A híres hegyi beszéd

Jézus már biztosan fáradt, hiszen az egész éjszakát imádkozással töltötte, majd a tanítványai közül kiválasztotta 12 apostolát. És most, a következő nap még mindig van ereje, hogy segítsen az embereken, sőt vágyik is rá. Egy galileai domboldalra megy, valószínűleg nem messze Kapernaumtól, a szolgálatának központjától.

Mindenhonnan tömegek jönnek hozzá. Délről, Jeruzsálemből és Júdea más városaiból, valamint északnyugatról, Tírusz és Szidón part menti városaiból. Miért keresik Jézust? „Hogy hallják őt, és kigyógyuljanak betegségeikből.” Jézus pedig mindnyájukat meggyógyítja. Gondolj csak bele! Minden beteg meggyógyul! Jézus azokon is segít, akiknek a tisztátalan szellemek nem hagynak nyugtot, vagyis akiket Sátán gonosz angyalai gyötörnek (Lukács 6:17–19).

Jézus ezután választ egy sík területet a hegyoldalon, az emberek pedig köré gyűlnek. Valószínűleg a 12 apostola és a többi tanítványa ül hozzá a legközelebb. Mindannyian alig várják, hogy tanítsa őket az az ember, aki ilyen hatalmas tetteket és csodákat tud véghezvinni. Jézus olyan beszédet mond, mely minden hallgatójának a javára szolgál. Azóta már számtalan ember szintén a hasznára fordította. Mi is hasznot meríthetünk belőle, hiszen mély értelmű igazságokat fejt ki egyszerű és világos módon. Jézus az emberek mindennapi életéből, ismerős dolgokból merítve tanít. Ezért mindenki megérti a mondanivalóját, aki jobb életre vágyik, és szeretne még többet megtudni Istenről. A hegyi beszéd rendkívül értékes. Melyek a fő gondolatai?

Mindenki boldog akar lenni. Jézus tudja ezt, ezért először arról beszél, hogy kik az igazán boldogok. El tudjuk képzelni, hogy ez a téma mennyire leköti a hallgatói figyelmét. De valami zavarba ejti őket.

Jézus ezt mondja: „Boldogok, akik tudják, hogy szükségük van Istenre, mivel övék az egek királysága. Boldogok, akik keseregnek, mivel meg fogják vigasztalni őket . . . Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra, mivel Isten megadja ezt nekik, és elégedettek lesznek . . . Boldogok, akiket üldöznek az igazságosságért, mivel övék az egek királysága. Boldogok vagytok, amikor miattam gyaláznak és üldöznek benneteket. . . Örüljetek és legyetek végtelenül boldogok” (Máté 5:3–12).

Mit ért Jézus a boldogságon? Nem azt, hogy valaki éppen nagyon derűs és vidám, mert jól érzi magát. A valódi boldogság mélyebbről fakad. Azt is magában foglalja, hogy valakit belső megelégedettség tölt el, és teljesnek érzi az életét.

Jézus azt mondja, hogy azok az igazán boldogok, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre, akik szomorúak bűnös állapotuk miatt, valamint akik még többet akarnak tudni Istenről, és szeretnék szolgálni őt. Még akkor is boldogok, ha Isten akaratának a cselekvése miatt gyűlölik vagy üldözik őket. Tudják, hogy Isten szemében helyes, amit tesznek, és örök élettel jutalmazza meg őket.

Sokan azonban azt gondolják, hogy a jólét és az élvezetek hajszolása teszi boldoggá az embert. Jézus mást mond. Olyan ellentétre hívja fel a hallgatói figyelmét, mely sokukat gondolkozásra késztet: „jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok már teljes vigaszotokat. Jaj nektek, akik már bőségben éltek, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert keseregni és sírni fogtok. Jaj, amikor minden ember jót mond rólatok, mert ezt tették ősapáik is a hamis prófétákkal” (Lukács 6:24–26).

Miért jaj azoknak, akik gazdagok, akik nevetnek, és akik mások dicséretének örülnek? Mert ha valaki ezeket mindennél fontosabbnak tartja, akkor talán elhanyagolja Isten szolgálatát, aminek az az ára, hogy elveszti az igazi boldogságot. Jézus nem azt mondja, hogy pusztán a szegénység vagy az éhség boldoggá tesz valakit. Viszont gyakran éppen a hátrányos helyzetű emberek reagálnak kedvezően Jézus tanításaira, és ők élvezik az igazi boldogság áldásait.

Jézus a tanítványaira gondolva ezt mondja: „Ti vagytok a föld sója” (Máté 5:13). Természetesen nem szó szerinti sóra gondol. Inkább arra, hogy a só tartósítószer. Isten templomában az oltár mellett nagy halom sót tartanak az áldozatok megsózására. A só a romlottságtól vagy fogyatkozástól való mentességet is szemlélteti (3Mózes 2:13; Ezékiel 43:23, 24). Jézus tanítványai abban az értelemben „a föld sója”, hogy olyan hatással vannak az emberekre, hogy az életben tartja őket, megakadályozva a hitük gyengülését, illetve az erkölcsi romlásukat. Igen, az üzenetük éltető üzenet azoknak, akik kedvezően reagálnak rá.

Jézus ezt is mondja még a tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága.” A lámpát nem egy kosár alá helyezik, hanem egy lámpatartóra, ahol világosságot tud árasztani. Jézus tehát így ösztönzi őket: „engedjétek fényleni a világosságotokat az emberek előtt, hogy lássák a jó cselekedeteiteket, és dicsőséget adjanak égi Atyátoknak” (Máté 5:14–16).

A zsidó vallási vezetők úgy tekintenek Jézusra, mint aki megszegi Isten törvényét, ezért nem sokkal ezelőtt összeesküdtek, hogy megölik őt. Jézus nyíltan kijelenti: „Ne gondoljátok, hogy megsemmisíteni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat. Nem megsemmisíteni jöttem, hanem beteljesíteni” (Máté 5:17).

Igen, Jézus nagy becsben tartja Isten törvényét, és másokat is erre buzdít: „Aki tehát megszegi a benne lévő legkisebb parancsolatok egyikét is, és arra tanít másokat, hogy ők is tegyenek így, azt nem fogják méltónak tartani az egek királyságára.” Úgy érti, hogy az ilyen ember nem jut be Isten királyságába. De így folytatja: „Aki viszont megtartja és tanítja ezeket a parancsolatokat, azt méltónak tartják majd az egek királyságára” (Máté 5:19).

Jézus már a gondolatokat is elítéli, melyek Isten törvényének a megszegéséhez vezetnek. „Ne gyilkolj!” – idézi a törvényt. Majd hozzáfűzi: „mindannak, aki haragtartó a testvérével, számot kell adnia a bíróságnak” (Máté 5:21, 22). A haragtartás komoly dolog, akár gyilkossághoz is vezethet. Ezért Jézus kifejti, milyen mértékben kell törekedni a békére: „Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, és menj el. Előbb békülj ki a testvéreddel, és csak azután menj vissza felajánlani az ajándékodat” (Máté 5:23, 24).

A törvény egy másik parancsa a házasságtörést tiltja. Jézus így magyarázza: „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!« Én pedig azt mondom nektek, mindaz, aki kitartóan néz asszonyra, hogy szenvedélyre gyúljon iránta, már házasságtörést követett el vele a szívében” (Máté 5:27, 28). Nem csupán egy felröppenő erkölcstelen gondolatról beszél, hanem arról, hogy milyen súlyos hiba az, ha valaki „kitartóan néz” egy más nembelire. Ez gyakran szenvedélyes vágyat ébreszt, és ha alkalom adódik rá, házasságtöréshez vezethet. Hogyan védhetjük meg magunkat ettől? Talán a végletekig is el kell mennünk. Jézus ezt mondja: „Ha pedig a jobb szemed visz bűnbe, vájd ki, és dobd el . . . ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le, és dobd el” (Máté 5:29, 30).

Sokan készek feláldozni egy súlyosan megsérült végtagjukat, ha az életük megmentéséről van szó. Érthető, hogy Jézus szerint fontos „eldobni” bármit, még akár azt is, ami olyan értékes nekünk, mint a szemünk vagy a kezünk. Csak így kerülhetjük el az erkölcstelen gondolkodást és az abból fakadó tettek következményeit. Jézus ehhez a következtetéshez vezeti a hallgatóit: „jobb, ha csak az egyik kezedet veszíted el, mint ha az egész tested a gyehennába jut.” A gyehenna az örök pusztulásra utal, mivel egy olyan hely Jeruzsálem falain kívül, ahol folyamatosan égetik a szemetet.

Jézus azzal kapcsolatban is tanácsot ad, hogy miként bánjunk azokkal, akik bántanak vagy megsértenek minket: „ne szálljatok szembe azzal, aki gonosz, hanem ha valaki megüti az arcod jobb felét, fordítsd oda neki a másik felét is” (Máté 5:39). Ez nem jelenti azt, hogy nem védhetjük meg magunkat vagy a családunkat, ha megtámadnak minket. Jézus a pofonról beszél, amit nem azért adnak, hogy komoly sérülést okozzanak, vagy gyilkoljanak, hanem hogy az illető önérzetét sértsék. Azt mondja, hogy ha valaki verekedést vagy veszekedést provokál pofonnal vagy sértő szavakkal, ne viszonozzuk.

Ez a tanács összhangban van Istennek azzal a törvényével, hogy szeressük felebarátunkat. Jézus ezt tanácsolja hallgatóinak: „szeressétek az ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket”. Erőteljesen meg is indokolja, hogy miért: „hogy égi Atyátok fiainak bizonyuljatok, mivel ő felhozza a napot a gonoszokra is, és a jókra is” (Máté 5:44, 45).

Beszédének ezt a részét a következő szavakkal foglalja össze: „Ezért hát legyetek tökéletesek, mint ahogy az égi Atyátok is tökéletes” (Máté 5:48). Persze nem úgy érti, hogy az emberek teljes mértékben tökéletesek lehetnek. De ha utánozzuk Istent, akkor még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Másképpen fogalmazva: „Továbbra is legyetek irgalmasak, mint ahogy a ti Atyátok is irgalmas” (Lukács 6:36).

Jézus egy újabb témával folytatja a hegyi beszédét: „Vigyázzatok, hogy amikor jót tesztek, azt ne mások előtt tegyétek, hogy lássák”. Elítéli a képmutatást: „amikor irgalmas adományokat adsz, ne kürtöld szét, mint ahogy a képmutatók teszik” (Máté 6:1, 2). Sokkal jobb úgy adni irgalmas adományt, hogy mások ne lássák.

Ezután ezt mondja: „amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, mert ők szívesen imádkoznak a zsinagógákban és a főutcák sarkain, hogy lássák őket az emberek.” Ehelyett ezt javasolja: „amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtók mögött imádkozz Atyádhoz, akit senki sem lát” (Máté 6:5, 6). Nem a nyilvánosan mondott imákat helyteleníti, hiszen ő maga is mondott ilyen imákat. Az olyan imákat kifogásolja, melyeket azért mondanak, hogy lenyűgözzék a hallgatókat, és elismerést, csodálatot váltsanak ki.

Tanácsa így hangzik: „Mikor pedig imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt, mint ahogy a nemzetek teszik” (Máté 6:7). Ezen nem azt érti, hogy rossz lenne valamiért többször is imát mondani. Inkább arra figyelmeztet, hogy ne betanult kifejezéseket mondjunk „újra meg újra”, gépiesen imádkozva. Ezután egy mintaimát mond, mely hét kérést tartalmaz. Az első három jogosnak ismeri el Isten uralmát, és megfogalmazza Jehova szándékát: legyen megszentelve a neve, jöjjön el a királysága és legyen meg az akarata. Csak ezek után a kérések után helyes megemlíteni a személyes kéréseinket a mindennapi táplálékért, a bűneink bocsánatáért, az erőnk feletti kísértések elkerüléséért és a gonosztól való megszabadításért.

Mennyire tartsuk fontosnak a javainkat? Jézus erre buzdítja a sokaságot: „Ne gyűjtsetek tovább kincseket magatoknak a földön, ahol kárt tesz bennük a moly és a rozsda, és ahol ellopják azokat a tolvajok.” Milyen ésszerű tanács! Az anyagi javak veszendőek, és pusztán a javaink miatt nem leszünk értékesebbek Isten szemében. Jézus ezért ezt mondja: „az égben gyűjtsetek magatoknak kincseket”. Ezt úgy tehetjük meg, hogy első helyre tesszük Isten szolgálatát az életünkben. Isten előtti jó hírnevünket senki sem veheti el tőlünk, és az örök élet jutalmát sem. Milyen igazak Jézus szavai: „ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Máté 6:19–21).

Jézus egy szemléltetéssel hangsúlyozza a lényeget: „A test lámpása a szem. Ha tehát a szemed egyetlen dologra összpontosít, az egész tested világos lesz. De ha a szemed irigy, az egész tested sötét lesz” (Máté 6:22, 23). Ha a jelképes szemünk jól lát, az olyan, mintha a testünk lámpása lenne. De ehhez csak egy dologra szabad összpontosítanunk, különben helytelen értékrendet alakíthatunk ki. Ha Isten szolgálata helyett az anyagi javakra összpontosítunk, akkor az egész testünk sötét lesz, vagyis olyasmi felé vonzódunk, ami kétes vagy tisztességtelen.

Jézus egy hatásos szemléltetéssel folytatja: „Senki sem szolgálhat rabszolgaként két úrnak. Mert vagy az lesz, hogy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az, hogy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek is, és a gazdagságnak is” (Máté 6:24).

Hallgatói közül némelyek talán most nyugtalankodnak, hogy hogyan is tekintsenek az anyagi javaikra. Ezért megnyugtatja őket, hogy ha Isten szolgálatát teszik az első helyre, akkor nincs okuk aggodalomra: „Figyeljétek meg gondosan az ég madarait, mert nem vetnek, nem is aratnak, nem is gyűjtenek raktárakba, égi Atyátok mégis táplálja őket” (Máté 6:26).

És mit mond a mező liliomairól, melyeket ott látnak a domboldalon? Jézus ezt a megjegyzést teszi: „Salamon még dicsősége teljében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.” Mit bizonyít ez? „Ha. . . a mező növényzetét, amely ma itt van, és holnap a kemencébe dobják, így öltözteti az Isten, vajon nem fog sokkal inkább titeket. . .?” (Máté 6:29, 30). Bölcs tanácsa így szól: „Soha ne aggódjatok hát, és ne mondjátok, hogy »mit fogunk enni?«, vagy »mit fogunk inni?«, vagy »mit fogunk felvenni?« . . . Égi Atyátok tudja, hogy szükségetek van mindezekre. Így tehát állandóan tegyétek első helyre az életetekben a királyságot és Isten igazságos alapelveit, és akkor ezeket az egyéb dolgokat mind megadja nektek Isten” (Máté 6:31–33).

Az apostolok és más őszinte szívű emberek szeretnének Istennek tetszően élni, de ezt sok minden megnehezíti. Sok farizeus például ítélkezik mások felett, és élesen bírálja őket. Ezért Jézus így figyelmezteti a hallgatóit: „Ne ítéljetek meg többé másokat, hogy titeket se ítéljenek meg, mert amilyen ítéletet hoztok, olyan ítéletet hoznak majd felettetek is” (Máté 7:1, 2).

Jézus a következőképpen szemlélteti, mennyire veszélyes követni a bírálgató farizeusok példáját: „Ugye nem vezetheti vak a vakot? Nemde mindketten beleesnek a verembe?” Akkor hát hogyan tekintsenek Jézus hallgatói másokat? Súlyos helytelenség lenne bírálgatni őket. Jézus ezt kérdezi: „Hogyan mondhatod a testvérednek: »Testvér, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!«, miközben nem látod a saját szemedben levő gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor tisztán fogod látni, hogyan vedd ki a szálkát a testvéred szeméből” (Lukács 6:39–42).

Ez nem jelenti azt, hogy a tanítványok soha nem élhetnek az ítélőképességükkel. Jézus erre buzdítja őket: „Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent, és a gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé” (Máté 7:6). Az Isten Szavából származó igazságok kincset érnek, jelképes értelemben olyanok, mint a gyöngyök. Ha valaki az állatokhoz hasonlóan nem értékeli ezeket a kincset érő igazságokat, akkor hagyják őt ott a tanítványok, és keressenek olyan személyt, aki fogékony az igazságra.

Jézus visszatér az ima témájára, és kiemeli, hogy állhatatosan ki kell tartanunk az imában. „Állandóan kérjetek, és adnak nektek. . .” Jézus kérdéssel hangsúlyozza, milyen készségesen válaszol Isten az imáinkra: „ki az közületek, aki követ ad a fiának, ha az kenyeret kér tőle. . .? Ha tehát ti, bár bűnösök vagytok, tudtok ajándékokat adni a gyermekeiteknek, akkor égi Atyátok mennyivel inkább ad ajándékokat azoknak, akik kérik őt!” (Máté 7:7–11).

Ezt követően egy híressé vált viselkedési szabályt állít fel: „Ezért mindazt, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is tegyétek meg velük”. Vajon nem kellene mindannyiunknak megszívlelnünk és alkalmaznunk ezt a szabályt a másokkal való bánásmódunkban? Ez kihívást jelenthet, amit Jézus is elismer, hiszen a következő utasítást adja: „Menjetek be a szűk kapun, mert a széles kapu és a tágas út a pusztulásba visz, és sokan mennek be azon. Ellenben a szűk kapu és a keskeny út az életre visz, és kevesen találják meg azt” (Máté 7:12–14).

Vannak, akik megpróbálják eltéríteni a tanítványokat az élethez vezető útról, ezért Jézus így figyelmeztet: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül kiéhezett farkasok” (Máté 7:15). Jézus azt is megjegyzi, hogy a jó fát és a rossz fát a gyümölcseiről lehet felismerni. Így van ez az emberekkel is. Tehát a hamis prófétákat felismerhetjük a tanításukról és a tetteikről. Igen, Jézus megmagyarázza, hogy nem csupán az tesz valakit a tanítványává, amit az illető mond, hanem az is, amit tesz. Sokan állítják, hogy Jézus az Uruk, de mi a helyzet akkor, ha nem cselekszik Isten akaratát? Jézus kijelenti: „ezt mondom nekik: »Semmi közöm hozzátok! Távozzatok tőlem, ti törvényszegők!«” (Máté 7:23).

Végül ezzel zárja beszédét: „mindaz, aki hallja ezeket a szavakat, és összhangban cselekszik velük, olyan, mint az értelmes férfi, aki sziklára építette a házát. És ömlött az eső, jött az árvíz, hevesen fújt a szél, de a ház nem dőlt össze, mivel sziklára alapozták” (Máté 7:24, 25). Miért állt szilárdan a ház? Mert a házépítő „ásott, és mélyre hatolt, és sziklára vetett alapot” (Lukács 6:48). Tehát nem elég csak meghallgatni Jézus szavait. Erőfeszítést is kell tennünk, hogy összhangban cselekedjünk velük.

És mit mondhatunk arról, „aki hallja ezeket a szavakat, de nem cselekszik velük összhangban”? Az az ember „olyan, mint a bolond férfi, aki homokra építette a házát” (Máté 7:26). Az eső, az áradat és a szél miatt az ő háza összedőlhet.

A tömeg elámul Jézus tanítási módján. Úgy tanít, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint a vallási vezetők. Kétségtelenül sok hallgatója válik a tanítványává.