A Biblia nézőpontja

„Nem e világból valók” — Mit jelent ez?

IDŐSZÁMÍTÁSUNK szerint a negyedik században az úgynevezett keresztények ezrei hagyták maguk mögött a javaikat, rokonaikat és életmódjukat, hogy elszigetelten éljenek az egyiptomi sivatagokban. Ők anakhorétákként váltak ismertté — ez a szó a görög a·na·kho·reʹo szóból ered, amelynek jelentése: ’visszavonulok’. Egy történész úgy jellemzi őket, mint akik elzárkóznak kortársaiktól. Az anakhoréták azt gondolták, hogy ha visszavonulnak az emberi társadalomtól, annak a keresztényi követelménynek engedelmeskednek, hogy „nem e világból valók” (János 15:19, Újfordítású revideált Biblia).

A Biblia arra inti a keresztényeket, hogy ’szeplő nélkül tartsák meg magukat e világtól’ (Jakab 1:27). Az Írások világosan a következőkre figyelmeztetnek: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz” (Jakab 4:4). Ez vajon azt jelenti, hogy a keresztényektől elvárják, hogy anakhorétákká váljanak, és a szó szoros értelmében visszavonuljanak másoktól? El kell zárkózniuk azoktól, akik nem osztják velük vallásos hitnézeteiket?

A keresztények nem társadalomellenesek

Azt a fogalmat, hogy ne legyünk része a világnak, számos olyan bibliai beszámoló tárgyalja, amely annak szükségességére világít rá, hogy a keresztények különítsék el magukat az emberi társadalomnak attól a tömegétől, amely elidegenedett Istentől. (Vö. 2Korinthus 6:14–17; Efézus 4:18; 2Péter 2:20.) Ezért az igaz keresztények bölcsen elkerülik azokat a magatartásformákat, beszédet és viselkedést, amelyek ellentétben vannak Jehova igazságos útjaival — ilyenek például a világnak a gazdagság utáni mohó törekvése, a kitűnni vágyás és az élvezetekbe való túlzott belemerülés (1János 2:15–17). Azáltal is elkülönülnek a világtól, hogy semlegesek maradnak a háborús és politikai ügyekben.

Jézus Krisztus azt mondta, hogy a tanítványai „nem e világból valók”. Azonban a következőért is imádkozott Istenhez: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (János 17:14–16). Világos, hogy Jézus nem azt akarta, hogy a tanítványai társadalomellenesekké váljanak, és őrizkedjenek mindenféle kapcsolattól, amit nem keresztény emberekkel ápolnak. Valójában az elszigeteltség megakadályozna egy keresztényt abban, hogy teljesítse a „nyilvánosan és házanként” végzett prédikálásra és tanításra vonatkozó megbízatásának betöltését (Cselekedetek 20:20; Máté 5:16; 1Korinthus 5:9, 10).

Az a tanács, hogy maradjunk szeplőtelenek a világtól, semmilyen alapot sem ad a keresztényeknek arra, hogy magukat különbnek tartsák másoknál. Akik Jehovát félik, gyűlölik a „kevélységet” (Példabeszédek 8:13). A Galátzia 6:3 megjegyzi, hogy „ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg”. Akik úgy érzik, hogy különbek, becsapják magukat, mivel „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róma 3:23).

’Senkit ne szidalmazzatok’

Jézus napjaiban voltak olyanok, akik lenézték mindazokat, akik nem tartoztak az előkelő vallási csoportjaikhoz. Köztük voltak a farizeusok is. Ők igen jártasak voltak a Mózesi Törvényben, valamint a zsidó hagyomány aprólékos részleteiben (Máté 15:1, 2; 23:2). Azzal büszkélkedtek, hogy kínos pontossággal követnek sok vallásos rituálét. A farizeusok, csupán az értelmi teljesítményeik és vallásos pozíciójuk miatt, úgy viselkedtek, mintha mások fölött állnának. Vallásoskodó és lekicsinylést tükröző magatartásuk kifejezéseképpen ezt mondták: „ez a sokaság, a mely nem ismeri a törvényt, átkozott!” (János 7:49).

A farizeusoknak még egy becsmérlő kifejezésük is volt azokra, akik nem tartoztak hozzájuk. A héber ʽam ha·ʼaʹrec kifejezést eredetileg pozitív módon használták a társadalom átlagos tagjainak megjelölésére. Idővel azonban Júdea dölyfös vallásvezetői az ʽam ha·ʼaʹrec szó jelentését szidalmazást kifejező szóra váltották fel. Más csoportok, melyek közé az úgynevezett keresztények is tartoznak, lekicsinylő módon a „pogány” kifejezést használják olyan emberek megjelölésére, akiknek az övéktől eltérő vallási hitnézeteik vannak.

Hogyan tekintették hát az első századi keresztények azokat, akik nem vették fel a kereszténységet? Jézus tanítványait arra intették, hogy „szelíden” és „tisztelettudóan” bánjanak a hitetlenekkel (2Timótheus 2:25; 1Péter 3:16, Úf [3:15]). Pál apostol jó példát állított fel ebben a vonatkozásban. Ő megközelíthető volt, nem pedig dölyfös. Nem emelte magát mások fölé, hanem alázatos és építő volt (1Korinthus 9:22, 23). Titushoz írt ihletett levelében Pál arra int, hogy ’senkit ne szidalmazzunk, ne veszekedjünk, gyengédek legyünk, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt’ (Titus 3:2).

A Bibliában a „hitetlen” kifejezést időnként a nem keresztények megnevezésére használják. Nincs azonban arra bizonyíték, hogy a „hitetlen” szót hivatalos megjelölésként vagy elnevezésként használták volna. Persze nem úgy alkalmazták ezt a szót, hogy ezzel a nem keresztényeket lekicsinyeljék vagy megrágalmazzák, hiszen ez ellentétben állna a bibliai alapelvekkel (Példabeszédek 24:9). Napjainkban Jehova Tanúi elkerülik, hogy durvák vagy dölyfösek legyenek a hitetlenekkel szemben. Faragatlanságnak tekintik, ha a nem Tanú rokonokat vagy embertársaikat becsmérlő kifejezésekkel illetik. Azt a bibliai tanácsot követik, amely a következőt jelenti ki: „Az Úr szolgája . . . legyen mindenkihez nyájas” (2Timótheus 2:24).

„Cselekedjünk jót mindenekkel”

Életbe vágóan fontos felismernünk, mennyire veszélyes bizalmas viszonyban lenni a világgal, különösen azokkal, akik durva tiszteletlenséget mutatnak az isteni irányadó mértékek iránt. (Vö. 1Korinthus 15:33.) Mégis, amikor a Biblia azt tanácsolja, hogy „cselekedjünk jót mindenekkel”, a „mindenekkel” szó magában foglalja azokat az embereket is, akik nem osztják a keresztény hitnézeteket (Galátzia 6:10). Nyilvánvalóan bizonyos körülmények között az első századi keresztények együtt ettek a hitetlenekkel (1Korinthus 10:27). Ezért napjainkban a keresztények kiegyensúlyozott módon bánnak a hitetlenekkel, felebarátaiknak tekintve őket (Máté 22:39).

Helytelen volna azt feltételezni, hogy egy személy egyszerűen azért szemérmetlen vagy erkölcstelen, mert nem ismeri a bibliai igazságokat. A körülmények és az emberek különbözőek. Ezért minden kereszténynek el kell döntenie, milyen mértékben szabályozza a hitetlenekkel való kapcsolatát. Szükségtelen és Írás-ellenes volna azonban egy keresztény számára, ha az anakhorétákhoz hasonlóan elszigetelné magát fizikailag, vagy a farizeusokhoz hasonlóan különbnek érezné magát.