BEJÁRAT

Egy szobának, egy háznak vagy valamilyen más épületnek a következő részekből áll a ’bejárata’ (héb.: peʹthach, 1Mó 19:11): 1. ’szemöldökfa’ (héb.: mas·qófʹ, 2Mó 12:7), vagyis egy vízszintes fa- vagy kőgerenda, mely az ajtónyílás felett található, és amelyre az ajtó feletti szerkezet súlya nehezedik; 2. a két függőleges ’ajtófélfa’ (héb.: mezu·zóthʹ, 2Mó 12:7, Rbi8, lábj.) a bejárat két oldalán, melyeken a szemöldökfa nyugszik; 3. maga az ajtó (héb.: deʹleth; gör.: thüʹra); 4. az ajtó alatti ’küszöb’ (héb.: szaf [Bí 19:27]).

Egyiptomban az izraeliták engedelmesen behintették a pászkaáldozat vérével a házaik bejáratának szemöldökfáit és ajtófélfáit, ami egy jel volt Isten angyalának, hogy menjen el ezek mellett a házak mellett, és ne ölje meg ott az elsőszülötteket (2Mó 12:7, 22, 23). A Törvény szerint, ha egy rabszolga (férfi v. nő) úgy döntött, hogy véglegesen az ura szolgálatában akar maradni, az ura elvitte a rabszolgát az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és átszúrta a fülét egy árral (2Mó 21:5, 6; 5Mó 15:16, 17). Az ’ajtófélfának’ fordított héber szót (mezú·záʹ) idővel egy kicsi ládára kezdték használni, melyet mezuzának neveznek. Ezt az ortodox zsidók az ajtófélfájukra szögezik, és az 5Mózes 6:4–9 és a 11:13–21 szavait tartalmazza egy pergamendarabon. (Lásd: MEZUZA.)

Az ajtót rendszerint fából készítették, és a legtöbb a sarkán forgott: az ajtón csapok voltak, melyek beleillettek a szemöldökfában és a küszöbben lévő sarokfoglalatokba (Pl 26:14). Az ajtók sarokcsapjai gyakran fából készültek, de az egyiptomiak időnként fémből készült tokokat rögzítettek az ajtó alsó és felső részéhez. A tokoknak voltak kiugró részei, amelyek beleilleszkedtek a sarokfoglalatokba, ezeken lehetett forgatni az ilyen ajtókat. A Salamon által készített templom ajtajainak a sarokfoglalatai aranyból voltak (1Ki 7:48, 50).

Az átlagos házak ajtajai kicsik voltak, és nem díszítették őket. Ám Salamon templomának bejáratánál kettő, borókafából készült kétszárnyú ajtó volt, ezenkívül két, olajtartalmú fából készült ajtó vezetett a szentek szentjéhez. Mind a négy ajtóra faragványokat készítettek, melyek kerubokat, pálmákat és virágokat ábrázoltak, és be voltak vonva arannyal (1Ki 6:31–35). Máshol is használtak nagy, szárnyas ajtókat. Például Jehova gondoskodott arról, hogy Babilon rézből készült, ’kétszárnyú ajtajai’ megnyíljanak Círusz király előtt (Ézs 45:1, 2).

A küszöb a legtöbb esetben fából vagy kőből készült. De „Jehova házának” a küszöbei, melyeket Salamon készíttetett, be voltak vonva arannyal (2Kr 3:1, 7).

A házak vagy kapuk ajtajait időnként reteszekkel, vagyis egy keresztbe tett fa- vagy vasrúddal zárták be (Ézs 45:2; 5Mó 3:5; 2Kr 8:5; 14:7). Általában úgy rögzítették őket az ajtóra, hogy bele tudjanak csúszni a kapufélfán vagy az ajtófélfán lévő nyílásba. A városok kapuinak időnként voltak reteszei és zárjai is (Ne 3:3; 7:3; 5Mó 33:25). A zár talán egy botból vagy rúdból állt, amely bele tudott csúszni a kapu küszöbében lévő nyílásba. Néhány ház ajtaján is voltak zárak (2Sá 13:17, 18; Lk 11:7; lásd: KAPU, KAPUBEJÁRÓ; ZÁR).

Valamennyire elterjedtek voltak a fémből készült kopogtatók, de a Biblia nem beszél konkrétan arról, hogy a héberek használtak-e ilyeneket. Ha valaki szerette volna kihívni a ház lakóit, zörgetett a bejárati kapu vagy a ház ajtaján (Én 5:2; Cs 12:13).

Jelképes értelem: Jézus Krisztus az állhatatosságra buzdította a hallgatóit, amikor ezt mondta: „állandóan zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Mt 7:7). A Jelenések 3:20 szerint Krisztus azt mondja, hogy ’az ajtóban áll, és zörget’. Ha valaki kinyitja az ajtót és beengedi Krisztust, akkor szellemi értelemben biztosan együtt lehet vele, és áldásokban lesz része.

Ha Sulamit állhatatlan lett volna a szerelem és az erkölcs terén, vagyis olyan lett volna, mint a csapjai körül forgó ajtó, akkor a fivérei ’elzárták volna cédruspalánkkal’, azaz bezárták volna az ’ajtót’, és megakadályozták volna, hogy megnyíljon a rossz szándékú emberek előtt (Én 8:8, 9).

A leviatán két állkapcsa úgy van ábrázolva, mintha az állat arcának ’ajtajai’ lennének (Jób 41:1, 13, 14). Az egybegyűjtő megfigyelte, hogy az idős emberek esetében „bezárulnak az utcára nyíló ajtók”, ami talán azt jelenti, hogy a két ajtó, vagyis az ajkaik nem nyílnak ki sokszor, vagy talán egyszer sem, hogy elmondják, mi zajlik a test házában (Pr 12:1, 4).

Jézus Krisztus arra buzdította a követőit, hogy megfeszített erővel küzdjenek a megmentésükért, azért hogy ’bejussanak a szűk ajtón’ (Lk 13:23, 24; Fi 3:13, 14; vö.: Mt 7:13, 14). Egy másik alkalommal Jézus egy jelképes juhakol ajtajához hasonlította magát, és azt mondta, hogy ő az a megfelelő pásztor, aki vezeti a ’kicsiny nyájat’. Így ez a nyáj kapcsolatot ápolhat Jehovával az új szövetség alapján, melyet Jézus a saját vérével pecsételt meg (Lk 12:32; Jn 10:7–11). Az, hogy Jézus egy ilyen ajtóhoz hasonlította magát, összecseng azon szavaival, hogy csakis őáltala, vagyis a váltságáldozata által közeledhetnek a juhszerű emberek Istenhez, nyerhetnek megmentést, és kaphatnak életet (Jn 14:6).

Jehova volt az, aki megnyitotta a nemzetek előtt „a hithez vezető ajtót” (Cs 14:27). Pál egy ideig Efézusban maradt, mivel a jó hír hirdetésével kapcsolatban „nagy, tevékenységre nyíló ajtó tárult fel” előtte (1Ko 16:8, 9; Cs 19:1–20; vö.: 2Ko 2:12, 13; Kol 4:3, 4).

Egy látomásban János látott ’egy nyitott ajtót az égben’, amely lehetővé tette számára, hogy lássa a jövőben megtörténő dolgokat, és mintegy belépjen Jehova jelenlétébe (Je 4:1–3).