RÉSZEGSÉG

Túlzott alkoholfogyasztás okozta, erősen mámoros állapot. Részeges ember az, aki rendszeresen leissza magát.

Az ókorban a bibliai országokban egyebek között szőlőből készített bort (5Mó 32:14), vagy gabonából (Ézs 1:22) készült szeszt fogyasztottak mámorító italként. Ha mértékkel él valaki a borral vagy más szeszes italokkal, az elfogadható Jehova előtt, akitől kapjuk ’a halandó ember szívét megvidámító bort’ (Zs 104:14, 15; lásd: BOR ÉS EGYÉB RÉSZEGÍTŐ ITALOK; SÖR).

A Biblia elítéli a részegséget: A lerészegedést a Biblia erőteljesen elítéli. A Példabeszédek bölcs írója élénken és tudományos pontossággal ecseteli a mértéktelen alkoholfogyasztás hatásait. Így figyelmeztet: „Kinek jaj? Kinek kellemetlenség? Kinek viszálykodások? Kinek aggodalom? Kinek vannak sebei ok nélkül? Kinek vannak elhomályosult szemei? A bor mellett időzőknek, akik mennek, hogy kevert bort keressenek. Ne nézd a bort, mint vöröslik, mint gyöngyözik a pohárban [amikor felettébb csábítóan gyöngyözik]; könnyen csúszik az [le a torkon]. Végül megmar, mint a kígyó, mérget ereszt, mint a vipera [megbetegíthet testileg ‹pl. májzsugorodás› és szellemileg ‹delirium tremens›, sőt halált is okozhat]. Szemeid különös dolgokat fognak látni [az alkohol hátráltatja az agyi irányítóközpontok működését; normális körülmények között féken tartott magatartásformákat szabadít fel; érzékcsalódást okoz; a részegek az emlékezetkieséseiket képzelgésekkel töltik ki, amelyeket igen valószerűen adnak elő; gátlásoktól mentesen viselkednek], és szíved romlott dolgokat beszél [olyan dolgokról és vágyakról, amelyeket normális esetben elfojt az ember]” (Pl 23:29–33; Hó 4:11; Mt 15:18, 19).

Az író ezután így jellemzi a részegesek tapasztalatait: „És bizony olyan leszel, mint aki a tenger közepén fekszik [az ilyen ember meg van zavarodva, mint a fuldokló, mígnem elveszti az eszméletét], sőt, mint aki az árbockosárban fekszik [a himbálózást a hajónak ezen a pontján érezni a legjobban, ugyanígy a részegesek is ki vannak téve a veszélynek, hogy baleset, agyérkatasztrófa, verekedés vagy más miatt életüket vesztik]. »Ütöttek, nem betegedtem bele; megvertek, de én nem is tudtam róla [mondja a részeges, mintha magában beszélne; nem érzékelte, mi is történt, és milyen büntetést kellett emiatt elszenvednie]. Mikor ébredek már fel? Újra megkeresem azt [most ki kell aludnia a mértéktelen ivás hatásait, de rabja lévén az italnak, alig várja, hogy megint igyon, ha módja lesz rá].«” Szegénységre jut, mert túl sokat költ az italra, meg azért is, mert megbízhatatlanná és munkaképtelenné válik (Pl 23:20, 21, 34, 35).

Tilos a keresztény gyülekezetben: Aki részeges, az hajlamos arra, hogy háborogjon vagy gorombán, féktelenül hangoskodjon és nevetségesen viselkedjen, ami gyalázathoz vezet (Pl 20:1; Zs 107:27; Ézs 19:14). Ezért a keresztény gyülekezetben nem szabad megtűrni a részegeskedést. Az Izraelnek adott Törvény egyértelművé tette, hogyan gondolkodik Isten a részegségről. Azt a fiút, aki makacs és lázadó, falánk és részeges volt, meg kellett kövezni (5Mó 21:18–21). A Biblia ugyanígy azt is megparancsolja, hogy a megbánást nem tanúsító vagy megrögzött részegeseket ki kell zárni a keresztény gyülekezetből (1Ko 5:11–13). ’A test cselekedeteihez’ az „italozós tivornyázások, dorbézolások” is hozzátartoznak, amik általánosak a nemzetek körében. Ha azonban egy keresztény megtisztult az ilyesmiktől, de visszatér azokhoz, és nem tanúsít megbánást, nem mehet be Isten Királyságába (1Ko 6:9–11). A keresztények nem tölthetik már azzal az idejüket, hogy a nemzetek akaratát vigyék véghez túlzásba vitt borozásokkal és ivászatokkal (1Pt 4:3). Annak kell szentelniük magukat, hogy megteremjék Isten szellemének a gyümölcsét (Ga 5:19–24).

A mértékletesség és a józan gondolkodás ezért azok között a követelmények között szerepel, amelyeknek meg kell felelniük a keresztény felvigyázóknak (1Ti 3:1–3; Tit 1:7); a kisegítőszolgáknak (1Ti 3:8); az idős férfiaknak és asszonyoknak (Tit 2:2, 3); a fiatal férfiaknak és asszonyoknak (Tit 2:4–8); illetve a gyermekeknek (főleg a felvigyázók gyermekeinek) (Tit 1:6).

Pál apostol, amikor az Úr vacsorájáról beszélt, megfeddte a korintuszi keresztényeket bizonyos visszaélésekért. Voltak, akik a saját ételükkel és italukkal jöttek a gyülekezet összejöveteli helyére. Ők maguk mértéken felül ettek-ittak, de a bőségüket nem osztották meg másokkal, így a szükségben levő testvéreiket megszégyenítették. Ennélfogva, amikor elérkezett az ideje, hogy megtartsák az Úr vacsoráját, némelyek a mértéktelen evés-ivás miatt nem voltak olyan állapotban, hogy részesedhettek volna belőle, mások meg éhesek voltak. Ezért mondta Pál, hogy „az egyik éhes, a másik pedig mámoros” (1Ko 11:20–22).

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Törvény szerint a papoknak imádati tevékenység előtt nem volt helyes alkoholt fogyasztaniuk. Nem ihattak bort vagy mámorító italt hivatali teendőik közben, hogy meg ne haljanak (3Mó 10:8–11).

Miért írja le a Biblia, hogy olyan emberek, mint például Noé és Lót lerészegedtek?

A Biblia több esetet is említ, amikor részegségről volt szó, és ilyenkor mindig valami fontos dologra akar rávilágítani. Ezért ír arról, hogy az özönvíz után Noé szőlőt ültetett, majd „ivott a borból”, és „lerészegedett”. A Szentírás minderről azért számol be, hogy lássuk, miért átkozta meg Noé Kánaánt (1Mó 9:20–27). Egy másik esetben Lót két lánya olyan sok bort adott az apjának két éjjel, hogy lerészegedett, ők pedig nemi kapcsolatot létesítettek vele (1Mó 19:30–38). Ez a beszámoló megismerteti velünk Moáb és Ammon nemzetének eredetét és Izraellel való kapcsolatát. Lót nyilván csak olyan mértékben ittasodott meg, hogy elveszítette a józan ítélőképességét, de nem volt holtrészeg, tehát nem részegedett le annyira, hogy képtelen lett volna a nemi érintkezésre. Mivel Isten Szava igen erőteljesen elítéli a részegséget, biztosra vehetjük, hogy ezek az igazságos férfiak nem itták le magukat rendszeresen, nem voltak részegesek. Ugyanakkor a Biblia őszintesége is jól látszik ebben, hiszen nem takargatja az igazságot a bibliai személyeket érintő események elbeszélésekor, és ez a felvilágosításunkra szolgál. Részegségről olvashatunk még a következő helyeken is: 1Sámuel 25:36–38; 2Sámuel 11:13; 1Királyok 20:15–21.

Téves feltételezés: Amikor a szent szellem i. sz. 33 pünkösdjén kitöltetett Krisztus tanítványaira, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, némelyek megjegyezték: „Édes borral itták tele magukat.” Péter azonban így érvelt: „ezek az emberek nem részegek, ahogy vélitek, hiszen a harmadik órája ez a napnak”, tehát napfelkeltétől (kb. 6 órától) számítva kb. reggel 9 óra (Cs 2:1–4, 13–15). Akik jelen voltak azon a pünkösdön, olvashatták Ézsaiás próféciájának a tekercsét, ahol meg van írva: „Jaj azoknak, akik korán reggel fölkelnek, csak hogy mámorító ital után járjanak” (Ézs 5:11). Igazából azonban nem volt szokás ilyen korai órában ünnepet tartani vagy lakomázni, és nem vallott ésszerűségre azt gondolni, hogy mind a 120 ember együtt legyen részeg e reggeli órában. Ami a szokást illeti, Pál ezekkel a szavakkal ír róla: „akik lerészegednek, általában éjjel részegek” (1Te 5:7).

Jelképes részegség: A tíztörzs-királyság legkiemelkedőbb törzse Efraim volt, és e királyság vezetői szellemi értelemben lerészegedtek „a bortól”. Például rajongtak a Júdától való politikai függetlenségért, és boldogan kötöttek szövetséget azokkal, akik ellenségei voltak Júda királyságának, ahol a királyok ’Jehova trónján’ ültek (1Kr 29:23). Kétség sem fér hozzá, hogy szó szerinti tivornyázásokat is rendeztek. Ezek az emberek szövetségben álltak ugyan Jehova Istennel, de büszkén, részegülten megszegték ezt a szövetséget, gyalázatot hozva Istenre (Ézs 28:1–4).

Júda papjai és főemberei ugyanígy részegek voltak jelképes értelemben. Vallási vezetőkként emberi hagyományokkal egészítették ki tanításukat; hamis dolgokat láttak és beszéltek Isten szent nemzetéről. Nem Istentől, hanem Asszíriától várták a segítséget (Ézs 29:1, 9–14; 2Ki 16:5–9). I. e. 740-ben aztán a jövendölésnek megfelelően Asszíria elhurcolta a részeg Izraelt. Később a hitehagyott Júda is kénytelen volt kiinni Jehova dühének poharát, és i. e. 607-ben babiloni száműzetésbe kellett mennie támolyogva (Ézs 51:17–23). 68 év múltán Babilon („Sésák királya”) is kiitta ugyanezt a poharat, mert keményen bánt Isten népével (Jr 25:15–29).

A Biblia a jelképes ’Nagy Babilonról’ úgy ír, mint egy részeg szajháról, akinek a kezében „utálatosságokkal és paráznaságának tisztátalanságaival teli” aranypohár van. „Paráznasága borától” a föld lakosai lerészegednek, ő pedig ’a szentek vérétől és Jézus tanúinak a vérétől részeg’. Kicsapongása miatt örök pusztulás vár rá (Je 17:1–6, 16; 14:8; 18:8; lásd: NAGY BABILON).