FEJ, FŐ

Az emberi test legfelső része, az agy, valamint a látás, hallás, szaglás és ízlelés érzékszerveinek a székhelye. A Bibliában a fej vagy fő (héb.: róʼs; gör.: ke·pha·léʹ) mind szó szerinti, mind pedig jelképes értelemben, fontos kifejezésként használatos.

A fej összetörése vagy összezúzása: A Prédikátor könyve metaforikusan ír az időskor velejáróiról, amelynek vége a halál (Pr 12:1–7). Az ’aranytál összetörése’ arra utal, hogy a halál beálltakor leáll az agy, felmondja a szolgálatot a fej tálszerű koponyájában. Az „összezúzza” vagy ’összetöri a fejet’ kifejezés a halált, illetve a pusztulást jelzi (Zs 68:21; 74:13, 14). A Biblia első próféciája (1Mó 3:15) kijelenti, hogy ’az asszony magva’, miután a sarkát szétzúzták, összezúzza majd a kígyó fejét. Ennek beteljesedéseként, ahogy más írásszövegek rávilágítanak, a Kígyó, vagyis Sátán, az Ördög, a mélységbe vettetik, ahol mozgásképtelen lesz ezer évig, majd ezután nem sokkal örökre meg lesz semmisítve ’a tűz tavában’, ami a ’második halál’ (Je 20:1–3, 7, 10, 14; 12:9).

A ’fej fölemelése’: A bajoktól sújtott, megalázott Dávid király fejét lehorgasztva Jehovára tekintett mint Pajzsára, aki ’fölemeli fejét’, hogy ismét emelt fővel járhasson (Zs 3:3; vö.: Lk 21:28). A József által megfejtett álom úgy teljesedett be, hogy a fáraó „fölemelte főpohárnokának a fejét”, azaz visszahelyezte őt korábbi hivatalába. A fősütőmesterének azonban ’fejét vette’, vagyis halálra adta őt (1Mó 40:13, 19–22).

Áldás, felkenetés, eskü: A fej volt az a testrész, amelyre az áldást kimondták (1Mó 48:13–20; 49:26). Isten kegye, útmutatása és bölcsessége olyan, mint mikor egy lámpás ragyog a fej fölött, és mint egy ékes koszorú a fejen (Jób 29:3; Pl 4:7–9). A felkenetési olajat a fejre öntötték (3Mó 8:12; Zs 133:2). Jézus a hegyi beszédében azt tanácsolta, hogy aki böjtöl, ’kenje meg a fejét’, hogy ápoltan jelenjen meg, és ne ájtatoskodjon az önmegtartóztatásával azért, hogy a nyilvánosság dicsérje (Mt 6:17, 18). A vendég fejének megkenése olajjal a vendégszeretet kinyilvánításának egyik leglényegesebb vonása lett (Lk 7:46). A zsidók szokásukká tették, hogy a fejükre (azaz az életükre) esküdtek; Jézus elítélte ezt a gyakorlatot (Mt 5:36, 37; lásd: ESKÜ).

Az egyént jelképezi: Mivel a fej irányítja a testet, ezért magának az egyénnek a megjelölésére is használták. Amikor Jézus Krisztus arról beszélt, hogy „nincs hová lehajtania a fejét”, ez alatt azt értette, hogy nincs olyan lakhelye, amelyet magáénak mondhatna (Mt 8:20). A nazireus feje eskü alatt volt, ennek volt bizonyítéka a hosszú haja (4Mó 6:5, 18–20). Egy személy bűneiről vagy vétkeiről a Szentírás úgy beszél, mintha azok a feje fölé sokasodnának, illetve elborítanák a fejét (Ezs 9:6; Zs 38:4; vö.: Dá 1:10). Dávid értékelte, ha az igazságos feddte meg, ez olaj volt, melyet a feje nem utasítana el (Zs 141:5). Ha egy gonoszt utolér az ítélet, a Biblia szerint visszaszáll a gonoszsága vagy büntetése a saját fejére (Bí 9:57; 1Sá 25:39; Jr 23:19; 30:23; Jóe 3:4, 7; Ab 15; vö.: Ne 4:4). Az a kifejezés, hogy vére a saját fején lesz, azt jelentette, hogy a személy maga volt felelős az élete elvesztéséért, mert halálbüntetéssel járó helytelen cselekedetet vitt véghez (2Sá 1:16; 1Ki 2:37; Ez 33:2–4; Cs 18:6). A fejére fordíttatik azok vére, kiket megölt kifejezés szerint a gyilkos ítélet alá kerül vérbűn miatt (1Ki 2:32, 33).

Izrael főpapja évente megvallotta a nép bűneit, miközben kezeit az Azázelnek szánt kecske fejére tette (így vitettek át a bűnök a kecskére), majd ezután az állatot elvezették a pusztába, hogy feledésbe vigye a vétkeket (3Mó 16:7–10, 21, 22). Más írásszövegek rávilágítanak, hogy Jézus Krisztus maga ’hordozta a betegségeinket, és viselte fájdalmainkat’, s ő ’hordozta sokak bűnét’ is (Ézs 53:4, 5; Héb 9:28; 1Pt 2:24).

A papok és azok, akikért bizonyos áldozatokat mutattak be, rátették a kezüket az állat fejére, így mutatták ki, hogy az áldozat felajánlása őértük történik (3Mó 1:2–4; 8:14; 4Mó 8:12).

Felmagasztalás, megalázás és megvetés: Némelyik nemzet a katonáit úgy temette el, hogy a fejük alá tették kardjukat, ily módon adva meg nekik a harcosoknak járó tiszteletet (Ez 32:27). A bölcsnek „szeme a fejében van”, vagyis látja, merre halad (Pr 2:14). Ha valaki port vagy hamut hintett a fejére, azzal nyomorúságot, gyászt, illetve megalázottságot fejezett ki (Jzs 7:6; 1Sá 4:12; 2Sá 13:19). A zsoltáríró, amikor az Isten népét ért próbákról és nehézségekről számolt be, azt mondta, hogy ember nyargalt át Izrael fején. Úgy tűnik, Isten népének alárendelt helyzetére utalt ezzel, melyet holmi világi emberek (az itt használt héber szó az ʼenósʹ, ’halandó ember’) okoztak, akik erősek, kegyetlenek és gőgösek voltak (Zs 66:12; vö.: Ézs 51:23). Ha valaki lehajtotta a fejét, az az alázat vagy a gyász jele volt (Ézs 58:5), a fej csóválása pedig a gúny, a megvetés, illetve a döbbenet jele (Zs 22:7; Jr 18:15, 16; Mt 27:39, 40; Mk 15:29, 30).

Kedves bánásmód az ellenségekkel: A Biblia azt tanácsolja, hogy bánjunk kedvesen az ellenségeinkkel, ’mert ha ezt tesszük, tüzes szenet gyűjtünk a fejére’ (Ró 12:20; Pl 25:21, 22). Ez a metafora az olvasztás ősi folyamatából ered, amikor is az érc tetejére szénkupacot raktak, és az érc alá is. Kedvességünk meglágyítja azt, aki felé irányul, megtöri a keménységét, elválasztja a gonosz szennyeződést, és felszínre hozza az egyénben lévő jót.

Vezető pozíció: A ’fej’, illetve ’fő’ utalhat a család, törzs, nemzet vagy a kormány vezetőjére (Bí 11:8; 1Sá 15:17; 1Ki 8:1; 1Kr 5:24). A „családfő” szó szerint ’patriarcha’ (gör.: pa·tri·arʹkhész) (Cs 2:29; 7:8, 9; Héb 7:4). Ha Izrael engedelmeskedik Istennek, a nemzetek fejévé válik, felülre kerül olyan értelemben, hogy szabad és gazdag lesz, mi több, más nemzetek népei az adósai lesznek (5Mó 28:12, 13). Ha nem engedelmeskedik, a jövevény ad neki kölcsön, és fej lesz Izrael felett (5Mó 28:43, 44).

A sárkány hét feje: A János apostol látomásában szereplő égi ’sárkánynak’ hét feje volt. Ez a sárkány az Ördög (Je 12:3, 9). Ezenkívül még szintén hétfejűként jelenik meg a földön lévő ’vadállat’, mely erejét a sárkánytól kapja, és a ’skarlátszínű vadállat’ is; ezek a fejek egyértelműen világhatalmakat jelképeznek (Je 13:1; 17:3, 9, 10; vö. Dá 2:32, 37, 38-cal, ahol Nabukodonozor király uralkodóházát ’fejnek’ nevezi a Szentírás). A Sárkány hét, diadémmel díszített feje tehát nyilván arra mutat, hogy Sátán a feje a bibliai próféciában szereplő hét világhatalomnak (Ef 6:12; lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN).

A keresztény gyülekezet Feje: A keresztény gyülekezet Feje Jézus Krisztus. A gyülekezet az ő „teste”, mely 144 000 tagból áll (Ef 1:22, 23; Kol 1:18; Je 14:1). Mivel Jézus halhatatlan, ezért ő a földön bármely adott időben élő, szellem által született keresztényekből álló testnek az örökké létező, összekötő tagja; ő látja el őket mindazzal, ami szükséges a szellemi növekedésükhöz és ahhoz, hogy Isten dicsőségére tevékenykedjenek (1Ko 12:27; Ef 4:15, 16; Kol 2:18, 19). Miként a szó szerinti templomnak volt ’főköve’ (Za 4:7, Kám.), akképpen Jézus a szellemi templom főköve (Cs 4:8–11; 1Pt 2:7), és a feje valamennyi kormányzatnak és hatalomnak, melyek az Isten fennhatósága alatt vannak, aki pedig mindenek Feje (Kol 2:10; 1Ko 11:3). A Biblia Krisztusnak azt a helyzetét, hogy ő a gyülekezet feje, a férjnek ahhoz a helyzetéhez hasonlítja, hogy ő meg a feleség feje, s ezzel a házaspárok elméjébe vési, hogyan kell a férjeknek vezetést, szeretetet és törődést nyújtaniuk, és hogyan kell a feleségeknek a házassági egységen belül alárendeltséget mutatniuk (Ef 5:22–33).

Pál apostol arra az alapelvre építve, hogy Isten a legfőbb Fő – ő Krisztusnak is a Feje –, valamint a viszonylagos főségi alapelvre építve, hogy a férfi a nő feje, ismertette azt az alapelvet, mely a keresztény gyülekezetet vezérli: vagyis hogy a nőknek el kell ismerniük a férfiak Isten által elrendelt főségét oly módon, hogy befedik a fejüket, „hatalmi jelet” viselnek fejükön, amikor imádkoznak, illetve prófétálnak a gyülekezetben (1Ko 11:3–16; lásd: FEJFEDŐ; FŐSÉG; HAJ, SZŐRZET).

Egyéb jelentések: A Biblia – csupán néhány példát tekintve – a ’fej’ jelentésű héber szóval utal a hajléknál, az udvarban és a templomnál használt oszlopok végére, illetve tetejére (2Mó 36:37, 38; 38:17; 1Ki 7:16), a hegyek csúcsára (1Mó 8:5), a bokrok vagy fák tetejére (1Kr 14:15), a létra tetejére (1Mó 28:12), valamint a jogar végére (Esz 5:2). Ez a szó használatos valami kezdetének, elejének a kifejezésére is, például az utak elejére (Ez 21:21), ezenkívül az első hónapra („a kezdő [fő] hónap” [2Mó 12:2]). Az új év első napját a zsidók rós hasánának nevezik, ami szó szerint azt jelenti: ’az év feje’. (Lásd: TESTHELYZETEK ÉS MOZDULATOK.)