ELŐJEL

Egy jel vagy jelenség, amely előremutat valamely esemény vagy fordulat bekövetkezésére. Csoda is lehet, vagy olyasvalami, amiről úgy vélik, hogy a jövőre lehet belőle következtetni; olyan helyzet vagy történés, melyről azt gondolják, hogy előre jelez valami jót vagy rosszat (1Mó 30:27; 4Mó 24:1). Isten Izraelnek adott törvénye határozottan tiltotta az előjelek után való kutatást mint a jóslás egyik formáját (3Mó 19:26; 5Mó 18:10). Ám a hitehagyottak mégis kutattak előjelek után, mint például Manassé, Júda királya (2Ki 17:17; 21:6). Mivel a Szentírás elítéli ezt a szokást, nyilvánvaló, hogy amikor a hűséges József azt mondta, hogy az ezüstserlegéből olvassa ki az előjeleket, az csupán egy csel része volt (1Mó 44:5, 15). József ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy egy hamis imádattal átitatott ország ügyintézőjeként nem hisz Jehovában. Így nem adta jelét annak, hogy bármi közös lenne benne és a testvéreiben, és továbbra is palástolni tudta előttük a valódi kilétét. (Lásd: JÓSLÁS.)

A héber mó·féthʹ szó általában ’csodát’ jelent, például olyan csodákat, amilyeneket Mózes és Áron is tett Egyiptomban. Néhány esetben azonban ’előjel’ a jelentése, abban az értelemben, hogy egy próféta vagy álomlátó a próféciájának az alátámasztására jelet vagy előjelet tesz (5Mó 13:1–3).

Az előjel (mó·féthʹ) lehetett egy csoda, amelyet Isten hatalmával hajtottak végre. Ilyen volt például, amikor Jeroboám oltára széthasadt. Ez előjele volt egy ítéletnek, amelynek súlyosabb következményei lettek az oltárra és az oltárnál szolgálókra nézve (1Ki 13:1–5; hogy ez hogyan teljesedett úgy 300 évvel később, vö.: 2Ki 23:16–20). De lehetett egy szokatlan tett is, például az, hogy Ézsaiás mezítelenül és mezítláb járt, amivel előremutatott arra, hogy mit tesz majd Asszíria királya Egyiptommal és Etiópiával (Ézs 20:3–6). Az pedig, hogy Ezékiel utat tört magának a falon (vsz. a házának a falán), és azon keresztül kivitte az úti holmiját, annak volt az előjele, hogy Júdára száműzetés várt (Ez 12:5–11; vö.: 24:18–27).

Mivel az előjel egy olyan jel, amely valamely esemény vagy fordulat bekövetkezésére mutat előre, ezért lehet, hogy az egyik író a mó·féthʹ (előjel v. csoda) szót, a másik író pedig az ʼóth (jel) szót használja ugyanannak a leírására. (Vö. a 2Kr 32:24-et a 2Ki 20:8, 9-cel.) A „jel” vonatkozhat a jelenre és a jövőre is, ellenben az „előjel” inkább csak a jövőre. Amikor az írók „jelről” beszélnek, akkor valaminek a jelentőségét emelik ki, függetlenül attól, hogy ez a jelenben történik, vagy a jövőben fog bekövetkezni. Ha viszont „előjelnek” neveznek valamit, azt emelik ki, hogy valami a jövőben fog megtörténni.

Péter apostol a Jóel 2:30-at idézve (’előjelek [a héb. mó·féthʹ t. sz.-a] lesznek az égen és a földön’) úgy fejezte ki magát, hogy lesznek ’előjelek [a gör. teʹrasz t. sz.-a] az égen fenn, és jelek [szé·meiʹon t. sz.-a] a földön lenn’ (Cs 2:14, 19). A Keresztény Görög Iratokban a teʹrasz szó mindenhol a szé·meiʹon (jel) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12).

A teʹrasz szó alapvetően magában foglal minden olyan tettet vagy dolgot, amely csodálatba ejtő, éppen ezért helyénvaló olykor ’csodának’ fordítani (Mt 24:24; Jn 4:48). De ha egyértelmű, hogy a jövőről van szó, akkor jobb „előjelnek” visszaadni. A „hatalmas cselekedetek, előjelek és jelek”, melyeket Isten tett Jézus által, azt bizonyították, hogy Jézust Isten küldte (Cs 2:22). Krisztus csodái, amikor gyógyított és feltámasztott embereket, nem csupán csodálatot keltettek, hanem annak az előjelei voltak, hogy mi mindent fog tenni a jövőben az egész földön (Jn 6:54; vö.: Jn 1:50, 51; 5:20, 28). Némely tette annak volt az előjele, hogy Isten Főpapjaként majd megbocsát bűnöket, és ítélkezni fog (Mt 9:2–8; Jn 5:1–24). Más tettei azt bizonyították, hogy a jövőben majd hatalmat kap arra, hogy a mélységbe vesse Sátánt és a démonait (Mt 12:22–29; Lk 8:27–33; vö.: Je 20:1–3). Ezek a tettei mind arra mutattak előre, hogy Isten Királyságának Felkent Királyaként, azaz Messiásként fog uralkodni.

Isten Jézus tanítványait is támogatta, akik hallották Krisztus tanítását, és tanúi voltak annak, hogy feltámadt. Lehetővé tette, hogy ’jeleket, előjeleket meg különféle hatalmas cselekedeteket’ tudjanak tenni (Héb 2:3, 4; Cs 2:43; 5:12). Mindez annak volt a bizonyítéka, hogy Isten törődik az újonnan megalakult keresztény gyülekezettel, sőt, annak volt az előjele, hogy ezt a gyülekezetet fogja ezentúl felhasználni szándékának a megvalósításához. (Vö.: Jn 14:12.)

A jövendölés szerint a keresztény gyülekezetben is felüti a fejét a hitehagyás, ahogy Izraelben is támadtak hamis próféták. A gyülekezetben a hitehagyásnak az lett a következménye, hogy felbukkant „a törvénytelenség embere”, akinek a jelenlétét azok ’a hatalmas cselekedetek, hazug jelek meg előjelek’ bizonyítják, melyeket Sátán idéz elő (2Te 2:3–12). A hitehagyottak mellett szóló bizonyítékok tehát nem elhanyagolhatóak, hisz látható belőlük, hogy Sátán hatalmas. Ezek azonban hazug előjelek, tehát vagy nyilvánvaló csalásról, vagy olyasmiről van szó, amiből téves következtetésre lehet jutni. Úgy tűnik, mintha ezek az előjelek Isten jóakaratát és áldását bizonyítanák, a valóságban azonban tévútra vezetik az embereket, nehogy megtalálják az élet forrását. (Vö.: 2Ko 11:3, 12–15; lásd: CSODA; ERŐ, HATALOM; JEL.)