Tatianosz — Hitvédő vagy eretnek?

PÁL apostol a harmadik misszionáriusi körútjának vége felé összehívta az efézusi gyülekezet idősebb férfiait. „Tudom, hogy eltávozásom után elnyomó farkasok jönnek közétek, és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal, és közületek is támadnak majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat” — figyelmeztette őket (Cselekedetek 20:29, 30).

Pálnak igaza lett: az i. sz. II. század a változások időszaka volt, és bekövetkezett a megjövendölt hitehagyás. Kibontakozott egy általános vallási és filozófiai irányzat, a gnoszticizmus, mely beszennyezte némelyik hívőnek a hitét. A gnosztikusok abban hittek, hogy ami szellemi, az jó, és minden, ami anyagi, az rossz. Úgy érveltek, hogy valamennyi test rossz, ezért elvetették a házasságot és a gyermeknemzést, mondván, hogy azok Sátántól erednek. Némelyikük úgy vélekedett, hogy mivel csak azok jók, amik a szellemhez tartoznak, nem számít, mit tesz az ember a fizikai testével. Az ilyenfajta nézetek szélsőséges életvitelben — vagy aszkézisben, vagy gátlástalan viselkedésben — fejeződtek ki. Az az álláspont, hogy csakis a titokzatos gnoszticizmus, vagyis önismeret által lehet megmenekülni, kizárta Isten Szavának az igazságát.

Hogyan fogadták a magukat kereszténynek vallók a veszélyes gnoszticizmust? Voltak tanult emberek, akik szót emeltek e hamis tanok ellen, mások viszont meghajoltak a befolyásuk előtt. Iréneusz például egész életében harcolt az eretnek tanítások ellen. Polükarposz tanítványa volt, azé a férfié, aki még az apostolok kortársa volt. Polükarposz amellett foglalt állást, hogy szilárdan ragaszkodni kell Jézus Krisztus és az apostolok tanításaihoz. Iréneusz barátja, Florinusz azonban hiába kapott ugyanattól a tanítótól oktatást, fokozatosan elfogadta Valentinianosznak, a gnosztikus irányzat legismertebb vezetőjének a tanításait. Bizony zűrzavaros idők jártak!

Tatianosznak, a híres második századi írónak a művei betekintést engednek a kor vallásos gondolkodásába. Milyen ember volt Tatianosz? Hogyan jutott el odáig, hogy kereszténynek vallotta magát? És vajon sikerült megküzdenie a gnosztikus eretnekség befolyásával? Példája és érdekfeszítő elleniratai értékes tanulságokkal szolgálnak azoknak, akik ma az igazságot keresik.

Rábukkant „bizonyos barbár írásokra”

Tatianosz szíriai születésű volt. Mivel rengeteget utazott és olvasott, jól megismerte korának görög—római kultúráját. Rómába utazó szónokként érkezett. Ottléte alatt azonban a keresztényiség felé terelődött a figyelme. Kapcsolatba került Jusztinosszal, és feltehetően a tanítványa lett.

Egy beszámolóban, melyben feltárja a keresztényi hitre való áttérését, kijelenti: „Megpróbáltam felderíteni az igazságot.” Így meséli el, hogy miként került kapcsolatba a Szentírással: „Rábukkantam bizonyos barbár írásokra, amelyek túl régiek ahhoz, hogy a görögök eszméivel vessük össze őket; túl páratlanok ahhoz, hogy a görögök hibáival hasonlítsuk össze őket; a világos nyelvezet, az írók őszintesége, a jövőbeli események előre tudása, a tantételek kiválósága és az a kijelentés, hogy a világegyetem kormányzása egyetlen Lényhez köthető, meggyőztek arról, hogy hinnem kell ezekben az írásokban.”

Tatianosz nem habozott felszólítani a kortársait, hogy vizsgálják meg az akkori keresztényiséget, figyeljék meg az egyszerűségét és tisztaságát a pogányság sötétségével szemben. Mit tanulhatunk az írásaiból?

Mit tárnak fel az írásai?

Tatianosz hitvédőként lép fel az írásaiban, és mereven szembehelyezkedik a pogány filozófiával. A Beszéd a görögök ellen című munkájában a pogányság értéktelenségét és az általa ismert keresztényiség ésszerűségét hangsúlyozza. Meglehetősen nyers stílusban, megvetően ír a görög gondolkodásról. Hérakleitoszra, a filozófusra utalva például kijelenti: „Tudatlanságát halála leplezte le. Megbetegedett, elvizenyősödött, az orvostudományt űzte filozófiaként, marhatrágyával borogatta magát, mely megkeményedve összeszorította körülzárt testét, meghalt.”

Tatianosz nagyra értékelte az egy Istenbe, mindenek Teremtőjébe vetett hitet (Héberek 3:4). Az imént idézett művében Léleknek nevezi Istent, és megállapítja: „egyedül ő kezdetnélküli, ő maga a mindenség eredete” (János 4:24; 1Timóteus 1:17). Így utasítja vissza, hogy képmásokat használjon az imádatban: „Hogyan nevezhetném isteneknek a fákat és köveket?” (1Korintus 10:14). Hitte, hogy a Szó, vagyis a Logosz az égi Atya műveinek elsőszülöttjeként jött létre, és utána az Atya felhasználta őt az anyagi világegyetem megteremtésénél (János 1:1–3; Kolosszé 1:13–17). Arról, hogy a feltámadás a meghatározott időben jön el, kijelenti: „hisszük, hogy a mindenség beteljesítése után történik a testek feltámadása.” A halál okáról így ír: „Nem arra születtünk, hogy meghaljunk, hanem mi magunk vagyunk halálunk okai! Szabadságunk lett a vesztünk! Mi, szabadok, szolgák lettünk, a bűn miatt kerültünk a rabszolgapiacra.”

A lélekről Tatianosz ellentmondásos magyarázatot közöl: „A lélek önmagában — ó, görögök! — nem halhatatlan, hanem halandó, de lehetséges az is, hogy ne haljon meg. Bizony meghal, megszűnik a testtel együtt, ha nem ismeri az igazságot, de később a világ végén feltámad a testtel együtt, a halhatatlanságban kapja meg a halált büntetésképpen.” Nem világos, hogy pontosan mit akart mondani Tatianosz ezekkel a szavakkal. Elképzelhető, hogy miközben ragaszkodott bizonyos bibliai tanításokhoz, igyekezett megnyerni a kortársai tetszését, ezért pogány filozófiákkal szennyezte be a szentírási igazságokat.

Másik jelentős műve a Diatesszaron, a négy evangéliumból szerkesztett evangéliumharmónia. Elsőként ő tette hozzáférhetővé az evangéliumokat a szíriai gyülekezeteknek a saját nyelvükön. Nagy elismerés övezte ezt az írást, mely a négy evangéliumot egyetlen elbeszélésben ötvözte. A szír egyház használta.

Keresztény vagy eretnek?

Tatianosz írásainak gondos vizsgálatából kiderül, hogy az írójuk ismerte és fölöttébb tisztelte a Szentírást. Hogy az milyen hatással volt rá, arról ezt írja: „a meggazdagodás sem áll szándékomban, elutasítom a hadviselés művészetét, gyűlölöm a paráznaságot, nem törekszem arra sem, hogy hajózzam a harácsolás miatt . . . , távol áll tőlem a hiú dicsőség vágya . . . a Nap mindenkinek ugyanaz, mindenki ugyanazt a halált halja, akár az élvezet, akár a nélkülözés miatt.” Ezért így int: „Halj meg a világnak, vesd el az esztelenséget! Élj Istennek, akinek megértése által utasítsd el a régi születést!” (Máté 5:45; 1Korintus 6:18; 1Timóteus 6:10).

De nézzünk most bele Tatianosz On Perfection According to the Doctrine of the Savior (A tökéletességről a Megmentő tanai szerint) című írásába. Ebben a házasság létrehozását az Ördögnek tulajdonítja. Határozottan elítéli a házasságot, azt állítva, hogy általa az emberek a mulandó világhoz kötik a testüket.

Úgy tudjuk, hogy i. sz. 166 körül, Jusztinosz vértanú halála után Tatianosz vagy megalapította az aszkéta enkratita szektát, vagy csatlakozott hozzá. A szekta tagjai szigorú önmérsékletet hirdettek, az egyén saját teste fölötti uralkodását. Aszkéta életmódot éltek, tartózkodniuk kellett a bortól, a házasságtól és a javak birtoklásától.

Amit tanulhatunk

Miért tért el Tatianosz ennyire a Szentírástól? Talán „feledékeny hallgatóvá” vált? (Jakab 1:23–25). Lehetséges, hogy nem utasította el a valótlan történeteket, így zsákmányul ejtette őt az emberi filozófia? (Kolosszé 2:8; 1Timóteus 4:7). Tekintettel arra, hogy oly súlyos tévedéseket támogatott, esetleg valamiféle elmezavarra gyanakodhatunk?

Bármi volt is az ok, Tatianosz írásai és példája betekintést nyújt korának vallási légkörébe. Jól szemlélteti, hogy milyen káros lehet a világi filozófia befolyása. Szívleljük meg Pál apostol figyelmeztetését, és forduljunk el „az üres beszédektől, melyek sértik azt, ami szent, és annak ellentmondásaitól, amit hamisan »ismeretnek« neveznek”! (1Timóteus 6:20).