RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL

Ez a levél a Keresztény Görög Iratok része. Pál apostol írta a Rómában élő keresztényeknek. Igazából soha nem vonták kétségbe, hogy Pál írta ezt a levelet, és a bibliatudósok egységesek abban, hogy a szent kánon része. Csak néhányan nem értenek ezzel egyet, mivel nem tudják összeegyeztetni a saját tanításaikkal. A levél azonban teljesen összhangban van az ihletett Szentírás többi részével. Mi több, Pál sokszor idéz a Héber Iratokból, és számtalanszor utal rá. Vagyis a levele teljes egészében a Héber Iratokra és Krisztus tanításaira épül.

Mikor és hol íródott? A levelet Pál kb. i. sz. 56-ban írta Korintuszban. A jelek szerint Terciusz volt a titkára, és ő jegyezte le, amit Pál diktált (Ró 16:22). Valószínűleg Főbe vitte Rómába a levelet (ő Kenkreában élt, Korintusztól kb. 11 km-re egy kikötővárosban) (Ró 16:1). Pál ekkor még nem járt Rómában, ami nyilvánvaló az 1. fejezet 9–15. verseiből.

A római gyülekezet megalapítása: Lehetséges, hogy a gyülekezetet római zsidók és prozeliták alapították, akik i. sz. 33 pünkösdjén Jeruzsálembe utaztak. Ott tanúi voltak annak a csodának, hogy kitöltetett a szent szellem, és hallották Pétert és az ott összejövő keresztényeket (Cs 2.). Mivel Róma, ez a nagy város volt a Római Birodalom központja, ahová sokan költöztek, illetve ahol sok utazó és üzletember megfordult, ezért az is lehet, hogy mások vitték el Rómába a Krisztusról szóló jó hírt, olyanok, akik később lettek keresztények. Pál tisztelettel üdvözölte Andronikuszt és Júniászt, ’a rokonait és fogolytársait’, ’akik jeles emberek voltak az apostolok között’, és akik régebb óta végezték Krisztus szolgálatát, mint Pál. Ezek a férfiak nagy valószínűséggel részt vettek a római keresztény gyülekezet megalapításában (Ró 16:7). Amikor Pál a levelét írta nekik, a gyülekezet valószínűleg már egy ideje működött, és elég buzgó volt ahhoz, hogy szerte az egész világon beszéljenek a római testvérek hitéről (Ró 1:8).

Milyen célból íródott? A levélből kiderül, hogy egy olyan gyülekezetnek íródott, amelyben zsidók és nem zsidók is voltak. Akkoriban sok zsidó élt Rómában, ugyanis visszatértek a városba Claudius császár halála után, aki száműzte őket. Bár Pál ekkor még nem járt Rómában, hogy ő maga lássa, milyen problémákkal küszködik a gyülekezet, de többektől is tudomást szerezhetett a gyülekezetben lévő nehézségekről. Például Priszcilla és Akvila is hírt vihetett neki, akik a közeli barátai és munkatársai voltak, valamint mások is, akikkel találkozott. A 16. fejezetben sokakat üdvözöl, amiből látszik, hogy a gyülekezetből jó pár testvért ismert.

Pál a leveleiben konkrét problémákról írt, és olyan témákat tárgyalt, melyek a meglátása szerint az adott gyülekezetnek nagyon fontosak voltak. A zsidók ellenvetéseit már megcáfolta a galáciai gyülekezeteknek írt levelében. Abban a levélben konkrétabban írt arról, hogy a magukat kereszténynek valló zsidók, akik valójában judaisták voltak, amellett kardoskodtak, hogy a nemzetekből való hívőknek körül kell metélkedniük, és meg kell tartaniuk a mózesi törvény más rendelkezéseit is. Úgy tűnik, a római gyülekezetre nem volt jellemző ez a tendencia, viszont jellemző volt a féltékenység, és hogy mind a zsidók, mind a nemzetekből valók felsőbbrendűnek tekintették magukat.

Vagyis a levél nemcsak általános dolgokról ír – ahogyan néhányan állítják –, hanem határozott céllal készült. Egyértelműen olyan kérdésekkel foglalkozik, melyekre éppen szükségük volt a római keresztényeknek. Nagyon is értették, miről beszél Pál, és ereje volt a szavainak, hiszen kétségtelenül pont azokkal a problémákkal küszködtek, melyekről a levélben olvastak. Pálnak nyilván az volt a célja, hogy rendezze a zsidó és a nemzetekből való keresztények közti nézeteltérést, és hogy segítsen nekik egy emberként szolgálni Krisztus Jézust. De ezenkívül a levelében gyarapítja az Istenről szerzett ismeretünket, magasztalja Istent az igazságosságáért és a ki nem érdemelt kedvességéért, és rávilágít arra is, hogy mi a szerepe Krisztusnak a gyülekezetben, és mit köszönhet neki az egész emberiség.

Határozott és szeretetteljes szavak: Egy angol bibliatudós, dr. William Paley a következőket jelentette ki a rómaiaknak írt levél hitelességéről: „Egy igazi Szent Páltól nem várhatunk mást, mint hogy ilyen levelet írjon az igazi megtérteknek, mivel nagyon szerette volna, ha elfogadnák az ő meggyőződését; mindamellett, ha lehet így fogalmazni, olyan határozottság és kisugárzás jellemzi a levelet, amit szerintem egy hideg hangvételű hamisítvány nem tudna felmutatni” (Horæ Paulinæ. 1790, 50. o.).

Pál félreérthetetlenül és egyértelműen vázolta a zsidók helyzetét, és rámutatott, hogy Isten előtt nincs különbség a zsidók és a nemzetekből valók között. Ehhez olyan dolgokról is beszélnie kellett, amiket a zsidók esetleg bántónak érezhettek. De Pál szerette a népét, és ez a szavaiból is érződött, mivel finoman közelítette meg a szóban forgó témát. Ha olyasmit mondott, amit sértőnek érezhettek a Törvényre vagy a zsidókra nézve, rögtön utána tapintatosan hozzáfűzött valamit, amivel elvette a mondottak élét.

Például, amikor azt mondta, hogy „nem az a zsidó, aki külsőleg az, és a körülmetéltség sem az, amelyik külsőleg van a testen”, hozzátette: „Mi tehát a fölénye a zsidónak, vagy mi a haszna a körülmetéltségnek? Mindenképpen sok. Mindenekelőtt azért, mert rájuk bízattak az Isten szent kijelentései” (Ró 2:28; 3:1, 2). Vagy miután azt mondta, hogy „hit által nyilvánítják igazságossá az embert, törvény szerinti cselekedetektől függetlenül”, így folytatta: „Akkor tehát eltöröljük a törvényt a hitünk által? Sose legyen úgy! Ellenkezőleg, megerősítjük a törvényt” (3:28, 31). Illetve miután kijelentette, hogy „most azonban fel lettünk oldva a Törvény alól”, ezt kérdezte: „A Törvény bűn? Soha ne legyen úgy! Valójában nem ismertem volna meg a bűnt, ha nem lett volna a Törvény” (7:6, 7). A 9. fejezet első három versében pedig a lehető legerőteljesebb szavakkal fejezte ki a zsidó testvérei iránt táplált érzéseit: „Az igazságot mondom Krisztusban; nem hazudok, mivel a lelkiismeretem velem együtt tanúskodik arról szent szellemben, hogy nagy bánat és szüntelen fájdalom van szívemben. Mert azt kívánnám, hogy én magam legyek átkozottként elkülönítve a Krisztustól a testvéreimért, test szerinti rokonaimért”. (Vö. még a Ró 9:30–32-t a 10:1, 2-vel és a 10:20, 21-et a 11:1–4-gyel.)

Ha tehát tanulmányozzuk a levelet, akkor látjuk, hogy ez nem egy céltalan iromány. Egyetlen részét sem lehet megérteni úgy, ha nem ismerjük az egész levelet, és azt, hogy miért íródott. Pál sokszor beszél arról, hogy Isten Krisztus által ki nem érdemelt kedvességet mutat irántunk; hangsúlyozza, hogy csak Isten ki nem érdemelt kedvességének és az ember hitének köszönhető, hogy valaki igazságossá van nyilvánítva. Megjegyzi, hogy sem a zsidóknak, sem a nemzetekből valóknak nincs okuk arra, hogy dicsekedjenek, és mások fölé emeljék magukat. Határozottan figyelmezteti a nemzetekből valókat, hogy ne legyenek önteltek, hiszen csak azért lehetnek Krisztus ’testének’ a tagjai, mert a zsidók nem fogadták el őt. Kijelentette: „Lásd tehát Isten kedvességét és szigorúságát. Akik elestek, azok iránt szigorúság nyilvánul meg, irántad viszont Isten kedvessége, feltéve, hogy megmaradsz a kedvességében; különben téged is lenyesnek” (Ró 11:22).

[Kiemelt rész a 780. oldalon]

A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

A levélből kiderül, hogy nem az alapján nyilvánítanak igazságossá valakit, hogy milyen nemzetből való, vagy hogy betartja-e a mózesi törvényt, hanem a Jézus Krisztusba vetett hite által, és Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően

Kb. i. sz. 56-ban íródott, úgy 20 évvel azután, hogy a nem zsidók közül először lett valaki keresztény

Krisztusba vetett hit és Isten ki nem érdemelt kedvessége szükséges ahhoz, hogy valaki igazságossá legyen nyilvánítva (1:1–11:36)

A megmentéshez elengedhetetlen a hit; a Szentírás kijelenti: „az igazságos a hite által fog élni”

Bár a zsidók Isten különleges kegyét élvezték, a Törvény által nem lehettek igazságossá nyilvánítva

A zsidók és a nem zsidók egyaránt a bűn rabszolgái; „nincsen igazságos ember, egyetlenegy sincs”

Az igazságossá nyilvánítás egy ajándék, melyet a zsidók és a nem zsidók Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetnek, feltéve, ha van hitük; Ábrahám is a hite eredményeként lett igazságossá nyilvánítva, még mielőtt körülmetélkedett

Az emberek egyetlen embertől, Ádámtól örökölték a bűnt és a halált; egyetlen ember, Jézus által pedig sok bűnös igazságossá nyilváníttatik

Ez nem jogosít fel a bűn elkövetésére; aki a bűn rabszolgája marad, nem lehet az igazságosság rabszolgája

Akik egykor a Törvény hatálya alatt voltak, ’halottá tétettek a Törvénynek a Krisztus teste által’; a szellemmel összhangban kell járniuk, halálra juttatva a test cselekedeteit

A Törvény célja az volt, hogy nyilvánvalóvá tegye a bűnöket; egyedül Krisztus által szabadulhatunk meg a bűntől

Isten elhívja azokat, akik egységben lesznek Krisztussal, és igazságossá nyilvánítja őket; Isten szelleme tanúskodik arról, hogy ők a fiai

A testi Izrael kapta az ígéreteket, de a legtöbbjük a Törvény által szeretné elnyerni, hogy igazságossá legyen nyilvánítva, ezért csak egy maradék részesül megmentésben; a megmentéshez nyilvános kijelentést kell tenni a Krisztusba vetett hitről

Az olajfáról szóló szemléltetésből kiderül, hogy a testi Izrael hitetlensége miatt hogyan lettek beoltva a nem zsidók, hogy a szellemi Izrael megmenekülhessen

Tanácsok arra, hogyan viszonyuljunk a felsőbb hatalmakhoz, önmagunkhoz és másokhoz (12:1–15:13)

Mutassuk be testünket Isten előtt elfogadható áldozatul; alakítsuk újjá az elménket; az ajándékainkat használjuk fel Isten szolgálatában; szeretettel bánjunk másokkal és izzunk a szellemtől; legyünk kitartóak; a rosszat mindig győzzük le a jóval

Rendeljük alá magunkat a felsőbb hatalmaknak

Szeressük egymást; járjunk illendően; ne tervezzünk előre a test kívánságainak

Ne ítéljünk meg másokat lelkiismereti kérdésekben; ne éljünk vissza a keresztényként kapott szabadságunkkal; ne botránkoztassuk meg azokat, akiknek gyenge a lelkiismeretük

Kövessük Krisztus példáját, és ne önmagunknak éljünk; legyünk készek hordozni mások gyengeségeit, tegyük azt, ami az épülésükre van

Pál szeretetteljes, törődő szavai a római gyülekezethez (15:14–16:27)

Pál azért ír a rómaiaknak, hogy eleget tegyen a megbízatásának mint a nemzetek apostola, és hogy a nemzetekből valók elfogadható felajánlásnak bizonyuljanak Isten előtt

Mivel már nincs olyan terület, ahol ne hirdették volna a jó hírt, Pál, miután Jeruzsálembe utazik, hogy elvigye a makedóniai és az akhájai testvérek adományait a szenteknek, szeretne eljutni Rómába, onnan pedig Hispániába

Pál sok-sok testvért név szerint üdvözöl; arra ösztönzi a gyülekezetet, hogy kerüljék azokat, akik meghasonlásokat támasztanak, és hogy legyenek bölcsek a jóban