GALILEA
(’vidék; körzet’ [a ’gördít; elgördít’ jelentésű alapszóból]), galileai:
A Biblia Naftali hegyvidéki tájékaként említi Galileát első ízben, ahol az egyik menedékváros, Kedes volt (Jzs 20:7). Legkésőbb Ézsaiás idejére Galilea magában foglalta Zebulon területét is. Galileában lehet, hogy sok nem izraelita élt, s ebből ered a ’nemzetek Galileája’ kifejezés (Ézs 9:1). Néhány tudós szerint azt a 20 galileai várost, melyet Salamon király felajánlott Hírámnak, Tírusz királyának, alighanem pogányok lakták (1Ki 9:10–13; lásd: KABUL 2.). Pékának, Izrael királyának az uralma alatt (az i. e. nyolcadik században) az asszír király, III. Tiglát-Pilészer meghódította Galileát (2Ki 15:29).
Határai (TÉRKÉP: 2. köt. 738. o.): Galilea területi határai az évek folyamán állandóan változtak. A jelek szerint a legnagyobb kiterjedésekor kb. 100×50 km volt, és felölelte Áser, Issakár, Naftali és Zebulon törzseinek ősi területeit. Viszont Jézus Krisztus földi szolgálata idején, amikor Galilea Heródes Antipasz fennhatósága alatt állt (Lk 3:1), mindössze kb. 40 km széles volt k–ny. irányban, és hozzávetőlegesen 60 km hosszú é–d. irányban.
D-re Szamária feküdt, és a d. határ a Kármel-hegy lábától Jezréel (Eszdraelon) völgyén keresztül, Szküthopolisz (Bét-Seán) felé a Jordánig húzódott. Josephus szerint a k. határt a Jordán, a Galileai-tenger és a (most javarészt lecsapolt) Hula-tó képezte, igaz, lehettek olyan részek, ahol a határ nem egyezett ennyire pontosan. É-on az ókori Kedes (Kedasa, Kadasa) városa alá lenyúló Tírusz területe szegélyezte (A zsidó háború. III. könyv, III. fej., 1. bek.; II. könyv, XVIII. fej., 1. bek.; IV. könyv, II. fej., 3. bek.). Ny felől Ptolemaisz (Akkó) területe és a Kármel-hegy határolta.
Palesztinának ez az é. római tartománya, mely a Jordántól Ny-ra terült el, további két részre tagolódott: Alsó- és Felső-Galileára. A kettő között lévő határ a Galileai-tenger ny. partján fekvő Tibériástól Ptolemaisz környékének egy pontjáig húzódott (A zsidó háború. III. könyv, III. fej., 1. bek.).
Földrajzi sajátosságai: Az i. sz. első században, a Rómával vívott háború előtt Galilea sűrűn lakott, nagyon gazdag vidék volt. A Galileai-tengernél virágzott a halászat. Emellett a helyiek szövéssel, kővágással, hajóépítéssel és fazekassággal foglalkoztak. A zsidó történetíró, Josephus állítása alapján a tartományban 204 város és falu volt, ezek közül a legkisebb település is több mint 15 000 lakosú. Amennyiben ez a kijelentés nem túlzás – miként sokan annak vélik –, ez azt jelenti, hogy Galilea népessége mintegy hárommilliós volt (Josephus önéletrajza. A küldöttség fogadtatása; Istóczy Gy. [ford.]: A zsidó háboruról. Budapest, 1900, Buschmann, 208. o).
Galilea bővelkedett forrásokban, és termékeny volt a földje, ezért a jelek szerint az ott élők főként mezőgazdasággal foglalkoztak. Napjainkban sokféle zöldséget termesztenek, ezenkívül búzát, árpát, fügét, kölest, indigócserjét, olajfát, rizst, cukornádat, narancsot, körtét és kajszibarackot. Az ókorban ez a terület erdőben gazdag vidék volt. Még máig is többféle fa található itt, köztük cédrus, ciprus, jegenyefenyő, tölgy, leander, pálma, fenyő, szikomor és dió.
Galilea éghajlatát és földrajzi sajátosságait egyaránt nagy ellentét jellemzi. A hegyvidékek hűvösek, a tengerpart enyhe éghajlatú, a Jordán völgye pedig forró. Alsó-Galilea a Galileai-tenger környékén a tengerszint alatt 210 m-re fekszik, legmagasabb pontja pedig a Tábor-hegy, mely 562 m magasra emelkedik (KÉP: 1. köt. 334. o.). Felső-Galilea domb- és hegyvidéke viszont 460–1208 m magasságig terjed.
Galilea lakosai: Összességében véve a Galileában élő zsidók különböztek a Júdeában élőktől. Az ókori rabbik tanúbizonysága szerint a galileaiak nagyra becsülték a hírnevet, míg a júdeaiak nagyobb hangsúlyt helyeztek a pénzre a jó név megszerzésénél. A galileaiak általánosságban nem ragaszkodtak annyira makacsul a hagyományokhoz, mint a júdeaiak, sőt a Talmud (Megilla 75a) azzal vádolja az előbbieket, hogy nem vesznek tudomást a hagyományokról. Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemlő, hogy a Jeruzsálemből, nem pedig a Galileából való farizeusok és írástudók voltak azok, akik belekötöttek Jézus tanítványaiba, amiért azok nem mosták meg a kezüket a hagyomány szerinti módon (Mk 7:1, 5).
A szanhedrin és a templom Jeruzsálemben volt, ezért a Törvénynek alighanem jóval több tanítója akadt ott; és innen a zsidó közmondás is: „Gazdagságért eredj északra [Galileába], bölcsességért meg délre [Júdeába].” Ez persze nem jelentette, hogy a galileaiak mély tudatlanságban lettek volna, hisz Galilea-szerte a városokban és falvakban voltak, akik a Törvényt oktatták, és zsinagógák is épültek. Ez utóbbiak tulajdonképpen oktatási központok voltak (Lk 5:17). Mindazonáltal a jeruzsálemi papi elöljárók és farizeusok szemlátomást felsőbbrendűnek tekintették magukat az átlag galileaiaknál, kiket a Törvényre nézve tudatlanoknak tartottak. Például, amikor Nikodémusz felszólalt Jézus Krisztus védelmében, a farizeusok így vágtak vissza: „Csak nem Galileából való vagy te is? Nézz utána, és lásd, hogy Galileából nem támad próféta” (Jn 7:45–52). Ezáltal nem vettek tudomást arról, hogy Ézsaiásnak a Messiás prédikálására vonatkozó próféciája teljesedik (Ézs 9:1, 2; Mt 4:13–17).
Vannak, akik az idegen befolyásnak tulajdonítják a galileaiak jellegzetes akcentusát. Egyáltalán nem szokatlan, hogy az erről a vidékről származók könnyen felismerhetőek voltak a beszédükről (Mt 26:73), főként azért nem, mivel Szamária vidéke elválasztotta Galileát Júdeától. A föld számos területén még napjainkban is hamar felismerhetőek az emberek a tájszólásuk alapján. Századokkal korábban Izrael törzsei közt is tapasztalható volt a kiejtésbeli különbözőség. Ennek egyik kiemelkedő példája Jefte napjaiból való, mikor az efraimiták nem tudták helyesen kiejteni a „sibbólet” jelszót (Bí 12:5, 6).
Jézus galileai szolgálata: Jézus földi életében számos jelentős eseménynek Galilea volt a helyszíne. A Szentírás Jézus tevékenységeivel kapcsolatban név szerint említi a Galilea vidékén fekvő Betsaida, Kána, Kapernaum, Korazin, Nain és Názáret városát, valamint Magadán tájékát (Mt 11:20–23; 15:39; Lk 4:16; 7:11; Jn 2:11; lásd: BETSAIDA). Földi életének java részét Jézus a galileai Názáret városában töltötte (Mt 2:21–23; Lk 2:51, 52). Első csodáját egy kánai menyegzőn hajtotta végre, amikor is a vizet a legkiválóbb borrá változtatta (Jn 2:1–11). Keresztelő János letartóztatása után Júdeából Galileába vonult vissza, és hirdetni kezdte: „Tanúsítsatok megbánást, mert elközeledett az egek királysága” (Mt 4:12–17). Miközben bejárta Galileát, tanított a zsinagógákban. Idővel Názáretbe ment, ahol nevelkedett, és ahol sabbatnapon felolvasta a megbízatását az Ézsaiás könyvének 61. fejezetéből. A zsinagógában jelen lévőkre először kedvező benyomást tett, ám amikor az Illés és Elizeus próféta napjaiban élt izraelitákhoz hasonlította őket, a zsinagóga hallgatósága haragra gerjedt, és azon voltak, hogy megöljék (Lk 4:14–30).
Ezt követően Jézus Kapernaumba, „Galilea egyik városába” ment, és ez lett az otthona. Alighanem Kapernaum közelében hívta el Andrást, Pétert, Jakabot és Jánost, hogy legyenek emberek halászai (Lk 4:31; Mt 4:13–22), és ezzel a négy tanítványával egy nagyszabású galileai prédikáló körútra indult. Mialatt tanított és hatalmas cselekedeteket vitt véghez, elhívta Mátét a kapernaumi adószedő helyről, hogy legyen a követője (Mt 4:23–25; 9:1–9). Később Kapernaumtól nem messze, egy hegyen kiválasztotta a 12 apostolát, kik mindnyájan, valószínűleg csak Iskariót Júdás kivételével, galileaiak voltak. Ugyancsak Kapernaum szomszédságában mondta el a hegyi beszédét (Lk 6:12–49; 7:1). A Galileában lévő Nain városában feltámasztotta egy özvegy egyetlen fiát (Lk 7:11–17). Egy későbbi prédikáló körútján újra ellátogatott Názáretbe, ahol ismét elutasították (Mt 13:54–58). I. sz. 32 pászkája táján Kapernaumban, mialatt vélhetően utoljára végzett jelentékeny prédikálómunkát Galilea területén, sok tanítványa elhagyta, mert megbotránkoztak azokon a szavain, hogy ’egyék a testét és igyák a vérét’ (Jn 6:22–71).
Habár a szinoptikus evangéliumok többnyire Jézus galileai szolgálatáról számolnak be, Isten Fia nem hagyta figyelmen kívül Júdeát, miként egyesek helytelenül erre következtetnek. Nem lényegtelen, hogy a galileaiak kezdeti érdeklődését Jézus iránt az keltette fel, hogy látták, mit tett Jeruzsálemben (Jn 4:45). De valószínűleg azért szántak több részt Jézus galileai tevékenységére, mert az ott élők kedvezőbben reagáltak, mint a júdeaiak. Ezt támasztja alá az is, hogy a mintegy 120 tanítvány, mely elsőként kapta meg Isten szent szellemét, galileai volt (Cs 1:15; 2:1–7). A zsidó vallási vezetők uralma és befolyása a galileaiak körében bizonyára nem volt olyan erős, mint a júdeaiak közt. (Vö.: Lk 11:52; Jn 7:47–52; 12:42, 43.) Egyesek feltételezése szerint a Jézus halálát hangosan követelő tömeg többnyire júdeaiakból állt (Mt 27:20–23), azok pedig, akik korábban királyként üdvözölték őt, elsősorban galileaiak lehettek (Mt 21:6–11). A pászka idején számos galileai és más, nem júdeai volt jelen Jeruzsálemben, így az ottani vezetők emiatt is félhettek foglyul ejteni Jézust fényes nappal, „nehogy felfordulás támadjon” (Mt 26:3–5).