Nem volt túl idős ahhoz, hogy Jehovát szolgálja
SOK idős ember érzi úgy, hogy hátralevő éveiben nem sok reménye maradt a boldogságra. Egy jól ismert, korosodó színész pedig ezt mondta: „Elrontottam az életemet, és már túlságosan késő, hogy változtassak rajta . . . Amikor egyedül megyek sétálni, végiggondolom az életemet, és nem vagyok elégedett azzal, ahogyan leéltem . . . Nyugtalan vagyok mindenütt, és nem vagyok képes megállapodni.”
Egy közel 2000 évvel ezelőtt élt idős asszonynak nem voltak ilyenfajta nehézségei. Nyolcvannégy éves özvegyasszony volt, de még mindig tevékenyen, boldogan élt, és csodálatos kegyben állt Isten előtt. Annának hívták, és különleges oka volt az örömre. Miért?
„El nem maradt a szent helyről”
Az evangéliumíró Lukács megismertet minket Annával. A következőket mondja: „És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből” Izraelben. Mivel prófétaasszony volt, különleges mértékben rendelkezett Isten szent szellemével vagy hatékony erejének ajándékával. Nagyszerű lehetősége volt Annának a prófétálásra egy jelentős alkalommal.
Lukács megjegyzi: „sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, és ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala” (Lukács 2:36, 37). Anna valószínűleg egész fiatal korában vált özveggyé. A keresztény özvegyasszonyok — bármilyen idősek is legyenek — jól tudják milyen szívet tépő fájdalommal jár, ha valaki elveszti szeretett férjét. Sok ma élő istenfélő asszonyhoz hasonlóan Anna azonban nem hagyta, hogy emiatt a szomorú eset miatt megtorpanjon Isten szolgálatában.
Lukács elmondja, hogy Anna „el nem maradt a [jeruzsálemi] szent helyről” (Lukács 2:37, Csia fordítás). Szívből értékelte milyen áldással jár, ha valaki Isten házában szolgál. Cselekedetei arról árulkodtak, hogy Izrael zsoltáríró királyához, Dávidhoz hasonlóan egyetlen dolgot szeretett volna kérni Jehovától. Mi volt ez? Dávid így énekelt: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsoltárok 27:4). Anna ebben a vonatkozásban is hasonlít sok ma élő keresztény asszonyhoz, akik gyönyörűségüket lelik abban, hogy rendszeresen jelen lehetnek Jehova imádati helyén.
Anna szent szolgálatot végzett Jehovának éjjel és nappal. „Bőjtölésekkel és imádkozásokkal” tette ezt, ezáltal mutatta ki gyászát és vágyódását (Lukács 2:37). A zsidó nemzet évszázadokon át tartó, a pogány hatalmaknak való alávetettsége a vallási állapotok hanyatlásával párosulva, amely még a templomra és a papságra is kihatott, igencsak megmagyarázza miért böjtölt, és miért imádkozott Anna Jehova Istenhez. Ám örömre is volt oka, különösen azért, mert valami különös dolog történt egy igazán eseménydús napon, i. e. 2-ben.
Váratlan áldás
Ezen a nagy jelentőségű napon hozta a csecsemő Jézust a jeruzsálemi templomba Mária, az édesanyja és nevelőapja, József. A koros Simeon meglátva a csecsemőt, prófétai szavakat mondott ebből az alkalomból (Lukács 2:25–35). Anna szokásához híven a templomban volt. „Abban az órában — számol be róla Lukács — ő is odaállt” (Lukács 2:38, Újfordítású revideált Biblia). Milyen fellelkesült lehetett Anna, amikor idősödő szemei meglátták a jövendőbeli Messiást!
Negyven nappal azelőtt, közel Betlehemhez ezekkel a szavakkal buzdított Isten angyala néhány pásztort: „nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában.” Az égi sereg sokasága dicsőítve Jehovát hozzáfűzte: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” (Lukács 2:8–14, Katolikus fordítás). Hasonlóan, Anna arra érzett indíttatást, hogy tanúskodjon Arról, aki majd a Messiás lesz!
Midőn a kezében tartotta a csecsemő Jézust, Anna „hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását” (Lukács 2:38, Úf). Az idős Simeonhoz hasonlóan, aki szintén abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy láthatta a csecsemő Jézust a templomban, kétségtelenül már vágyta látni a megígért Szabadítót, imádkozott érte és várakozott. Egyszerűen nem tudta magában tartani a jó hírt, hogy Jézus volt ez a Valaki.
Bár Anna nem várhatta, hogy életben lesz amikor Jézus felnő, mégis mit tett? Vígan tanúskodott másoknak a szabadításról, amely ezen a jövendő Messiáson keresztül valósul meg.
Anna nagyszerű példája
Hányan tennének ilyen tanúbizonyságot a vallásos emberek közül a világon vagy mutatnának be imádatot éjjel-nappal 84 éves korukban? Valószínűleg már évekkel korábban nyugdíjaztatták volna magukat. Anna és Simeon mások voltak. Nagyszerű példát állítottak fel Jehova minden idős szolgája számára. Igazán szerették Jehova imádatának házát, és teljes szívükből dicsőítették Őt.
Annában az istenfélő özvegyasszonyok nagyszerű példáját fedezhetjük fel. Valójában Lukács leírása erről az alázatos idős asszonyról jól egybevethető az 1Timótheus 5:3–16-ban körvonalazott özvegyi támogatásra méltó asszonyok tulajdonságaival. Itt Pál apostol elmondja, hogy az ilyen özvegyasszony „foglalatos a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal”, „egy férj felesége”, és „minden jó cselekedetben foglalatos”. Anna ilyen asszony volt.
Ma is találunk hűséges, idős özvegyasszonyokat, akik szent szolgálatot végeznek Istennek éjjel és nappal Jehova Tanúi több ezer gyülekezetében a világon mindenütt. Mennyire nagyra értékeljük, hogy ezek a modernkori „Annák” közöttünk vannak!
Férfiak és asszonyok még élemedett korukban is át tudják magukat adni Istennek és ezt szimbolizálni tudják vízben való megkeresztelkedéssel. Sosem túl idős ahhoz az ember, hogy Jehovát szolgálja, és hogy tanúskodjon a Messiási Királyságról, amelyet az egekben már beiktattak, és amely hamarosan gazdag áldásokat hoz az engedelmes emberiségnek. Azok a koros emberek, akik ma szent szolgálatot végeznek Istennek, tanúsíthatják, hogy Jehova áldása rajtuk van, akárcsak Annán, aki évszázadokkal ezelőtt különleges áldásban részesült. Nem volt túl idős ahhoz, hogy Jehovát szolgálja és dicsőítse szent nevét — és ők sem azok.