Az Isten és a császár

„Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek” (LUKÁCS 20:25).

 1. a) Milyen kiemelkedő helyzetben van Jehova? b) Mivel tartozunk Jehovának, amit sosem adhatunk meg a császárnak?

AMIKOR Jézus Krisztus ezt az utasítást adta, nem volt kétséges előtte, hogy Istennek a szolgáival szemben támasztott követelményei előbbre valók annál, amit talán a császár vagy az állam elvár tőlük. Jézus mindenkinél jobban tudta, mennyire igaz a zsoltáros Jehovához szóló imája: „A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod [szuverenitásoda] nemzedékről nemzedékre” (Zsoltárok 145:13). Amikor az Ördög hatalmat kínált fel Jézusnak az egész lakott föld királyságai felett, Jézus így felelt: „meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj [neki végezz szent szolgálatot, NW]” (Lukács 4:5–8). Sosem imádhatjuk a „császárt”, legyen az akár a római császár, akár más emberi uralkodó vagy maga az állam.

 2. a) Milyen állása van Sátánnak e világot illetően? b) Kinek az engedélyével foglalja el Sátán az állását?

² Jézus nem tagadta, hogy Sátán rendelkezik a világ királyságaival. Később Sátánt „e világ fejedelmének” nevezte (János 12:31; 16:11). I. sz. az első század vége felé János apostol ezt írta: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel” (1János 5:19). Ez nem jelenti azt, hogy Jehova feladta föld feletti szuverenitását. Emlékezz csak vissza, amikor Sátán felajánlotta Jézusnak a politikai királyságok feletti uralmat, ezt állította: „Néked adom mindezt a hatalmat . . .; mert nékem adatott” (Lukács 4:6). Sátán csakis Isten engedélyével gyakorol hatalmat a világ királyságai felett.

 3. a) Milyen állást töltenek be a nemzetek kormányai Jehova előtt? b) Miért mondhatjuk, hogy az, ha alárendeljük magunkat e világ kormányainak, nem jelenti azt, hogy Sátánnak, e világ istenének rendeljük magunkat alá?

³ Ehhez hasonlóan az állam csakis azért gyakorolja hatalmát, mert Isten mint Szuverén Uralkodó megengedi (János 19:11). Ezért „a fennálló hatalmakról” elmondhatjuk, hogy „Isten által vannak viszonylagos állásukban”. Jehova legfőbb szuverén hatalmához viszonyítva az övék jóval kisebb hatalom. De azért ők „Isten szolgái”, „Isten közszolgái”, mivel gondoskodnak a szükséges szolgáltatásokról, érvényre juttatják a törvényt, és rendet tartanak, megbüntetik a gonosztevőket (Róma 13:1, 4, 6, NW). A keresztényeknek tehát szükséges megérteniük, hogy csupán azért, mert Sátán e világ vagy rendszer láthatatlan uralkodója, attól még nem rendelik alá magukat neki, ha elismerik, hogy viszonylagos alárendeltjei az államnak. Istennek engedelmeskednek. Ebben az évben, 1996-ban a politikai állam még mindig „Isten elrendezése”, átmeneti elrendezés, melynek a létezését Isten engedi, és Jehova földi szolgáiként ezt így kell elfogadnunk (Róma 13:2, NW).

Jehova ókori szolgái és az állam

 4. Miért engedte Jehova, hogy József kiemelkedő személyiséggé váljon Egyiptom kormányzatában?

⁴ A keresztény kor előtti időkben Jehova megengedte néhány szolgájának, hogy kiemelkedő állást töltsön be az állami kormányzatban. I. e. a XVIII. században például József lett Egyiptom miniszterelnöke, a második ember az uralkodó fáraó után (1Mózes 41:39–43). Az ezután következő események nyilvánvalóvá tették, Jehova rendezte ezt így, hogy József „Ábrahám magvának”, azaz leszármazottainak további fennmaradása eszközeként szolgálhasson, s így megvalósuljanak Isten szándékai. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Józsefet eladták rabszolgának Egyiptomba, és olyan időszakban élt, amikor Isten szolgáinak nem volt meg sem a Mózesi Törvény, sem „Krisztus törvénye” (1Mózes 15:5–7; 50:19–21; Galátzia 6:2).

 5. Miért kaptak a zsidó foglyok parancsot arra, hogy Babilon ’békességén fáradozzanak’?

⁵ Évszázadokkal később a hűséges Jeremiás prófétát arra ihlette Jehova, hogy mondja el a zsidó foglyoknak: a babiloni fogság idején rendeljék alá magukat az uralkodóknak, sőt imádkozzanak a város békéjéért. Hozzájuk szóló levelében ezt írta: „Így szól a Seregek URa, Izráel Istene az egész fogoly néphez . . . Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jeremiás 29:4, 7, Újfordítású revideált Biblia). Jehova népének mindig is volt oka arra, hogy „keresse a békességet” saját maga számára, és abban a nemzetben is, amelyben él, hogy szabadon imádhassa Jehovát (1Péter 3:11).

 6. Jóllehet magas állami tisztséget kaptak, mégis miként nem volt hajlandó Dániel három társával együtt megalkudni Jehova törvényét illetően?

⁶ A babiloni fogság idején, a babiloni rabszolgaságban lévő Dániel és még három másik hűséges zsidó alárendelte magát annak, hogy az állam képezze őket, s magas rangú köztisztviselőkké váltak Babilóniában (Dániel 1:3–7; 2:48, 49). De még a képzésük idején is szilárdan állást foglaltak az olyan étkezési szokásokban, amelyek arra vihették volna őket, hogy szegjék meg Istenüknek, Jehovának a törvényét, melyről Mózesen keresztül gondoskodott. Ezért áldásban részesültek (Dániel 1:8–17). Amikor Nabukodonozor felállított egy állami állóképet, Dániel három héber társát nyilván arra kényszerítették, hogy vegyenek részt az ünnepélyen állami tisztviselőtársaikkal együtt. Ennek ellenére nem voltak hajlandók ’leborulni és imádni’ az állami bálványt. Jehova ismét megjutalmazta feddhetetlenségüket (Dániel 3:1–6, 13–28). Hozzájuk hasonlóan ma Jehova Tanúi tisztelik annak a nemzetnek a zászlóját, amelyben élnek, de nem fognak imádati cselekedetet végrehajtani előtte (2Mózes 20:4, 5; 1János 5:21).

 7. a) Milyen nagyszerű állásfoglalást nyilvánított ki Dániel, annak ellenére, hogy kiemelkedő tisztsége volt a babiloni kormányzati felépítésben? b) Milyen változások történtek a keresztény időkben?

⁷ Az újbabiloni dinasztia bukása után Dániel magas rangot jelentő kormányzati tisztséget kapott az új méd-perzsa kormány alatt, amely a babilonit váltotta fel (Dániel 5:30, 31; 6:1–3). De nem engedte, hogy magas állása arra vigye őt, hogy megalkudjon feddhetetlenségében. Amikor egy állami törvény azt követelte, hogy Jehova Isten helyett Dárius királyt imádja, erre nem volt hajlandó. Emiatt az oroszlánok elé vetették, de Jehova megszabadította (Dániel 6:4–24). Természetesen ez a keresztény kor előtti időkben volt. Attól kezdve, hogy létrejött a keresztény gyülekezet, Isten szolgái „Krisztus törvénye” alá kerültek. Sok olyan dolgot, amely engedélyezett volt a zsidó rendszerben, másképp kellett tekinteniük, amely azon alapult, ahogyan Jehova akkor a népével bánt (1Korinthus 9:21; Máté 5:31, 32; 19:3–9).

Jézus magatartása az állammal szemben

 8. Milyen esemény mutatja, hogy Jézus határozottan kerülte a politikát?

⁸ Jézus Krisztus, amikor a földön élt, magasabb irányadó mértékeket állított fel követőinek, és visszautasított mindent, ami miatt politikai vagy katonai ügyekbe bonyolódott volna. Miután Jézus csodálatos módon több ezer embernek adott enni néhány darab kenyérből és két kisebb halból, a zsidók szerették volna megragadni őt, és politikai királlyá tenni. Jézus azonban kitért előlük, és gyorsan visszavonult a hegyekbe (János 6:5–15). Ezzel az esettel kapcsolatban az egyik könyv kijelenti: „A zsidókban szenvedélyes nacionalista vágyakozások voltak abban az időszakban, és nyilván sokan, akik látták a csodát, úgy érezték, íme egy Isten által megbízott vezető, éppen az, akire szükségük van, hogy a rómaiak ellen vezesse őket. Ezért elhatározták magukban, hogy királlyá teszik” (The New International Commentary on the New Testament). Hozzáteszi még, hogy Jézus „ellentmondást nem tűrve visszautasította” ezt a politikai vezetésre tett ajánlatot. Krisztus a római uralom elleni egyik zsidó felkelést sem támogatta. Sőt megjövendölte, mi lesz a következménye a halála után bekövetkező lázadásnak: számtalan jaj következik Jeruzsálem lakosaira, és a város elpusztul (Lukács 21:20–24).

 9. a) Hogyan írta le Jézus, milyen köze van Királyságának a világhoz? b) Milyen útmutatást adott Jézus a követőinek, milyen magatartást tanúsítsanak a világ kormányzataival szemben?

⁹ Jézus nem sokkal a halála előtt a következőket mondta a római császár különleges, júdeai képviselőjének: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való” (János 18:36). Míg Királysága véget nem vet a politikai kormányzatok uralmának, Krisztus tanítványai az ő példáját követik. Engedelmeskednek ezeknek a fennálló hatalmaknak, de nem avatkoznak bele politikai törekvéseikbe (Dániel 2:44; Máté 4:8–10). Jézus irányelveket hagyott tanítványaira, kijelentve: „Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek” (Máté 22:21). Korábban a Hegyi beszédében Jézus ezt mondta: „Ha . . . valaki [akinek hatalma van, NW] egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre” (Máté 5:41, Úf). E beszéd szövegkörnyezetében Jézus azt az alapelvet szemléltette, hogy készségesen vessük alá magunkat a jogos követelményeknek, akár az emberi kapcsolatainkban, akár abban, amit a kormány követel tőlünk, ha az összhangban van Isten törvényével (Lukács 6:27–31; János 17:14, 15).

A keresztények és a császár

10. Az egyik történész szerint milyen volt a korai keresztények lelkiismereti beállítottsága a császárt illetően?

¹⁰ Ezeket a rövid irányelveket arra szánta, hogy ezek határozzák meg a keresztények és az állam viszonyát. E. W. Barnes történetíró a könyvében ezt írta: „Az elkövetkező évszázadokban ha egy kereszténynek kétségei voltak, milyen kötelezettsége van az állammal szemben, Krisztus mérvadó tanításához fordult. Befizette az adót: a kifizetendő adók jóllehet súlyosak voltak — elviselhetetlenekké váltak a nyugati birodalom összeomlása előtt —, a keresztények mégis elviselték. Valószínűleg minden más, államtól származó kötelezettségnek is eleget tettek, feltéve, ha nem kívánták meg tőlük, hogy olyan dolgokat adjanak meg a császárnak, amelyek Istennek jártak” (The Rise of Christianity).

11. Pál tanácsa szerint milyen magatartást tanúsítsanak a keresztények a világi uralkodókkal szemben?

¹¹ Ezzel összhangban, mintegy 20 évvel Krisztus halála után, Pál apostol ezt mondta a római keresztényeknek: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1, NW). Majdnem tíz évvel később, nem sokkal a második bebörtönzése előtt, mielőtt kivégezték volna Rómában, Pál ezt írta Titusnak: „Emlékeztessed őket [a krétai keresztényeket], hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek, senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanusítván minden ember iránt” (Titus 3:1, 2).

„A felsőbb hatalmak” kilétének fokozatos megértése

12. a) Mit tekintett Charles Taze Russell helyes hozzáállásnak a keresztények részéről a kormányzati hatalmakat illetően? b) Milyen különböző nézőpontjuk volt a felkent keresztényeknek a fegyveres erőkben való szolgálattal kapcsolatban az I. világháború idején?

¹² Charles Taze Russell már 1886-ban ezt írta A korszakok terve című könyvben: „Sem Jézus, sem az apostolok nem keltek ki a földi uralkodók ellen semmiben . . . Arra tanitották az Egyházat, hogy a törvényeknek engedelmeskedjék, hogy ismerje el az uralmon lévőknek hatalmát állásukból kifolyólag . . .; hogy fizessék meg az adókat és kivéve azon eseteket, a mikor Isten törvényeivel ellenkezésbe jutnának, ne szegüljenek ellen a világi törvényeknek (Csel 4:19; 5:29; Róma 13:1–7; Máté 22:21). Urunk Jézus, az apostolok és a korai Egyház mind törvénytisztelők voltak, bár ők különállóak voltak attól és ezen világ kormányzásában nem vettek részt.” Ez a könyv a Pál apostol által említett „felső hatalmasságokat” vagy „felsőbb hatalmakat” helyesen emberi kormányzati hatalmakként azonosította (Róma 13:1). 1904-ben a The New Creation című könyv kijelentette, hogy az igaz keresztényeknek „napjaink legtörvénytisztelőbb polgárai közé kell tartozniuk — nem a lázítók, a veszekedők vagy a hibakeresők közé”. Néhányan ezt úgy értették, hogy teljes mértékben alá kell rendelniük magukat a hatalmaknak, és még a fegyveres erőknél is elfogadták a szolgálatot az I. világháború idején. Mások azonban ezt úgy tekintették, mint ami ellentétben áll Jézus kijelentésével: „a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Máté 26:52). Nyilvánvalóan szükséges volt, hogy világosabban lássák a keresztényeknek a felsőbb hatalmak iránti alárendeltségét.

13. Milyen változás történt 1929-ben a felsőbb hatalmak kilétének a megértésében, és hogyan bizonyult ez áldásosnak?

¹³ 1929-ben, amikor különböző kormányok törvényei kezdtek megtiltani olyan dolgokat, amelyeket Isten parancsol, illetve olyasmit kezdtek követelni, amit Isten törvénye megtilt, úgy érezték, a felsőbb hatalmaknak Jehova Istennek és Jézus Krisztusnak kell lenniük.b Így értették ezt Jehova szolgái a kritikus időszakban, a II. világháború előtt és alatt, sőt még a hidegháború idején is, amikor a rémület tartotta fenn az egyensúlyt, és harci készültség volt. Visszatekintve el kell hogy mondjuk, ez a nézőpont, Jehova és Krisztusának ez a felmagasztalása segített Isten népének, hogy ebben a nehéz időszakban mindvégig megőrizze semleges állását, megalkuvást nem ismerve.

Viszonylagos alárendeltség

14. Hogyan áradt 1962-ben megnövekedett világosság a Róma 13:1, 2-re és az azzal összefüggő írásokra?

¹⁴ A New World Translation of the Holy Scriptures fordítását 1961-ben fejezték be. Elkészítéséhez szükséges volt, hogy mélyrehatóan tanulmányozzák az Írások szövegének nyelvezetét. A szavak pontos fordítása, melyek nemcsak a Róma 13. fejezetében fordultak elő, hanem az olyan részletekben is, mint például a Titus 3:1, 2 és az 1Péter 2:13, 17, nyilvánvalóvá tette, hogy a „felsőbb hatalmak” kifejezés nem Jehovának és Fiának, Jézusnak a Legfelsőbb Hatalmára utalnak, hanem emberi kormányhatalmakra. 1962 végén (magyarul 1964-ben) olyan cikkek jelentek meg Az Őrtoronyban, amelyek a Róma 13. fejezetének pontos magyarázatát tartalmazták, ezenkívül még világosabb értelmezést nyújtottak, mint korábban, C. T. Russell idejében. Ezek a cikkek rámutattak, hogy a keresztények alárendeltsége a hatalmak iránt nem lehet teljes. Viszonylagosnak kell lennie, azzal a kikötéssel, hogy nem veszi rá Isten szolgáit arra, hogy szembehelyezkedjenek Isten törvényeivel. Az Őrtorony további cikkei ezt a lényeges pontot hangsúlyozták ki.c

15., 16. a) Milyen kiegyensúlyozottabb nézőponthoz vezetett a Róma 13. fejezetének az új értelmezése? b) Milyen kérdések várnak még válaszra?

¹⁵ Ez a kulcs a Róma 13. fejezetének a helyes megértéséhez lehetővé tette Jehova népének, hogy kiegyensúlyozottan adja meg a kellő tiszteletet a politikai hatalmaknak, s megalkuvást nem ismerve álljon ki az Írások lényeges alapelvei mellett (Zsoltárok 97:11; Jeremiás 3:15). Ez lehetővé tette, hogy helyes szemszögből tekintsék Istennel való kapcsolatukat és az állammal szemben tanúsított magatartásukat. Biztossá tette, hogy miközben megfizetik a császárnak, ami a császáré, nem mulasztják el megfizetni az Istennek, ami az Istené.

¹⁶ De mi az, ami a császáré? Milyen jogos követelései lehetnek az államnak egy kereszténnyel szemben? Ezeket a kérdéseket a következő cikkben fogjuk tárgyalni.

[Lábjegyzetek]

Érdekes módon F. F. Bruce professzor a Róma 13. fejezetről készített szövegmagyarázatában ezt írja: „A közvetlen szövegkörnyezetből tisztán látható, akárcsak az apostoli írások általános szövegösszefüggéséből, hogy az állam csakis azon a határon belül követelhet engedelmességet jogosan, amilyen célból Isten létrehozta — s ami a fő, nemcsak kellene, hanem ellene is kell szegülni az államnak, ha olyan hűséget követel meg, amely egyedül Istennek jár.”

Meg tudod magyarázni?

◻ Miért nem jelenti a felsőbb hatalmaknak való alárendeltség, hogy Sátánnak rendeljük alá magunkat?

◻ Milyen magatartást tanúsított Jézus napjainak a politikája iránt?

◻ Milyen tanácsot adott Jézus a követőinek, milyen magatartást tanúsítsanak a császárral szemben?

◻ Pál tanácsa szerint milyen magatartást tanúsítsanak a keresztények a nemzetek uralkodóival szemben?

◻ Hogyan értettük meg egyre jobban az évek folyamán a felsőbb hatalmak kilétét?

[Kép a 10. oldalon]

Amikor Sátán politikai hatalmat kínált fel, Jézus visszautasította

[Kép a 13. oldalon]

Russell azt írta, hogy az igaz keresztényeknek „napjaink legtörvénytisztelőbb polgárai közé kell tartozniuk”