BARÁT

A Biblia úgy ír az igaz barátról, mint aki ragaszkodóbb a testvérnél, mindig lojális és barátságos, segédkezet nyújt társának a nyomorúság idején, és hűségesen ellátja tanáccsal (Pl 18:24; 17:17; 27:6, 9). A gazdagoknak és az ajándékot adóknak bár sok a barátjuk, de ezek önzésből csak azt nézik, hogy milyen hasznot húzhatnak a barátságból (Pl 14:20; 19:4, 6, 7). Jézus Krisztus helyénvalóan azt tanácsolta, hogy ne olyan barátokat hívjunk meg vacsorára, akik vissza tudják ezt fizetni nekünk, hanem olyanokat, akiknek nincs miből visszafizetniük (Lk 14:12–14). Jómaga példát mutatott ebben, amikor szellemi segítséget nyújtott a megvetett embereknek. Ezért is mondták rá, hogy „adószedők és bűnösök barátja” (Mt 11:19). Ő azonban rámutatott, hogy csak azok az igazi barátai, akik megtartják a parancsait. Az irántuk érzett szeretete jeléül a lelkét adta értük, és arra buzdította őket, hogy ugyanígy szeressék egymást (Jn 15:12–14).

Az első századi keresztények általában ’barátoknak’ nevezték a hívőtársaikat (3Jn 14). Ez azonban nem zárja ki, hogy a keresztény gyülekezeten belül valaki közelebb érezze magát egyesekhez, mint másokhoz, akár azért, mert a rokonairól van szó, vagy mert a körülmények, a hasonló neveltetés vagy érdeklődési kör vagy az egyéniségbeli hasonlóságok miatt jobban kötődik hozzájuk, akár azért, mert kiváló keresztényi tulajdonságokat fedezett fel bennük, amikor a társaságukban volt. Péter, Jakab és János tanítványban megvoltak bizonyos tulajdonságok, amelyeknek köszönhetően Jézus maga mellé vette őket, s így sok kiváltságban lehetett részük, például tanúi lehettek az elváltozási jelenetnek. Elképzelhető, hogy Jézus ekkor előretekintett a jövőre, arra, hogy mit tartogat e három férfi számára; ő már tudta, milyen területeken fogja felhasználni őket a szolgálatában (Mk 9:1–10; 14:32, 33; Lk 8:51).

A keresztények Jézushoz hasonlóan szeretetet mutatnak az emberek iránt általánosságban, de azt a szeretetet, amely a barátsággal jár együtt, helyénvalóan azokra korlátozzák, akik Isten barátai. Ennek helyességét jól mutatja az a kérdés, amely Josafát királynak szólt: „Hát a gonosznak kell segítséget nyújtani? Hát Jehova gyűlölőit kell szeretned?” (2Kr 19:2). Akik a világ barátai akarnak lenni, Isten ellenségévé teszik magukat (Jk 4:4).

A Héber Iratokban feljegyzett legfigyelemreméltóbb, emberek közötti barátság Dávid és Jonatán barátsága. Bár Saul trónjának az ő fia, Jonatán lett volna a törvényes örököse, Jonatán nem gyűlölte Dávidot, és nem tekintette őt vetélytársának. Felismerte, hogy Jehova Dávidot részesítette kegyében. Ezért „Jonatán lelke egybeforrt Dávid lelkével; úgy megszerette őt Jonatán, mint a saját lelkét” (1Sá 18:1). Amikor Jonatán elesett a harcban, Dávid nagyon megsiratta a barátját, mondván: „Gyötrődöm miattad, testvérem, Jonatán! Oly kedves voltál nekem! Szereteted csodálatosabb volt nekem az asszonyok szerelménél” (2Sá 1:26). Dávid és Jonatán között azért szövődhetett barátság, mert mindketten a Jehova Isten iránti lojalitást tartották a legeslegfontosabbnak.

Ennek éles ellentéte figyelhető meg abban a Mikeás napjait jellemző erkölcsi romlottságban, amely miatt a prófétának a következőkre kellett figyelmeztetnie: „Ne bízzatok a bizalmas barátban” (Mi 7:5). Jézus is utalt rá, hogy a követőinek számítaniuk kell rá, hogy még egykori barátaik is ellenük fordulnak, és halálra juttatják őket (Lk 21:16; lásd: SZERETET).

Isten barátja: Az egyik isteni áldás, amelyben Ábrahám részesült, az a kiváltság és megtiszteltetés volt, hogy „Jehova barátjának [v.: ’a férfi, aki engem szeretett’]” hívták. Mindezt rendkívül erős hitének köszönhette, amelyet a lehető legmesszebbmenőkig kinyilvánított, amikor készen állt arra, hogy feláldozza a fiát, Izsákot (Ézs 41:8, Rbi8, lábj.; 2Kr 20:7; Jk 2:21–23; lásd: IGAZSÁGOSSÁ NYILVÁNÍTÁS).

Amint arra Jézus Krisztus az igazságtalan sáfárról szóló szemléltetésében rámutatott, ha az ember bölcsen használja fel az ’igazságtalan gazdagságot’, akkor barátja lehet Jehova Istennek és a Fiának, ők pedig befogadhatják őt „az örök lakóhelyekre” (Lk 16:1–13). Jézus a tanítványait valójában a barátainak nevezte, így hát az Atyjának is barátai voltak (Jn 15:13–15; 14:21). A Zsoltárok 15:1–5 körvonalazza, hogy mi követeltetik meg attól, aki vendége szeretne lenni Jehovának a sátrában a barátai egyikeként.

A világgal való barátság viszont ellenségeskedés az Istennel (Jk 4:4; 1Jn 2:15–17). Az emberiség egészében véve el van idegenedve Istentől, és ellensége neki. Mindamellett a megbékéltetés lehetséges, de csak Jézus Krisztus által, és a békéltetés szolgálata által, amellyel Isten a Fia nagyköveteit bízta meg. Mindent összevetve, örök életük csak Isten barátainak lesz (2Ko 5:18–20; Je 21:3, 4; Zs 37:29).

A király barátja (társa): Amikor a Biblia ezt a kifejezést használja, nem utal arra, hogy többről lenne szó, mint ami egy barátról vagy társról általában az eszünkbe jut. Azt sem nevezi meg, hogy pontosan milyen feladatkört kellett ellátnia annak, aki a király barátja címet viselte. Más országok szokásaiból kiindulva azonban arra következtethetünk, hogy a kifejezés egy udvari tisztviselőt jelölt, aki a király bizalmasa, személyes barátja és társa volt, és aki időnként bizalmas utasításokat hajtott végre (1Mó 26:26).

Salamonnak az 1Királyok 4:1–6-ban felsorolt udvari méltóságai között találjuk Nátán két fiát is. A leírás szerint az egyik „a megbízottak felvigyázója volt”, míg a másik, Zábud, „a király barátja”. Salamon apjának, Dávid királynak az uralkodásakor az arkita Húsai volt ilyen kapcsolatban Dávid királlyal, hiszen a Biblia úgy beszél róla, mint ’Dávid társáról’. Húsai Dávid kérésére visszatért Jeruzsálembe, hogy meghiúsítsa Ahitófel tanácsát, amikor Absolon összeesküvést szőtt a trón megszerzésére (2Sá 15:32–37; 16:16–19).

Az ókorban az egyiptomi királyok „barátai” különféle rangban szolgáltak. Maga a cím nem jelentett semmi különlegeset, csupán tiszteletre méltó megjelölése volt azoknak a tisztviselőknek, akiknek a tulajdonképpeni teendőit más címek írták le. A ’király barátai’ kifejezéssel a görög birodalommal összefüggésben is gyakran találkozni. Ott a király a fontos döntések meghozatala előtt tanácsot tartott egy ilyen barátok alkotta testülettel. A tisztség Perzsiában, Arábiában és Etiópiában is létezett.

A vőlegény barátja: A régi időkben a vőlegény valamelyik közeli férfiismerőse törvényes képviselője volt a vőlegénynek, és elsősorban ő felelt a házasság előkészítéséért. Olykor ő intézte az eljegyzést a menyasszony szüleivel, ő adta át az apának a menyasszonyárat, illetve az ajándékokat a menyasszonynak. Úgy tekintettek rá, mint aki egymáshoz vezeti a menyasszonyt és a vőlegényt. A nászmenet a vőlegény apjának a házához vagy a vőlegénynek a házához ment. Itt került sor a menyegzőre, itt kelt egybe a vőlegény és a menyasszony. Amint az ünnepen a vőlegény barátja hallotta a vőlegényt a menyasszonnyal beszélgetni, boldog volt, és úgy érezte, sikeresen elvégezte a szolgálatát (Jn 3:29).

A „menyasszony” első tagjait Keresztelő János, a Messiás előfutára mutatta be Jézus Krisztusnak, a jegyesüknek (2Ko 11:2; Ef 5:22–27; Je 21:2, 9). Ezért is jelenthette ki: „Ti magatok tanúskodtok mellettem, hogy megmondtam: én nem a Krisztus vagyok, hanem előtte küldtek el. Akié a menyasszony, az a vőlegény. A vőlegény barátjának pedig – amikor ott áll, és hallja őt – nagy örömet szerez a vőlegény hangja. Ez az örömöm ezért teljessé lett.” Ahogy a vőlegény barátja ekkorra már teljesítette a megbízatását, és nem volt többé fontos szereplő, úgy János is a következőket mondta magáról Jézus Krisztussal kapcsolatban: „Neki tovább kell növekednie, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3:27–30).

A Máté 9:15-ben ’a vőlegény barátairól’ olvasunk. A Biblia itt más barátokra utal, olyanokra, akik csatlakoztak a nászmenethez, és akik meghívást kaptak a menyegzőre.