VERÉS

Mózesi törvényben szereplő büntetés, melyet bottal vagy vesszővel hajtottak végre. A bírák határozták meg, hogy az elkövetett helytelenségért mennyi botütés jár, de figyelembe vették még az indítékot, a körülményeket stb. Az is meg volt határozva, hogy hogyan verjenek meg valakit: „a bíró fektesse le, és veressen rá maga előtt gonosz tettének megfelelő számban.” A büntetés legfeljebb 40 ütés lehetett (5Mó 25:2, 3). Azért volt korlátozva az ütések száma, mert ennél többtől már megszégyenült volna az ország lakóinak a szemében az, akire kimérték a verést. Ez is egy példa arra, hogy a Mózes által adott Törvényben nem volt helye a kegyetlen vagy szokatlan büntetéseknek. A büntetés célja a helyreigazítás volt, nem pedig a megtorlás vagy a kegyetlenkedés, ahogyan a többi nemzetnél. Ha az a személy, aki a verést végezte, túlment a törvényben meghatározott számú ütésen, büntetést kapott. Emiatt a zsidók 39 ütésben állapították meg a kiszabható ütések felső határát, hogy még csak véletlenül se hágják át a törvényt azzal, hogy többet vernek a bűnösre (2Ko 11:24).

Egy héber rabszolga-tulajdonos megüthette a rabszolgáját vagy a rabszolganőjét bottal, ha az engedetlen vagy lázadó volt. De ha a rabszolga meghalt a veréstől, a tulajdonosát meg kellett büntetni. Ellenben ha a rabszolga még egy vagy két napot élt a verés után, az azt jelentette, hogy a tulajdonosának nem volt gyilkos szándék a szívében. Megvolt a joga ahhoz, hogy megfegyelmezze a rabszolgáját, hiszen az „az ő pénze” volt. Nem nagyon valószínű, hogy bárki is tönkre akarta volna tenni a saját értékes tulajdonát, mert ezzel veszteség érte volna. Ezenkívül, ha a rabszolga egy vagy több nap elteltével halt meg, nem volt biztos, hogy a halál oka a verés volt-e, vagy valami más. Így hát, ha a rabszolga még élt egy vagy két napot, az ura nem lett megbüntetve (2Mó 21:20, 21).

Ha egy férfi megvádolta a feleségét, hogy az megtévesztő módon szűznek mondta magát a házasságkötésükkor, de a vád hamisnak bizonyult, a város vénei mint bírák megfegyelmezték és megbírságolták a férfit, mert rossz hírbe kevert egy izraelita szüzet. A fegyelmezés talán azt jelentette, hogy valamennyi botütést mértek rá (5Mó 22:13–19).

A Szentírás újra meg újra kiemeli, hogy a verésnek fegyelmező hatása van. A Példabeszédek 20:30 szerint a fegyelmezés nagyon mélyen érintheti az embert, és jót hozhat ki belőle. Ezt írja: „A zúzott sebek tisztítanak meg a rossztól, és a verések tisztítják meg a benső legbensőbb részeit.” Annak, akit ily módon megfegyelmeznek, fel kell ismernie, hogy ostobán cselekedett, és meg kell változnia (Pl 10:13; 19:29). Az igazán bölcs embert szavakkal is helyre lehet igazítani, és nincs szüksége verésre.

Mivel mindenki „vétekben” született és „bűnben” fogantatott (Zs 51:5), az Írások azt tanácsolják, hogy a szülők vegyék komolyan a hatalom vesszejének a használatát; néha ez azt jelenti, hogy szó szerinti vesszővel kell fegyelmezniük (Pl 22:15). Így talán megmenekül a gyermek a szégyentől és a haláltól (Pl 23:13, 14).

Úgy tűnik, hogy a zsidók nem maradtak meg a bot használatánál, hanem idővel már korbácsot is használtak (Héb 11:36). Ez keményebb büntetés volt, mint a botütés, és bár törvényes büntetésforma volt abban az időben, amikor Jézus a földön volt, nem a mózesi törvényen alapult (Mt 10:17; 23:34). A Misna, mely állítólag a szóbeli hagyományok alapján készült, leírja a korbácsolás menetét:

„Kezeit az oszlop egyik és másik oldalához kötötték, és a zsinagógai szolga megragadta a ruháját – ha eltépte, eltépte, ha szétszaggatta, szétszaggatta –, és így mellkasa mezítelenné vált. Egy kő volt mögé állítva, melyre ráállt a zsinagógai szolga, kezében egy borjúbőr szíjjal, melyet kettőbe, majd négybe hajtott, és két [másik] szíj volt [hozzáerősítve], melyek fel-alá jártak.

A szíj nyele tenyérnyi hosszú volt, és [a szíj] tenyérnyi széles; a végének el kellett érnie a [zsinagógai szolga] köldökéig. A korbácsütések egyharmadát elölre adta, kétharmadát hátra; nem ütötte meg, ha állt vagy ült, csak ha mélyen lehajolt, mert meg van írva, »a bíró fektesse le«. Aki pedig az ütést méri, egy kézzel üssön, teljes erejéből.

[. . .] Ha meghal a keze alatt, a korbácsoló nem vétkes. De ha eggyel is többet üt, és az meghal, száműzetésbe kell mennie miatta.

Hány korbácsütés szabható ki büntetésül? Egy híján negyven, mert meg van írva: »szám szerint negyven«; [ami azt jelenti, hogy] az a szám, mely a legközelebb áll negyvenhez” (Makkoth 3:12–14, 10, H. Danby ford.).

Gedeon a korbácsolásnak egy szokatlan formáját alkalmazta Szukkót 77 fejedelmével és vénjével szemben, akik megtagadták, hogy élelmet adjanak az embereinek, amikor Midián királyait üldözte. Úgy tűnik, hogy a puszták meg a tüskés bokrok töviséből készített korbácsokkal csépelte őket. Azt olvashatjuk, hogy „megleckéztette” őket (Bí 8:7, 14, 16).

Más nemzeteknél a verésnek súlyosabb formái terjedtek el, és ők nem korlátozták negyvenre az ütések számát. Az Egyiptomban lévő izraelitákat az egyiptomi felügyelőik minden bizonnyal nagyon kegyetlenül verték (2Mó 5:14, 16; 2:11, 12).

A rómaiak vesszővel verték meg a bűnösöket, de előtte letépték róluk a felsőruháikat (Cs 16:22, 23). Az a görög szó, melyet a Cselekedetek 16:22 úgy ad vissza, hogy ’megvesszőz’, a rha·bdiʹzó, mely a rhaʹbdosz (bot, vessző) szóval áll kapcsolatban. (Vö.: 1Ko 4:21, ÚRB.) Mindkét görög szó rokona a rha·bduʹkhosz szónak, mely a Cselekedetek 16:35, 38-ban ’hatósági szolgának’ van fordítva, és szó szerint azt jelenti, hogy ’bothordozó; vesszőhordozó’. (Vö.: Int.)

A rómaiak korbácsot is használtak. Az áldozatot kifeszítették, nyilvánvalóan úgy, hogy a kezét szíjakkal odakötözték egy oszlophoz (Cs 22:25, 29). Az ütések számának a meghatározása teljes mértékben a parancsnokon múlott. Általában az oszlopra feszítést korbácsolás előzte meg. A beszámoló szerint, miután Pilátus beadta a derekát, és engedett a zsidók hajthatatlan kérésének, hogy feszítse oszlopra Jézust, szabadon engedte nekik Barabást, és „fogta Jézust, és megkorbácsoltatta” (Jn 19:1; Mt 20:19). Volt, hogy a rómaiak az áldozatok ’kihallgatásakor’ használtak korbácsot, hogy beismertessék velük a tettüket, vagy vallomásra bírják őket (Cs 22:24, 25). A görög ma·szti·goʹó (Mt 10:17) és ma·sztiʹzó (Cs 22:25) igéket úgy fordítják, hogy ’megkorbácsol’. Mindkettő rokona a maʹsztix szónak, mely jelentheti a ’korbácsolást’ szó szerint is (Cs 22:24; Héb 11:36), és átvitt értelemben is, ekkor ’kínzó bajra’ vagy ’kínzó betegségre’ utal (Mk 3:10; 5:34). Ám egy római állampolgárt megkorbácsolni törvénybe ütköző dolog volt. A Lex Valeria és a Lex Porcia – melyek valamikor i. e. 509 és 195 között léptek érvénybe – felmentette a római állampolgárokat a korbácsolás alól: a Lex Valeria abban az esetben, ha az állampolgár fellebbezett a néphez, a Lex Porcia fellebbezés nélkül.

A korbácsolás legkegyetlenebb eszköze a flagellum volt. Ennek volt egy nyele, amelyhez számos kötelet vagy bőrszíjat rögzítettek. Ezekre a szíjakra éles csont- vagy fémdarabokat erősítettek nehezékként, hogy az ütés még fájdalmasabb és erősebb legyen. A görög phra·gelʹli·on (’ostor’; Jn 2:15) főnév a latin flagellum szóból származik. Az ezzel rokon phra·gel·loʹó ige azt jelenti, hogy ’megostoroz’ (Mt 27:26; Mk 15:15).

Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy a nevéért meg fogják verni őket a zsinagógákban (Mk 13:9). Ez a prófécia számtalanszor beteljesedett. Az apostolok közül többeket letartóztattak, a zsidó szanhedrin elé hurcoltak, és megvertek, mivel nem egyeztek bele, hogy abbahagyják a prédikálómunkát (Cs 5:40). Saul, aki később Pál apostol lett, a megtérése előtt a keresztények ádáz üldözője volt, zsinagógánként bebörtönözte és megverte őket (Cs 22:19). Az ezekben a beszámolókban használt görög ige (deʹró) a derʹma szóval áll szoros kapcsolatban (’bőr’, Héb 11:37; Int), és az alapvető jelentése ’megnyúz’. (Vö.: Lk 12:47, Int.)

Pált Filippi városában megvesszőzték. Ezt az esetet felhasználta az üldözői ellen, megvédelmezve és törvényesen megerősítve a jó hírt, melyet prédikált. Nyilvánosan megverték és börtönbe vetették. De amikor a főtisztviselők rájöttek, hogy római állampolgár, nagyon megijedtek, mivel nemcsak hogy megvertek egy római állampolgárt, hanem ráadásul úgy tették ezt, hogy előtte nem ítélte el őt bíróság. Pál és Silás ekkor is nyilvánosan gonosztevőnek lettek nyilvánítva. Ezért hát, amikor a főtisztviselők kiadták a parancsot a börtönőrnek, hogy engedje szabadon Pált és Silást, Pál így reagált: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvertek minket, akik római emberek vagyunk, és börtönbe vetettek; most meg titokban dobnak ki bennünket? Azt már nem! Hanem jöjjenek ők maguk, és vigyenek ki minket!” A főtisztviselőknek személyesen kellett elismerniük, hogy hibáztak. „A hatósági szolgák tehát jelentették ezeket a beszédeket a polgári főtisztviselőknek. Azokon félelem vett erőt, amikor meghallották, hogy rómaiak. Odamentek hát, és kérlelték őket, és miután kivitték őket, azt kérték tőlük, hogy távozzanak a városból” (Cs 16:22–40). Ezáltal meg lett védve a jó hír prédikálása, és világossá vált, hogy nem törvénybe ütköző, hiszen a főtisztviselők a tettükkel a nyilvánosság előtt elismerték, hogy Pál és Silás nem tettek semmi rosszat. Pál azért járt el így, mert szerette volna ’törvényesen megerősíteni a jó hírt’ (Fi 1:7).

Jelképes értelem: Roboám király összehasonlította az apja, Salamon uralkodását azzal, ahogyan ő szándékozott uralkodni: a saját uralkodását jelképesen a korbáccsal való büntetéshez hasonlította, mely súlyosabb büntetés, mint az ostorozás (a héberben a „korbács”-nak fordított kifejezés [ʽaq·rab·bímʹ] szó szerint ’skorpiókat’ jelent, és valószínűleg egy olyan korbácsra utal, melyen csomók voltak, vagy talán tűhöz hasonló volt a vége, mely a skorpió fullánkjára emlékeztetett, vagy az is lehetséges, hogy az ágain csomók és tüskék voltak) (1Ki 12:11–14, Rbi8, lábj.).

Amikor Jehova szövetséget kötött Dáviddal egy királyságra, azt mondta Dávidnak, hogy a trónt az ő leszármazottai fogják kapni, viszont ha a dinasztiája vagy bárki a leszármazottai közül helytelenséget követ el, Jehova ’megfeddi őket az emberek vesszejével és Ádám fiainak csapásaival’ (2Sá 7:14; Zs 89:32). Erre sor is került akkor, amikor Jehova megengedte a nem zsidó nemzetek királyainak, hogy legyőzzék Júda királyait, különösen akkor, amikor Nabukodonozor, Babilon királya elmozdította Sedékiást jeruzsálemi trónjáról (Jr 52:1–11).

Jehova azt mondta, hogy azok a nemzetek, amelyeket nem űznek ki az izraeliták, olyanok lesznek, mint ’korbács az oldalukban’ (Jzs 23:13). Az Ézsaiás 10:24–26 azt mondja, hogy míg Asszíria ’vesszővel verte’ igazságtalanul Siont, addig Jehova „ostort” fog suhogtatni az asszírok ellen. A Jehovától jövő fegyelmezés az ostorozáshoz van hasonlítva (Héb 12:6).

Ézsaiás arról prófétált, hogy a Messiás hordozni fogja azok betegségeit és fájdalmait, akik hisznek benne. Ezt mondta: „sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Ézs 53:3–5). Péter ezt a próféciát Jézus Krisztusra alkalmazta, és ezt mondta: „Bűneinket maga vitte saját testében az oszlopra, hogy többé ne legyen közünk a bűnökhöz, és az igazságosságnak éljünk. És »az ő sebei által gyógyultatok meg«” (1Pt 2:24).