Kilencedik fejezet

Egy nagy tanító még tisztább képet fest a Teremtőről

A NÉP az első századi Palesztinában „várt”. Mire? Az Isten prófétái által évszázadokkal azelőtt megjövendölt „Krisztusra”, vagyis „Messiásra”. A nép biztos volt abban, hogy a Biblia Isten irányítása alatt íródott, és fel-felcsillannak benne a jövő előzetes fénysugarai. Dániel könyvében az egyik ilyen prófécia az ő évszázaduk elejére mutatott, hogy akkor jön el a Messiás (Lukács 3:15; Dániel 9:24–26).

Éberségre volt azonban szükségük, mivel önjelölt messiások támadtak (Máté 24:5). Josephus, a zsidó történetíró megemlít közülük némelyeket: Theudást, aki a Jordán folyóhoz vitte követőit, és azt állította, hogy kettéválik majd a vize; egy egyiptomi férfit, aki az Olajfák hegyére vitte az embereket, és azt bizonygatta, hogy Jeruzsálem falai az ő parancsára leomlanak; és egy csalót Festus helytartó idejéből, aki szabadulást ígért a bajoktól. (Vesd össze: Cselekedetek 5:36; 21:38.)

E becsapott követőkkel ellentétben egy csoport, melynek tagjait „keresztényeknek” hívták, a názáreti Jézust ismerte el nagy tanítónak és az igazi Messiásnak (Cselekedetek 11:26; Márk 10:47). Jézus nem álmessiás volt, neki cáfolhatatlan megbízólevelei voltak, melyeknek bőséges bizonyítékát találjuk az evangéliumoknaka nevezett négy történeti könyvben. A zsidók például tudták, hogy a Messiás Betlehemben, Dávid leszármazási vonalán fog megszületni, és csodatetteket fog végrehajtani. Jézus mindezeket beteljesítette, és ezt még ellenségeinek tanúbizonyságai is alátámasztják. Igen, Jézus megfelelt a bibliai Messiásra vonatkozó elvárásoknak (Máté 2:3–6; 22:41–45; János 7:31, 42).

Emberek tömegeinek — akik Jézussal találkoztak, megfigyelték rendkívüli tetteit, hallották páratlanul bölcs szavait, és felismerték előrelátását — vált meggyőződésévé, hogy ő a Messiás. Szolgálata folyamán (i. sz. 29—33) egyre inkább gyarapodtak a messiási mivoltát alátámasztó bizonyítékok. Ami azt illeti, még többnek is bizonyult, mint Messiásnak. Az egyik tanítvány a tények ismeretében kijelentette, hogy „Jézus a Krisztus, az Istennek Fia”b (János 20:31).

Mivel Jézus ilyen szoros kapcsolatban állt Istennel, ő fel tudta tárni, hogy milyen a Teremtő, és felvilágosítást tudott adni róla (Lukács 10:22; János 1:18). Jézus kijelentette, hogy ez a szoros kapcsolat az Atyjával az égben kezdődött, ahol Istennel együtt dolgozott minden más élő és élettelen dolog létrehozásában (János 3:13; 6:38; 8:23, 42; 13:3; Kolossé 1:15, 16).

A Biblia beszámol arról, hogy a Fiú átkerült ide a szellemi birodalomból, és „hasonló lett az emberekhez” (Filippi 2:5–8, K. f.). Az ilyesmi nem megszokott esemény, de vajon lehetséges? A tudósok megerősítik azt a tényt, hogy egy természeti elem, például az urán átalakítható egy másik elemmé; még annak eredményét is ki tudják számolni, ami a tömegnek az energiává alakulásakor keletkezik (E=mc²). Miért kételkednénk tehát abban, amikor a Biblia arról beszél, hogy egy szellemi teremtmény átalakult, hogy emberként éljen?

Másképp szemléltetve, gondold csak el, mi mindent valósítanak meg az orvosok a mesterséges megtermékenyítéssel. Az életet, amely egy „lombikban” kezdődik el, átültetik egy asszonyba, és ez az élet később kisbabaként világra jön. Jézus esetével kapcsolatban a Biblia azt állítja, hogy a „Magasságosnak ereje” által Jézus élete átkerült egy szűzbe, akinek Mária volt a neve. Mária Dávid leszármazottja volt, ezért Jézus a Dávidnak megígért messiási Királyság végleges örököse lehetett (Lukács 1:26–38; 3:23–38; Máté 1:23).

Annak alapján, hogy Jézusnak bensőséges kapcsolata volt a Teremtővel, és hasonlított hozzá, Jézus ezt mondta: „a ki engem látott, látta az Atyát” is (János 14:9). Ezt is mondta: „hogy ki az Atya, azt csak a Fiú [tudja,] vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Lukács 10:22, K. f.). Ezért ha megismerjük, hogy mit tanított és mit tett Jézus a földön, abból még tisztábban megérthetjük, milyen a Teremtő személyisége. Vizsgáljuk meg ezt azoknak a férfiaknak és nőknek a tapasztalatai alapján, akik kapcsolatban álltak Jézussal.

Egy szamaritánus asszony

„Nem ez-é a Krisztus?” — gondolkodott el egy szamaritánus asszony, miután Jézussal beszélgetett egy ideig (János 4:29). A közeli Sikár városában még másokat is arra sürgetett, hogy találkozzanak Jézussal. Mi indította őt arra, hogy Jézust a Messiásként fogadja el?

Ez az asszony akkor találkozott Jézussal, amikor Jézus megpihent a szamáriai hegyek poros útjain tett, egész délelőtti gyaloglás után. Jézus fáradt volt, mégis beszélgetett az asszonnyal. Felfigyelt az asszony őszinte szellemi érdeklődésére, és mélységes igazságokat osztott meg vele azzal kapcsolatban, hogy fontos „az Atyát szellemben és igazságban . . . imádni”. Időközben feltárta, hogy a valóságban ő a Krisztus; ezt a tényt addig még nem jelentette ki a nyilvánosság előtt (János 4:3–26, Csia fordítás).

Ez a szamaritánus asszony rendkívül jelentőségteljesnek tartotta, hogy találkozott Jézussal. Addigi vallásos tevékenysége a Garizim-hegyen bemutatott imádat körül forgott, és csupán a Biblia első öt könyvén alapult. A zsidók kerülték a szamaritánusokat, akik közül sokan keverék népből származtak, Izráel tíz törzsének és más népeknek a keverékéből. Mennyire más volt Jézus! Készségesen tanította ezt a szamaritánust, holott arra kapott megbízatást, hogy „Izráel házának elveszett juhaihoz” menjen (Máté 15:24). Ebben az esetben Jézus Jehova készségét tükrözte vissza, hogy minden nemzetből elfogadja az őszinte embereket (1Királyok 8:41–43). Igen, Jézus is, és Jehova is felette áll a kicsinyes vallási ellenségeskedésnek, amely napjainkban átitatja a világot. Ennek tudata a Teremtőhöz és a Fiához kell hogy vonzzon minket.

Egy másik tanulságot is levonhatunk abból, hogy Jézus készségesen tanította ezt az asszonyt. Az asszony akkoriban együtt élt egy férfival, aki nem volt a férje (János 4:16–19). Ez mégsem tartotta vissza Jézust attól, hogy beszélgessen vele. Könnyű megérteni, hogy az asszony biztosan nagyra értékelte, amiért Jézus méltósággal bánt vele. És nem ő volt az egyetlen, aki ezt tapasztalta. Amikor némely zsidó vezető (farizeus) azért bírálta Jézust, mert megbánást tanúsító bűnösökkel étkezett, ő ezt mondta: „Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket” (Máté 9:10–13). Jézus segítséget nyújtott azoknak az embereknek is, akik — Isten törvényeinek vagy irányadó mértékeinek a megsértése miatti — bűneik terhe alatt nyögtek. Mennyire szívmelengető tudni, hogy Isten és Fia segít azokon, akiknek múltbeli viselkedésük miatt gondjaik vannak! (Máté 11:28–30).c

Ne hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ennél a szamáriai esetnél Jézus kedvesen és segítőkészen beszélgetett egy asszonnyal. Miért olyan jelentős ez? Azért, mert akkoriban a zsidó férfiakat arra tanították, hogy az utcán kerüljék a beszélgetéseket az asszonyokkal, még a saját feleségükkel is. A zsidó rabbik nem tartották a nőket képesnek arra, hogy mély szellemi oktatást fogadjanak be, „komolytalannak” tekintették őket. Egyesek ezt mondták: „A törvény szavait jobb elégetni, mint elmondani a nőknek.” Jézus tanítványai ilyen környezetben nőttek fel, így amikor visszajöttek Jézushoz, „csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt” (János 4:27). Ez a beszámoló — mely csak egy a sok közül — szemlélteti, hogy Jézus képmása volt Atyjának, aki egyaránt a Teremtője a férfinak és a nőnek is, és aki mindkettőt tisztességgel ruházta fel (1Mózes 2:18).

Később a szamaritánus asszony rávette városának lakóit, hogy hallgassák meg Jézust. Sokan fontolóra vették a tényeket, és hívőkké lettek. Ezt mondták: „tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője” (János 4:39–42). Mivel mi is az emberiség ’világának’ a részét alkotjuk, Jézus a mi jövőnk szempontjából is életbevágóan fontos személy.

Egy halász nézőpontja

Most nézzük meg Jézust két közeli társának — Péternek, majd Jánosnak — a szemével. Ez a két egyszerű halász Jézus első tanítványai közé tartozott (Máté 4:13–22; János 1:35–43). A farizeusok „írástudatlan és közönséges embereknek” tekintették őket, a föld népe részének (ʽam-ha·ʼaʹrec-nek), akiket lenéztek, mert nem voltak olyan iskolázottak, mint a rabbik (Cselekedetek 4:13; János 7:49). Sok ilyen ember, aki ’megfáradt és megterheltetett’ a vallási hagyományokhoz ragaszkodók igája alatt, szellemi felvilágosításra vágyott. Charles Guignebert, a Sorbonne professzora azt írta, hogy „szívük teljesen Jahvéé [Jehováé] volt”. Jézus a vagyonos vagy befolyásos emberek kedvéért nem fordított hátat ezeknek az alázatos embereknek. Tanításaival és bánásmódjával inkább az Atyát mutatta be nekik (Máté 11:25–28).

Péter első kézből tapasztalta, hogy Jézus törődik velük. Nem sokkal azután, hogy Péter csatlakozott Jézushoz a szolgálatban, az anyósa lázas beteg lett. Jézus elment Péter házába, megfogta az asszony kezét, akinek a láza megszűnt! Nem ismerjük, hogy pontosan hogyan következett be ez a gyógyulás, mint ahogy az orvosok sem tudják napjainkban teljesen megmagyarázni, hogyan mennek végbe egyes gyógyulási folyamatok, az asszony láza mindenesetre megszűnt. Gyógyítási módszerének ismereténél fontosabb meglátnunk azt, hogy Jézus a betegek és a lesújtottak meggyógyításával a szánalmát nyilvánította ki irántuk. Valóban akart segíteni az embereken, és Atyja is segíteni akar (Márk 1:29–31, 40–43; 6:34). Péter a Jézussal kapcsolatos tapasztalatából megláthatta, hogy a Teremtő minden személyt érdemesnek tart a törődésre (1Péter 5:7).

Egy későbbi alkalommal Jézus a nők udvarában volt a jeruzsálemi templomban. Figyelte, amint az emberek adományokat tesznek a perselyekbe. A gazdagok sok pénzérmét dobtak bele. Jézus feszülten figyelt, és látta, hogy egy szegény özvegyasszony két nagyon csekély értékű érmét dob a perselybe. Jézus ezt mondta Péternek, Jánosnak és a többieknek: „Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté” (Márk 12:41–44).

Láthatod, hogy Jézus a jót kereste az emberekben, és mindenkinek az erőfeszítését nagyra értékelte. Mit gondolsz, milyen hatással volt ez Péterre és a többi apostolra? Péter, Jézus példájából megértve, hogy milyen Jehova, később egy zsoltárt idézett: „az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein” (1Péter 3:12; Zsoltárok 34:16, 17). Te nem vonzódsz egy olyan Teremtőhöz és a Fiához, akik a jót akarják keresni benned, és akik meghallgatják a könyörgéseidet?

Péter körülbelül két évig volt Jézus társaságában, amikorra biztos lett benne, hogy Jézus a Messiás. Jézus egyszer ezt kérdezte a tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?” Többféle választ kapott. Ezután ezt kérdezte tőlük: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Péter magabiztosan válaszolta: „Te vagy a Krisztus.” Talán furcsának találod, amit Jézus ezután tett. „Rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak” erről (Márk 8:27–30; 9:30; Máté 12:16). Miért mondta ezt? Jézus ott volt közöttük, ezért nem akarta, hogy az emberek pusztán szóbeszéd alapján vonjanak le következtetéseket. Ez logikus, nem? (János 10:24–26). A lényeg az, hogy Teremtőnk hasonlóképpen azt akarja, hogy mi is saját magunk a szilárd bizonyítékok megvizsgálása által derítsük ki, hogy milyen ő. Azt várja el tőlünk, hogy tényekre alapozzuk a meggyőződésünket (Cselekedetek 17:27).

Biztosan el tudod képzelni, hogy Jézus némely honfitársa nem fogadta el őt, noha bőséges bizonyíték volt arra, hogy Jézus a Teremtő támogatását élvezi. Sokaknak, akiket kizárólag a társadalmi helyzetük vagy a politikai célkitűzéseik foglalkoztattak, nem volt ínyére ez az őszinte, ámbár alázatos Messiás. Amint Jézus a szolgálata végéhez közeledett, ezt mondta: „Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat . . . és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Máté 23:37, 38). A nemzetnek e megváltozott helyzete fontos lépést jelzett Isten azon szándékának megvalósításában, hogy megáldjon minden nemzetet.

Nem sokkal ezután Péter és három másik apostol hallotta Jézust, hogy részletes próféciát mond a „dolgok rendszere befejezéséről” (NW).d A Jézus által megjövendölt események kezdeti beteljesedése i. sz. 66—70-ben történt, amikor a rómaiak megtámadták és elpusztították Jeruzsálemet. A történelem azt bizonyítja, hogy amit Jézus megjövendölt, az meg is történt. Péter sok eseménynek a tanúja volt, amit Jézus megjövendölt, és ezeket kifejezésre juttatta az általa írt két könyvben, a Péter első és második levelében (1Péter 1:13; 4:7; 5:7, 8; 2Péter 3:1–3, 11, 12).

Szolgálata során Jézus türelmesen kimutatta kedvességét a zsidók felé, akikkel kapcsolatban állt. Nem hátrált meg azonban azelől, hogy elítélje a gonoszságot. Ez segített Péternek, és nekünk is segítenie kell, hogy még jobban megértsük a Teremtőt. Amikor Péter látott egyéb dolgokat is teljesedni Jézus próféciájában, azt írta, hogy a keresztényeknek ’élénken elméjükben kell tartaniuk Jehova napjának jelenlétét’ (NW). Ezt is mondta még: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” Ezután Péter buzdító szavakat írt egy ’új égről és egy új földről, amelyekben igazság lakozik’ (2Péter 3:3–13). Péterhez hasonlóan, vajon mi is nagyra értékeljük Istennek Jézusban visszatükröződő tulajdonságait, és kinyilvánítjuk, hogy hiszünk a jövőre vonatkozó ígéreteiben?

Miért halt meg Jézus?

Jézus, az apostolaival töltött utolsó estéjén egy különleges étkezésen vett részt velük. Egy ilyen étkezés alkalmával a zsidó házigazda a vendégszeretet jeleként megmosta a vendégek lábát, akik talán saruban gyalogoltak a poros utakon. Senki nem ajánlotta fel azonban, hogy megmossa Jézus lábát. Ő ezért alázatosan felállt, fogott egy törülközőt, egy mosdótálat, és hozzákezdett, hogy megmossa az apostolok lábát. Amikor Péterre került a sor, ő szégyellte, hogy ilyen szolgálatot fogadjon el Jézustól. Péter ezt mondta: „Az én lábaimat nem mosod meg soha!” Jézus így válaszolt: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.” Jézus tudta, hogy hamarosan meg fog halni, ezért hozzáfűzte: „ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek” (János 13:5–17).

Évtizedekkel később Péter arra sürgette a keresztényeket, hogy utánozzák Jézust, de ne a lábmosás szertartásában, hanem abban, hogy alázatosan szolgáljanak másokat, és ne ’uralkodjanak’ rajtuk. Péter azt is felismerte, hogy Jézus példája azt bizonyítja, hogy „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád”. Micsoda tanulság ez a Teremtővel kapcsolatban! (1Péter 5:1–5; Zsoltárok 18:36). De Péter ennél még többet is megtudott.

Ez után az utolsó vacsora után Iskáriótes Júdás — aki az egyik apostol volt, de tolvajjá lett — egy csapat felfegyverkezett embert vezetett Jézus letartóztatására. Amikor letartóztatták Jézust, Péter nem maradt tétlen. Kardot rántott, és megsebesített egy embert a csőcselékből. Jézus megfeddte Pétert: „Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.” Ezután Péter végignézte, hogy Jézus megérinti a férfit, és meggyógyítja (Máté 26:47–52; Lukács 22:49–51). Nyilvánvaló volt, hogy Jézus azzal a tanításával összhangban élt, hogy továbbra is „szeressétek ellenségeiteket”; ezzel Atyját utánozta, aki „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Máté 5:44, 45).

Ezen a kimerítő éjszakán Jézust sietve kihallgatta a zsidó legfelsőbb bíróság. Istenkáromlás hamis vádjával a római helytartó elé vitték, majd jogtalanul átadták kivégzésre. A zsidók és a rómaiak gúnyt űztek belőle. Kegyetlenül bántalmazták, végül megfeszítették. E durva bánásmód sok részlete évszázadokkal azelőtt megírt próféciákat teljesített be. Még a kínoszlopon függő Jézust figyelő katonák is elismerték: „Bizony, Istennek Fia vala ez!” (Máté 26:57—27:54; János 18:12—19:37).

Ezek az események biztosan ezt a kérdést váltották ki Péterből és a többiekből: Miért kellett a Krisztusnak meghalnia? Csak később értették meg, hogy miért. Egyrészt ezek az események az Ésaiás 53. fejezetében leírt próféciát teljesítették be, mely rámutatott, hogy a Krisztus nem csupán a zsidók számára tesz lehetővé szabadulást, hanem az egész emberiség számára is. Péter ezt írta: „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Péter 2:21–25). Péter megértette, mi az értelme a Jézus által közölt igazságok egyikének: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Máté 20:28). Igen, Jézusnak le kellett mondania tökéletes emberként élvezett életjogáról, hogy visszavásárolhassa az emberiséget az Ádámtól örökölt bűnös állapotból. A Bibliának ez az egyik alaptanítása — a váltságdíj.

Mit foglal magában a váltságdíj? A következőképpen is elképzelheted: Tegyük fel, hogy van egy számítógéped, de az egyik file-t tönkretette egy hiba (vagy vírus), amelyet valaki betáplált az egyébként tökéletes programba. Ez szemlélteti azt a hatást, amelyet Ádám idézett elő, amikor szándékosan engedetlen volt Istennel szemben, vagyis bűnt követett el. Folytassuk tovább a szemléltetést: Minden másolat, amelyet a hibás file-ról készítesz, ugyanúgy hibás lesz. Ennek ellenére nincs minden veszve. Egy speciális programmal megtalálhatod és kiirthatod a file-okból és a számítógépből a hibát. Hasonlóképpen az emberiség is megkapott Ádámtól és Évától egy „vírust”, a bűnt, nekünk pedig külső segítségre van szükségünk, hogy kitörölhessük (Róma 5:12). A Biblia szerint Isten Jézus halálán keresztül gondoskodott erről a megtisztításról. Ez egy szerető gondoskodás, melyet a javunkra fordíthatunk (1Korinthus 15:22).

Jézus tette iránti nagyraértékelése arra indította Pétert, hogy ’ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint élje a testben hátralevő időt’. Ez Péter számára azt jelentette, és számunkra is azt jelenti, hogy kerülnünk kell a romlott szokásokat és az erkölcstelen életformát. Mások esetleg azzal próbálkoznak, hogy bajt okozzanak az olyan embernek, aki igyekszik tenni „Isten akaratát”. Ez az ember ennek ellenére azt tapasztalja majd, hogy az élete gazdagabbá és értelmesebbé válik (1Péter 4:1–3, 7–10, 15, 16). Ez így történt Péterrel, és így történhet velünk is, ha ’ajánljuk neki lelkünket, vagyis életünket, mint hű teremtőnek, jót cselekedve’ (1Péter 4:19).

Egy tanítvány, aki felismerte a szeretetet

János apostol Jézusnak egy másik tanítványa volt, aki szoros kapcsolatban állt vele, és aki emiatt segíthet nekünk még teljesebben megérteni a Teremtőt. János írt egy evangéliumot és három levelet (a János első, második és harmadik levelét). Az egyik levelében ezzel a felvilágosítással szolgált: „tudjuk, hogy az Isten Fia eljött és felruházott minket értelmi képességgel, hogy megismerhessük az Igazat [a Teremtőt], és mi egységben vagyunk az Igazzal, a Fia, Jézus Krisztus által. Ez az igaz Isten és az örökké tartó élet” (1János 5:20, NW).

Jánosnak az „Igazról” szerzett ismerete az ’értelmi képességének’ felhasználásával történt. Mit tudott meg János a Teremtő tulajdonságairól? Ezt írta: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, egységben marad Istennel.” Miért lehetett biztos ebben János? „Ebben a tekintetben a szeretet nem az, hogy mi szerettük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát” váltságáldozatul értünk (1János 4:10, 16, NW). Péterhez hasonlóan Jánost is meghatotta Isten szeretete, amelyet úgy fejezett ki Isten, hogy elküldte Fiát, hogy meghaljon értünk.

János nagyon közeli kapcsolatban volt Jézussal, így jól meg tudta érteni Jézus érzéseit. Jeruzsálem mellett, Bethániában az egyik eset mélységes hatást gyakorolt Jánosra. Jézus, értesülve arról, hogy barátja, Lázár nagyon beteg, Bethániába ment. Mire odaérkezett apostolaival, Lázár már legalább négy napja halott volt. János tudta, hogy a Teremtő, az emberi élet Forrása támogatja Jézust. Fel tudja-e támasztani Jézus Lázárt? (Lukács 7:11–17; 8:41, 42, 49–56). Jézus ezt mondta Márthának, Lázár nővérének: „Feltámad a te testvéred” (János 11:1–23).

Ezután János meglátta Lázár másik nővérét, Máriát is, aki Jézus elé jött. Hogyan reagált Jézus? „Szellemből felsóhajtott és nyugtalanná vált.” Jézus reakcióját János azzal a görög szóval írta le (magyarul „felsóhajtott”), amelynek a jelentése arra utal, hogy mélységes érzések törnek fel a szívből. János látta, hogy Jézus „nyugtalanná vált”, azaz belső zaklatottság lett úrrá rajta, és nagy szomorúság töltötte el. Jézus nem volt közömbös vagy érdektelen. „Könnyekre fakadt” (János 11:30–37, NW). Világosan látható, hogy Jézusnak mélységes, gyengéd érzései voltak, ami segített Jánosnak megérteni a Teremtő érzéseit, és minket is ehhez kell hozzásegítenie.

János tudta, hogy Jézus érzelmei pozitív tettekkel kapcsolódnak össze, hiszen hallotta, amint Jézus ezt kiáltotta: „Lázár, jőjj ki!” És megtörtént. Lázár életre kelt, és kijött a sírból. Mekkora örömet szerzett ez nővéreinek és a többi szemlélődőnek! Akkor sokan hittek Jézusban. Ellenségei azt nem tagadhatták, hogy végrehajtotta ezt a feltámasztást, de amikor a híre elterjedt, akkor „tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék”, és Jézust is (János 11:43; 12:9–11).

A Biblia úgy írja le Jézust, mint aki a Teremtő „lényének pontos képmása” (Zsidók 1:3, NW). Jézus szolgálata ezért bőséges bizonyítékot ad arra, hogy neki és Atyjának is hő vágya a betegség és a halál okozta pusztítás felszámolása. Ez pedig többet jelent a Bibliában feljegyzett egynéhány feltámasztásnál. János jelen volt, amikor Jézus ezt mondta: „eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban [emléksírokban, NW ] vannak, meghallják az ő [a Fiú] szavát, és kijőnek” (János 5:28, 29). Figyeld meg, hogy az általános sír szó helyett János itt egy ’emléksírnak’ fordított szót használt. Miért?

Isten emlékezetéről van szó. A mérhetetlen világegyetem Teremtője minden bizonnyal vissza tud emlékezni minden egyes elhunyt szerettünkre, örökölt és szerzett tulajdonságaikkal együtt. (Vesd össze: Ésaiás 40:26.) És itt nem csupán arról van szó, hogy vissza tud emlékezni. Ő is, és Fia is vissza akar emlékezni. A feltámadás csodálatos kilátásával kapcsolatban a hithű Jób ezt mondta Istenről: „Ha egy életerős férfi meghal, vajon élhet-e újra? . . . Szólítani fogsz [Jehova] és én válaszolok neked. Sóvárogni fogsz kezed munkája után” (Jób 14:14, 15, NW; Márk 1:40–42). Milyen csodálatos Teremtőnk van; méltó az imádatunkra!

A feltámasztott Jézus — Kulcs a céltudatos élethez

A szeretett tanítvány, János egészen Jézus haláláig figyelemmel kísérte őt. Sőt, János a valaha megtörtént legnagyszerűbb feltámadást is feljegyezte, s ez olyan esemény, amely szilárd alapot fektet le ahhoz, hogy maradandó és értelmes életünk legyen.

Jézust az ellenségei kivégezték; oszlopra szegezték mint közönséges bűnözőt. Órákig tartó szenvedése alatt gúnyolták őt a szemlélődők, a vallásvezetőket is beleértve. Jézus az oszlopon elszenvedett gyötrelme ellenére, amikor meglátta az édesanyját, ezt mondta neki Jánosról: „Asszony, ímhol a te fiad!” Mária akkor már bizonyára özvegy volt, többi gyermeke pedig még nem volt tanítvány.e Ezért Jézus a tanítványát, Jánost bízta meg azzal, hogy idősödő édesanyjáról gondot viseljen. Ez ismét a Teremtő gondolkodását tükrözte vissza, aki az özvegyekkel és árvákkal való törődésre buzdított (János 7:5; 19:12–30; Márk 15:16–39; Jakab 1:27).

De ha egyszer Jézus halott volt, hogyan tölthette be a szerepét, hogy az a „mag” legyen, aki által „megáldatnak . . . a földnek minden nemzetségei”? (1Mózes 22:18). Halálával, i. sz. 33-ban, azon az áprilisi délutánon Jézus letette életét mint a váltságdíj alapját. Gyengéden érző Atyjának biztosan fájt, hogy ártatlan Fia gyötrelmen ment keresztül. Mégis így történt gondoskodás a szükséges váltságdíjról ahhoz, hogy az emberiség megszabaduljon a bűn és a halál fogságából (János 3:16; 1János 1:7). A szín készen állt a nagy fináléhoz.

Mivel Jézus Krisztus központi szerepet játszik Isten szándékainak a megvalósításában, ezért újra életre kellett kelnie. Ez meg is történt, János pedig tanúja volt ennek az eseménynek. Jézus halála és temetése után a harmadik napon korán reggel néhány tanítvány a sírhoz ment. A sír üres volt. Ez mindaddig zavarba hozta őket, amíg Jézus különböző személyeknek meg nem jelent. Mária Magdaléna így számolt be róla: „Láttam az Urat!” A tanítványok nem hittek a szavának. Később összejöttek egy szobában, a szobát bezárták, Jézus pedig újra megjelent, még beszélgetett is velük. Napokon belül több mint 500 férfi és nő látta a saját szemével, hogy Jézus valóban él. Az akkori emberek, akik talán kételkedtek, kikérdezhették ezeket a hiteles tanúkat, és ellenőrizhették vallomásaikat. A keresztények megbizonyosodhattak afelől, hogy Jézus feltámadt, és olyan szellemszemélyként él, mint a Teremtő. Erről olyan bőséges és megbízható bizonyíték állt rendelkezésre, hogy sokan inkább szembenéztek a halállal, mintsem tagadják, hogy Jézus feltámadt (János 20:1–29, Úf; Lukács 24:46–48; 1Korinthus 15:3–8).f

János apostol is üldözést szenvedett el, amiért tanúskodott Jézus feltámadásáról (Jelenések 1:9). De amikor száműzetésben volt, nem mindennapi jutalomban volt része. Jézus látomássorozatot mutatott neki, mely látomások még tisztább képet adnak nekünk a Teremtőről, és még inkább feltárják, hogy mit hoz a jövő. Ezt a Jelenések könyvében találod meg, amely sok jelképes ábrázolást alkalmaz. Jézus Krisztust győztes királyként festi le, aki hamarosan teljessé teszi győzelmét az ellenségei felett. Ellenségei közé tartozik a halál (ami mindannyiunk ellensége is) és a romlott szellemi teremtmény, akinek Sátán a neve (Jelenések 6:1, 2; 12:7–9; 19:19—20:3, 13, 14).

János az apokaliptikus üzenetének vége felé kapott egy látomást arról az időről, amikor a föld paradicsommá válik. Egy hang elmondta, hogy milyen állapotok uralkodnak majd akkor: „maga az Isten lesz velök [az emberiséggel] . . . És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jelenések 21:3, 4). Isten szándékának a megvalósulásakor az az ígéret is be fog teljesedni, amelyet Isten Ábrahámnak tett (1Mózes 12:3; 18:18).

Akkor az élet „igazi élet” lesz, azzal az élettel egyenértékű, amely Ádám előtt állt a megteremtésekor (1Timótheus 6:19, Úf). Többé nem fog az emberiség vakon kutatni a Teremtője után, és azután, hogy felfogja a hozzá fűződő kapcsolatát. Jogosan teszed fel azonban a kérdést: Mikor történik ez meg? És a Teremtőnk, aki törődik velünk, miért engedte meg egészen napjainkig a gonoszság és a szenvedés létezését? Vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 150. oldalon]

Bizonyára élvezettel olvasod majd a párhuzamos beszámolókat arról, hogy Jézus meggyógyította Péter anyósát (Máté 8:14–17; Márk 1:29–31; Lukács 4:38, 39, Úf). Lukács mint orvos még azt a megjegyzést fűzte hozzá, hogy az asszonyt „magas láz” gyötörte. Hogyan vált Jézus számára lehetővé, hogy meggyógyítsa az asszonyt és másokat? Lukács elismerte, hogy „az Úrnak [Jehovának, NW] hatalma vala ő vele [Jézussal], hogy gyógyítson” (Lukács 5:17; 6:19; 9:43).

[Kiemelt rész a 152. oldalon]

Minden idők legnagyszerűbb beszéde

A hindu vezető, Mohandász Gandhi szavait idézve, ha annak tanításait követjük, „akkor megoldottuk . . . az egész világ nehézségeit”. Ashley Montagu neves antropológus azt írta, hogy a szeretet pszichológiai jelentőségének modern felfedezései csupán megerősítik ezt a beszédet.

Ezek a férfiak Jézus Hegyi beszédére utaltak. Gandhi azt is mondta még, hogy „a Hegyi beszéd tanítása mindnyájunkra vonatkozik, kivétel nélkül”. Hans Dieter Betz professzor nemrégiben megjegyezte: „Az a hatás, amelyet a Hegyi beszéd fejtett ki, általában véve messze meghaladja a judaizmus és a keresztényiség, sőt még a nyugati kultúra határvonalait is.” Hozzáfűzte még, hogy ennek a beszédnek „sajátosan egyetemes a vonzereje”.

Miért ne olvasnád el ezt a viszonylag rövid, de lenyűgöző beszédet? A Máté 5—7. fejezetében és a Lukács 6:20–49-ben találod meg. Íme, néhány kiemelkedő gondolat, amellyel ez a legnagyszerűbb beszéd gazdagít minket:

Hogyan légy boldog — Máté 5:3–12; Lukács 6:20–23.

Hogyan őrizd meg az önbecsülésed — Máté 5:14–16, 37; 6:2–4, 16–18; Lukács 6:43–45.

Hogyan tökéletesítsd másokkal a kapcsolatod — Máté 5:22–26, 38–48; 7:1–5, 12; Lukács 6:27–38, 41, 42.

Hogyan csökkentsd a házassági problémáid — Máté 5:27–32.

Hogyan küzdj az aggodalom ellen — Máté 6:25–34.

Hogyan ismerd fel azt, ami vallásilag hamis — Máté 6:5–8, 16–18; 7:15–23.

Hogyan találhatod meg az élet értelmét — Máté 6:9–13, 19–24, 33; 7:7–11, 13, 14, 24–27; Lukács 6:46–49.

[Kiemelt rész a 159. oldalon]

A tettek embere

Jézus Krisztus nem egy passzív, remeteéletet élő ember volt. Nem volt határozatlan, a tettek embere volt. „Köröskörül járja vala a falvakat, tanítván”, és segítve az embereken, akik „el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” (Márk 6:6; Máté 9:36; Lukács 8:1). Sok mai gazdag vallásvezetővel ellentétben Jézus nem gyűjtött magának vagyont, és nem volt „hová fejét lehajtani” (Máté 8:20).

Noha Jézus elsősorban a szellemi gyógyításra és táplálásra tett erőfeszítéseket, nem hagyta figyelmen kívül az emberek fizikai szükségleteit sem. Meggyógyította a betegeket, a mozgássérülteket és a démonoktól megszállt személyeket (Márk 1:32–34). Kétszer élelemmel látta el több ezer lelkes hallgatóját, mivel szánalmat érzett irántuk (Márk 6:35–44; 8:1–8). Az indította őt csodák végrehajtására, hogy törődött az emberekkel (Márk 1:40–42).

Jézus határozottan cselekedett akkor is, amikor megtisztította a templomot a kapzsi kereskedőktől. Akik figyelték őt, az egyik zsoltáríró szavaira emlékeztek vissza: „A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság, NW] emészt engem” (János 2:14–17). Nem tartotta vissza magát attól, hogy kemény szavakat használjon, amikor elítélte a képmutató vallásvezetőket (Máté 23:1–39). Nem hátrált meg a politikailag befolyásos emberek nyomásától sem (Máté 26:59–64; János 18:33–37).

Felvillanyozó hatással lesz rád, ha olvasol Jézus dinamikus szolgálatáról. Sokan kezdik először Márknak a tettek emberéről szóló rövid, de élénk beszámolójával.

[Kiemelt rész a 164. oldalon]

Jézus cselekedetekre indította őket

A Cselekedetek könyvében történelmi feljegyzést találunk arról, hogy Péter, János és mások hogyan tanúskodtak Jézus feltámadásáról. A könyv nagyobbik része azokat az eseményeket mondja el, amelyek egy Saulus, azaz Pál nevű, intelligens jogtudóssal történtek, aki hevesen ellenezte a keresztényiséget. A feltámasztott Jézus megjelent neki (Cselekedetek 9:1–16). Pál vitathatatlan bizonyítékát kapta, hogy Jézus él az égben, és attól kezdve buzgón tanúskodott e tényről a zsidóknak és a nem zsidóknak, beleértve filozófusokat és uralkodókat is. Az ilyen művelt, befolyásos embereknek mondott beszéde mély benyomást keltő olvasmányt nyújt (Cselekedetek 17:1–3, 16–34; 26:1–29).

Az úgynevezett Újszövetség vagy Keresztény Görög Iratok könyveiből sokat Pál írt néhány évtized alatt. A legtöbb Bibliában van tartalomjegyzék, amelyben felsorolják a könyveket. Pál 14 levelet írt, a Rómabeliekhez írt levéltől kezdve a Zsidókhoz írt levélig. Ezek a levelek mélységes igazságokat osztottak meg az akkori keresztényekkel, és bölcs vezetésről gondoskodtak számukra. Számunkra még értékesebbek, mert mi nem lehetünk közvetlen kapcsolatban az apostolokkal és Jézus tanításainak, tetteinek és feltámadásának többi tanújával. Tapasztalni fogod, hogy Pál írásai segítségedre lehetnek a családi életedben, a munkatársaidhoz és a környezetedben élő emberekhez fűződő kapcsolataidban, valamint abban, hogy úgy irányítsd az életedet, hogy igazi értelme legyen, és elégedettséggel töltsön el.

[Kép a 146. oldalon]

Tudósok mesterséges megtermékenyítést végeznek. A Teremtő áthelyezte Fia életét, hogy emberi lénnyé váljon

[Kép a 148. oldalon]

Sokan, akik hallották Jézust, és látták, hogyan bánt az emberekkel, jobban megismerték az Atyját

[Kép a 154. oldalon]

Jézus megmosta az apostolok lábát, példát állítva az alázatosságra, melyet a Teremtő nagyra értékel

[Kép a 157. oldalon]

A számítógépes hibát (vagy vírust) ki lehet irtani a rendszerből; az emberiségnek Jézus váltságdíjára van szüksége, hogy megszabaduljon az öröklött tökéletlenségtől

[Kép a 163. oldalon]

Szemtanúk látták, hogy Jézust (a képen láthatóhoz hasonló) sírba helyezték, és a harmadik napon életre kelt