IMMÁNUEL

(velünk az Isten):

Ezt a nevet Ézsaiás próféta említette először (7:14; 8:8), éspedig Aház uralkodása idején (i. e. 761–746). Az Immánuel név ezenkívül csak a Máté 1:23-ban fordul elő, és ott Krisztusra, a Messiásra vonatkozik mint cím.

A prófécia elhangzásakor uralkodó állapotok alapján egyes bibliamagyarázók megpróbálták kideríteni, hogy ki lehetett az Ézsaiás korabeli „Immánuel”, aki akkor méltó jelül szolgálhatott arra, hogy ’Isten velük van’. Abban az időben, az i. e. VIII. században Izrael királya, Péka, és Szíria királya, Recin elhatározták, hogy megbuktatják Júda királyát, Aházt, és a trónjára Tábeél fiát ültetik (Ézs 7:1–6). Jehova azonban megemlékezett a Királyság-szövetségről, amelyet Aház ősatyjával, Dáviddal kötött, és a következő megnyugtató üzenettel küldte el prófétáját:

„Figyelj, kérlek, ó, Dávid háza! . . .maga Jehova ad nektek jelt: Íme, a fiatal nő teherbe esik, és fiút szül, és az Immánuel nevet adja neki. A fiú már vajat és mézet fog enni, mire meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. Mert mielőtt a fiú meg tudná vetni a rosszat, és a jót tudná választani, teljesen elhagyatott lesz az a föld, amelynek két királyától iszonyattal rettegsz” (Ézs 7:13–16).

A prófécia ezután megemlítve Ézsaiás második fiának, Máher-Sálál-Hás-Báznak a születését, azt is leírja, hogy miként fog megszűnni Júda fenyegetettsége. Az asszírok, mint egy megállíthatatlan folyó, teljesen elözönlik Szíriát és Izrael északi királyságát, meg sem állva addig, mígnem vészesen ellepik Júda földjét. Igen, ’ellepik országod szélességét, ó, Immánuel!’ – olvassuk. Majd Ézsaiás próféta emelkedett költői nyelvezettel figyelmezteti mindazokat, akik szembeszállnak Jehovával: akár felövezik magukat a háborúra, akár terveket szőnek, akár Jehova ellen beszélnek, úgysem lesznek sikeresek, „mert Isten velünk van [Immánuel]!” (Ézs 8:5–10).

Némelyek szerint „Immánuel” az első beteljesedésben Ézsaiás harmadik fia volt, talán egy fiatal zsidó nőtől, aki a próféta második felesége lehetett. Egyes zsidó szövegmagyarázók a próféciát Aház fiának, Ezékiásnak a születésére próbálták alkalmazni, de ez az értelmezés kizárható, mert a prófécia Aház uralkodása idején hangzott el (Ézs 7:1), amikor is Ezékiás már legalább kilencéves volt (2Ki 16:2; 18:1, 2).

Az is lehetséges, hogy „Immánuel” Ézsaiás második fia, Máher-Sálál-Hás-Báz volt, akit a következő fejezet említ meg. Isten ezt mondta róla: „mielőtt a fiú így tudna szólni: »Apám!« és: »Anyám!«, Damaszkusz gazdagsága és Szamária zsákmánya elvitetik Asszíria királya elé” (Ézs 8:1–4). Való igaz, hogy ezek a szavak ugyanúgy csengenek, mint amelyek Immánuelre vonatkoztak: „mielőtt a fiú meg tudná vetni a rosszat, és a jót tudná választani, teljesen elhagyatott lesz az a föld, amelynek két királyától [Damaszkusz és Szamária királyaitól] iszonyattal rettegsz” (Ézs 7:16). Ezenkívül amikor Ézsaiás második fiának a születéséről olvasunk, az szorosan összefügg az Immánuellel kapcsolatos másik próféciával, és mivel Immánuelnek ’jelül’ kellett szolgálnia, Ézsaiás még ezt is kijelentette: „én és a gyermekek, akiket Jehova adott nekem, jelek. . . vagyunk” (Ézs 7:14; 8:18).

Hogy Aház idejében Immánuel csakugyan Ézsaiás második fia lett volna, annak legfőképpen az mond ellent, hogy Ézsaiás feleségéről a Biblia úgy beszél, mint ’a prófétanőről’, és nem mint ’a fiatal nőről [’szűzről’, Kár.]’. Ellene szól még, hogy ez az asszony már Ézsaiás elsőszülött fiának, Seár-Jásubnak az anyja volt, tehát nem lehetett szűz (Ézs 7:3; 8:3). Azt is érdemes azonban megjegyezni, hogy a „fiatal nő [„szűz”, Kár.]” héber megfelelője itt nem a bethú·láʹ, amely egyértelműen ’szüzet’ jelent, hanem az ʽal·máʹ, amely tágabb értelemben utal fiatal nőre, aki lehetett szűz is, de olyan is, aki nemrég ment férjhez. Az ʽal·máʹ az alábbi hat helyen is előfordul, ahol nemegyszer egyértelműen szűzre utal (1Mó 24:43 [vö.: 16. v.]; 2Mó 2:8; Zs 68:25; Pl 30:19; Én 1:3; 6:8).

Akire minden részletében és teljesen ráillik az Immánuelről szóló leírás, az természetesen az Úr Jézus Krisztus, mind a személyiségét, mind a szolgálatát illetően. Következésképpen a próféciában szereplő héber ʽal·máʹ jól illik az első beteljesedésben szereplő asszonyra is (ha ilyen volt Aház fiatal felesége, illetve Ézsaiásé), és a nagyobb beteljesedésben szereplő asszonyra is (az eljegyzett, de még szűz Máriára). Hogy Mária szűz volt, amikor „várandósnak találtatott a szent szellemtől”, ahhoz nem fér kétség, hiszen Máté és Lukács egyaránt feljegyezte ezt a történelmi tényt (Mt 1:18–25; Lk 1:30–35). „Mindez valójában azért történt, hogy beteljesedjen, amit Jehova megmondott a prófétája által” – mutatott rá Máté. Jel volt ez, amelynek alapján fel lehetett ismerni a rég várt Messiást. Ezzel összhangban Máté evangéliuma (az Ézs 7:14-et idézve) az ʽal·máʹ görög megfelelőjeként a par·theʹnosz szót használja, amelynek jelentése: ’szűz’. Ezt olvassuk: „Íme! A szűz [par·theʹnosz] teherbe esik, és fiút szül, és az Immánuel nevet adják neki” (Mt 1:22, 23). Szó sem volt itt önkényes módosításról vagy a szöveg elferdítéséről, hiszen több mint egy évszázaddal korábban már a görög Septuaginta zsidó fordítói is a par·theʹnosz szót használták az Ézsaiás 7:14 fordításakor.

Jézus Krisztus Immánuellel való azonosítása nem jelentette azt, hogy ő Isten inkarnációja, „a testet öltött Isten” lett volna, ahogy azt a háromságtan védelmezői állítják, mondván, hogy erre utal az Immánuel név jelentése: ’velünk az Isten’. A zsidóknak szokásuk volt beleszőni héber neveikbe az „Isten” szót, sőt a „Jehova” nevet is. Manapság is sok férfit hívnak Immánuelnek, de egyikük sem a megtestesült Isten.

Ha ellentmondást vélnénk felfedezni az angyal Máriának szóló utasítása között („a Jézus nevet fogod adni neki”), és Ézsaiás próféciája között („az Immánuel nevet adja neki”), akkor jusson eszünkbe, hogy a Messiásnak más neveket is kellett viselnie (Lk 1:31; Ézs 7:14). Az Ézsaiás 9:6 például ezt írta róla: „Így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Béke Fejedelme.” Mária elsőszülött gyermeke mégsem kapott ilyen neveket; egyiken sem szólították kisbaba korában, és azután sem, hogy elkezdte a szolgálatát. Mindezek címként használt, prófétai nevek voltak, amelyek alapján fel lehetett ismerni a Messiást. Jézus minden vonatkozásban összhangban élt a jelentésükkel, és éppen ebben az értelemben kapta őket prófétailag. Rá kellett mutatniuk a tulajdonságaira és a jó szolgálatokra, amelyeket mindazokért tesz, akik elfogadják őt mint Messiást. Így van ez az Immánuel címmel is, amely őrá utal. Jézus összhangban élt vele, és beteljesítette jelentését.

Jehova imádói mindig is vágytak arra, hogy Isten velük legyen, mellettük álljon és támogassa őket cselekedeteikben, ő pedig gyakran biztosítja őket erről, sőt olykor látható jelekkel is alátámasztja ezt (1Mó 28:10–20; 2Mó 3:12; Jzs 1:5, 9; 5:13–6:2; Zs 46:5–7; Jr 1:19). Ha napjainkban az Aház korabeli Immánuel kilétét homály fedi, azt talán Jehova akarta így, hogy a későbbi nemzedékek figyelme ne terelődjön el a nagyobb Immánuelről, amikor is megjelenik mint jel az égből. Azzal, hogy szeretett Fia lejött a földre mint a megígért ’mag’, akinek messiási küldetése van (1Mó 3:15), és aki Dávid trónjának jogos örököse, Jehova a legnagyobb jelét adta annak, hogy nem hagyta el az emberiséget, és nem feledte el Királyság-szövetségét. Az Immánuel név mint cím tehát pontosan ráillett Krisztusra, hiszen a jelenléte csakugyan jel volt az égből. Így hát amikor Jehovának e legfőbb képviselője itt járt az emberek között, Máté joggal írhatta ihletés által: „Velünk az Isten”.