Az Ezékiel 37:1–14-ben van feljegyezve. Ezékiel látomásban egy csontokkal teli völgyet látott. Jehova elmondta neki, hogy ezek a csontok Izrael egész házát jelképezik. Ez a helyreállítási prófécia a nagyobb beteljesedésben Isten Izraelére vonatkozik (Csel 3:21; Gal 6:16).

Először is, figyeljük meg, hogy a leírás szerint a csontok „igen szárazak” voltak (Ez 37:2, 11). Vagyis már nagyon régóta halottak voltak azok, akiknek a csontjait Ezékiel látta.

Az ókori Izrael nemzete hosszú ideig volt fogságban. Ez az időszak i. e. 740-ben kezdődött, amikor az északi tíztörzs-királyság elesett, és sokan száműzetésbe kerültek. Aztán i. e. 607-ben elpusztult Jeruzsálem, és Júda déli királyságának a lakóit is elhurcolták. A fogság i. e. 537-ben ért véget, amikor a zsidók maradéka visszatért Jeruzsálembe, hogy újjáépítse a templomot, és helyreállítsa az igaz imádatot.

Ha ezekre az eseményekre gondolunk, egyértelművé válik, hogy Isten népének sokkal hosszabb ideig kellett Nagy Babilon fogságában lennie, nem csupán 1918 és 1919 között. A fogság azt az időszakot öleli fel, amikor a jelképes gyom együtt növekedett a Királyság fiait szemléltető búzával (Máté 13:36–43). Ez idő alatt a hitehagyottak sokkal többen voltak, mint az igaz keresztények. Nagy Babilon úgyszólván fogva tartotta a keresztény gyülekezetet. A fogság valamikor az i. sz. második században kezdődött, és a szellemi templom megtisztításáig tartott, amelyre a vég idején került sor (Csel 20:29, 30; 2Tessz 2:3, 6; 1Ján 2:18, 19).

A szellemi fogság hosszú évszázadai alatt a papság és a politikai szövetségeseik, akik meg akarták tartani a hatalmukat, nem engedték, hogy az átlagemberek hozzáférjenek Isten Szavához. Volt olyan idő, amikor bűncselekménynek számított, ha valaki az anyanyelvén olvasta a Bibliát. Némelyeket máglyán égettek el ezért. Elfojtották az igazság terjesztésére irányuló kezdeményezéseket is, keményen elbánva azokkal, akik a papság tanításával ellentétes nézeteknek adtak hangot.