EFRAIM

(kétszeresen termékeny):

1. József fia, akit a felesége, Aszenát, Potiferának, Ón papjának lánya szült neki. Efraim, Manassé öccse Egyiptomban született, mielőtt elkezdődött a hét évig tartó éhínség. Az apja adta neki az Efraim nevet, „mert ahogy [József] mondta: »Termékennyé tett engem Isten nyomorúságom földjén«” (1Mó 41:50–52).

Jákob a halálos ágyán lényegében örökbe fogadta az unokáit, Efraimot és Manassét, és egyenrangúvá tette őket a saját fiaival (1Mó 48:5). Apjuk, József, aki megkapta az elsőszülöttségi jogot Jákob fiai között, Efraim és Manassé törzsi öröksége révén két részt kapott apja örökségéből (1Kr 5:1; vö.: 1Mó 48:21, 22; 5Mó 21:17; Jzs 14:4). Amikor Jákob patriarcha megáldotta Efraimot és Manassét, előnyben részesítette Efraimot, és prófétai módon jelezte, hogy ő lesz a nagyobb (1Mó 48:13–20).

Az 1Krónikák 7:20–27 felsorolja Efraim fiait és későbbi leszármazottait Józsuéig, aki bevezette az izraelitákat az Ígéret földjére. Ézert és Eleádot, akik valószínűleg Efraim fiai voltak, Gát emberei megölték. Valamivel a haláluk után született Efraim Beria nevű fia.

2. Az Efraimtól származó törzset is Efraimnak hívták. Körülbelül egy évvel az Egyiptomból való kivonulás után Efraim törzsében 40 500 húszéves és annál idősebb hadra fogható férfi volt, ami 8300-zal több, mint a Manassé törzsében lévő életerős férfiak száma (4Mó 1:1–3, 32–35). Ám a 40 éves pusztai vándorlás végén csupán 32 500 férfit vettek jegyzékbe Efraim törzsében, azaz 20 200-zal kevesebbet, mint Manasséban (4Mó 26:34, 37). A jövendölés azonban úgy szólt, hogy Efraim lesz a nagyobb. Amikor Mózes megáldotta az izraelitákat, prófétailag ’Efraim tízezreiről’, ’Manassénak pedig az ezreiről’ beszélt (5Mó 33:17).

A pusztában az efraimitáknak, akiknek Elisáma volt a fejedelmük, a hajléktól Ny-ra kellett táborozniuk Manassé és Benjámin törzse mellett. A háromtörzsenkénti beosztás szerint ők indultak útnak harmadikként (4Mó 2:18–24).

Törzsi terület: Az Efraim törzsének kijelölt terület Kánaán központi részén helyezkedett el, a Jordántól Ny-ra. A törzsnek ezenkívül voltak beékelt városai Manassé területén. É-ról Manassé határolta, D-ről pedig Benjámin és Dán (Jzs 16:1–9). Bár sok a hegy és a domb ezen a vidéken, a talaja termékeny, és hajdanán sűrű erdők borították (Jzs 17:15, 17, 18). Amikor az Ígéret földjét felosztották örökség szerint, Isten Kemuel fejedelmet nevezte ki, hogy Efraimot képviselje (4Mó 34:18, 24).

Az efraimi Silóban állították fel a hajlékot (Jzs 18:1). A menedékvárosként szolgáló Sikemen kívül több lévita város is volt Efraim területén (Jzs 21:20–22; 1Kr 6:66–69). Az egyik ilyen lévita városból, Gézerből az efraimiták nem űzték el a kánaánitákat, hanem rabszolgamunkára kényszerítették őket (Jzs 16:10; Bí 1:29).

Efraim Józsuétól Dávidig: Efraim területén számos jelentős esemény történt. Mózes utódja, az efraimita Józsué összegyűjtötte Izrael törzseit Sikembe, és kérlelte őket, hogy szolgálják hűségesen Jehovát (Jzs 24:1, 14, 15). Ugyanitt, Sikemben temették el végül József csontjait, és ugyancsak Efraim hegyvidékén temették el mind Józsuét, mind Áron fiát, Eleázárt (Jzs 24:29–33). Később a benjáminita Ehud bíró Efraim hegyvidékén gyűjtötte egybe az izraelitákat, hogy a moábiták ellen harcoljanak (Bí 3:26–30). Ehud halála után az Efraim hegyvidékén élő Debóra prófétanő elküldött Bárákért, akit Jehova kijelölt, hogy felszabadítsa Izraelt Jábin király elnyomása alól. Bárák és Debóra elsőként Efraim törzsét említették győzelmi énekükben (Bí 4:1–7; 5:14). Később az Issakár törzséből származó Tóla volt Izrael bírája 23 évig, és közben Sámirban lakott, Efraim hegyvidékén (Bí 10:1, 2). A Lévi törzséhez tartozó Sámuel próféta Rámában, Efraim hegyvidékén született, és felnőttként is ott telepedett le (1Sá 1:1, 2, 19, 20; 7:15–17).

Efraim büszkesége és szertelen kitűnni vágyása súlyos nehézségeket idézett elő a többi törzzsel való kapcsolatában. Már a bírák idején megmutatkozott náluk ez a vonás. Például veszekedni próbáltak Gedeonnal, amiért az nem hívta őket korábban a Midián elleni harcba. Gedeon tapintatos válasza azonban elejét vette az összetűzésnek (Bí 8:1–3). Később, bár egyszer már elszalasztották az alkalmat, hogy segítsenek Jeftének, utóbb mellőzve érezték magukat, amikor Jefte nem hívta őket, hogy az ammoniták ellen harcoljanak. Harcba szálltak Jeftével, és megalázó vereséget szenvedtek; ezreket öltek meg közülük a Jordán gázlóinál, ahol az árulta el a kilétüket, hogy a „sibbólet” jelszót ’szibbóletnek’ ejtették (Bí 12:1–6; lásd még: 2Kr 25:10).

Saul király halála után azok között, akik elmentek Hebronba, hogy átadják Dávidnak a királyságot, 20 800 efraimi férfi is volt (1Kr 12:23, 30).

Az északi királyság kiemelkedő törzse: Attól kezdve, hogy Roboám uralkodása alatt a királyság kettészakadt, Efraim mint az északi királyság legkiemelkedőbb és legbefolyásosabb törzse rossz hírnevet szerzett magának (Hó 13:1). Az első király, az efraimita Jeroboám bevezette a borjúimádatot Dánban és Bételben (1Ki 11:26; 12:25–30). Belemerültek a bálványimádásba, és ettől fogva soha nem hagytak fel vele.

Az északi királyság kiemelkedő törzseként Efraim idővel az egész tíztörzs-királyságot képviselte (2Kr 25:7; Jr 7:15). Hóseás és Ézsaiás próféta ezért Efraim ellen mondták el súlyos ítéletüzeneteiket. Hóseás elítélte Efraimot, amiért keveredett a nemzetekkel, eltanulta a cselekedeteiket, és a bálványaiknak szolgált. A próféta olyan kerek kenyérhez hasonlította Efraimot, melyet nem fordítottak meg, így az alja megsült vagy meg is égett, a teteje azonban sületlen maradt (Hó 7:8; vö.: Zs 106:35, 36; Hó 4:17; 12:14). Noha az idegenek kiszívták Efraim erejét, ő nemhogy visszatért volna Jehovához, hanem inkább Egyiptomhoz fordult segítségért, és Asszíriával kötött szövetséget. Olyan volt, mint az együgyű galamb, amely nem kerülheti el, hogy megfogják egy hálóval (Hó 7:9–12; 8:9; vö.: 2Ki 17:4; Hó 12:1).

Ézsaiás próféta ’Efraim büszke részegeseihez’ szólt. A Júda királyságától való függetlenségük, valamint a Szíriával és más nemzetekkel kötött szövetségeik olyan hatással voltak rájuk, mint a részegítő ital. Ámde katasztrófa várt rájuk (Ézs 7:1, 2, 5–9, 17; 9:9–12; 17:3; 28:1–3).

Jehova prófétái azonban azt is megjövendölték, hogy megszűnik az Efraim (tíztörzs-királyság) és a Júda (kéttörzs-királyság) közötti féltékenykedés és ellenségeskedés (Ézs 11:13; Jr 31:6). Júda és Efraim egyesül majd, és Efraim újból Isten kegyét élvezheti (Jr 31:18–20; 50:19; Ez 37:16–19; Za 10:7).

Igaz, Efraim törzse rossz nevet szerzett magának, de a törzsön belül voltak egyes emberek, akik a helyes úton jártak. Például sok efraimita átpártolt a júdai Asa királyhoz, amikor látták, hogy vele van Jehova (2Kr 15:9). Később efraimiak is jelen voltak a jeruzsálemi pászkaünnepen Ezékiás uralkodásának első évében, és utána részt vettek a bálványimádás tartozékainak megsemmisítésében (2Kr 30:18; 31:1). De amikor Ezékiás meghívta az izraelitákat, hogy jöjjenek el É-ról a pászkára, Efraimban, Manasséban és Zebulonban sokan csúfot űztek a futáraiból, és gúnyolták őket. Túl büszkék voltak ahhoz, hogy megalázzák magukat, és elmenjenek Jeruzsálembe a pászkára (2Kr 30:10, 11).

3. Város, melyet általában azzal az Efrajinnal azonosítanak, melyet Abija, Júda királya elfoglalt Jeroboámtól, Izrael királyától (2Kr 13:19). Az i. sz. első században, amikor a vallási vezetők arról tanácskoztak, hogy megölik Jézus Krisztust, ő a tanítványaival Efraimba ment, a pusztához közeli vidékre (Jn 11:53, 54). Általános vélekedés szerint ez a város az et-Taijiba nevű falu helyén feküdt, kb. 6 km-re K-ÉK-re Bételtől és 3 km-re K-DK-re Baál-Hácor feltételezett helyétől (2Sá 13:23). Josephus zsidó történetíró szerint a római tábornok, Vespasianus elfoglalta Efraimot, miközben Jeruzsálem ellen vonult (A zsidó háború. IV. könyv, IX. fej., 9. bek.).

4. ’Efraim erdeje’ a Jordántól K-re helyezkedett el, ahol Dávid király serege összecsapott lázadó fiának, Absolonnak a csapataival (2Sá 18:6–8). Nem tudjuk, hogy Gileád földjén pontosan hol volt Efraim erdeje, de valószínűleg Mahanaim közelében (2Sá 17:22, 24, 26).