Dicsőítsük Istent „egy szájjal”!

„Egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját” (RÓMA 15:6)

 1. Milyen igazságot osztott meg Pál a hívőtársaival a véleménykülönbségek áthidalásával kapcsolatban?

A KERESZTÉNYEK nem hoznak egyforma döntéseket, és az ízlésük is eltérő. Ennek ellenére karöltve kell járniuk az élethez vezető úton. Lehetséges ez? Igen, ha nem csinálunk nagy ügyet a kisebb különbözőségekből. Ezt az igazságot osztotta meg Pál apostol a hívőtársaival az első században. Hogyan magyarázta el ezt a fontos gondolatot? És hogyan alkalmazhatjuk ma ihletett tanácsait?

A keresztényi egység fontossága

 2. Hogyan hangsúlyozta Pál az egység szükségességét?

² Pál tudta, hogy a keresztényi egység létfontosságú, ezért jó tanácsokkal látta el a keresztényeket, hogy könnyebb legyen szeretetben elviselniük egymást (Efézus 4:1–3; Kolosszé 3:12–14). De miután számos gyülekezetet alapított, illetve látogatott meg egy több mint húszéves időszak alatt, tudta, hogy az egység megőrzése nem könnyű feladat (1Korintusz 1:11–13; Galácia 2:11–14). A Rómában élő hívőtársait ezért így buzdította: „A kitartást és vigasztalást nyújtó Isten pedig adja meg nektek, hogy . . . egy akarattal, egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját” (Róma 15:5, 6). Ma ugyanígy „egy szájjal” kell dicsőítenünk Jehova Istent az ő egyesült népeként. Mennyire sikerül ezt megvalósítanunk?

3—4. a) Milyen különböző származású keresztények éltek Rómában? b) Hogyan tudták „egy szájjal” szolgálni Jehovát a római keresztények?

³ A római keresztények közül sokan Pál barátai voltak (Róma 16:3–16). Eltérő származásuk ellenére Pál a testvéreit mind ’Isten szeretteiként’ fogadta el. Ezt írta: „hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokra nézve, mert hitetekről szerte az egész világon beszélnek.” A rómaiak biztosan sok mindenben jó példát mutattak (Róma 1:7, 8; 15:14). Mindamellett a gyülekezet egyes tagjai eltérő véleményen voltak bizonyos kérdésekben. Minthogy a ma élő keresztények más-más neveltetésben részesültek, és sokféle kultúrát képviselnek, segíthet nekik „egy szájjal” beszélni, ha tanulmányozzák Pálnak a különbségek áthidalására vonatkozó, ihletett tanácsait.

⁴ Rómában zsidó és nem zsidó származású hívők is éltek (Róma 4:1; 11:13). Némelyik zsidó származású keresztény nyilvánvalóan nem hagyott fel néhány olyan szokással, melyet a Mózesi Törvény alatt gyakorolt, holott fel kellett volna ismernie, hogy ezek a szokások nem nélkülözhetetlenek a megmentéshez. De voltak olyan zsidó származású keresztények is, akik elfogadták, hogy Krisztus áldozata felmenti őket azok alól a korlátozások alól, melyeket betartottak, mielőtt keresztények lettek. Ebből következően változtattak néhány szokásukon (Galácia 4:8–11). Mégis mindannyian „Isten szerettei” voltak, ahogy Pál rámutatott. Mindnyájan „egy szájjal” dicsérhették Istent, ha mindig megfelelően gondolkodtak egymásról. Mi is vélekedhetünk eltérően bizonyos dolgokról, ezért gondosan meg kell vizsgálnunk, hogyan magyarázza meg Pál ezt a fontos alapelvet (Róma 15:4).

„Fogadjátok . . . szívesen egymást”

5—6. Miért voltak különbözőek az álláspontok a római gyülekezetben?

⁵ Pál a rómaiaknak írt levelében egy olyan helyzetet említ, amelyről különböztek a vélemények. „Az egyik hiszi, hogy mindent megehet, de aki gyenge, az zöldségféléket eszik” — írja. Mi volt ennek az oka? Nos, a Mózesi Törvény tiltotta a disznóhús fogyasztását (Róma 14:2; 3Mózes 11:7). Csakhogy miután Jézus meghalt, a Törvény már nem volt kötelező érvényű (Efézus 2:15). Azonkívül három és fél évvel Jézus halála után egy angyal közölte Péter apostollal, hogy Isten szemében semmilyen étel sem számít beszennyezettnek (Cselekedetek 11:7–12). Ezeket a tényeket figyelembe véve némelyik zsidó származású keresztény úgy érezhette, hogy ehet disznóhúst vagy valamilyen más ételt, amelynek a fogyasztását a Törvény tiltotta.

⁶ De valószínű, hogy más zsidó származású keresztényeknek még a gondolat is visszataszító volt, hogy korábban tisztátalannak tekintett ételt fogyasszanak. Az ilyen érzékenyebb keresztények talán ösztönösen is megbotránkoztak, amikor azt látták, hogy szintén zsidó származású keresztény hittársaik ilyen ételeket esznek. Másfelől elképzelhető, hogy némelyik nem zsidó származású keresztény, akinek a korábbi vallása föltehetően soha nem tiltotta semmilyen étel fogyasztását, csodálkozott azon, hogy bárki is ügyet csinál az étel kérdéséből. Abban persze semmi rossz sem volt, ha valaki tartózkodott bizonyos ételektől, ameddig nem bizonygatta azt, hogy erre szükség van a megmentéshez. Ámde a különböző álláspontok könnyen vitát robbanthattak volna ki a gyülekezetben. A római keresztényeknek vigyázniuk kellett, nehogy az ilyen különbözőségek megakadályozzák őket abban, hogy „egy szájjal” dicsőítsék Istent.

 7. Milyen különböző álláspontok léteztek azt illetően, hogy különlegesnek kell-e tartani a hét egy bizonyos napját?

⁷ Pál egy másik példát is felhoz: „Ez úgy ítéli meg, hogy az egyik nap felette áll a másiknak, amaz olyannak ítéli az egyik napot, mint az összes többit” (Róma 14:5a). A Mózesi Törvény kimondta, hogy sabbatnapon semmilyen munkát sem szabad végezni, sőt, az utazás is szigorúan korlátozva volt ezen a napon (2Mózes 20:8–10; Máté 24:20; Cselekedetek 1:12). De amikor a Törvény hatálya megszűnt, ezek a tilalmak is elévültek. Egyes zsidó származású keresztények mégis nyugtalankodhattak amiatt, hogy azon a napon, amelyet korábban szentnek tekintettek, bármilyen munkát végezzenek, vagy nagyobb távolságra utazzanak. Lehetséges, hogy kereszténnyé válásuk után is kizárólag szellemi tevékenységeknek szentelték a hetedik napot, pedig Isten szerint már nem volt érvényben a sabbat. Vajon helytelenül jártak el? Nem, hacsak nem állították azt, hogy Isten megköveteli a sabbat megtartását. Pál ezért keresztény testvéreinek a lelkiismeretére való tekintettel ezt írta: „ki-ki a maga értelmében legyen teljesen meggyőződve” (Róma 14:5b).

 8. Noha a római keresztények figyelembe vehették mások lelkiismeretét, mit nem volt szabad tenniük?

⁸ Igaz, Pál kedvesen arra buzdította testvéreit, hogy legyenek türelmesek azokkal, akik lelkiismereti kérdésekkel küzdenek. De nyomatékosan elítélte azokat, akik megpróbálták ráerőltetni hívőtársaikra, hogy vessék alá magukat a Mózesi Törvénynek, mint ami feltétele a megmentésnek. Például i. sz. 61 körül a hébereknek írt, határozott hangvételű levelében világosan elmagyarázta a zsidókból lett keresztényeknek, hogy a Mózesi Törvény betartása értéktelen, mert a keresztények reménysége Jézus váltságáldozata alapján magasabb rendű (Galácia 5:1–12; Titusz 1:10, 11; Héberek 10:1–17).

9—10. Mit ne tegyenek a keresztények? Fejtsd ki!

⁹ Ahogy már láttuk, Pál úgy érvel, hogy az eltérő döntések nem feltétlenül veszélyeztetik az egységet, mindaddig, amíg nincs szó a keresztényi alapelvek egyértelmű megsértéséről. Ezért Pál ezt kérdezi azoktól a keresztényektől, akiknek gyengébb a lelkiismeretük: „miért ítéled meg a testvéredet?” Az erősebbeknek pedig — talán azoknak, akiknek megengedi a lelkiismeretük, hogy megegyenek bizonyos ételeket, melyeknek a fogyasztását a Törvény megtiltotta, vagy hogy dolgozzanak sabbaton — a következő kérdést teszi fel: „miért nézed le a testvéredet?” (Róma 14:10). Pál szerint a gyengébb lelkiismeretű keresztényeknek nem szabad elítélniük azokat a testvéreiket, akiknek szélesebb a látókörük. Az erős keresztényeknek viszont nem szabad lenézniük azokat, akiknek a lelkiismeretük még gyenge bizonyos területeken. Mindannyian tartsák tiszteletben mások helyes indítékait, és ’ne gondoljanak többet magukról, mint amennyit szükséges gondolni’ (Róma 12:3, 18).

¹⁰ Pál így világítja meg a kiegyensúlyozott nézőpontot: „Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik, és aki nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, mert az Isten őt szívesen fogadta.” Továbbá kijelenti: „Krisztus is szívesen fogadott bennünket, az Isten dicsőségére.” Minthogy Isten és Krisztus mind az erőseket, mind a gyengéket elfogadja, viselkedjünk mi is hasonlóan, és ’fogadjuk szívesen egymást’ (Róma 14:3; 15:7). Ki az, aki ezt jogosan felülbírálhatná?

A testvéri szeretet egységet eredményez napjainkban

11. Milyen kivételes helyzet állt fenn Pál idejében?

¹¹ Pál a rómaiaknak írt levelében egy kivételes helyzetről beszél. Jehova nem sokkal azelőtt törölt el egy szövetséget, és hozott létre egy újat. Némelyeknek nehéz volt a váltás. Ma nem áll fenn ugyanilyen helyzet, de időnként felmerülhetnek hasonló kérdések.

12—13. Milyen helyzeteket tudnál megemlíteni, amelyekben a keresztények tekintettel lehetnek testvéreik lelkiismeretére?

¹² Például előfordulhat, hogy egy keresztény nő valamikor olyan vallásnak volt a tagja, amely az egyszerű öltözéket és megjelenést hangsúlyozza. Amikor elfogadja az igazságot, talán nehéz magáévá tennie azt a gondolatot, hogy nem tilos szerény, élénk színű ruhát viselni a megfelelő alkalmakon, vagy ízléses sminket használni. Mivel semmilyen bibliai alapelv sincs érintve, nem lenne helyes, ha bárki megpróbálná rávenni ezt a keresztény nőt, hogy a lelkiismerete ellen tegyen. De neki is fel kell ismernie, hogy nem bírálhat más keresztény nőket, akiknek a lelkiismeretük megengedi, hogy éljenek az effajta dolgokkal.

¹³ Vegyünk most egy másik példát. Lehetséges, hogy egy keresztény olyan környezetben nőtt fel, ahol helytelenítették az alkoholfogyasztást. Az igazság megismerésére jutva ez a személy megtudja, hogy a Biblia szerint a bor Isten ajándéka, és mértékkel szabad inni belőle (Zsoltárok 104:15). El is fogadja ezt a nézőpontot. De a neveltetése miatt úgy dönt, hogy inkább teljesen tartózkodik a szeszes italoktól. Mindamellett nem bírálja azokat, akik mértékkel fogyasztanak alkoholt. Ezáltal Pál következő tanácsát alkalmazza: „törekedjünk olyasmikre, amik elősegítik a békét, és amik egymás épülésére vannak” (Róma 14:19).

14. Milyen helyzetekben alkalmazhatják a keresztények azoknak a tanácsoknak a szellemét, amelyeket Pál a rómaiaknak adott?

¹⁴ Más helyzetekben is fontos alkalmazni azoknak a tanácsoknak a szellemét, amelyeket Pál a rómaiaknak adott. A keresztény gyülekezet sok tagból tevődik össze, akiknek különböző az ízlésük. Ebből adódóan eltérő döntéseket hozhatnak, mondjuk az öltözködés és az ápoltság dolgában. A Biblia természetesen világos alapelveket tartalmaz, melyeket minden őszinte keresztény betart. Egyikünk öltözéke vagy frizurája sem lehet hóbortos, szerénytelen, illetve olyan, amely a világ nemkívánatos elemeivel azonosítana minket (1János 2:15–17). A keresztények észben tartják, hogy ők mindig — még szabad idejükben is — a világegyetem Szuverénjét képviselik mint az ő szolgái (Ézsaiás 43:10; János 17:16; 1Timóteusz 2:9, 10). Sok területen azonban széles skálán mozognak azok a döntések, amelyek elfogadhatóak a keresztényeknek.a

Ne botránkoztassunk meg másokat!

15. Mikor történhet olyan, hogy egy keresztény a testvérei érdekeit szem előtt tartva nem gyakorolja a jogait?

¹⁵ Van még egy fontos alapelv, amelyre Pál felhívja a figyelmünket a Rómában élt keresztényeknek adott tanácsai között. Meglehet, hogy egy keresztény, akinek jól kiiskolázott lelkiismerete van, olykor szándékosan nem tesz meg valamit, amit megtehetne. Vajon miért? Azért, mert rájön, hogy talán ártana vele másoknak. Mi a teendő ilyen esetben? „Jó nem enni húst, se nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, ami miatt megbotránkozik a testvéred” — mondja Pál (Róma 14:14, 20, 21). Tehát mi, „akik erősek vagyunk, tartozunk hordozni azok gyengeségeit, akik nem erősek, és nem járhatunk a magunk kedvében. Mindegyikünk a felebarátjának tegyen kedvére abban, ami jó annak épülésére” (Róma 15:1, 2). Ha egy keresztény hittársunk megbotránkozhatna azon, amit teszünk, a testvéri szeretet arra indít, hogy legyünk figyelmesek, és ne tegyük meg azt a dolgot. Példaként megemlíthetjük a szeszes italok fogyasztását. A keresztények ihatnak bort mértékkel. De ha ez megbotránkoztatná egy társukat, nem fognak ragaszkodni a jogaikhoz.

16. Hogyan lehetünk tekintettel a területünkön élő emberekre?

¹⁶ Ez az alapelv arra is vonatkoztatható, ahogyan a keresztény gyülekezeten kívül állókkal viselkedünk. Például megeshet, hogy olyan vidéken élünk, ahol az uralkodó vallás hívei a hét egyik napját pihenőnapnak tekintik. Ezért, mivel nem szeretnénk megbotránkoztatni a szomszédainkat, és akadályokat támasztani a prédikálómunkával szemben, amennyire csak tőlünk telik, kerülünk minden olyan tevékenységet, amelyen a szomszédok megütköznének. Vagy tegyük fel, hogy egy jómódú keresztény elköltözik, hogy ott szolgáljon, ahol nagyobb a szükség, és arrafelé az emberek szerény anyagi körülmények között élnek. A keresztény úgy dönthet, hogy új szomszédaira való tekintettel nagyon egyszerűen fog öltözködni, vagy másról mond le, amit egyébként megengedhetne magának.

17. Miért ésszerű figyelembe venni másokat, amikor döntéseket hozunk?

¹⁷ Ésszerű-e elvárni ezt a fajta alkalmazkodást azoktól, „akik erősek”? Nézzünk erre egy szemléltetést! Vezetés közben észreveszünk néhány gyermeket, akik az út közvetlen közelében sétálgatnak. Vajon a megengedett legnagyobb sebességgel folytatjuk utunkat, csak mert ez törvény adta jogunk? Nem, inkább lelassítunk, nehogy veszélyeztessük a gyermekek épségét. Néha ugyanígy késznek kell lennünk arra, hogy lelassítsunk, vagyis alkalmazkodjunk a hívőtársainkhoz vagy másokhoz. Talán olyasmit teszünk, amihez egyértelműen jogunk van, és ami nem sért semmilyen bibliai alapelvet. De ha megbotránkoztathatunk vele másokat, vagy megbánthatjuk azokat, akiknek gyengébb a lelkiismeretük, akkor a keresztényi szeretet arra ösztönöz minket, hogy körültekintően járjunk el (Róma 14:13, 15). Az egység megőrzése és a Királyság-érdekek előmozdítása fontosabb, mint az, hogy élhessünk a jogainkkal.

18—19. a) Miért mondhatjuk, hogy Jézus példáját követjük, amikor figyelmesek vagyunk másokkal? b) Mi az, amiben mindnyájan teljes egyetértésben cselekszünk, és mit fogunk megtárgyalni a következő cikkben?

¹⁸ Ha így cselekszünk, azzal a legnagyszerűbb példát követjük. Pál ezt mondja: „Krisztus sem a maga kedvében járt, hanem, ahogy meg van írva: »Énrám hullottak azoknak gyalázásai, akik gyaláztak téged.«” Jézus kész volt feláldozni értünk az életét. Bizonyára mi is készek vagyunk feláldozni jogaink egy részét, ha ezáltal azok, „akik nem erősek”, velünk egységben tudják dicsőíteni Istent. Ha alkalmazkodunk és nagylelkűek vagyunk azokhoz a keresztényekhez, akiknek gyengébb a lelkiismeretük — illetve önként korlátokat szabunk magunknak, és lemondunk a jogainkról a döntéseink meghozatalakor —, az azt bizonyítja, hogy ’ugyanolyan a gondolkodásmódunk, mint amilyen Krisztus Jézusé volt’ (Róma 15:1–5).

¹⁹ Bár az olyan kérdésekben, amelyek nem érintenek szentírási alapelveket, némileg eltérő lehet a véleményünk, az imádatban viszont teljes egyetértésben cselekszünk (1Korintusz 1:10). Az egységünk egyebek között abban is megnyilvánul, ahogyan az igaz imádat ellenségeihez viszonyulunk. Isten Szava idegeneknek nevezi őket, és arra int, hogy óvakodjunk ’az idegenek hangjától’ (János 10:5). Hogyan ismerhetjük fel az ilyen idegeneket? Mit tegyünk, ha kapcsolatba kerülünk velük? Ezeket a kérdéseket vesszük nagyító alá a következő cikkben.

[Lábjegyzet]

Hogyan válaszolnál?

• Miért nem feltétlenül veszélyezteti az egységet az, hogy személyes ügyekben másképpen gondolkodunk?

• Miért legyünk szerető módon tekintettel egymásra mi, keresztények?

• Egyebek között milyen területeken alkalmazhatjuk Pálnak az egységre vonatkozó tanácsait, és mi indít minket erre?

[Kép a 9. oldalon]

Pálnak az egységre vonatkozó tanácsai létfontosságúak voltak a gyülekezetnek

[Kép a 10. oldalon]

A keresztények az eltérő neveltetésük ellenére egységesek

[Kép a 12. oldalon]

Mit kell tennie ennek az autóvezetőnek?