Jézus élete és szolgálata

Kiadatás és elvezetés

AMIKOR Pilátus, akit a megkínzott Jézus nyugodt méltósága megrendített, újból megpróbálja őt szabadon engedni, a főpapok még dühösebbek lesznek. Eltökélt szándékuk, hogy senkit sem engednek beleszólni gonosz tervükbe. Ismét kezdődik hát az üvöltözés: „Oszlopra vele! Oszlopra vele!”

„Fogjátok ti magatok és feszítsétek oszlopra” — válaszol undorral Pilátus. Korábbi állításukkal ellentétben, a zsidóknak lehet, hogy volt joguk arra, hogy kivégezzenek kellő súlyú vallási bűntettel vádolt gonosztevőket. Pilátus ezért legalább ötödször jelenti ki, hogy Jézus ártatlan és ezt mondja: „Semmilyen hibát nem találok benne.”

A zsidók, amikor látják, hogy politikai vádjaik nem hoznak kellő eredményt, visszatérnek a vallási természetű istenkáromlás vádjához, amit néhány órával korábban használtak fel a Szanhedrin előtt Jézus perében. „Van törvényünk — mondják — és a törvény szerint neki meg kell halnia, mert Isten fiává tette meg magát.”

Ez a vád új Pilátus számára, és még jobban kezd félni. Most már megérti, hogy Jézus nem közönséges ember, ahogyan felesége álma és Jézus figyelemre méltó személyiségének ereje is mutatja. De „Isten fia?” Pilátus tudja, hogy Jézus Galileából való. De hát lehetséges, hogy korábban is élt? Pilátus ismét bevezetteti a palotába és megkérdezi tőle: „Hová való vagy?”

Jézus nem válaszol. Korábban elmondta Pilátusnak, hogy ő király, de a Királysága nem része ennek a világnak. Semmilyen további magyarázat nem szolgálna hasznos célt. Pilátus büszkeségét azonban sérti a válasz megtagadása, és ezekkel a szavakkal támad indulatosan Jézusra: „Hát nem felelsz nekem? Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni és hatalmamban áll oszlopra feszíteni téged?

„Nem volna semmi hatalmad ellenem ha felülről nem kaptad volna” — felelte tisztelettudóan Jézus. Arra utalt, hogy Isten adja a hatalmat az emberi uralkodóknak, hogy igazgassák a földi ügyeket. Jézus hozzáteszi: „Ezért nagyobb a vétke annak, aki engem átadott neked.” Természetesen Kajafás főpapot és társait, valamint Iskariót Judást súlyosabb felelősség terheli, mint Pilátust Jézus jogtalan bántalmazásáért.

Pilátus, akire Jézus most még nagyobb benyomást tesz és aki még jobban fél attól, hogy Jézus talán isteni eredetű, megújítja erőfeszítéseit, hogy elbocsássa őt. A zsidók azonban gorombán elutasítják Pilátust. Megismétlik politikai vádjukat, erőteljesen fenyegetve őt: „Ha ezt az embert elbocsátod, nem vagy a császár barátja. Mindenki, aki magát királlyá teszi, a császár ellen beszél.”

A rosszindulatú feltételezések ellenére, Pilátus mégegyszer kivezeti Jézust. „Nézzétek! A királyotok!” — próbál újból hatni rájuk.

„El vele! El vele! Feszíttesd meg!” — hangzik a válasz.

„A királyotokat feszíttessem meg?” — kérdezi reményvesztetten Pilátus.

A zsidók dühöngtek a római uralom alatt. Természetesen megvetették a rómaiak elnyomó uralmát, mégis, képmutató módon a főpapok ezt mondják: „Nekünk nincs királyunk csak császárunk.”

Politikai állását és hírnevét féltve, Pilátus végül enged a zsidók szűnni nem akaró fenyegető követelésének. Átadja nekik Jézust. A katonák megfosztják Jézust bíbor palástjától és saját felsőruháiba öltöztetik. S amikor elvezetik, hogy oszlopra szegezzék, kényszerítik, hogy maga vigye a kínoszlopát.

Most Nizán 14-e, péntek délelőtt van, talán délhez közeledik az idő. Jézus csütörtök kora reggeltől van talpon, és egyik haláltusát a másik után szenvedte el. Érthető, hogy az ereje nemsokára elfogy a kínoszlop súlya alatt. Egy arra járó férfit, az afrikai Círenéből való Simont kényszerítik hát arra, hogy vigye azt helyette. Ahogy haladnak, egyre nagyobb számú tömeg követi őket, köztük számos nő is, aki a mellét veri bánatában és Jézust siratja.

Jézus az asszonyok felé fordulva ezt mondja: „Jeruzsálem leányai, szűnjetek meg engem siratni. Ellenkezőleg, magatokat és a gyermekeiteket sirassátok; mert íme jönnek napok, amikor az emberek azt mondják majd: ’Boldogok a meddők, a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!’ Akkor azt mondják majd a hegyeknek: ’Essetek ránk!’ és a halmoknak: ’Borítsatok el minket!’. Mert ha ezt cselekszik a fával, amikor az nedves, mi lesz azzal, amikor kiszárad?”

Jézus a zsidó nemzetre utal, amelyben még van némi életnedv, Jézus jelenléte következtében, valamint amiatt, hogy létezik egy maradék, amely hisz őbenne. De amikor ezeket kivonják a nemzetből, csak egy szellemileg halott fa marad a helyében, igen, egy kiszáradt nemzeti szervezet. Ó, mily alapos okuk lesz majd a sírásra, amikor a római seregek, mint Isten ítéletvégrehajtói elpusztítják a zsidó nemzetet! János 19:6–17; 18:31; Lukács 23:24–31; Máté 27:31, 32; Márk 15:20, 21.

◆ Milyen vádat hoznak fel a vallási vezetők Jézus ellen, amikor politikai vádjaik nem hoznak eredményt?

◆ Miért ijed meg talán még jobban Pilátus?

◆ Kit terhel nagyobb bűn azért, ami Jézussal történik?

◆ Hogyan veszik rá a zsidók Pilátust arra, hogy Jézust kiszolgáltassa kivégzés céljából?

◆ Mit mond Jézus az őt sirató nőknek, és mit akar mondani azzal, hogy a ’nedves’ fára, majd a ’kiszáradt’ fára utal?