MEZŐ

A héber szá·dheʹ szó, melyet leggyakrabban „mező”-nek fordítanak, több mindenre utalhat: vadászterületre; egy darab földre, melyet legelőként vagy szántóföldként használnak; egy műveletlen erdős területre; hegytetőre vagy akár egy olyan területre is, amelyen egy bizonyos népcsoport él, például a ’Moáb mezeje’ kifejezés esetében; a ’város’ ellentéteként is ezt a szót használják (1Mó 27:5; 31:4; 37:5–7; Bí 9:32, 36; 1Sá 14:25; 4Mó 21:20; 5Mó 28:3). A görög a·groszʹ kifejezés jelentheti azt, hogy ’megművelt mező’, vagyis ’szántóföld’ (Mt 13:24), a várossal együtt említve pedig azt, hogy ’vidék’ (Mk 16:12), illetve többes számban azt, hogy ’tanyák’ (Mk 6:36).

Másfelől több személy birtoka együttesen is tekinthető egy ’mezőnek’. A Ruth könyvében lévő beszámolóban arról olvashatunk, hogy amikor Ruth kiment a „mezőre”, akkor „történetesen éppen. . . Boáz földjére került”. Ez azt jelenti, hogy Boáz a területnek csak egy részét birtokolta (Ru 2:2, 3). Míg a kertek és a szőlők kétségtelenül körbe voltak kerítve, úgy látszik, hogy a mezők nem (4Mó 22:24; Én 4:12). A Törvény megkövetelte, hogy senki se mozdítsa el az embertársa határvonalát, ebből arra következtethetünk, hogy ezt amúgy viszonylag könnyen meg lehetett tenni (5Mó 19:14). A Törvény értelmében a fallal körül nem vett településeket ’az ország mezejének részeként kellett számítani’ (3Mó 25:31).

Ha tűz ütött ki, az könnyedén tovaterjedhetett az egyik szántóföldről a másikra; arra is oda kellett figyelni, hogy a háziállatok ne kószáljanak el más ember mezejére (2Mó 22:5, 6). Az Ézsaiás 28:25-ben arról olvashatunk, hogy tönkölyt vetettek a mező határául. Azzal, hogy a földművesek ezt a gyengébb minőségű búzát vetették a mezőik szélére, talán valamennyire meg tudták óvni az értékesebb gabonájukat – például a búzát és az árpát – a földjük szélére tévedt jószágoktól.

Minden bizonnyal keresztül lehetett menni a szántóföldeken, méghozzá gyalogösvényen – amely egyben el is különíthette az egyes földdarabokat –, hiszen igencsak valószínűtlen, hogy máskülönben Jézus és a tanítványai keresztülsétáltak volna a gabonaföldön, letaposva a gabona egy részét. Ha így tettek volna, a farizeusok kétségtelenül ebből is ügyet csináltak volna (Lk 6:1–5). Jézus talán ilyen ösvényre utalt, amikor a magvetőről szóló szemléltetésében megemlítette, hogy az útfélre esett a mag (Mt 13:4).