KLAUDIUSZ LIZIÁSZ

A rómaiak jeruzsálemi helyőrségének a parancsnoka volt, amikor Pál utoljára járt a városban, i. sz. 56 táján. Klaudiusz Liziász khiliarkhosz volt, ami azt jelentette, hogy 1000 ember állt a parancsnoksága alatt. Görög neve, a Liziász arra enged következtetni, hogy görög származású volt. Nagy pénzösszegen vásárolta a római állampolgárságot, valószínűleg Claudius (Klaudiusz) uralkodása alatt, és ekkor vette fel az uralkodó császár nevét, ahogy akkoriban szokás volt az állampolgárságot megszerzők körében (Cs 22:28; 23:26). Cassius Dio római történetíró szerint Claudius császár uralkodásának az elején gyakran adtak római állampolgárságot nagy összegekért (Dio’s Roman History. LX. 17. 5., 6.).

Klaudiusz Liziász Pál apostollal kapcsolatos események szereplőjeként jelenik meg a Cselekedetek könyvében. Ő és a vele lévő katonák meg katonatisztek megmentették Pál életét, amikor kiragadták egy dühöngő csőcselék markából. A parancsnok megfogta Pált, meghagyta, hogy kötözzék meg, és mivel a csődület miatt nem tudta kideríteni, hogy miféle vádakkal illetik, megparancsolta, hogy vigyék a kaszárnyába, az Antonia-erődbe (Cs 21:30–34).

Klaudiusz Liziász tévesen azt hitte, hogy Pál az az egyiptomi, aki korábban zendülést szított, és kivezette a pusztába a 4000 „tőrös férfit”. De mikor rájött, hogy nem az, megengedte az apostolnak, hogy a lépcsőn – feltehetően az erődön – állva szóljon a tömeghez. Amikor újból kitört a lázongás, mihelyst Pál azt a megbízatását említette, hogy a nemzetekhez kell mennie, Klaudiusz Liziász megparancsolta, hogy vigyék be a kaszárnyába, és korbácsolással alaposan hallgassák ki (Cs 21:35–40; 22:21–24).

Amikor Klaudiusz Liziász tudomására jutott, hogy Pál római állampolgár, és személyesen is kikérdezte őt, megijedt, mivel megsértette Pál állampolgári jogait azzal, hogy megkötöztette (Cs 22:25–29). Érthetőbbé válik, hogy miért hitte el Pálnak, hogy római állampolgár, ha figyelembe vesszük, hogy kevés volt a valószínűsége annak, hogy valaki valótlanul hivatkozzon római állampolgári jogaira, mivel ez halálbüntetést vont maga után. Suetonius történetíró azt mondja, hogy a császár „külföldieknek megtiltotta, hogy római nevet, illetve nemzetségnevet vegyenek fel. Aki a római polgárjoggal illetéktelenül élt, azt az Esquilinus mezején bárddal kivégezték” (A caesarok élete. Claudius, 25.).

Klaudiusz Liziász még mindig kíváncsi volt, mi az igazság a Pál ellen szóló vádak körül, ezért megparancsolta a szanhedrinnek, hogy gyűljön egybe. Amikor Pál a feltámadásról kezdett beszélni, olyan viszály támadt a szanhedrin tagjai között, hogy Klaudiusz Liziász attól tartva, hogy darabokra tépik Pált, megparancsolta a katonáknak, hogy ragadják ki közülük az apostolt (Cs 22:30; 23:6–10).

Később, amikor a parancsnok értesült Pál unokaöccsétől a zsidóknak az apostol elleni cselszövéséről, hívatott kettőt a katonatisztjei közül, és parancsot adott nekik, hogy készítsenek föl 200 katonát, 70 lovast és 200 lándzsást, hogy este 9 óra tájban elindulhassanak Cezáreából, és elvigyék Pált Félix kormányzóhoz (Cs 23:16–24). A római törvénnyel összhangban írásban tájékoztatta az ügyről Félixet. A levél azonban nem mindenben felelt meg a valóságnak. Noha Klaudiusz Liziász elismerte benne Pál ártatlanságát, azt a benyomást keltette, hogy azért mentette meg az apostolt, mert megtudta, hogy római, holott igazából megsértette az állampolgári jogait, amikor megkötöztette, sőt azt is megparancsolta, hogy korbácsolással hallgassák ki (Cs 23:25–30).

Lukács tanítvány azért ismerhette a levél tartalmát, mert talán felolvasták, amikor Pál ügyét tárgyalták. De az is lehet, hogy az apostol kapott belőle egy másolatot, miután a császárhoz fellebbezett.