65. FEJEZET
Jézus tanít útban Jeruzsálem felé
MÁTÉ 8:19–22 LUKÁCS 9:51–62 JÁNOS 7:2–10
HOGYAN TEKINTIK JÉZUST A FÉLTESTVÉREI?
MENNYIRE FONTOS A KIRÁLYSÁGÉRT SZOLGÁLNI?
Jézus egy ideig főként Galileára korlátozta a tevékenységét, mert ott kedvezőbben fogadták, mint Júdeában. Ráadásul, amikor Jeruzsálemben sabbaton meggyógyított egy férfit, „a zsidók még inkább azon voltak, hogy megöljék őt” (János 5:18; 7:1).
Most i. sz. 32 őszén járunk, és közeleg a sátoros ünnep (vagyis lombsátorünnep) ideje. Az emberek ilyenkor hét napon keresztül ünnepelnek, a nyolcadik napon pedig ünnepi gyülekezést tartanak. Az ünnep a mezőgazdasági év végét jelzi, ezért ez egyben az örvendezés és a hálaadás ideje.
Jézust a féltestvérei – Jakab, Simon, József és Júdás – így sürgetik: „Menj Júdeába. . .” Jeruzsálem az ország vallási központja. Az évenként megtartott három ünnep alatt mindig nagy itt a tömeg. Jézus testvérei így érvelnek: „senki sem tesz semmit titokban, ha közismert akar lenni. Ha ezeket teszed, úgy tedd, hogy mindenki lássa” (János 7:3, 4).
Jézus négy testvére azonban nem hiszi, hogy ő lenne a Messiás. Csupán azt szeretnék, hogy az ünnepre összegyűlt sokaság lássa, amint csodákat tesz. Jézus tisztában van a rá leselkedő veszéllyel, ezért ezt mondja nekik: „Titeket nincs oka gyűlölni a világnak, engem viszont gyűlöl, mert tanúskodom róla, hogy a cselekedetei gonoszak. Ti menjetek fel az ünnepre, de én még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el” (János 7:5–8).
Jézus testvérei sokakkal együtt elindulnak az ünnepre. Ő és a tanítványai azonban csak néhány nappal később kelnek útra, hogy titokban, feltűnés nélkül utazhassanak. Inkább Szamárián keresztül mennek, nem a Jordán közelében levő úton, mint a legtöbb ember. Szamáriában majd meg kell szállniuk, ezért néhányakat előreküld, hogy keressenek szállást. Az egyik helyen az emberek nem fogadják őket szívesen, vagyis a szokásos vendégszeretettel, mivel Jézus Jeruzsálembe, a zsidók ünnepére utazik. Jakab és János dühösen ezt kérdezik Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy azt mondjuk, hogy tűz szálljon le az égből, és semmisítse meg őket?” (Lukács 9:54). Ő azonban megfeddi őket, hogy egyáltalán ilyesmire gondoltak, és továbbutaznak.
Útközben egy írástudó odamegy Jézushoz, és ezt mondja neki: „Tanító, követlek téged, bárhová mész is.” Jézus ezt feleli: „A rókáknak van odújuk, és az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét” (Máté 8:19, 20). Ezzel azt akarja mondani, hogy az írástudónak nehézségekkel kell szembenéznie, ha Jézus követője lesz. Úgy tűnik, ez a férfi túl büszke ahhoz, hogy elfogadja ezt az életformát. Mi is megkérdezhetjük magunktól: Mennyire vagyok készséges, hogy kövessem Jézust?
Egy másik férfinak ezt mondja: „Légy a követőm!” A férfi ezt válaszolja: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” Jézus ismeri a férfi körülményeit, ezért így felel neki: „Hagyd, hogy a halottak temessék el a halottaikat, te pedig menj, és mindenfelé hirdesd Isten királyságát” (Lukács 9:59, 60). A férfi apja nyilvánvalóan még nem halt meg. Ha így lenne, nem valószínű, hogy a fia itt beszélgetne Jézussal. A férfi nem kész arra, hogy első helyre tegye az életében Isten királyságát.
Ahogy továbbhaladnak Jeruzsálem felé, másvalaki ezt mondja Jézusnak: „Követlek téged, Uram, de előbb engedd meg, hogy elbúcsúzzam a háznépemtől.” Jézus így válaszol neki: „Senki sem alkalmas arra, hogy bemenjen Isten királyságába, aki az eke szarvára tette a kezét, és a mögötte levőkre néz” (Lukács 9:61, 62).
Akik Jézus igaz követői akarnak lenni, azoknak úgy kell élniük, hogy a királyság van az életük központjában. Ha a szántóvető nem egyenesen előre figyel, a barázda valószínűleg görbe lesz. Ha pedig elengedi az ekét, hogy hátranézzen, el fog maradni a szántással. Ugyanígy, ha valaki hátratekint erre a régi világra, könnyen letérhet az örök élethez vezető útról.