Salamon ezzel folytatja a szavait: „Jobb a zaklatottság a nevetésnél, mert a gondterhelt arc által jobbá válik a szív” (Pr 7:3). A nevetés jó orvosság, de vannak olyan időszakok, amikor józanul mérlegelnünk kell, hogy milyen életet élünk. Ha felismerjük, hogy túl sok időt pazarolunk haszontalan ünneplésekre, és nem szerzünk jó hírnevet a cselekedeteinkkel, nem csoda, hogy zaklatottak vagyunk. Sajnálatot kell éreznünk, és változtatnunk kell az életünkön. Ez jobbá fogja tenni a szívünket, és segít abban, hogy jó hírnevet szerezzünk. Így a halálunk napja, illetve a végső megszemlélés ideje, amikor Isten és Krisztus megvizsgál minket, jobbnak fog bizonyulni a születésünk napjánál (Pr 7:1).

Amikor megszületünk, még nincsen hírnevünk, így ekkor a nevünk csupán valamiféle azonosító. Ezért mondja a Prédikátor 7:1: „Jobb a jó hírnév a jó olajnál, és a halál napja a születés napjánál.” Az ember „neve” nem a születésekor, hanem az élete során telik meg tartalommal, abban az értelemben, hogy vagy úgy azonosítja, mint aki igazságosan cselekszik, vagy úgy, mint aki gonoszságot cselekszik (Pl 22:1). Mivel Jézus a haláláig hűséges maradt, az ő neve lett az, amely „az emberek között adatott, amely által megmentést nyerhetünk”, és ő lett az, aki „kitűnőbb nevet örökölt” az angyalokénál (Cs 4:12; Héb 1:3, 4). Ezzel szemben Salamon, aki előtt ott volt az a remény, hogy a neve „ragyogóbbá” válhat Dávidénál, olyan névvel szállt a sírba, mint aki az igaz imádatot tekintve visszaeső bűnös (1Ki 1:47; 11:6, 9–11).