„Szerezzetek . . . barátokat az igazságtalan gazdagság által”

„Szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által . . . Aki a legkevesebben is hű, a sokon is hű az” (LUKÁCS 16:9, 10, NW).

 1. Hogyan dicsérte Mózes Izrael fiaival együtt Jehovát, miután megszabadultak Egyiptomból?

CSODA útján megszabadultak — milyen hiterősítő tapasztalat! Csakis Jehovának, a Mindenhatónak köszönhető Izrael kivonulása Egyiptomból. Nem csoda, hogy Mózes és az izraeliták így énekeltek: „Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2Mózes 15:1, 2; 5Mózes 29:2).

 2. Mit vitt magával Jehova népe, amikor elhagyta Egyiptomot?

² Milyen kirívó volt a különbség Izrael újonnan megtalált szabadsága és egyiptomi helyzete között! Most már akadálytalanul imádhatták Jehovát. És nem üres kézzel hagyták el Egyiptomot. Mózes így számol be erről: „Az Izráel fiai . . . kérének az Égyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat. Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Égyiptombeliek előtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Égyiptombelieket” (2Mózes 12:35, 36). De hogyan használták fel Egyiptomnak e kincseit? Vajon ez Jehova ’felmagasztalásához’ vezetett? Mit tanulhatunk esetükből? (Vö. 1Korinthus 10:11.)

„Jehova hozzájárulása”

 3. Milyen reakciót váltott ki Jehovából, hogy Izrael hamis imádatra használta fel aranyát?

³ Miközben Mózes 40 napot a Sínai-hegyen tartózkodott, hogy utasításokat kapjon Istentől Izrael számára, a lent várakozó nép türelmetlenné vált. Kitépve füleikből arany fülönfüggőiket, ráparancsoltak Áronra, készítsen nekik szobrot, amit imádhatnak. Áron oltárt is épített nekik, másnap kora reggel pedig áldozatot mutattak be rajta. Vajon az aranyuk ilyenfajta felhasználásával kedvessé váltak Szabadítójuk előtt? Aligha! „Hagyj békét nékem — jelentette ki Jehova Mózesnek —, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket.” Csak Mózes könyörgésére kegyelmezett meg Jehova a nemzetnek, de a lázadó főkolomposokkal azonban Istentől jövő csapás végzett (2Mózes 32:1–6, 10–14, 30–35).

 4. Mi volt „Jehova hozzájárulása”, és kik ajánlották fel?

⁴ Később Izraelnek lehetőségében állt olyan módon felhasználni a birtokában levő gazdagságát, amely valóban tetszett Jehovának. Gyűjtöttek „ajándékot [hozzájárulást, NW] az Örökkévalónak”.a A hajlék felépítéséhez és berendezéséhez adott adományok között volt arany, ezüst, réz, kék fonal, különböző festett anyagok, kosbőrök, fókabőrök és akácfa. A beszámoló a hozzájárulók magatartására irányítja a figyelmünket. „Mindenki, a kit szive arra ösztönöz, hozza el az Örökkévaló ajándékát [Jehova hozzájárulását, NW]” (2Mózes 35:5–9, Dr. Bernstein fordítás). Izrael túláradó készséggel válaszolt. Egy tudós szavait idézve, a hajlék éppen ezért „gyönyörű és fenséges pompával” készült építmény volt.

Hozzájárulások a Templomhoz

 5., 6. Hogyan használta fel Dávid a gazdagságát a templommal kapcsolatban, és miként reagáltak erre mások?

⁵ Bár Izrael királya, Salamon vezette a Jehova imádatára emelt maradandó ház építését, az apja, Dávid végezte a vele járó alapos előkészületeket még korábban. Dávid nagy mennyiségű aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, faanyagot és drágaköveket gyűjtött össze. „Van még a birtokomban arany és ezüst, és mivel szeretetet érzek Istenem háza iránt — mondta Dávid az ő népének —, adok Istenem házára azon felül, amit szereztem a szent házra: háromezer talentum aranyat . . . és hétezer talentum tiszta ezüstöt a templom falainak a beborítására.” Dávid másokat is nagylelkűségre buzdított. Bőkezűen válaszoltak: még több arannyal, ezüsttel, rézzel, vassal és drágakövekkel. Az emberek „tiszta szívvel, önként adakoztak az ÚRnak” (1Krónika 22:5; 29:1–9, Újfordítású revideált Biblia).

⁶ Az izraeliták ezekkel az önkéntes hozzájárulásukkal Jehova imádata iránti mély nagyraértékelésüket fejezték ki. Dávid így imádkozott alázatosan: „ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra?” Miért? Mert „tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk . . . Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam” (1Krónika 29:14, 17, Úf).

 7. Milyen figyelmeztetésül szolgáló tanulságot vonhatunk le az Ámós napjaiban történtekből?

⁷ Izrael törzsei azonban mégsem tartották első helyen a szívükben és az elméjükben Jehova imádatát. I. e. a kilencedik századra a megosztott Izrael szellemi hanyagságban vált vétkessé. Izrael északi tíz törzs királyságának Jehova a következőket jelentette ki Ámóson keresztül: „Jaj azoknak, a kik gondtalanul élnek a Sionon, és a kik elbizakodnak Samaria hegyén.” Úgy festette le őket, mint „a kik elefántcsont pamlagon hevernek, . . . nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihízlalt borjakból lakmároznak . . . a bort serlegekkel iszszák”. Gazdagságuk azonban nem védelmezte meg őket. Isten így figyelmeztetett: ’elvitetnek a száműzöttek élén, és vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának.’ I. e. 740-ben Izrael Asszíria kezétől szenvedett el nehézségeket (Ámós 6:1, 4, 6, 7). Idővel pedig Júda déli királya ugyancsak az anyagiasság áldozatává vált (Jeremiás 5:26–29).

Az erőforrások megfelelő felhasználása a keresztény időkben

 8. Milyen jó példával járt elöl József és Mária erőforrásaik felhasználásában?

⁸ Ezzel szemben a későbbi időkben Isten szolgáinak viszonylagos szegénysége nem tartotta vissza őket, hogy buzgóságot mutassanak ki az igaz imádat iránt. Gondolj csak Máriára és Józsefre. Engedelmeskedve Augustus császár rendeletének, családjuk szülővárosába, Betlehembe utaztak (Lukács 2:4, 5). Itt született meg Jézus. Negyven nappal később József és Mária elment a közelben lévő jeruzsálemi templomba, hogy bemutassa az előírt tisztulási áldozatot. Anyagilag kedvezőtlen helyzetükre enged következtetni, hogy Mária csupán két kismadarat áldozott fel. Sem Mária, sem József nem hozta fel kifogásul a szegénységüket. Inkább kötelességtudóan használták korlátozott anyagi erőforrásukat (3Mózes 12:8; Lukács 2:22–24).

 9—11. a) Milyen útmutatóról gondoskodott Jézus pénzünk felhasználásával kapcsolatban a Máté 22:21-ben? b) Miért nem volt hiábavaló az özvegyasszony kevéske hozzájárulása?

⁹ Később a farizeusok és a Heródes pártiak megpróbálták lépre csalni Jézust, mikor ezt mondták: „Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” Jézus válasza éleselméjűségéről tanúskodott. A pénzérmére utalva, melyet odaadtak, megkérdezte: „Kié ez a kép, és a felírás?” „A császáré” — felelték. Jézus bölcsen így fejezte be: „Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek” (Máté 22:17–21). Jézus tudta, hogy a pénzt kiadó hatóság elvárja az adók megfizetését. Segített azonban felismerni mind a követőinek, mind pedig az ellenségeinek, hogy az igazi keresztény igyekszik megfizetni azt is, „a mi az Istené, az Istennek”. Ez az ember anyagi javainak helyénvaló felhasználását is magában foglalja.

¹⁰ A templomban történt egyik esemény is ezt szemlélteti, amelynek Jézus tanúja volt. Épp előtte ítélte el a kapzsi írástudókat, akik „az özvegyeknek házát felemésztik”. „Mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe — számol be Lukács. — Láta pedig [Jézus] egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete: Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté” (Lukács 20:46, 47; 21:1–4). Néhányan szóba hozták, hogy a templomot drágakövekkel díszítették. Jézus erre így válaszolt: „Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék” (Lukács 21:5, 6). Akkor hát hiábavaló volt az özvegyasszony kevéske hozzájárulása? Semmi esetre sem. Azt az elrendezést támogatta, amelyet Jehova hozott létre arra az időre.

¹¹ Jézus ezt mondta igaz követőinek: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak [gazdagságnak, NW]” (Lukács 16:13). Hogyan bizonyulhatunk akkor kiegyensúlyozottnak anyagi erőforrásaink felhasználásában?

Hű sáfárok

12—14. a) Milyen erőforrások sáfárai a keresztények? b) Milyen kiemelkedő módokon tesznek ma hűségesen eleget sáfárságuknak Jehova Tanúi? c) Honnan származik a pénz, amely Isten munkáját támogatja napjainkban?

¹² Amikor átadjuk magunkat Jehovának, valójában azt mondjuk, hogy minden, ami a miénk, minden erőforrásunk az övé. Hogyan kellene akkor hát felhasználnunk, amivel rendelkezünk? A gyülekezeti keresztény szolgálatot tárgyalva C. T. Russell, a Watch Tower Society első elnöke ezt írta: „Mindenkinek úgy kell tekintenie magát, mint akit az Úr a saját ideje, befolyása, pénze stb. sáfáraként nevezett ki, és mindegyikőjüknek arra kell törekednie, hogy a legjobb képessége szerint használja fel ezeket a talentumokat a Mester dicsőségére” (The New Creation [Az új teremtés] 345. oldal).

¹³ „A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék” — jelenti ki az 1Korinthus 4:2. Jehova Tanúi nemzetközi szervezetként arra törekszenek, hogy ennek a leírásnak megfelelően éljenek, annyit használva fel idejükből a keresztény szolgálatra, amennyit csak tudnak, s figyelmesen fejlesztik tanítói képességüket. Azonkívül a Területi Építőbizottság vezetése alatt önkéntesek csoportjai készségesen adják idejüket, erejüket és ahhoz való szakértelmüket, hogyan is kell felépíteni nagyszerű gyülekezeti termeket az imádat céljára. Mindez nagyon tetszik Jehovának.

¹⁴ Honnan származik az a pénz, amely ezt a széles körű tanítói tevékenységet és építkezési munkálatokat támogatja? A készséges szívűektől, akárcsak a hajlék építésekor. Egyénileg részt vállalunk mi ebben? Ahogyan felhasználjuk anyagi javainkat az arra mutat, hogy Jehova szolgálata a legfőbb érdekünk? Legyünk hű sáfárok a pénzügyekben.

A nagylelkűség mintája

15., 16. a) Hogyan mutattak ki nagylelkűséget a Pál napjaiban élő keresztények? b) Hogyan kellene tekintenünk mostani tanulmányunkat?

¹⁵ Pál apostol írt a macedóniai és az akhájai gyülekezetben lévő keresztények nagylelkűségéről (Róma 15:26). Bár ők maguk is nehéz helyzetben voltak, szívesen hozzájárultak testvéreik megsegítéséhez. Pál hasonlóképpen arra buzdította a korinthusi keresztényeket, hogy adakozzanak nagylelkűen, feleslegük odaajándékozásával egyenlítsék ki mások hiányát. Senki sem vádolhatta Pált azzal, hogy behajtotta a pénzt. Így írt: „A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat. Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Korinthus 8:1–3, 14; 9:5–7, 13).

¹⁶ Testvéreink és az érdeklődő személyek nagylelkű hozzájárulásai — amit a világméretű Királyság-munkára adnak napjainkban — azt bizonyítják, milyen nagyra értékelik ezt a kiváltságot. De ahogyan Pál apostol is emlékeztette a korinthusiakat, jól tennénk, ha emlékeztetőként vennénk ezt a tanulmányt

17. Milyen rendszerességre buzdított Pál az adakozásban, és vajon ez alkalmazható napjainkban?

¹⁷ Pál arra buzdította a testvéreket, hogy legyen egy kialakult rendszer az adakozásukban. „A hétnek első napján — mondja — mindenitek tegye félre magánál [otthon, NW], a mit sikerül összegyűjtenie” (1Korinthus 16:1, 2). Hozzájárulásainkat illetően ez példaként állhat előttünk és a gyermekeink előtt, akár a gyülekezeten keresztül tesszük, akár közvetlenül, a Watch Tower Society legközelebbi fiókhivatalába küldjük. Egy misszionárius házaspár, akik egy kelet-afrikai városkába kapták megbízatásukat, meghívták az érdeklődőket, hogy csatlakozzanak hozzájuk a Biblia tanulmányozásában. Az első összejövetel végén a misszionáriusok diszkréten bedobtak a „Hozzájárulások a Királyság-munkához” feliratú ládába valamennyi fémpénzt. Más jelenlevők hasonlóképpen tettek. Később, mikor ezekből az újakból keresztény gyülekezetet alakítottak, a körzetfelvigyázó a látogatásakor megfigyelte, mennyire rendszeresek a hozzájárulásaik (Zsoltárok 50:10, 14, 23).

18. Hogyan segíthetünk a nyomorúságos helyzetben levő testvéreinken?

¹⁸ Kiváltságunkban áll az is, hogy erőforrásainkkal segítsünk a természeti katasztrófák áldozatain és azokon, akik háború sújtotta területeken élnek. Mennyire fellelkesített minket, amikor a Kelet-Európába küldött segélyszállítmányokról olvastunk, midőn a gazdasági és politikai felfordulás hulláma végigsöpört a világnak azon a részén! Az árucikkekben és pénzben adott hozzájárulások testvéreinknek a kedvezőtlen helyzetben levő keresztények iránt mutatott nagylelkűségét és szolidaritását tükröztékb (2Korinthus 8:13, 14).

19. Milyen gyakorlatias segítséget tudunk nyújtani a teljes idejű szolgáknak?

¹⁹ Igen nagyra értékeljük azoknak a testvéreinknek a munkáját, akik úttörőkként, utazófelvigyázókként, misszionáriusokként és a Bételben önkéntes munkásokként elkötelezték magukat a teljes idejű szolgálatban, nem így van? Ahogy a körülményeink engedik, talán fel tudunk ajánlani nekik egyenesen valamilyen anyagi segítséget. Amikor például a körzetfelvigyázó meglátogatja a gyülekezetet, talán lehetőségedben áll, hogy szállásról, étkezésekről gondoskodj vagy az utazási kiadásaiban segíts. Az ilyenfajta nagylelkűség nem kerüli el égi Atyánk figyelmét, aki szeretné, ha szolgáiról gondoskodnának (Zsoltárok 37:25). Néhány évvel ezelőtt egy testvér, aki csupán pár falatot tudott felajánlani, meghívta az utazófelvigyázót és feleségét az otthonába. Amikor a házaspár elvált tőlük, hogy az esti szántóföldi szolgálatba menjen, a testvér átnyújtott látogatóinak egy borítékot. Egy bankjegy volt benne (1 dollárnak megfelelő értékben) a következő, kézzel írott szavakkal: „Egy csésze teára vagy pár liter benzinre.” Milyen nemesen fejezte ki nagyraértékelését ebben az alázatos stílusban!

20. Milyen kiváltságot és felelősséget nem szeretnénk elhanyagolni?

²⁰ Szellemi téren áldott Jehova népe! Szellemi lakomának örvendünk kongresszusainkon, ahol új kiadványokat, nagyszerű tanítást és gyakorlatias tanácsot kapunk. Szívünk hálával telt a ránk áradó szellemi áldások miatt, s nem feledkezünk meg arról a kiváltságunkról és felelősségünkről, hogy hozzájáruljunk az Isten Királyságának világméretű érdekeire felhasznált alaphoz.

„Szerezzetek . . . barátokat az igazságtalan gazdagság által”

21., 22. Mi történik hamarosan az „igazságtalan gazdagsággal”, s ez minek a megtételét kívánja meg tőlünk már most?

²¹ Igazából számtalan módon ki tudjuk mutatni, hogy életünkben Jehova szolgálata áll az első helyen, először is ez azt foglalja magában, hogy megfogadjuk Jézus tanácsát: „Szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által, hogy amikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba” (Lukács 16:9, NW).

²² Figyeld meg hogy, Jézus az igazságtalan gazdagság kudarcáról beszél. Igen, eljön a nap, amikor e rendszer pénze értéktelenné válik. „Ezüstjöket az utczákra vetik, és aranyuk szenny lesz előttök — prófétálta Ezékiel. — Ezüstjök s aranyuk meg nem szabadíthatja őket az Úr búsulásának napján” (Ezékiel 7:19). Míg ez be nem teljesedik, bölcsességet és megkülönböztető képességet kell gyakorolnunk abban, hogyan használjuk fel anyagi javainkat. Így nem fogunk sajnálkozással visszatekinteni, hogy nem fogadtuk meg Jézus figyelmeztetését: „ha nem bizonyultok hűnek az igazságtalan gazdagság tekintetében, ki fogja rátok bízni azt, ami igaz? . . . Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek és a gazdagságnak” (Lukács 16:11–13, NW).

23. Mit kell bölcsen használnunk, s mi lesz a jutalmunk?

²³ Fogadjuk meg hát hűen mindannyian ezeket az emlékeztetőket, hogy Jehova imádatát tegyük életünkben az első helyre és bölcsen használjuk fel javainkat. Ezáltal bárcsak fenntartanánk barátságunkat Jehovával és Jézussal, akik azt ígérik, hogy amikor a pénz kudarcot vall, ők befogadnak minket „az örök hajlékokba” örökké tartó élet kilátásával akár az égi Királyságban, akár a paradicsomi földön (Lukács 16:9).

[Lábjegyzetek]

Emlékszel rá?

◻ Hogyan válaszolt Izrael Jehova felhívására, hogy járuljon hozzá a hajlék építéséhez?

◻ Miért nem volt hiábavaló az özvegyasszony hozzájárulása?

◻ Milyen felelősséggel tartoznak a keresztények azt illetően, hogyan használják fel erőforrásaikat?

◻ Hogyan kerülhetjük el, hogy a pénzünk felhasználása miatt sajnálkoznunk kelljen?

[Kép a 15. oldalon]

Bár kevéske volt az özvegyasszony hozzájárulása, mégsem volt hiábavaló

[Képek a 16–17. oldalon]

Hozzájárulásunkkal a világméretű Királyság-munkát támogatjuk