SZEKÉR

Az ókori szekér vagy kocsi egyszerű jármű volt, jobbára fából készült, és küllős vagy tömör kerekekkel látták el (1Sá 6:14). Némelyik nem állt másból, mint egy kétkerekű, oldalfalak nélküli padozatból, az elején előrenyúló kocsirúddal. Más szekereknek voltak oldalfalaik, és néhány fedett volt, mint például az a hat (egyenként két bika által húzott) szekér, amelyet a templom felszereléseinek szállítására használtak (4Mó 7:2–9). A Jelenések 18:13-ban említett ’kocsik’ négykerekű szekerekre vagy járművekre utalhatnak.

Izraelben, különösen a korai időkben, a szekeret általában szarvasmarha húzta, nem ló, mivel az utóbbit inkább csak a harci szekérhez és magában a harcban használták (2Sá 6:3, 6; 15:1; 1Kr 13:7, 9; Pl 21:31). A szekerekkel embereket (1Mó 45:19, 21, 27; 46:5), gabonát és egyéb rakományt (1Sá 6:7–14; Ám 2:13) is szállítottak. A harcban használt szekerekkel (amelyet a Zs 46:9 is említ) katonai holmikat vihettek. Ézsaiás idejében, amikor az izraelitáknak sok lovuk volt (Ézs 2:7), a ló vontatta szekereket cséplésnél vették igénybe (Ézs 28:27, 28).

Ézsaiás próféta „jaj”-t hirdetett azoknak, akik „a szekér köteleivel [húzták] a bűnt”, amivel valószínűleg arra utalt, hogy ezek az emberek annyira kötődtek a bűnhöz, ahogy az állatokat kötelekkel kötötték oda ahhoz a szekérhez, amelyet húztak (Ézs 5:18).

Ezenkívül voltak olyan kétkerekű, ló vontatta szekerek, melyeket elsősorban a csatamezőre fejlesztettek ki, nem pedig az arcvonalban küzdők mögötti csapatok szállítására. Mind a négy héber kifejezés, amely erre a szekérre utal (mer·kávʹ [1Ki 4:26]; mer·ká·váʹ [1Mó 46:29]; reʹkhev [1Ki 1:5]; rekhúvʹ [Zs 104:3]), a rá·khavʹ alapigéből származik, melynek jelentése: ’lovagol, nyargal’ (5Mó 33:26; Esz 6:8; Ézs 30:16). A görög megfelelője harʹma (Cs 8:28). Az ilyen szekérrel gyorsan lehetett egyik helyről a másikra vinni valamit, mobilis lőállásként szolgált a katonák számára, és lélektanilag sokkoló hatásúvá tette őket, amikor belerohantak vele a gyalogosok soraiba. A harci szekeret sok ókori emlékművön ábrázolják változatos szerkezetekkel, ami egyrészt azt bizonyítja, hogy nagy múltja van, másrészt azt, hogy széles körben használták.

Alapvetően a harci szekér általában egyetlen tengelyre erősített padozatból és combig érő oldaldeszkákból állt; mivel hátul nyitott volt, gyorsan és könnyen lehetett felszállni rá. A szekéren volt egy kocsirúd és egy járom, melybe fürge lovakat fogtak be. A szekerekre gyakran kiegészítő eszközök voltak felszerelve: tegez, íjtokok, pajzsok és lándzsák. A gyalogosokat további veszélynek tette ki az a szokás, hogy némelyik harci szekér kerékagyából vaspengék álltak ki (Jzs 17:16, 18; Bí 1:19). Ha csak egy ember volt a szekéren, a derekára vagy csípőjére tekert gyeplővel harcolt, így szabadon maradt a keze a fegyverek használatához. A nagyobb és nehezebb szekerekben, melyeket sok fogat ló húzott, két, három vagy négy személy volt: a hajtó, egy vagy két harcos és talán a pajzsvivő (2Mó 14:7, Rbi8, lábj.).

A sebesség, mozgékonyság és stabilitás volt az a néhány fő szempont, melyen a folyamatos fejlesztések során javítottak. Például azzal, hogy a keréktengelyt egyre hátrébb helyezték, mozgékonyabbak és stabilabbak lettek a szekerek. A tömör kerekeket küllősökre cserélve könnyebbé és gyorsabbá váltak (1Ki 7:33). A hatküllős kerék lett a leggyakoribb, bár voltak négy- vagy nyolc-, illetve többküllős kerekek is. Mivel könnyű fát használtak, és csak az alkatrészek voltak bőrből, bronzból vagy vasból, elég könnyű lett a szekér ahhoz, hogy egy vagy két ember át tudja vinni egy egyenetlen terepen, illetve egy kis folyón.

Sok olyan pogány nemzet használt harci szekereket, mely szembeszállt Izraellel. Jehova i. e. 1513-ban a Vörös-tengernél elpusztította a fáraó egész hadseregét, beleértve a 600 különleges harci szekerét, valamint „Egyiptom összes többi szekerét is” (2Mó 14:6, 7; 15:4, 19; Jzs 24:6). Amikor az izraeliták meghódították az Ígéret földjét, legyőzték az ellenséget, és a zsákmányolt szekerek közül sokat elégettek (Jzs 11:4–9). Jábin, Kánaán királya 20 éven át rabigában tartotta Izrael nemzetét, mígnem Jehova Kison völgyénél sarokba szorította és megsemmisítette a vaspengével ellátott, 900 harci szekérből álló seregét, melynek parancsnoka Sisera volt (Bí 4:2, 3, 13, 15, 16; 5:28). Amikor Izraelben királyok uralkodtak, időnként a filiszteusok, egyiptomiak, etiópiaiak, szírek, asszírok és babilóniaiak nagy harciszekér-haddal szálltak csatába ellenük, egyszer nem kevesebb mint 32 000 harci szekérrel felszerelve (1Sá 13:5; 2Sá 1:6; 1Kr 19:6, 7, 18; 2Kr 12:2, 3; 14:9; 16:8; Ézs 37:21, 24). A próféták az ítélethirdetéskor néha a szekereket is említették, melyekkel ezek a nemzetek büszkélkedtek (Jr 50:37; 51:21; Mi 5:10, 15).

A laposabb tájak, mint amilyen Filisztea síksága és Jezréel széles völgye, jobban megfeleltek a szekerekkel vívott harcra, mint a dombos vidékek. Egyik alkalommal a szírek azzal dicsekedtek, hogy szekereikkel legyőzik Izraelt, ha ki tudják csalni a hegyek közül, hogy a síkságon szálljanak harcba, mivel azt gondolták, ’Izrael Istene a hegyek Istene’. Ám óriási vereséget szenvedtek a szírek, amivel bebizonyosodott, hogy Jehova „a völgyek Istene” is (1Ki 20:23–30).

Izrael nemzetében nem alakítottak ki jelentős méretű szekérhadat egészen Salamon idejéig. Ez nagyrészt annak tulajdonítható, hogy Isten figyelmeztette a királyokat, hogy ne szerezzenek sok lovat, mintha a nemzet biztonsága azokon múlna. Így korlátozva volt a harci szekerek használata, ugyanis azokat lovak húzták (5Mó 17:16). Amikor Sámuel felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi királyok milyen terhet rónak majd a népre, ezt mondta: „Fiaitokat magához viteti, szekereihez. . . rendeli őket” (1Sá 8:11). Absolon és Adónia kísérletet tett arra, hogy bitorolja a királyi hatalmat, ezért mindketten szekeret készíttettek maguknak, és elrendelték, hogy 50 ember fusson azok előtt (2Sá 15:1; 1Ki 1:5). Amikor Dávid legyőzte Cóba királyát, meghagyott 100 szekérhúzó lovat (2Sá 8:3, 4; 10:18).

Salamon király, megszervezve Izrael hadseregét, 1400-ra gyarapította a szekerek számát (1Ki 10:26, 29; 2Kr 1:14, 17). Jeruzsálemen kívül más városokban is – melyeket a szekerek városaiként ismertek – voltak olyan különleges létesítmények, melyekben mindezeknek a hadi felszereléseknek a karbantartása folyt (1Ki 9:19, 22; 2Kr 8:6, 9; 9:25).

Salamon halála után a szekerek mind az északi, mind a déli királyságban népszerűek voltak. Az északi királyságban volt egy úgynevezett „szekerek fele részének vezére”, ami arra utal, hogy két nagyobb egységbe voltak osztva a szekerek (1Ki 16:9). Jéhu királyt fel lehetett ismerni arról, hogy nagy hévvel hajtott a szekerével (2Ki 9:20). Júdában és Izraelben több király, nevezetesen Aháb, Jórám, Aházia és Jósiás éppen a szekerén állt, amikor halálos sebet ejtettek rajtuk (1Ki 22:34–38; 2Ki 9:21, 24, 27; 2Kr 18:33, 34; 35:23, 24).

Ézsaiás próféta a következőket jelentette ki a lázadó Izraelnek: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek le segítségért, akik lovakban bíznak, és bizalmukat harci szekerekbe vetik, mivel számosak azok, és csatalovakba, mivel nagyon erősek, de akik Izrael Szentjére nem tekintenek, és Jehovát nem keresik!” (Ézs 31:1).

A szekér elsősorban hadi felszerelés volt, de a vadállatok űzésében szintén hasznát vették. Arra is van példa, hogy békés célra használták. József Egyiptom élelmezési főtisztviselőjeként a fáraó után a másodiknak járó díszkocsit, vagyis szekeret használta. Amikor apja, Jákob megérkezett Egyiptomba, szekerével elé hajtott, hogy találkozzon vele (1Mó 41:43, lásd még: Szep.; 46:29). Jákob halálakor sok szekér haladt abban a gyászmenetben, amely Egyiptomból Makpelába ment, ahhoz a temetkezési helyhez, melyet még Ábrahám vásárolt (1Mó 50:7–14). Közlekedési eszközként szekeret használt Roboám és Aháb király is, Naámán szír hadvezér, valamint az etiópiai tisztviselő, aki arra kérte Fülöpöt, az evangéliumhirdetőt, hogy szálljon fel mellé a szekérre, és menjen le vele Gázába (1Ki 12:18; 18:44, 45; 2Ki 5:21, 26; Cs 8:28–31, 38). Pazarul díszített és árnyékot biztosító szekerek vitték a győztes uralkodókat a diadalmenetben. A hitehagyott júdai uralkodók imádatuk részeként a napnak ajándékoztak szent szekereket és azokat húzó lovakat (2Ki 23:11).

Jelképes értelem: Jelképes és prófétai értelemben a szekerek a háború jelképei, éppúgy, ahogyan az íj és a lándzsa (Ézs 21:7, 9; Za 9:10). A Szentírás azt mondja, hogy „Istennek tízezrével vannak harci szekerei, ezrek és ezrek”, jelezve Isten megdönthetetlen hatalmát az ellenségei elpusztítására (Zs 68:17; 2Ki 6:17).