Nagyobb áldások az új szövetségen keresztül
„[Jézus] jobb szövetségnek közvetítője” (ZSIDÓK 8:6, Vida fordítás).
1. Kiről bizonyosodott be, hogy az Édenben ígért ’asszony magva’, és hogyan ’marták meg a sarkát’?
ÁDÁM és Éva bűnbeesése után Jehova kihirdette ítéletét Sátán felett, aki becsapta Évát, ezt mondván: „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Mózes 3:15). Amikor Jézus megkeresztelkedett i. sz. 29-ben a Jordán folyóban, megjelent végre az Édenben megígért mag. I. sz. 33-ban a kínoszlopon bekövetkezett halálakor beteljesedett egy része ennek az ősi próféciának. Sátán ’megmarta a Mag sarkát’.
2. Jézus saját szavai szerint, hogyan válik a halála az emberiség javára?
2 Hála érte, ez a seb bár gyötrelmesen fájdalmas volt, nem maradandó. Jézus halhatatlan szellemként feltámadt a halálból, és felment az égbe Atyjához, ahol felajánlotta kiontott vérének értékét „váltságul sokakért”. Így igaznak bizonyultak a saját szavai: ’az emberfiának fel kell emeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen’ (Máté 20:28; János 3:14–16; Zsidók 9:12–14). Az új szövetségnek kulcsszerepe van Jézus próféciájának a beteljesedésében.
Az új szövetség
3. Mikor látszódott először, hogy már érvényben van az új szövetség?
3 Jézus nem sokkal a halála előtt elmondta követőinek, hogy kiontott vére „az új szövetségnek vére” (Máté 26:28; Lukács 22:20). Tíz nappal az után, hogy felment az égbe, az új szövetség láthatólag már érvényben volt, amikor a szent szellem kitöltetett a mintegy 120 tanítványra, aki összegyűlt Jeruzsálemben egy felső szobában (Cselekedetek 1:15; 2:1–4). Ennek a 120 tanítványnak az új szövetségbe való felvétele azt mutatta, hogy a „régi” szövetség, a Törvényszövetség most már elavulttá vált (Zsidók 8:13, Katolikus fordítás).
4. Vajon kudarcot vallott az ó szövetség? Magyarázd meg.
4 Vajon kudarcot vallott az ó szövetség? Egyáltalán nem. Igaz, mivel más lépett a helyébe, a test szerinti Izráel nem volt többé Isten különleges népe (Máté 23:38). Ez Izráel engedetlensége miatt volt, és azért, mert elvetették Jehova Felkentjét (2Mózes 19:5; Cselekedetek 2:22, 23). De mielőtt felváltotta más a Törvényt, sok dolgot valósított meg. Évszázadokon át lehetőséget adott arra, hogy Istenhez közeledjenek, és védelmet nyújtott a hamis vallással szemben. Előre megcsillantott dolgokat az új szövetségből, és ismétlődő áldozataival rámutatott, hogy az embereknek rendkívül nagy szükségük van a bűntől és a haláltól való megváltásra. Igen, a Törvény ’Krisztusra vezérlő mester’ volt (Galátzia 3:19, 24; Róma 3:20; 4:15; 5:12; Zsidók 10:1, 2). De az új szövetségen keresztül lehetséges, hogy az Ábrahámnak ígért áldás teljes mértékben valóra váljon.
A nemzetek megáldatnak Ábrahám Magván keresztül
5., 6. Az ábrahámi szövetség alapvető, szellemi teljesedését tekintve ki Ábrahám Magva, és melyik nemzet részesült először áldásban rajta keresztül?
5 Jehova megígérte Ábrahámnak: „megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” (1Mózes 22:18). Az ó szövetség alatt sok szelíd természetű idegen áldásban részesült azáltal, hogy együtt volt Izráellel, Ábrahám nemzeti magvával. De az alapvető, szellemi teljesedését tekintve Ábrahám Magva egyetlen tökéletes ember volt. Pál erre világított rá, amikor ezt mondta: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, a ki a Krisztus” (Galátzia 3:16).
6 Igen, Ábrahámnak a Magva Jézus, és Őáltala részesülnek sokkal nagyobb áldásban a nemzetek, mint amilyenben egyáltalán részesülhetett a test szerinti Izráel. Bizony maga Izráel volt az első nemzet, mely ebben az áldásban részesült. Nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után Péter apostol ezt mondta néhány zsidónak: „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből” (Cselekedetek 3:25, 26).
7. Milyen nemzetek részesültek áldásban Jézuson, Ábrahám Magván keresztül?
7 Az áldás hamarosan kiterjedt a szamaritánusokra is, majd pedig a nem zsidókra (Cselekedetek 8:14–17; 10:34–48). Pál valamikor i. sz. 50 és 52 között írt a kis-ázsiai Galátziában élő keresztényeknek: „Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat [nemzetekből való embereket, NW], eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Galátzia 3:8, 9; 1Mózes 12:3). Bár sok galátziabeli keresztény „nemzetekből való ember” volt, hitük miatt áldásban részesültek Jézuson keresztül. Hogyan?
8. A Pál napjaiban élt keresztényeknél mit foglalt magában az, hogy áldásban részesültek Ábrahám Magván keresztül, és hányan részesülnek végül ilyen áldásban?
8 Pál ezt mondta a galátziabeli keresztényeknek, bármilyen volt is a hátterük: „Ha . . . Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Galátzia 3:29). Ezeknél a galátziabelieknél az Ábrahám Magván keresztül kapott áldásban az is benne volt, hogy részesei az új szövetségnek, és társörökösei Jézusnak, vagyis Jézus társai az Ábrahám magvában. Nem tudjuk, hány ember volt az ókori Izráelben, csak azt, hogy „olyan sok volt, mint a tenger mellett való fövény” (1Királyok 4:20). Azt viszont tudjuk, hogy a szellemi magban Jézus társainak a végső száma: 144 000 (Jelenések 7:4; 14:1). Ez a 144 000 az emberiség ’minden ágazatából, nyelvéből, népéből és nemzetéből’ való, s részt vesz abban, hogy eljuttassa másokhoz is az ábrahámi szövetségből származó áldásokat (Jelenések 5:9).
Prófécia teljesedik
9. Mit jelent az, hogy az új szövetségben lévők belsejében van Jehova törvénye?
9 Jeremiás az új szövetségről jövendölve ezt írta: „ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be” (Jeremiás 31:33). Az új szövetségben lévőkre jellemző, hogy szeretetből szolgálják Jehovát (János 13:35; Zsidók 1:9). Jehova törvénye a szívükbe van írva, és hő vágyuk, hogy cselekedjék az akaratát. Igaz, az ókori Izráelben volt néhány hűséges egyén, aki felettébb szerette Jehova törvényét (Zsoltárok 119:97). Sokan viszont nem szerették, mégis a nemzet része maradtak. Senki sem maradhat az új szövetségben, akinek nincs szívébe írva Isten törvénye.
10., 11. Hogyan ’lett Istenükké’ Jehova az új szövetségben lévőknek, és hogyan fogják megismerni őt mindannyian?
10 Jehova ezenkívül ezt mondta az új szövetségben lévőkről: „Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jeremiás 31:33). Az ókori Izráelben sokan imádták a nemzetek isteneit, mégis izraeliták maradtak. Az új szövetség alapján Jehova a test szerinti Izráel helyett egy szellemi nemzetet hozott létre, „Istennek Izráelét” (Galátzia 6:16; Máté 21:43; Róma 9:6–8). Az új szellemi nemzetnek azonban senki sem maradhat a része, aki megszűnik csakis és kizárólag Jehovát imádni.
11 Jehova még ezt is mondta: „ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig” (Jeremiás 31:34). Izráelben sokan figyelmen kívül hagyták Jehovát, valójában ezt mondták: „sem jót, sem rosszat nem cselekszik az Úr” (Sofóniás 1:12). Senki sem maradhat Isten Izráelének a része, ha figyelmen kívül hagyja Jehovát, vagy beszennyezi a tiszta imádatot (Máté 6:24; Kolossé 3:5). Az „Istenét ismerő nép” a szellemi izraeliták (Dániel 11:32). Örömüket lelik abban, hogy ’megismerik az egyedül igaz Istent és Jézus Krisztust’ (János 17:3). Ha ismerik Jézust, azáltal Istent is jobban ismerik, mivel különösen Jézus az, aki ’kijelentette Istent’ (János 1:18; 14:9–11).
12., 13. a) Mi alapján bocsátja meg Jehova az új szövetségben lévők bűneit? b) Miért áll felette az új szövetség az ó szövetségnek a bűnök megbocsátásában?
12 Jehova végül megígérte: „megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jeremiás 31:34b). Mózes törvényében több száz olyan írott szabály volt, amely engedelmességre szólította fel az izraelitákat (5Mózes 28:1, 2, 15). Mindaz, aki megszegte a Törvényt, áldozatot mutatott be, hogy elfedezze bűneit (3Mózes 4:1–7; 16:1–31). Sok zsidó kezdte azt hinni, hogy ha a Törvénnyel összhangban cselekszik, igazságos lehet. A keresztények azonban felismerik, hogy sohasem érdemelhetik ki az igazságosságot a saját cselekedeteikkel. Nem kerülhetik el a bűnt (Róma 5:12). Az új szövetség alatt csakis Jézus áldozata alapján lehet valaki igazságos állapotban Isten előtt. Az ilyen állapot azonban ajándék, Isten ki nem érdemelt kedvessége (Róma 3:20, 23, 24). Jehova még mindig engedelmességet követel szolgáitól. Pál azt mondja, hogy aki az új szövetségben van, az „Krisztus törvényében való” (1Korinthus 9:21).
13 Tehát a keresztények számára is van áldozat a bűnükért, de ez sokkal értékesebb áldozat, mint amilyenek a Törvényszövetségben lévők voltak. Pál ezt írta: „minden pap [a Törvényszövetség alatt] naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, a melyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő [Jézus] azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára” (Zsidók 10:11, 12). Mivel az új szövetségben lévő keresztények hitet gyakorolnak Jézus áldozatában, Jehova igazságosnak nyilvánítja őket, bűn nélkülinek, s így olyan helyzetben vannak, hogy szellemi fiaiként felkentek lehetnek (Róma 5:1; 8:33, 34; Zsidók 10:14–18). Ha az emberi tökéletlenség miatt vétkeznek, könyöröghetnek Jehova bocsánatáért, és Jézus áldozata alapján Jehova megbocsát nekik (1János 2:1, 2). De ha a szándékos bűn életútja mellett döntenek, elvesztik igazságos állapotukat, és azt a kiváltságot, hogy részesei lehetnek az új szövetségnek (Zsidók 2:2, 3; 6:4–8; 10:26–31).
Az ó és az új szövetség
14. Hogyan kellett körülmetélkedni a Törvényszövetség alatt? És az új szövetség alatt?
14 Az ó szövetségben lévő férfiak körülmetélkedtek, annak jeleként, hogy a Törvény alatt vannak (3Mózes 12:2, 3; Galátzia 5:3). A keresztény gyülekezet kezdete után néhányan úgy érezték, hogy a nem zsidó keresztényeknek is körül kell metélkedniük. De a jeruzsálemi apostolok és vének Isten Szava és a szent szellem által vezérelve megértették, hogy erre nincs szükség (Cselekedetek 15:1, 5, 28, 29). Néhány évvel később Pál ezt mondta: „nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés” (Róma 2:28, 29). A szó szerinti körülmetélkedésnek nem volt már többé szellemi értéke Jehova szemében, még a test szerinti zsidók esetében sem. Az új szövetségben lévőknél a szívnek kell körülmetéltnek lennie, nem a testnek. Gondolkodásukból, vágyaikból, indítékaikból ki kell irtani minden olyan dolgot, amely nem tetszik Jehovának, vagy amelyet tisztátalannak tart.a Sokan ma élő bizonyságai annak, hogy a szent szellemnek van ereje így átformálni a gondolkodásmódot (1Korinthus 6:9–11; Galátzia 5:22–24; Efézus 4:22–24).
15. Milyen hasonlóság van a test szerinti Izráel és Isten Izráele között a királyi uralomban?
15 A törvényszövetségi elrendezésben Jehova volt Izráel Királya, idővel pedig emberi királyokon keresztül gyakorolta szuverenitását Jeruzsálemből (Ésaiás 33:22). Jehova az Isten Izráelének, a szellemi Izráelnek is királya, és i. sz. 33 óta Jézus Krisztuson keresztül uralkodik, akinek adatott „minden hatalom mennyen és földön” (Máté 28:18; Efézus 1:19–23; Kolossé 1:13, 14). Napjainkban Isten Izráele elismeri, hogy Jézus a Királya Isten 1914-ben felállított égi Királyságának. Jézus sokkal jobb király, mint amilyen Ezékiás, Jósiás vagy az ókori Izráel más hűséges királyai voltak (Zsidók 1:8, 9; Jelenések 11:15).
16. Milyenfajta papság az Isten Izráele?
16 Izráel nem egyszerűen királyság volt, hanem voltak felkent papjai is. I. sz. 33-ban a test szerinti Izráel helyébe lépett Isten Izráele, és Jehova ’szolgája’, az ő ’tanúja’ lett (Ésaiás 43:10). Ettől kezdve Jehovának az Ésaiás 43:21-ben és a 2Mózes 19:5, 6-ban feljegyzett, Izráelnek szóló szavai Isten szellemi Izráelére illettek. Isten új szellemi nemzete ekkor már „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép” volt, felelős azért, hogy ’hirdesse Jehova hatalmas dolgait’ (1Péter 2:9). Isten Izráelében mindenki, férfiak és nők egyaránt egy közös papságot alkotnak (Galátzia 3:28, 29). Ábrahám magvának a másodlagos részeként most ezt mondják: „Ujjongjatok, nemzetek, az ő népével” (5Mózes 32:43, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása). A szellemi Izráel még földön maradt tagjaiból tevődik össze „a hű és értelmes rabszolga” (Máté 24:45–47, Vi). Csakis akkor lehet elfogadható az Istennek végzett szent szolgálat, ha hozzájuk társulunk.
Isten Királysága — a végső beteljesedés
17. Milyen születést élnek át az új szövetségben lévők?
17 Az i. e. 1513 után született izraeliták születésüktől fogva bekerültek a Törvényszövetségbe. Akiket Jehova az új szövetségbe vesz, azok is átélnek egy fajta születést — ez náluk szellemi születés. Jézus erről beszélt a farizeus Nikodémusnak, amikor ezt mondta: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik [újra nem születik, Békés—Dalos fordítás], nem láthatja az Isten országát” (János 3:3). I. sz. 33 pünkösdjén a tökéletlen emberek közül elsőként a 120 tanítvány tapasztalta ezt az új születést. Mivel az új szövetség alatt igazságosnak vannak nyilvánítva, megkapták a szent szellemet királyi örökségük „zálogaként” (Efézus 1:14). ’Szellemből születtek’, hogy Isten fogadott fiaivá legyenek, ami Jézus testvéreivé tette őket, s így „örököstársai . . . Krisztusnak” (János 3:6, Csia fordítás; Róma 8:16, 17). S mivel ’újraszülettek’, csodálatos kilátásokra nyílt lehetőségük.
18. Milyen csodálatos kilátásokra nyit lehetőséget az újraszületés az új szövetségben lévőknek?
18 Jézus az új szövetség közvetítésekor kötött egy másik szövetséget a követőivel, ezt mondva: „szövetséget kötök veletek, miként az én Atyám szövetséget kötött velem egy királyságra” (Lukács 22:29, NW). Ez a Királyság-szövetség előkészíti az utat, hogy beteljesedjen a Dániel 7:13, 14, 22, 27-ben feljegyzett figyelemre méltó látomás. Dániel „valami emberfiát” látott, aki királyi hatalmat kapott „az öreg korútól”, Jehova Istentől. Ez után Dániel azt látta, hogy „elvevék az országot [királyságot, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása] a szentek”. Jézus az, aki olyan, „mint valami emberfia”, aki 1914-ben megkapta az égi Királyságot Jehova Istentől. Szellemmel felkent tanítványai „a szentek”, akik osztoznak vele a Királyságban (1Thessalonika 2:12). Hogyan?
19., 20. a) Az új szövetségben lévők számára milyen végső, nagyszerű beteljesedése lesz az új szövetségben lévők számára Jehova ígéretének, melyet Ábrahámnak tett? b) Milyen további kérdést szükséges megvizsgálnunk?
19 Haláluk után ezek a felkentek Jézushoz hasonlóan halhatatlan szellemteremtményekként támadnak fel a halálból, hogy vele együtt szolgáljanak az égben királyokként és papokként (1Korinthus 15:50–53; Jelenések 20:4, 6). Milyen nagyszerű reménység! ’A föld felett uralkodnak királyokként’, nem csak Kánaán területén (Jelenések 5:10, NW). Vajon ’bírni fogják ellenségeiknek a kapuját’? (1Mózes 22:17). Igen, méghozzá döntő módon, amikor tanúi lesznek az ellenséges vallási szajha, Nagy-Babilon pusztulásának, és amikor ezek a feltámadott felkentek részt vesznek Jézussal a nemzetek „vasvesszővel” való legeltetésben, valamint Sátán fejének a szétzúzásában. Így részt vesznek az 1Mózes 3:15-ben lévő prófécia végső részletének a beteljesítésében (Jelenések 2:26, 27; 17:14; 18:20, 21; Róma 16:20).
20 De azért felmerülhet a kérdés, vajon az ábrahámi szövetség és az új szövetség csak erre a 144 000 hűséges lélekre terjed ki? Nem, amint azt a következő cikkből látni fogjuk, mások is áldásban fognak részesülni általuk, olyanok, akik nincsenek benne közvetlenül ezekben a szövetségekben.
[Lábjegyzet]
a Lásd: Insight on the Scriptures, I. kötet, 470. oldal; megjelent a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában.
Emlékszel rá?
◻ Mikor látszódott először, hogy már érvényben van az új szövetség?
◻ Mi valósult meg az ó szövetségen keresztül?
◻ Elsősorban ki Ábrahám Magva, és milyen sorrendben részesültek áldásban ezen a Magon keresztül a nemzetek?
◻ Mi az ábrahámi szövetség és az új szövetség végső beteljesedése a 144 000 számára?
[Kép a 15. oldalon]
Mélyebb értelmű a bűnök bocsánata azoknak, akik az új szövetség alatt vannak, mint akik az ó szövetség alatt voltak