AKÁCIA

(héb.: sit·táʹ ):

Egy fa, amelyből bőven van abban a pusztában, ahol az izraeliták tartózkodtak. Meglehetősen nagy deszkákat (a 2Mó 36:20, 21 szerint közel 4,5 m hosszúakat) lehetett belőle készíteni, és az izraeliták ezekből a deszkákból állították össze a szállítható hajlékot. Mivel erről a fáról kevés szó esik a Bibliában azután, hogy az izraeliták bementek az Ígéret földjére, ez arra utalhat, hogy az akácia nem volt gyakori Palesztina minden részén. Ez alapján arra következtethetünk, hogy leginkább az Acacia seyal és az Acacia tortilis fajok jöhetnek szóba, mint olyan növények, amelyek ezen a vidéken éltek. Ezekből az akáciafákból még mindig sok van a Negeb és a Sínai-félsziget területén, és akad belőlük a Jordán völgye mentén is, a Galileai-tengertől D-re, de É-Palesztinában nincs belőlük.

Érdemes megjegyezni, hogy az arab szejal szó ’patak’-ot jelent, az akáciák pedig völgyek, vagyis vádik mentén nőnek, amelyekben az esős időszakban lezúdul a víz, de ezek a vádik egyébként száraz, sivatagos területeken találhatóak a Holt-tenger környékén, valamint délebbre, a Szír-sivatagban és a Sínai-félszigeten. Éppen ezért mondja Jóel (3:18) próféciája: „Jehova házából forrás fakad majd, és megöntözi az Akáciafák völgyét”, amely máskülönben száraz lenne. (Lásd: SITTIM 2.) Jehova az Ézsaiás 41:19 szerint így szól: „A pusztába cédrust, akáciát, mirtuszt és olajban gazdag fát teszek”. Ebben a próféciában az Istentől jövő víznek köszönhetően három olyan fa, amely általában zsíros földön, bőven termő talajon nő, a sivatagot kedvelő akáciával szerepel együtt (Ézs 41:17, 18).

Az akáciának sok, hosszú tövise van a messze nyújtózó ágain. Ezek az ágak általában egybefonódnak a szomszédos akáciák ágaival, és sűrű bozótost alkotnak. A bibliai feljegyzések nyilván ezért használják szinte mindig a többes számú sit·tímʹ szót. Az akácia elérheti a 6-8 m-es magasságot is, de gyakran cserjeszerű a kinézete. Puha, szárnyasan összetett levelei vannak, virágzáskor telis-tele van kellemes illatú, sárga virágokkal, és görbült, hegyes végű hüvelytermést hoz. A rovarok támadásának ellenálló fája igen kemény, finom erezetű, tömör, és ezt érdes, fekete kéreg borítja. Ezen jellemzői, valamint az, hogy megél a sivatagban, különösen alkalmassá tették az akáciát arra, hogy belőle készítsék a hajlékot és annak felszerelését. Akáciából készültek a következők: a szövetségláda (2Mó 25:10; 37:1); a jelenlét kenyerének az asztala (2Mó 25:23; 37:10); az oltárok (2Mó 27:1; 37:25; 38:1); az előbbiek hordozására szolgáló rudak (2Mó 25:13, 28; 27:6; 30:5; 37:4, 15, 28; 38:6); oszlopok a függönynek és a lepelnek (2Mó 26:32, 37; 36:36); deszkakeretek (2Mó 26:15; 36:20); és a deszkakereteket összetartó rudak (2Mó 26:26; 36:31).

A bútorasztalosok az akáciafát még mindig nagyra tartják a finom erezete, élénk narancssárgás barna színe és a tartóssága miatt. Az ókori egyiptomiak akáciafát használtak a múmiáik koporsóinak a lezárásához és a csónakjaik építéséhez. Emellett néhány akáciafaj arabmézgát termel, és ezt a kereskedelemben forgalmazzák.