Mit mond a Biblia Istenről és Jézusról?

HA AZ emberek elejétől végig elolvasnák a Bibliát anélkül, hogy előre kialakított fogalmuk volna egy Háromságról, vajon maguktól eljutnának-e ilyen fogalomhoz? Semmiképpen sem!

Egy pártatlan olvasónak valami rögtön feltűnik: az, hogy egyedül Isten a Mindenható és a Teremtő, aki mindenkitől függetlenül és különállóan létezik, valamint az, hogy Jézus még ember előtti létezésében is egy különálló és jól megkülönböztethető teremtett lény, aki Istenhez viszonyítva alárendelt helyzetben van.

Isten egy, nem három

EGYISTENHITNEK, idegen szóval monoteizmusnak hívják a Bibliának azt a tanítását, amely szerint csak egy Isten van. L. L. Paine egyháztörténész rámutat arra, hogy a monoteizmus legtisztább formájában összeegyeztethetetlen egy Háromsággal. „Az Ószövetségben szigorú értelemben vett monoteizmusról van szó. Isten egyedüli, személyes lény. Az az elképzelés, hogy már az Ószövetségben is fellelhető a háromság, minden alapot nélkülöz.”

Változtatott-e monoteizmuson az a tény, hogy Jézus a földre jött? Paine azt válaszolja: „E tekintetben nincs az Ó- és Újszövetség között változás. A monoteista hagyomány folytatódott. Jézus zsidó volt. Zsidó szülők nevelték az ószövetségi írásszövegek alapján. Tanítása velejéig zsidó; bár új evangéliumot hirdet, nem tanít új teológiát. . . Saját nézetének fogadta el a zsidó monoteizmust bizonyító legfőbb írásszöveget: ’Halld, ó Izrael, az Úr, a mi Istenünk egy Isten!’ ”

Ezek a szavak az 5Mózes 6:4. versében találhatók. A katolikus New Jerusalem Bible (NJB)-ban itt ez olvasható: „Halld, ó Izrael, Yahweh, a mi Istenünk egy, az egyedüli Yahweh.”a E vers nyelvtani szerkezetében az „egy” szónak nincs többes számú módosító jelentése, ami azt sugallja, hogy csak egyetlen személyt jelent.

Pál a keresztény apostol nem utal arra, hogy Jézus földre jövetele óta bármilyen változás történt volna Isten természetében. Ezt írta: „Isten. . . csak egy van” (Galata 3:20; lásd még 1Korinthus 8:4–6).A Biblia Istenről több ezerszer úgy beszél mint egyetlen személyről. Ha megszólal, oszthatatlan egy személyként szólal meg. A Biblia e tekintetben a lehető legfélreérthetetlenebb. Amint Isten kijelenti: „Én vagyok Jehova. Ez az én nevem; és saját dicsőségemet senki másnak nem adom” (Ésaiás 42:8). „Én vagyok Yahweh, a te Istened. . . Ne legyenek isteneid rajtam kívül” (2Mózes 20:2, 3, JB.). (Kiemelés tőlünk.)

Miért beszél minden Istentől ihletett bibliaíró Istenről mint egy személyről, ha ő a valóságban három személy lenne? Mi más célja lenne akkor, ha nem az, hogy félrevezesse az embereket? Ha Isten három személyből állna, Isten bizonyára a biblaírókkal bőségesen tisztázta volna ezt a kérdést, hogy ne legyen kétségük efelől. Legalábbis a Keresztény Görög Iratok írói, akik személyes kapcsolatban álltak Isten Fiával, bizonyára ezt tették volna. De nem tették!

Ehelyett a Biblia írói több helyen világosan kijelentették, hogy Isten egyetlen Személy — egyedülálló, oszthatatlan Lény, akinek nincsen párja: „Én vagyok Jehova, és nincsen más. Rajtam kívül nincs Isten” (Ésaiás 45:5). „Te, akinek neve Jehova, egymagad vagy Legfelségesebb az egész földön” (Zsoltárok 83:18, [83:19, Károli]).

Nem többes számú Isten

JÉZUS Istent „az egyedüli igaz Istennek” nevezte (János 17:3). Soha nem utalt Istenre, mint több személyből álló Istenségre. Ezért az egész Bibliában nincs senki, akit Jehován kívül Mindenhatónak neveznek. Máskülönben elveszítené ez a szó a „mindenható” értelmét. Sem Jézus, sem a szent szellem nem neveztetik soha mindenhatónak, mivel Jehova egyedül a legfőbb. Az 1Mózes 17:1-ben kijelenti: „Én Mindenható Isten vagyok.” És a 2Mózes 18:11 ezt mondja: „Jehova nagyobb, mint az összes többi isten.”

A Héber Iratokban az ’eloh’ah (isten) szónak kétféle többes száma van: az ’elo·him’ (istenek) és ’elo·heh’ (istenei). Ezek a többes számú alakok rendszerint Jehovára utalnak, de ezekben az esetekben egyes számú „Isten-nek fordítják. Vajon ezek a többes számú alakok a Háromságot akarják jelezni? Nem, semmiképpen! William Smith A Dictionary of the Bible (Bibliai szótár) című művében ezt mondja: „Az a fantázia szülte elképzelés, hogy [’elo·him’] egy Istenségen belüli három személyű istenségre utalna, aligha találna támogatókra a tudósok körében. Ez vagy fejedelmi többes, ahogyan ezt a nyelvészek mondják, vagy az isteni erő teljességének, az Isten által kinyilvánított hatalom egészének a kifejezője.”

A The American Journal of Semitic Languages and Literatures (A sémita nyelvek és irodalom amerikai szakfolyóirata) című folyóirat az ’elo·him’-ról ezt mondja: „Majdnem mindig egyes számú igei állítmány és egyes számú jelzői melléknév áll mellette.” Ennek szemléltetésére figyeljük meg, hogy az ’elo·him’ cím 35-ször fordul elő csupán a teremtési beszámolóban, és minden helyen az ige, amely jelzi, mit tett és mit mondott Isten, egyes számban áll (1Mózes 1:1–2:4). Ez a kiadvány ezzel zárja végkövetkeztetését: „Az [’elo·him’] tehát minden bizonnyal nyomatékosító és fokozó értelmű többesként fogható fel, amely a nagyság és méltóság leírására szolgál.”

Az ’elo·him’ szó betű szerinti jelentése: „istenek” és nem „személyek”. Azok tehát, akik úgy érvelnek, hogy ez a szó a Háromságot sejteti, politeistákká, azaz több istent imádókká lennének. Miért? Mert ez azt jelentené, hogy három isten volna a Háromságon belül. De majdnem mindenki, aki a Háromságot vallja, elveti azt a nézetet, amely szerint a Háromság három külön istenből állna.

A Biblia a hamis bálványistenekre vonatkoztatva is használja az ’elo·him’ és ’elo·heh’ szavakat (2Mózes 12:12; 20:23). De van, amikor csak egyetlen hamis istenre vonatkoztatja, mint például, amikor a filiszteusok a „Dágon istenükre [’elo·heh’]” utaltak (Bírák 16:23, 24). Baált is „istennek [’elo·him’]” nevezik (1Királyok 18:27). Ezenkívül, ezt a kifejezést emberekre is használják (Zsoltárok 82:1, 6). Mózesról is olvasható, hogy ő mint „Isten” [’elo·him’] kellett hogy szolgáljon Áronnak és a fáraónak (2Mózes 4:16; 7:1).

Nyilvánvaló tehát, hogy amikor az ’elo·him’ vagy ’elo·heh’ kifejezések címként utalnak hamis istenekre vagy akár emberekre, nem azt akarják sugallni, hogy mindegyik egy több személyből álló istenség; így a Jehovára utaló ’elo·him’ vagy ’elo·heh’ kifejezés sem jelenti azt, hogy ő több lenne egy személynél; különösen, ha figyelembe vesszük a Bibliának e tárgykörben elhangzó egyéb tanúságát.

Jézus egy különálló teremtés

JÉZUS, amikor a földön emberként élt, tökéletes volt, mert Isten plántálta át életerejét Mária méhébe (Máté 1:18–25). Élete azonban nem itt kezdődött el. Ő maga jelentette ki, hogy „az égből szállt alá” (János 3:13). A legtermészetesebb volt, amikor később követőinek ezt mondta: „Mi lesz, ha meglátjátok az Emberfiát [Jézust] felmenni oda, ahol azelőtt volt?” (János 6:62, NJB).

Jézus, mielőtt a földre jött, már az égben létezett. De vajon úgy élt ott, mint egy mindenható, örökkévaló, háromszemélyű Istenség egyik személye? Nem, mert a Biblia világosan kijelenti, hogy Jézus, emberi léte előtt, egy teremtett szellemi lény volt, az angyalokhoz hasonlóan, akik szintén Isten által teremtett szellemi lények. Sem az angyalok, sem Jézus nem léteztek megteremtésük előtt.

Jézus, emberi léte előtt, „minden teremtés elsőszülöttje” volt (Kolossé 1:15, B.—D., NJB). Ő volt „Isten teremtésének a kezdete” (Jelenések 3:14, Revideált Standard, Katolikus fordítás). A „kezdet” [görögül: ar·khe’] szó eredeti értelmét megmásítanánk, ha úgy fordítanánk, hogy Jézus „Isten teremtésének ,elkezdője’ vagy ,kútfeje’ volt. János a bibliai írásaiban több mint hússzor használja a görög ar·khe’ szót különböző formában, de ezeknek az alapjelentése mindig „kezdet”. Igen, Jézust Isten teremtette, Isten láthatatlan teremtésének a „kezdetén”.

Jegyezzük meg, mennyire szoros kapcsolatban vannak ezek a Jézus eredetére utaló kifejezések azokkal a kifejezésekkel, amelyeket a megszemélyesített „Bölcsesség” mond el a Példabeszédek könyvében: „Alkotó munkája elején teremtett az Úr (Jahve, NJB), ősidőktől fogva, mint legelső művét. Mielőtt hegyek keletkeztek volna, korábban hozott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg és a föld első rögét sem” (Példabeszédek 8:12, 22, 25, 26, K.f.). Bár a „Bölcsesség” kifejezés itt annak a megszemélyesítésére van használva, akit Isten megteremtett, a legtöbb tudós megegyezik azzal, hogy ez képletesen Jézusra vonatkozik, aki mint szellemi teremtmény már létezett földre való megszületése előtt.

Jézus, aki emberi létezése előtt mint „Bölcsesség” létezett, a továbbiakban ezt mondja: „Mellette [Isten mellett] voltam mint mestermunkása” (Példabeszédek 8:30, JB). Mestermunkási szerepével összhangban, a Kolossé 1:16 Jézusról azt mondja, hogy „Isten általa teremtett mindent az égen és a földön” (Today’s English Version [TEV]).

E mestermunkása vagy ifjabb partnere révén teremtett a Mindenható Isten minden más dolgot. A Biblia ezt így summázza: „Nekünk mégis egy az Istenünk, az Atya, akitől minden származik. . . és egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által van minden” (1Korinthus 8:6, K.f.). (Kiemelés tőlünk.)

Isten kétségtelenül ehhez a mestermunkáshoz szólott: „Teremtsünk embert a mi képmásunkra” (1Mózes 1:26). Egyesek azt állítják, hogy a „teremts-ünk” és a többes számú birtokos névmás „képmásunkra” kifejezésben a Háromságra történik utalás. De ha történetesen azt mondanák neked: ’Készítsünk magunknak valamit’, senki sem értené vagy gondolná ezeket a szavakat úgy, hogy több személy egy személlyé alakult át benned. Egyszerűen csak azt értenéd ebből, hogy két vagy három egyén valamit közösen akar elkészíteni. Isten is, amikor a „teremtsünk” és a többes számú birtokos „képmásunkra” kifejezést használja, egyszerűen egy másvalakit szólít meg, az első szellemi teremtését, mestermunkását, az emberi létezése előtti Jézust.

Istent lehetett-e kísérteni?

JÉZUSRÓL a Máté 4:1 elmondja, hogy „az Ördög megkísértette”. Sátán, miután megmutatta Jézusnak „a világ összes királyságait és azok dicsőségét”, ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádati aktust végzel előttem” (Máté 4:8, 9). Sátán megpróbálta Jézust hűtlenségre bírni Istennel szemben.

De mi értelme lenne a lojalitás próbájának, ha Jézus maga lenne az Isten? Vajon Isten képes lenne önmaga ellen lázadni? Nem, ellenben az angyalok és az emberek képesek Isten ellen lázadni, és erre volt is példa. Jézus megkísértése csak abban az esetben lenne ésszerű, ha ő nem lenne Isten, hanem csupán egy különálló személy, mint például egy angyal vagy egy ember, akinek saját szabad akarata van, és aki hűtlenné is válhat, ha éppen ehhez lenne kedve.

Másrészt, elképzelhetetlen, hogy Isten vétkezne és hűtlen lenne önmagához. „Tevékenysége tökéletes. . . a hűség Istene. . . igazságos és egyenes ő” (5Mózes 32:4). Ha tehát Jézus Isten lett volna, soha nem lehetett volna őt megkísérteni (Jakab 1:13).

Jézus, mivel nem volt Isten, hűtlenné is válhatott volna.De ő hű maradt, és azt mondta: „Távozz tőlem, Sátán! Mert meg van írva: ’Jehovát, a te Istenedet imádd, és csak neki végezz szent szolgálatot!’ ” (Máté 4:10).

Mi volt a váltságdíj?

AZ EGYIK ok, amiért Jézus a földre jött, közvetlen kihatással van a Háromságra. A Biblia kijelenti: „Egy az Isten és egy a közbenjáró Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta megfelelő váltságul mindenkiért” (1Timótheus 2:5, 6).

Jézus, aki nem több és nem kevesebb, mint egy tökéletes ember, váltságul lett, és pontosan kiegyenlítette azt, amit Ádám elveszített — odaadta tökéletes földi emberi életjogát. Joggal nevezhette Pál apostol Jézust „az utolsó Ádám”-nak. Ebben az összefüggésben így idézte: „Mert amiképpen Ádámban mindannyian meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindannyian életre kelnek” (1Korinthus 15:22, 45). Az isteni igazságszolgáltatás értelmében Jézus tökéletes emberi élete volt a „megfelelő váltságdíj” — se nem több, se nem kevesebb. Még az emberi igazságszolgáltatás is azt követeli meg, hogy annyi kártérítést fizessünk, amennyi kárt okoztunk másnak.

Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna, a váltságdíj végtelenül magasabb lett volna, mint amit Isten saját törvénye előírt (2Mózes 21:23–25; 3Mózes 24:19–21). Édenben egy tökéletes ember, Ádám, és nem egy Isten vétkezett. Így a váltságdíjnak, hogy az isteni igazságszolgáltatást tökéletesen kielégítse, ezzel szigorúan egyenértékűnek kellett lennie — vagyis Jézusnak egy másik tökéletes embernek, „az utolsó Ádámnak” kellett lennie. Amikor tehát Isten elküldte Jézust a földre váltságul, hogy az igazságszolgáltatásnak eleget tegyen, Jézust nem istenemberré, vagy Isten megtestesülésévé tette, hanem tökéletes emberré alkotta, aki „alacsonyabb lett az angyaloknál” (Zsidók 2:9; vö. Zsoltárok 8:5, 6, [8:6, 7 Károli]). De hogyan lehetett volna alacsonyabb az angyaloknál a mindenható Istenség — az Atya, a Fiú, vagy a szent szellem — akármelyike?

Milyen értelemben „egyetlen-nemzett Fiú”?

A BIBLIA Jézust Isten „egyetlen-nemzett Fiának” nevezi (János 1:14; 3:16, 18; 1János 4:9). A trinitáriusok azt mondják, mivel Isten örökkévaló, így az ő Fiának is örökkévalónak kellett lennie. De hogyan lehet valaki fiú és ugyanakkor egyidős az ő atyjával?

A háromsághívők azt állítják, hogy Jézus esetében „az egyetlen-nemzett” kifejezés nem azonos azzal, amit a szótár a „nemzeni” szón ért, tudniillik, „egy gyermeknek életet adni nemzés útján” (Webster’s Ninth New Collegiate Dictionary [Webster kilencedik új egyházi szótára]). Azt mondják, Jézus esetében ennek a szónak a jelentése „kezdetnélküliség”, egyetlen fiúi kapcsolat, de nemzés nélkül (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words [Vine: Ó- és Újszövetségi szavak magyarázó szótára]). Ésszerűnek hangzik-e ez számodra? Lehet-e egy férfi saját fiának az apja, ha nem nemzi őt?

Továbbá, miért használja a Biblia ugyanezt az „egyetlen-nemzett” görög kifejezést Izsák Ábrahámmal kapcsolatos viszonyának a leírására (amit Vine elismer minden magyarázat nélkül)? A Zsidók 11:17 Izsákról úgy beszél, mint aki Ábrahám „egyetlen-nemzett fia”. Izsák esetében semmi kétségünk nincs efelől; ő a mindennapi, megszokott értelemben lett egyetlen-nemzett, aki sem időben, sem pozícióban nem egyenlő az atyjával.

A Jézusra és Izsákra használt „egyetlen-nemzett” görög kifejezés alapszava a mo·no·ge·nes’, a mo’nos szóból, amelynek jelentése „egyedüli, egyetlen” és a gi’no·mai „nemzeni”, vagy „válni valamivé (születni)” jelentésű gyökérszóból ered — mondja Strong Teljes Konkordanciája. Ennélfogva, a mo·no·ge·nes’ meghatározása: „Egyszülött, egyetlen-nemzett, vagyis egyedüli gyermek” (A Greek and English Lexicon of the New Testament [Újszövetségi görög—angol lexikon], kiadta E. Robinson).

Gerhard Kittel kiadásában megjelent Theological Dictionary of teh New Testament (Újszövetségi teológiai szótár) ezt mondja: „[Mo·no·ge·nes’] ’egyedüli leszármazásút’ jelent, azaz olyat, akinek nincsenek testvérei vagy nővérei.” Ez a könyv azt is megállapítja, hogy a János 1:18; 3:16, 18; és az 1János 4:9-ben „Jézus viszonya nem csupán egy egyedüli gyermek viszonya az apjához. Ez inkább az egyetlen-nemzettnek Atyjához fűződő viszonya”.

Jézusnak mint egyetlen-nemzett Fiúnak, tehát volt kezdete. Nem élt mindig. A Mindenható Istent helyesen nevezte Nemzőjének vagy Atyjának, ugyanolyan értelemben, mint ahogyan egy földi atya, például, Ábrahám fiat nemzett (Zsidók 11:17). Ennélfogva, amikor a Biblia Istenről, mint Jézus Atyjáról beszél, ezen azt érti, amit ténylegesen mond — vagyis, hogy ők ketten más-más személyek. Isten az idősebb. Jézus a fiatalabb — időben, állásban, hatalomban és ismeretben.

Ha az ember fontolóra veszi, hogy Istennek Jézuson kívül más teremtett szellemfiai is voltak az égben, nyilvánvalóvá válik, miért használatos az ő esetében az „egyetlen-nemzett Fiú” kifejezés. Számtalan más teremtett szellemi lényt, angyalt is „Isten fiainak” nevez a Biblia, mint ahogyan Ádám is Isten fia volt, hiszen életerejük Jehova Istentől, az élet Forrásától vagy Kútforrásától származott (Jób 38:7; Zsoltárok 36:9, [36:10, Károli]; Lukács 3:38). De ezeknek a teremtése mind az „egyetlen-nemzett Fiún” keresztül történt, aki egyetlen volt abban a minőségben, hogy Isten őt közvetlenül nemzette (Kolossé 1:15–17).

Vajon Jézust Istennek tekintették?

JÓLLEHET a Biblia Jézust gyakran Isten Fiának nevezi, az első században senki sem tartotta őt Fiúistennek. Még a démonok, akik „hiszik, hogy van egy Isten”, saját tapasztalatukból tudták még a szellembirodalomból, hogy Jézus nem Isten. Így helyesen Jézust Isten különálló Fiának szólították (Jakab 2:19; Máté 8:29). És amikor Jézus meghalt, az ott álló pogány római katonák annyit fel tudtak ismerni a követőitől hallott szavakból a tényeknek megfelelően, hogy ez „bizonyára az Isten Fia volt”, és nem azt mondták, hogy Jézus maga az Isten volt (Máté 27:54).

Így az „Isten Fia” kifejezés Jézusra úgy utal, mint aki egy különálló egyedi teremtmény és nem a Háromság egyik tagja. Mint Isten Fia, nem lehetett maga az Isten, hiszen a János 1:18 kimondja: „Istent senki sem látta” (RS, Katolikus kiadás).

A tanítványok Jézust „Isten és emberek közötti közbenjárónak” tekintették, de nem magának Istennek (1Timótheus 2:5). Mivel a közbenjáró a meghatározás szerint olyan személy, aki más, mint akikért közbenjár, ellentmondás lett volna, ha Jézus ugyanaz lenne, mint az, aki elfogadja a közbenjárást és akiknek érdekében megpróbál kiengesztelést szerezni. Ezzel olyasmit állított volna magáról, aminek ő a valóságban nem felelt meg.

A Biblia következetes és félreérthetetlen szavakkal beszél Istennek Jézussal való viszonyáról. Egyedül Jehova Isten a Mindenható. Közvetlenül ő teremtette Jézust, annak emberi létezése előtt. Jézusnak tehát volt kezdete, ennélfogva soha nem lehetett egyenlő Istennel hatalomban vagy örökkévalóságban.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 14. oldalon]

Jézus, mivel Isten teremtette, időben, hatalomban és ismeretben másodlagos helyzetben van

[Kép a 15. oldalon]

Jézus azt mondta, hogy már létezett emberi megszületése előtt, hiszen Isten őt alkotta meg elsőnek a láthatatlan teremtésének kezdetén