57. fejezet
Együttérzés a lesújtottakkal
JÉZUS, miután leleplezi a farizeusokat az önmaguk érdekeit szolgáló hagyományaik miatt, eltávozik tanítványaival. Nem sokkal ezelőtt — talán emlékszel még rá — meghiúsult az a kísérlete, hogy félrevonuljon egy kicsit pihenni velük, amikor a tömeg rájuk talált. Most a több kilométerre északra eső Tírusz és Szidón vidékére indul tanítványaival. Nyilván ez az egyetlen út, amelyet Jézus Izrael határain túl tesz meg tanítványaival.
Miután találtak egy szállásra alkalmas házat, Jézus tudatja velük, hogy nem akarja, hogy bárki tudomást szerezzen hollétükről. Ennek ellenére, még ezen a nem izraelita területen sem maradhat észrevétlen. Egy görög nő, aki itt a szíriai Főníciában született, rátalál és így kérleli: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam! Lányomat erősen megszállva tartja egy démon.” Jézus azonban egy szót sem válaszol neki.
Végül a tanítványai ezt mondják Jézusnak: „Küldd el, mert folyton kiáltozik utánunk.” Jézus, megindokolva, miért nem vesz róla tudomást, ezt mondja: „Nem küldtek engem senki máshoz, csupán Izrael elveszett juhaihoz.”
Az asszony azonban nem adja fel. Jézushoz lép és a földre borul előtte. Így esedezik: „Uram, segíts rajtam!”
Mennyire meghatja Jézus szívét az asszony őszinte könyörgése! Előbb azonban újra arra az elsőrendű feladatára utal, hogy Izraelnek, Isten népének szolgáljon. Ugyanakkor, nyilván azért, hogy próbára tegye az asszony hitét, a zsidóknak a más nemzetiségbeliek iránt érzett előítéletére hivatkozva így érvel: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odavetni a kiskutyáknak.”
Hangjának együttérző tónusával és arckifejezésével Jézus minden bizonnyal kifejezésre juttatja gyengéd érzéseit a nem-zsidók iránt. Azzal is igyekszik tompítani a pogányokkal való összehasonlítást, hogy a kutyákra úgy utal mint „kiskutyákra” vagy kutyuskákra. Az asszony ahelyett, hogy megsértődne, rájön, hogy Jézus a zsidók előítéletére gondol, és ezt az alázatos megjegyzést teszi: „Igen, Uram, de még a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek a gazdáik asztaláról hullanak le.”
„Ó asszony, nagy a te hited — válaszolja Jézus. — Legyen úgy, amint kívánod.” És úgy lesz! Amikor hazaér, leányát teljesen meggyógyultan találja az ágyban.
Szidón tengerparti területéről Jézus és tanítványai átvágnak az országon a Jordán folyó forrásvidéke felé. Nyilván valahol átgázolnak a Jordánon a Galileai-tenger felett, és a tengertől keletre eső Dekapolisz környékére érnek. Megmásznak egy hegyet, de a tömeg rájuk talál, és Jézus elé hozzák a bénákat, csonkákat, vakokat és süketeket, és sok más betegségben szenvedőt, valamint rokkantakat. Egészen Jézus lábai elé vetik magukat és ő meggyógyítja őket. Az emberek elámulnak, mikor látják, hogy a némák megszólalnak, a sánták járnak és a vakok látnak, és mind dicsőítik Izrael Istenét.
Jézus különleges figyelmet szentel egy süket és beszélni alig tudó férfinak. A süketek gyakran zavarban vannak, különösen tömegben. Jézus talán látja e férfi rendkívüli idegességét. Így Jézus együttérzően elviszi őt a tömegből egy csendes helyre. Amikor egyedül maradnak, Jézus tudtára adja, mit kíván tenni érte. Ujjait a férfi fülébe dugja, majd ráköpve megérinti a nyelvét. Azután Jézus az égre tekintve mélyet sóhajt és ezt mondja: „Nyíljatok meg!” Ebben a pillanatban a férfi hallása helyreáll, és rendesen tud beszélni is.
Amikor Jézus ezt a sok csodáját végrehajtja, a sokaság értékeléssel fogadja. Ezt mondják: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.” Máté 15:21–31; Márk 7:24–37.
▪ Miért nem gyógyítja meg Jézus azonnal a görög nő gyermekét?
▪ Ezután hova viszi Jézus a tanítványait?
▪ Hogyan bánik Jézus együttérzéssel egy süket férfival, aki nehezen tud beszélni?