63. fejezet

További helyreigazító tanács

MIALATT Jézus és az apostolok még a kapernaumi házban tartózkodnak, az apostoloknak a nagyságról folytatott vitáján kívül más is szóba kerül. Ez a kellemetlenség is útban Kapernaum felé történhetett, amikor Jézus személyesen nem volt jelen. János apostol így számol be erről: „Láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki démonokat, és mi megpróbáltuk megakadályozni őt, mert nem követett minket.”

János nyilvánvalóan úgy tekinti az apostolokat, mint a gyógyításra kizárólagosan feljogosított csapatot. Ezért úgy érzi, hogy az a férfi helytelenül tett hatalmas tetteket, mivel nem volt tagja csoportjuknak.

Jézus azonban ezt tanácsolja: „Ne próbáljátok megakadályozni őt, mert nincsen senki, aki hatalmas tettet hajtana végre az én nevemben, és ugyanakkor hamar képes lenne gyalázni engem; mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. Mert aki inni ad egy pohár vizet nektek azon az alapon, hogy ti Krisztushoz tartoztok, bizony mondom nektek, semmiképpen nem veszíti el jutalmát.”

E férfiúnak nem volt szüksége arra, hogy valóságosan kövesse Jézust ahhoz, hogy az ő oldalán legyen. A keresztény gyülekezet még nem lett megalapítva, ezért az, hogy az illető nem tartozik az ő csoportjukhoz, még nem jelentette azt, hogy egy független gyülekezethez tartozott. A férfi valóban hitt Jézus nevében, és ezért sikeresen űzött démonokat. Amit tett, olyan valami, ami a Jézus által mondottakkal egybevetve jutalmat érdemel. Jézus elmagyarázza, hogy nem veszti el jutalmát.

De mi a helyzet, ha a férfi megbotránkozik az apostolok tettein és szavain? Ez bizony súlyos dolog! Jézus megjegyzi: „Aki pedig botlást okoz egynek is e kicsinyek közül, akik hisznek, jobb annak, ha malomkövet tesznek a nyaka köré — amilyet a szamár forgat —, és a tengerbe vetik őt.”

Jézus elmondja, hogy követőinek minden olyat el kell távolítani az életükből — legyen az akár olyan kedves számukra, mint egy kéz, egy láb vagy egy szem —, amely megbotránkoztathatná őket. Jobb ugyanis egy ilyen kedvelt dolog nélkül lenni és bejutni Isten Királyságába, mint ezekhez ragaszkodva a Gyehennába vettetni (egy égő szemétdomb Jeruzsálem közelében), amely az örök megsemmisítést jelképezi.

Jézus arra is figyelmeztet: „Azon igyekezzetek, hogy meg ne vessetek egyet is e kicsinyek közül, mert mondom nektek, angyalaik az égben állandóan látják az én égi Atyám arcát.” Ezután a „kicsinyek” értékét szemlélteti, amikor egy olyan férfiról szól, akinek 100 juha van, de egy elvész. A férfi otthagyja a 99-et, hogy megkeresse azt az egy elveszettet, magyarázza Jézus, és amikor megtalálja, jobban örül ennek az egynek, mint a 99-nek. „Hasonlóképpen — fejezi be aztán Jézus — nem kívánatos az én égi Atyám előtt, hogy egy is elpusztuljon ezen kicsinyek közül.”

Talán az apostolok egymás közötti vitájára emlékezve, Jézus így buzdít: „Legyen bennetek só, és éljetek egymással békességben.” Az ízetlen ételeket a só sokkal ízletesebbé teszi. A képletes só is megkönnyíti, hogy valakinek megfogadják a szavait. Az ilyen só segít megőrizni a békét.

Emberi tökéletlenségünk miatt azonban időnként komoly viták fordulhatnak elő. Jézus útmutatást ad arra is, hogyan kezelhetők ezek. „Azonkívül, ha a testvéred bűnt követ el — mondja Jézus —, menj, tárd fel a hibáját négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.” Ha nem hallgatna rád, Jézus azt tanácsolja, hogy „végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájából lehessen minden dolgot megerősíteni”.

Jézus szavai szerint csak a legvégső esetben kell az ügyet a „gyülekezet”, vagyis a gyülekezet felelős felvigyázói elé vinni, akik bírói döntést hozhatnak az ügyben. Ha a bűnös nem tartja magát döntésükhöz, akkor Jézus szavai szerint, „legyen ugyanolyan számodra, mint a nemzetekből való és mint a vámszedő”.

Azoknak a felvigyázóknak, akik ilyen döntést hoznak, szigorúan ragaszkodniuk kell Jehova Szavához. Ha tehát megállapítják, hogy valaki bűnös és méltó a büntetésre, az ítélet ’már az égben megköttetett’. És ha ők „megoldják a földön”, vagyis ártatlannak találnak valakit, ez már az „égben is oldva” lesz. Az ilyen bírói határozatokban — mondja Jézus —, „ahol ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, ott vagyok köztetek”. Máté 18:6–20; Márk 9:38–50; Lukács 9:49, 50.

▪ Miért nem volt szükséges Jézus napjaiban elkísérni őt?

▪ Mennyire komoly dolog egy kicsinyt megbotránkoztatni, és hogyan szemlélteti Jézus az ilyen kicsinyek fontosságát?

▪ Mi késztetheti Jézust arra a buzdításra, hogy apostolaiban legyen só?

▪ Mi a jelentősége a ’megkötésnek’ és a ’megoldásnak’?