JÉHU

(feltehetően: ’Jehova ő’):

1. Benjáminita férfi Anatót városából, aki önként ment, hogy szolgálja Dávidot. Dávid ekkor Ciklágban élt menekültként Saul király miatt. Jéhu azok közé a vitézek közé tartozott, akik „íjjal voltak fölfegyverkezve, jobbjukkal is, baljukkal is köveket hajítottak és nyilakat lőttek az íjjal” (1Kr 12:1–3).

2. Próféta, Hanáni fia. Ő jövendölte meg Izrael királya, Baása házának a pusztulását (1Ki 16:1–4, 7, 12). Több mint 33 évvel később egy próféta, akit ugyanígy hívtak (ezért talán ugyanaz a személy), megfeddte Júda királyát, Josafátot az Izrael gonosz királyával, Ahábbal való barátságáért, és amiért segített neki (2Kr 19:1–3). A 2Krónikák 20:34 elmondása szerint a Josafátról szóló történetek „meg vannak írva Jéhunak, Hanáni fiának a szavai közt, amelyek belefoglaltattak Izrael királyainak a könyvébe”.

3. Josafátnak (nem annak, aki Júda királya volt) a fia, Nimsi unokája (2Ki 9:14). Jéhu kb. i. e. 904–877-ig uralkodott Izrael királyaként. Még amikor Aháb volt a király Izraelben, Illés próféta a Hóreb-hegyhez menekült mentve az életét, ugyanis Aháb felesége, Jezabel meg akarta őt ölni. Isten azonban azt parancsolta Illésnek, hogy térjen vissza, és kenjen fel három embert: Elizeust Illés utódjának, Hazáelt Szíria királyának, Jéhut pedig Izrael királyának (1Ki 19:15, 16). Illés felkente Elizeust (illetve kinevezte; lásd: FELKENT, FELKENETÉS). Ám Jéhu felkenetését végül Illés utódja, Elizeus végezte el.

Vajon azért maradt Jéhu felkenetése Elizeusra, mert Illés halogatta? Nem. Valamivel azután, hogy Illés a parancsot kapta, Jehova azt is elmondta neki, hogy az Aháb házára kimondott szerencsétlenség (melyet Jéhunak kellett véghezvinnie) nem Aháb napjaiban jön el, hanem a fiának a napjaiban (1Ki 21:27–29). Így hát ezt Illés Jehova utasítására halasztotta el, és nem azért, mert hanyag volt. Jehova pont jókorra időzítette a felkenetést, amikor Jéhu a körülményekből adódóan azonnal fel tudott lépni mint felkent király. Jéhu pedig, mivel határozott és energikus egyéniség volt, egy percet sem késlekedett, hanem azonnal cselekedett.

Elérkezett a megfelelő idő. Háborús időszak volt ez. Aháb meghalt, és a fia, Jórám uralkodott. Izrael seregei összegyűltek Rámót-Gileádnál, őrizve azt Hazáelnek, Szíria királyának seregei miatt. Jéhu is ott volt a katonai parancsnokok egyikeként (2Ki 8:28; 9:14). Segédtisztjével, Bidkarral együtt Aháb seregének katonáiként ott voltak, amikor Illés ítéletet mondott Aháb felett, s arról prófétált, hogy Jehova ’megfizet Ahábnak Nábót földbirtokán’. Ehhez a birtokhoz azután jutott hozzá Aháb, miután a felesége, Jezabel elintézte, hogy meggyilkolják Nábótot (1Ki 21:11–19; 2Ki 9:24–26).

Miközben Izrael hadserege őrt állt Rámót-Gileádnál, Jórám, Izrael királya Jezréelben lábadozott a sebeiből, melyeket a szírektől szerzett Rámában (Rámót-Gileádban). Júda királya, Aházia is ott volt. Ő Izrael királyának, Jórámnak volt az unokaöccse, ugyanis az anyja Atália volt, az izraeli Jórámnak a nővére, Ahábnak és Jezabelnek pedig a lánya. Aházia király azért ment Jezréelbe, hogy meglátogassa beteg nagybátyját, Jórámot (2Ki 8:25, 26, 28, 29).

Jéhu felkenetése: Elizeus magához hívta a próféták egyik fiát, a szolgáját, megmondta neki, hogy fogjon egy korsó olajat, menjen az izraeliták táborába Rámót-Gileádba, és ott kenje fel Jéhut, majd fusson el. Elizeus szolgája engedelmeskedett, félrehívta Jéhut a többi vezértől egy házba, ott felkente, és elmondta Jéhunak, hogy azt a megbízatást kapja, hogy irtsa ki Aháb egész házát. Ezután a szolga elfutott, ahogy Elizeus meghagyta neki (2Ki 9:1–10).

Jéhu, amikor kijött a házból, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, mintha a próféta semmi lényegeset nem mondott volna. Ám a férfiak látták rajta, hogy valami jelentőségteljes dolog történt. Jéhu a faggatásukra elmondta, hogy felkenték Izrael királyává, aminek hallatán a sereg azonnal kikiáltotta királynak (2Ki 9:11–14).

Aháb házának kiirtása: Jéhu meghagyta, hogy a hírnek nem szabad Jezréelbe jutnia, és őrült vágtában hajtott a város felé (2Ki 9:15, 16). Jórám követeket küldött ki, hogy tudakolják meg: „Béke van-e?”, ám Jéhu az emberei mögé küldte őket. Ahogy a Jéhuval jövő ’hullámzó tömeg’, lovasok és szekerek közeledtek, a toronyban lévő őr látta, hogy valaki az egyik szekeret úgy hajtja, „mint egy őrült”, s ebből rájött, hogy az csakis Jéhu lehet. Jórám, Izrael királya, Aháb fia gyanakodni kezdett, ezért kihajtott harci szekerével, és Nábót földbirtokán találkozott össze Jéhuval. Jéhu meglőtte nyíllal, és emlékezve Illés próféciájára, megparancsolta segédtisztjének, Bidkarnak, hogy dobja a holttestet Nábót földjére. Jéhu ezután folytatta útját Jezréel városába. Úgy tűnik, Aháb unokája, Aházia, aki Jórámmal együtt jött ki a városból, próbált visszamenni saját fővárosába, Jeruzsálembe, de csak Szamáriáig jutott, és ott rejtőzködött el. Később elfogták, és elvitték Jéhuhoz Jibleám városához közel, amely nem messze volt Jezréeltől. Jéhu megparancsolta embereinek, hogy öljék meg Aháziát a harci szekerében. Halálos sebet ejtettek rajta a Gúrba felvezető úton, Jibleámhoz közel, de Aházia továbbmenekült Megiddóba, és ott meghalt. Ekkor visszavitték Jeruzsálembe, és eltemették (2Ki 9:17–28; 2Kr 22:6–9).

Amikor Jéhu megérkezett Jezréelbe, Aháb özvegye, Jezabel kikiáltott: „Vajon jól ment-e Zimrinek, ura gyilkosának?” (Lásd: 1Ki 16:8–20.) Ám Jéhu nem ijedt meg e burkolt fenyegetéstől, hanem felkiáltott az udvari tisztviselőknek, hogy dobják le, és azok meg is tették. Jezabel vére a falra fröccsent, Jéhu pedig keresztülhajtott rajta a lovaival. A beszámolóban a következő tömör megjegyzés valószínűleg segít még jobban képet alkotnunk Jéhu jelleméről: „Ezek után bement, evett és ivott”, majd megparancsolta, hogy temessék el az asszonyt. Ám időközben Jezabelt megették a kutyák, s ez eszébe juttatta Jéhunak Illés próféciáját, amelyet Jezabel haláláról mondott (2Ki 9:30–37; 1Ki 21:23).

Jéhu nem vesztegette az idejét, azonnal folytatta megbízatásának a teljesítését. Kihívta Szamária népét, hogy ültessék csak trónra Aháb 70 fiának egyikét, és harcoljanak. De azok félelmükben Jéhu iránt fejezték ki lojalitásukat. Jéhu ezt merészen próbára tette, így szólva: „Ha enyéim vagytok. . ., vegyétek fejét azoknak az embereknek, akik uratok fiai, és holnap ilyenkor jöjjetek el hozzám Jezréelbe.” Másnap a követek megjelentek, s hozták kosarakban a 70 fejet, Jéhu pedig megparancsolta, hogy rakják ezeket két halomba Jezréel kapujánál reggelig. Jéhu ezután megölte Aháb összes tekintélyes emberét, az ismerőseit és a papjait. Majd levágott még 42 embert, Aháb unokájának, Júda királyának, Aháziának a fivéreit. Így a gonosz Jezabel lánya (vagyis Atália) férjének, Júda királyának, Jórámnak a fiait is megölte (2Ki 10:1–14).

Bár Jéhu már korábban is sokat tett azért, hogy megszabadítsa Izraelt a Baál-imádattól, még bőven volt tennivalója, és ezt a rá jellemző gyorsasággal és buzgalommal végezte el. Ahogy Szamária felé hajtott, összetalálkozott a rékábita Jonadábbal. Talán eszünkbe jut, hogy ennek az embernek a leszármazottait Jehova később megdicsérte prófétája, Jeremiás által a hűségükért (Jr 35:1–16). Jonadáb elmondta, hogy Jéhu oldalán áll a Baál-imádat elleni küzdelmében, és vele ment, hogy segítsen neki. Odaveszett tehát mindenki, aki Aháb rokona volt, vagy hozzá szegődött Szamáriában (2Ki 10:15–17).

A Baál-imádók kiirtása: Ezután Jéhu fortélyosan nagy összejövetelt szervezve Baál imádatára összegyűjtött Izraelben minden Baál-imádót Baál házában. Miután megbizonyosodott arról, hogy nem volt bent Jehovának egy imádója sem, megparancsolta az embereinek, hogy öljenek meg mindenkit a házban. Ezután lerombolták Baál szent oszlopait, a házát is, és elkülönítették árnyékszéknek; erre a célra használták azt még abban az időben is, amikor Jeremiás, a Királyok könyvének írója leírta a történteket. A beszámolóban ezt olvashatjuk: „Így irtotta ki Jéhu Baált Izraelből” (2Ki 10:18–28). A Baál-imádat ennek ellenére a későbbiekben újra gondot okozott Izraelben és Júdában egyaránt (2Ki 17:16; 2Kr 28:2; Jr 32:29).

Valószínűleg azért, hogy külön maradjon Izrael tíztörzs-királysága Júda királyságától, amelynek területén, Jeruzsálemben volt Jehova temploma, Jéhu király hagyta, hogy fennmaradjon Izraelben a borjúimádat, melynek a központja Dánban és Bételben volt. „Jéhu nem. . . ügyelt rá, hogy egész szívével Jehovának, Izrael Istenének a törvényében járjon. Nem fordult el Jeroboám bűneitől, amelyekkel az bűnbe vitte Izraelt” (2Ki 10:29, 31).

Mindezek ellenére, mivel Jéhu buzgón és alaposan végezte munkáját, eltörölve a Baál-imádatot, és végrehajtva Jehova ítéletét Aháb házán, Jehova azzal az ígérettel jutalmazta Jéhut, hogy fiainak négy nemzedéke fog Izrael trónján ülni. Ez be is teljesedett Jéhu utódain: Joakházon, Joáson, II. Jeroboámon és Zakariáson, akinek az uralma a meggyilkolásával ért véget i. e. 791 körül. Jéhu dinasztiája tehát mintegy 114 éven át uralkodott Izrael felett (2Ki 10:30; 13:1, 10; 14:23; 15:8–12).

Miért tartotta Jehova felelősnek Jéhu házát a vérontásért, ha Ő bízta meg Jéhut, hogy legyen az ítélet-végrehajtója?

Jéhu napjai után azonban Hóseás próféta által Jehova ezt mondta: „kis idő még, és számadásra vonom Jéhu házát a jezréeli vérontásért, és megszüntetem Izrael házának királyi uralmát” (Hó 1:4). Jéhu házának a vérbűne nem az lehetett, hogy végrehajtotta a megbízatását, kiirtva Aháb házát, hisz ezt Isten parancsolta neki. Nem is arra utalhat, hogy megölte Aháziát, Júda királyát és annak fivéreit. Családi kapcsolataik révén – vagyis azáltal, hogy Josafátnak, Júda királyának a fia, Jórám Atáliával, tehát Aháb és Jezabel lányával kötött házasságot – Omri gonosz háza alattomosan megfertőzte Júda királyi vonalát.

Úgy tűnik, a dolog lényege inkább abban a kijelentésben rejlik, hogy Jéhu hagyta, hogy megmaradjon Izraelben a borjúimádat, és nem járt Jehova törvényében egész szívével. Jéhu alighanem úgy vélte, hogy Júdától csak akkor maradhat független, ha vallásilag elkülönülnek. Izrael többi királyához hasonlóan úgy próbálta biztosítani magának a hatalmat, hogy fenntartotta a borjúimádatot. Ez bizony annak volt a jele, hogy nem hitt Jehovában, aki lehetővé tette neki, hogy királlyá váljon. Tehát ha nem számítjuk azt, hogy Jéhu pontosan végrehajtotta Jehovának az Aháb házára kimondott ítéletét, akkor az lehetett a baj, hogy Jéhu rossz indítékból hagyta fennmaradni a borjúimádatot, ami egyben vérontásra is sarkallta.

Izrael királyságának igazi hatalma megtört, miután Jéhu háza elbukott; a királyság már csak mintegy 50 évig maradt fenn. Egyedül Menáhemnek volt olyan fia, aki követte őt a trónon (Menáhem volt az, aki lesújtott Zakariás gyilkosára, Sallumra). Menáhemnek ezt a fiát, Pekáját meggyilkolták, akárcsak a gyilkosát és utódját, Pékát. Hóseát, Izrael utolsó királyát pedig fogságba vitte Asszíria királya (2Ki 15:10, 13–30; 17:4).

Izrael legfőbb bűne mindvégig a borjúimádat volt. Ez vezetett oda, hogy a nemzet eltávolodott Jehovától, aminek hanyatlás lett a következménye. A ’jezréeli vérontás’ bűne tehát csupán egy volt a többi mellett, a gyilkosság, lopás, házasságtörés és egyéb bűnök mellett, amelyek valójában a hamis imádatban gyökereztek, és az uralkodók hagyták, hogy a nép belefolyjon. Isten végül kénytelen volt ’megszüntetni Izrael házának királyi uralmát’ (Hó 1:4; 4:2).

Szíria és Asszíria gyötri Izraelt: Mivel Jéhu nem fordult teljes mértékben Jehovához, nem járt az Ő útjain, uralmának minden napján zaklatásnak volt kitéve Hazáel, Szíria királya részéről. Hazáel apránként szedett el területet Izrael birodalmából a Jordán túloldalán (2Ki 10:32, 33; Ám 1:3, 4). Az asszírok ugyanakkor egyre inkább veszélyeztették Izrael fennmaradását.

Jéhu neve asszír feliratokon: III. Salmanassár asszír király a tőle származó feliratokon kijelenti, hogy hadisarcot kapott Jéhutól. A feliraton ez áll: „Iaua (Jéhu), Omri fiának hadisarca. Ezüst, arany, egy arany tál, egy arany serleg, arany kelyhek, arany kancsók, ólom, pálcák a király keze számára, dárdák – ezeket kaptam tőle” (Miller–Hayes: Az ókori Izrael és Júda története. 271. o.). (Jéhu igazából nem volt Omri fia, de Omri idejétől kezdve olykor ezzel a megnevezéssel utaltak Izrael királyaira, nyilván Omri vitézsége miatt, és amiatt, hogy ő építette Szamáriát, amely Izrael fővárosa maradt egészen addig, míg a tíztörzs-királyság uralmát meg nem döntötte Asszíria.)

E feliraton kívül az úgynevezett Fekete obeliszken van egy kép is, amelyen feltételezhetően Jéhu küldöttje meghajol Salmanassár előtt, és átadja a hadisarcot. Néhány szövegmagyarázó megjegyzése szerint az eddigi ismeretek alapján ez az első olyan kép, amely izraelitákat ábrázol. De Salmanassár állításának igaz voltában nem lehetünk teljesen biztosak. Ezenkívül abban sem bízhatunk, hogy a képen látható alak pontosan adja vissza, hogy milyen volt egy izraelita, ugyanis ezek a nemzetek valószínűleg csúf külsővel ábrázolták az ellenségeiket, mint ahogy ma is az ellenséges nemzetről készült rajzok vagy képek gyengének, torznak és gyűlöletesnek ábrázolják az embereket.

4. A Jerahméel családjából származó Obed fia; Júda és Támár fia volt Pérec, és az ő fiának, Hecronnak volt ez a Jéhu a leszármazottja. Jéhu ősei között szerepel Járha, egy egyiptomi rabszolga is. Sésánnak, Jerahméel egyik leszármazottjának nem voltak fiai, ezért a lányát Járhához adta feleségül. Az ő fiuk volt Attai, Jéhu egyik őse (1Kr 2:3–5, 25, 34–38).

5. Simeonita férfi, Jósibia fia. Júda királyának, Ezékiásnak a napjaiban a simeonita családoknak azon fejedelmei közt volt, akik leverték a Gedor közelségében élő hamitákat és meunikat, és akik utána ezeknek a népeknek a területén éltek a nyájaikkal (1Kr 4:24, 35, 38–41).