KECSKE FORMÁJÚ DÉMON

A héber szá·ʽírʹ szó (betű szerint: ’szőrös’) jelentése: ’kecske’, ’kecskegida’ (3Mó 16:18; 4Mó 7:16). De a bibliafordítók többsége úgy véli, hogy négy írásszövegben (3Mó 17:7; 2Kr 11:15; Ézs 13:21; 34:14) nem csak ’kecskét’ vagy ’gidát’ jelent.

Egyértelmű, hogy a 3Mózes 17:7-ben és a 2Krónikák 11:15-ben ez a szó (szeʽí·rímʹ [t. sz.]) olyasmire utal, amit imádtak, és aminek áldoztak, vagyis a hamis vallással kapcsolatos. A görög Septuaginta és a latin Vulgata fordítói ezért így adták vissza: „értelmetlen dolgok” (LXX), „démonok” (Vg). A bibliafordítók és a szótárszerkesztők többsége is ezt a nézetet vallja, ezért „démonoknak” (KNB), „ördögöknek” (Kár., Szep., Kom.), „szatíroknak” (RS, AT, JB, JP) vagy „kecske formájú démonoknak” (ÚV; lásd még: KBL. 926. o.; BDB. 972. o.) fordítja ezt a szót. Ezalól kivétel az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása és a Kecskeméthy-fordítás, melyek szó szerint „bakoknak”, illetve „bakkecskéknek” adják vissza.

Józsué szavaiból kitűnik, hogy míg az izraeliták Egyiptomban voltak, hatással volt rájuk az ottani hamis istenek imádata (Jzs 24:14). Ezékiel könyvéből pedig arra lehet következtetni, hogy még jóval később is gyakoroltak egyiptomi pogány szokásokat (Ez 23:8, 21). Ezért gondolja néhány tudós azt, hogy az izraeliták között egy fajta kecskeimádat dívott, amilyen Egyiptomban is szokás volt, főleg Alsó-Egyiptomban. Szerintük az is erre utal, hogy Isten megtiltotta az izraelitáknak, amikor a pusztában voltak, hogy „áldozataikat a kecske formájú démonoknak” áldozzák (3Mó 17:1–7), valamint az is, hogy Jeroboám papokat rendelt ki „a magaslatokhoz, a kecske formájú démonokhoz meg a borjakhoz, melyeket készített” (2Kr 11:15). Hérodotosz (A görög–perzsa háború. II. könyv, 46.) azt állítja, hogy ebből az egyiptomi imádatból alakult ki a görög Pánnak, illetve a szatíroknak, vagyis a kéjsóvár erdei istenségeknek az imádata. A szatírokat később szarvakkal, kecskefarokkal és -lábbal ábrázolták. Egyesek szerint innen ered az, hogy a magukat kereszténynek vallók a sötét középkorban farokkal, szarvakkal és patával ábrázolták Sátánt.

De hogy valójában mik voltak ezek a „szőrös lények” (szeʽí·rímʹ), arról nem ír a Biblia. Bár némelyek úgy vélik, hogy ezek szó szerinti kecskék vagy kecske formájú bálványok voltak, nem feltétlenül erről van szó. És úgy tűnik, hogy más bibliaversek sem ezt támasztják alá. Ebből a kifejezésből egyszerűen csak arra lehet következtetni, hogy ezek a hamis istenek csupán az imádóik képzeletében voltak kecske formájúak és szőrösek. De az is lehet, hogy ezekben a versekben a „kecske” szó használata egyszerűen csak megvetést tükröz minden bálvánnyal szemben. Számos bibliaversben a bálványnak fordított szó (mocskos bálvány) az eredeti nyelvben egy olyan szóból ered, amelynek ’ganéjdarab’ a jelentése, de ez sem jelenti azt, hogy ganéjból voltak ezek a bálványok (3Mó 26:30; 5Mó 29:17).

Nem mindenki ért egyet abban, hogy a másik két helyen (Ézs 13:21; 34:14) a szá·ʽírʹ és a szeʽí·rímʹ szavak a hamis valláshoz kötődnek. Ebben a két írásszövegben arról olvashatunk, hogy Babilon és Edom elhagyatott romjai közt vadon élő állatok élnek, köztük szeʽí·rímʹ is. Néhány fordítás a szó alapjelentéséből kiindulva „bakok”-nak (IMIT) vagy „vad bakok”-nak (Szep.) adja vissza ezt a szót. A Káldi-fordítás ezt a kifejezést „ördögöknek” fordítja a Mózes harmadik könyvében és a Krónikák második könyvében, Ézsaiás könyvében azonban így adja vissza: „szőrös lények”. Akik szerint Ézsaiás könyvében ez utóbbi a helyes fordítás, azzal érvelnek, hogy ez a kifejezés szó szerinti állatokra utaló szavak mellett jelenik meg. G. R. Driver szerint (Palestine Exploration Quarterly. London, 1959, 57. o.) az Ézsaiás 34:14-ben nem volna jó a szá·ʽírʹ szót „szatírnak” fordítani, hiszen a szatírok a mitológiában nem az elhagyatott helynek, hanem a bujaságnak és a vigasságnak a szimbólumai voltak. Szerinte a szá·ʽírʹ inkább kecskét jelent, mert a kecskék elélnek a zord tájékokon is, és a Holt-tenger d. részén állítólag gyakorta látni vadkecskéket. Ézsaiás a próféciájában (34:14) pedig az elhagyatott Edomról írt, amely ennek a vidéknek a közelében volt.

Vannak, akik azt gondolják, hogy az Ézsaiás könyvében is úgy kellene fordítani ezt a szót, mint a Mózes harmadik könyvében és a Krónikák második könyvében. Ők azzal érvelnek, hogy az Ézsaiás könyvében a Septuaginta-fordítás is „démonoknak” adja vissza a szeʽí·rímʹ szót, és János a Septuaginta szóhasználatával élt (Ézs 13:21), amikor arról írt, hogy az elhagyatott Nagy Babilon tisztátalan madarak és „démonok” lakóhelye lesz (Je 18:2). De természetesen nem tudjuk pontosan, hogy János apostol a Septuagintát idézte-e. Érdekes azonban egy szótárnak a megállapítása: „a LXX fordítói egyértelműnek tartották, hogy ez [a „démonnak” fordított dai·moʹni·on] egy olyan szó, amely megvetést tükröz a pogány istenekkel szemben” (Gerhard Kittel: Theologischen Wörterbuch zum Neuen Testament. 1935, II. köt. 12. o.).

Tehát nem tudni biztosan, hogy mire utal ez a szó. Ézsaiás talán démonokat is említett a szó szerinti állatok között, amivel nem arra akart utalni, hogy ezek a démonok testet öltöttek kecskék formájában, hanem arra, hogy a környéken élő pogányok képzeletében ilyen démonok laktak az elhagyatott helyeken. A történelem lapjairól kitűnik, hogy a Szíriában és Arábiában élő népek már régóta azt gondolják, hogy szörnyek laknak a romos helyeken. Az arabok között ismert dzsinn is egy hatalmas, szőrös lény. De az is lehetséges, hogy a szeʽí·rímʹ szó Edom és Babilon romjai esetében szó szerinti állatokra, vagyis szőrös lényekre utal, amelyekről azt hitték az arra tévedők, hogy démonok.