A spiritizmus igazán ki tudja elégíteni a szellemi szükségleteinket?

MINDANNYIUNKNAK van szellemi és fizikai szükséglete. Ezért merülnek fel sokakban olyan kérdések, hogy mi az élet célja, vagy hogy miért szenvednek az emberek, és mi történik velünk, amikor meghalunk. Sok őszinte ember keresi a választ ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre úgy, hogy szeánszokon vesz részt, ahol médiumoktól (közvetítőktől) kér tanácsot, abban a reményben, hogy a halottak szellemeivel kommunikálhat. Ezt a szokást nevezik spiritizmusnak.

Sok országban vannak hívei a spiritizmusnak, és ezek a hívek gyülekezetekben, valamint templomokban jönnek össze. Brazíliában például a becslések szerint 4 000 000 spiritiszta személy követi azokat a tanításokat, melyeket Hyppolyte Léon Denizard Rivail, XIX. századi francia pedagógus és filozófus egyesített, aki Allan Kardec néven írt műveket. Kardec 1854-ben kezdett érdeklődni a spiritiszta jelenségek iránt. Később több helyen is megkérdezett médiumokat, akiknek a válaszait az 1857-ben megjelenő, Szellemek könyve című műben jegyezte le. Két másik munkája is van, amelyet ő írt: a Livre des Médiums (Médiumok könyve) és a L’ Évangile selon le Spiritisme (Evangélium spiritiszta megvilágításban) című.

A spiritizmust olyan vallásos szokásokkal hozzák kapcsolatba, mint a vodu, a boszorkányság, a mágia és a sátánizmus. Ám akik Allan Kardec tanításait követik, azok azt mondják, hogy az ő hitnézeteik eltérőek. Kiadványaikban gyakran idéznek a Bibliából, és úgy utalnak Jézusra, mint aki „példa és vezető az egész emberiség számára”. Azt állítják, hogy Jézus tanításai „az isteni törvény legtisztább kifejeződései”. Allan Kardec a spiritiszta írásokat úgy tekintette, mint Isten emberiségre vonatkozó törvényének a harmadik kinyilatkoztatását, melyet Mózes tanításai, valamint Jézus tanításai előznek meg.

A spiritizmus sok embert vonz, mert a felebaráti szeretetet és a jótékony tetteket hangsúlyozza. Az egyik spiritiszta nézet szerint „felebaráti szeretet nélkül nincsen üdvösség”. Sok spiritiszta személy aktívan részt vesz a szociális tevékenységekben, támogatva kórházakat, iskolákat és egyéb intézményeket. Ezek az erőfeszítések dicséretesek. De vajon mi derül ki, ha összehasonlítjuk a spiritiszta hitnézeteket Jézus tanításaival, melyekről a Bibliában találhatunk feljegyzést? Nézzünk meg két példát: van-e remény a halottak számára, és miért szenvedünk.

Van-e remény a halottak számára?

A spiritiszta személyek közül sokan hisznek a reinkarnációban (ismétlődő testet öltésben). Az egyik spiritiszta kiadványban ez olvasható: „A reinkarnáció az egyetlen olyan tantétel, amely megfelel az isteni igazságosságról alkotott elképzelésünknek; ez az egyetlen tantétel, amellyel megmagyarázható a jövő, és amely erőt kölcsönöz a reményeinknek.” A spiritiszta személyek magyarázata szerint a halál pillanatában a lélek, vagyis „asztráltest” elhagyja a testet, éppen úgy, ahogy egy pillangó kibújik a gubóból. Úgy hiszik, hogy ezek a szellemek később reinkarnálódnak, vagyis újból testet öltenek emberként, hogy megtisztuljanak a korábbi életükben elkövetett bűnöktől. De ezekre a múltban elkövetett bűnökre nem emlékeznek. „Isten úgy látta megfelelőnek, hogy borítsunk fátylat a múltra” — írja a L’ Évangile selon le Spiritisme című könyv.

„Ha tagadjuk a reinkarnációt, akkor azt is tagadjuk, hogy igazak Krisztus szavai” — írta Allan Kardec. Jézus azonban sohasem ejtette ki azt a szót, hogy „reinkarnáció”, és nem is említett ilyen nézetet. (Lásd a „Tanítja-e a Biblia a reinkarnációt?” című részt a 22. oldalon.) Jézus inkább a halottak feltámadásáról tanította az embereket. Földi szolgálata során három embert fel is támasztott: egy naini özvegy fiát, egy zsinagógai elöljáró lányát és jó barátját, Lázárt (Márk 5:22–24, 35–43; Lukács 7:11–15; János 11:1–44). Vizsgáljuk meg közelebbről az egyik ilyen rendkívüli eseményt, és nézzük meg, hogy Jézus mit értett a „feltámadás” alatt.

Lázár feltámadása

Jézus értesült arról, hogy a barátja, Lázár beteg. Két nappal később ezt mondta a tanítványainak: „Lázár, a barátunk nyugodni tért, de odamegyek, hogy felébresszem az álomból.” A tanítványok nem értették, hogy mit ért ez alatt Jézus, ezért ő nyíltan ezt mondta nekik: „Lázár meghalt.” Mire Jézus odaért Lázár sírjához, addigra Lázár már négy napja halott volt. Jézus mégis megparancsolta, hogy a sír száját elzáró követ vegyék el, majd így kiáltott: „Lázár, jöjj ki!” Ekkor csodálatos dolog történt. „Az, aki halott volt, kijött, lábán és kezén pólyákkal átkötve, az arca pedig egy kendővel volt körülkötve. Jézus ezt mondta nekik: »Oldozzátok ki, és hagyjátok menni«” (János 11:5, 6, 11–14, 43, 44).

Nyilvánvaló, hogy ez nem reinkarnáció volt. Jézus azt mondta, hogy a halott Lázár alszik, öntudatlan állapotban van. A Biblia szavaival élve ’elvesztek az ő tervei’, és ’semmit nem tudott’ (Zsoltárok 146:4; Prédikátor 9:7). A feltámasztott Lázár nem volt másik személy, reinkarnálódott szellemmel. Ugyanaz volt a személyisége, ugyanolyan korú volt, ugyanazokkal az emlékekkel. Ott folytatta az életét, ahol abbahagyta, amikor a korai halál elragadta, és visszatért a szeretteihez, akik siratták a halálakor (János 12:1, 2).

Lázár később újra meghalt. Milyen célt szolgált akkor a feltámadása? Azon feltámadások mellett, amelyeket Jézus még végrehajtott, ez is megerősíti Isten ígéretébe vetett bizalmunkat, hogy az Ő hűséges szolgái fel fognak támadni a Neki megfelelő időben. Jézus szavainak ezek a csodák kölcsönöznek erőt: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hitet gyakorol bennem, még ha meghal is, életre fog kelni” (János 11:25).

Ezzel a jövőbeli feltámadással kapcsolatban Jézus ezt mondta: ’eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az én hangomat, és kijönnek: akik jó dolgokat tettek, az élet feltámadására, akik hitványságot gyakoroltak, az ítélet feltámadására’ (János 5:28, 29). Éppen úgy, ahogy Lázár esetében történt, ez is a halott emberek feltámadása lesz. Ez nem azt jelenti, hogy az öntudatuknál lévő szellemek egyesülnek majd a lebomlott, és akár már más élőlényekbe is beépült testek feltámasztott formáival. A feltámadás bőven belefér az ég és a föld Teremtőjének hatáskörébe, akinek korlátlan bölcsessége és hatalma van.

Az, ahogyan Jézus Krisztus tanította a feltámadás tantételét, vajon nem Isten mélységes szeretetéről árulkodik, melyet az emberek iránt mint egyének iránt érez? No és mit mondjunk a korábban említett második kérdéssel kapcsolatban?

Miért szenvedünk?

Sok emberi szenvedés ostoba, tapasztalatlan vagy akár gonosz emberek tetteinek tudható be. De mit mondhatunk azokról a tragikus eseményekről, melyekért nem lehet közvetlenül embereket okolni? Például miért vannak balesetek és természeti katasztrófák? Miért születik néhány gyermek örökletes betegséggel? Allan Kardec büntetésnek tekintette ezeket. Ezt írta: „Ha büntetésben részesülünk, akkor el kellett hogy kövessünk valami rosszat. Ha a jelenlegi életünkben nem követtünk el rosszat, akkor csakis egy múltbeli létben követhettük el azt.” A spiritiszta személyeket erre az imára tanítják: „Uram, aki mindenben igazságos vagy! A betegséget, melyet jónak láttál rám róni, biztosan megérdemlem . . . Elfogadom, hogy ezzel a múltam miatt bűnhődök, és hogy ezzel próba alá kerül a hitem és a Te áldott akaratodnak való engedelmességem” (L’ Évangile selon le Spiritisme).

Tanított Jézus ilyesmit? Nem. Jézus jól ismerte a Biblia kijelentését: „idő és előre nem látott események érik mindannyiukat” (Prédikátor 9:11, NW [9:13]). Tudta, hogy időnként csak úgy történnek rossz dolgok. De ezek nem feltétlenül a bűnökért járó büntetést jelentik.

Vedd fontolóra Jézus életében ezt az eseményt: „És ahogy [Jézus] ment, látott egy születése óta vak embert. És a tanítványai megkérdezték tőle: »Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?«” Jézus válasza sokatmondó volt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem azért történt ez, hogy az Isten cselekedetei nyilvánvalóvá váljanak rajta. Miután ezeket mondta, a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat rátette a vak szemére, és így szólt hozzá: »Menj, mosakodj meg a Siloám tavában« . . . Az tehát elment, megmosakodott, és látva tért vissza” (János 9:1–3, 6, 7).

Jézus szavai megmutatták, hogy sem ez a férfi, sem a szülei nem vonhatók felelősségre azért, hogy a férfi vakon született. Jézus tehát nem támogatta azt az elképzelést, hogy a férfi egy korábbi életében elkövetett bűneiért részesült most büntetésben. Igaz, Jézus tudta, hogy minden ember örökli a bűnt. De Ádám bűnét öröklik, nem pedig olyan bűnöket, amelyeket ők követtek el születésük előtt. Mivel Ádám vétkezett, minden ember fizikai tökéletlenséggel születik, és ki van téve a betegségnek meg a halálnak (Jób 14:4; Zsoltárok 51:7; Róma 5:12; 9:11). Jézus éppen ennek a helyzetnek az orvoslása végett lett elküldve. Keresztelő János azt mondta, hogy Jézus „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (János 1:29).a

Jó, ha megfigyeljük azt is, hogy Jézus nem azt mondta, hogy Isten szándékosan előidézte a férfi vakon születését, hogy aztán amikor Jézus egy napon eljön, akkor meggyógyíthassa őt. Milyen kegyetlen, cinikus cselekedet lett volna ez! Vajon ez dicséretet szerzett volna Istennek? A vak férfi csoda útján történő meggyógyítása inkább azt a célt szolgálta, hogy „az Isten cselekedetei nyilvánvalóvá váljanak”. Akárcsak a többi számtalan gyógyítás, amelyet Jézus végrehajtott, ez is Isten őszinte szeretetét tükrözte vissza a szenvedő emberiség iránt, és azt bizonyította, hogy megbízhatók az ígéretei, melyek szerint véget vet minden emberi betegségnek és szenvedésnek a Neki megfelelő időben (Ézsaiás 33:24).

Nem érzed vigasztalónak azt, hogy most már világos előtted: égi Atyánk nem okoz szenvedést, sőt inkább ’jó dolgokat ad azoknak, akik kérik őt’? (Máté 7:11). Micsoda dicsőséget hoz majd ez a Legfelségesebbnek, amikor a vakok szemei és a süketek fülei megnyílnak, a sánták járni fognak, ugrálni és szaladni! (Ézsaiás 35:5, 6).

A szellemi szükségleteink kielégítése

Jézus kijelentette: „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik” (Máté 4:4). Igen, akkor elégítjük ki a szellemi szükségleteinket, ha Isten Szavát, a Bibliát olvassuk, és összhangba hozzuk az életünket azzal. Az, ha spiritiszta médiumoktól kérünk tanácsot, nem elégíti ki igazán a szellemi szükségleteinket. Sőt, ezt a szokást nyíltan elítéli az, amire Allan Kardec úgy utalt, hogy Isten törvényének első kinyilatkoztatása (5Mózes 18:10–13).

Sokan elismerik, még spiritiszta személyek is, hogy Isten a Legfelsőbb Lény, aki örökkévaló, tökéletes, kedves, jóságos és igazságos. Ám a Biblia ennél sokkal többet is napvilágra hoz. Feltárja, hogy Istennek van egy személyes neve, az, hogy Jehova, és ezt ugyanúgy tisztelnünk kell, ahogy Jézus tette (Máté 6:9; János 17:6). A Biblia úgy mutatja be Istent, mint valóságos személyt, akivel az emberek szoros kapcsolatot ápolhatnak (Róma 8:38, 39). A Biblia olvasása közben megtudjuk, hogy Isten irgalmas, s „nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint” (Zsoltárok 103:10). Írott Szava által a Szuverén Úr, Jehova feltárja szeretetét, felsőbbségét és ésszerűségét. Vezeti és védelmezi az engedelmes embereket. Ha megismerjük Jehovát és a Fiát, Jézus Krisztust, akkor az ’örök életet jelent’ (János 17:3).

A Bibliában benne van mindaz a felvilágosítás, amelyre szükségünk van Isten szándékaival kapcsolatban, és elmondja, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy elnyerjük Isten tetszését. Ha gondosan megvizsgáljuk a Bibliát, akkor igaz és kielégítő válaszokat kapunk a kérdéseinkre. A Biblia útmutatást ad abban is, hogy mi a jó és mi a rossz, valamint szilárd reménységet nyújt. Biztosít minket afelől, hogy a közeljövőben Isten ’letöröl minden könnyet az emberek szeméről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúlnak’ (Jelenések 21:3, 4). Jézus Krisztus által Jehova megszabadítja az emberiséget az öröklött bűntől és tökéletlenségtől, és az engedelmes emberek örökké tartó életet fognak örökölni egy paradicsomi földön. Akkor teljesen ki lesznek elégítve a fizikai és szellemi szükségleteik (Zsoltárok 37:10, 11, 29; Példabeszédek 2:21, 22; Máté 5:5).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

TANÍTJA-E A BIBLIA A REINKARNÁCIÓT?

Támogatja-e a Biblia bárhol is a reinkarnációt? Figyeljük meg azon írásszövegek némelyikét, amelyeket a reinkarnációban hívő emberek felhasználnak:

„Mert a Próféták és a Törvény mind Jánosig prófétáltak . . . ő »Illés, akinek el kell jönnie«” (Máté 11:13, 14).

Vajon Keresztelő János az újraszületett Illés volt? Amikor Jánostól azt kérdezték, hogy „Illés vagy?”, akkor ő világosan ezt felelte: „Nem vagyok” (János 1:21). Az viszont meg lett jövendölve, hogy János megelőzi a Messiást, „Illés szellemével és erejével” (Lukács 1:17; Malakiás 4:5, 6). Más szavakkal, Keresztelő János olyan értelemben volt Illés, hogy Illés munkájához hasonló munkát végzett.

„Ha valaki újra nem születik, nem láthatja az Isten királyságát. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam neked: újra kell születnetek” (János 3:3, 7).

Az egyik apostol később ezt írta: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1Péter 1:3, 4, Károli-fordítás; János 1:12, 13). Világos, hogy az az újraszületés, amelyre Jézus utalt, szellemi értelemben értendő, ami akkor történt, amikor a követői még életben voltak, és nem egy jövőbeli reinkarnálódáskor.

„Amikor az ember halott, örökké él: amikor a földön befejeződnek létezésemnek napjai, várok, tudva azt, hogy vissza fogok térni” (A Jób 14:14 egy „görög fordítás” szerint, melyet a L’ Évangile selon le Spiritisme című könyv idéz.)

A Revised Standard Version így adja vissza ezt a verset: „Ha meghal a férfiú, él-e újra? Szolgálatom minden napján várok, míg el nem jön a szabadulásom.” Ennek a versnek a szövegkörnyezetéből az is látszik, hogy a halottak a sírban a ’szabadulásukra’ várnak (13. vers). Várakozásuk közben nem léteznek. „A halott férfi tagadhatatlanul eltávozott; és ha a halandó elterül, akkor nincs többé” (Jób 14:10, Bagster-féle Septuaginta).

[Kép a 21. oldalon]

A feltámadás reménysége feltárja, hogy Isten mélységesen érdeklődik irántunk mint egyének iránt

[Képek a 23. oldalon]

Isten véget vet minden emberi szenvedésnek