra, ez pedig odavezethet, hogy már nem értékeli Isten akaratának a cselekvését, ahogy az Asáffal, a zsoltáríróval is megtörtént (Zs 73:2–14). Ezért van az, hogy a Szentírás újra meg újra jó okokat sorol fel, hogy miért ne irigykedjen az ember a gonoszokra, és miért ne térjen útjaikra: Az igazságtalanság gyakorlói éppoly mulandóak, mint a fű, amelyet hamar elszárít a tűző nap (Zs 37:1, 2). Örvendjenek bár jólétnek, akik erőszakkal érik el céljaikat, Jehova előtt utálatosak, és az átka van rajtuk (Pl 3:31–33). Olyan életet élnek, amelynek nincs jövője (Pl 23:17, 18; 24:1, 19, 20).
Az ihletett példabeszéd leírja, milyen szánalmas osztályrésze lesz az irigyeknek: „Az irigy [szó szerint: ’rossz, gonosz’] szemű ember értékes dolgokat igyekszik megszerezni magának, de nem tudja, hogy ínségbe jut” (Pl 28:22). Akinek tehát irigy a szeme, az a valóságban az ínség felé halad. Miközben küzd azért, hogy eljusson azoknak a szintjére, akiket irigyel, a helyes alapelveket feláldozva, erkölcsileg legyengül. Még ha sikerül is gazdagságra szert tennie, csak ideig-óráig lesz az az övé; a halálakor hátra kell hagynia. Így aztán a semmiért küzdött vagy ’igyekezett’. Jézus szerint az „irigy [szó szerint: ’gonosz’] szem” is azok közé a gonoszságok közé tartozik, amelyek belülről erednek, és beszennyezik az embert (Mk 7:22, 23).
Az irigység a test egyik megvetendő cselekedete, amely meggátolja az embert abban, hogy örökölje Isten Királyságát (Ga 5:19–21). Akik kitartanak benne, azok mind „halált érdemelnek” (Ró 1:29, 32). Isten szellemének a segítségével azonban ellen lehet állni az irigységre való hajlamnak (Ga 5:16–18, 25, 26; Tit 3:3–5; 1Pt 2:1).