ZSIDÓ

(Júdáé, Júdához tartozó):

Júda törzséhez tartozó személy. Ami az Izrael tíztörzs-királyságának bukása előtti időszakot illeti, a bibliai beszámolóban nem fordul elő a „zsidó” megjelölés. Ezékiás idejében Ézsaiás a szó jelzői formáját használta, mely így lett lefordítva: ’a zsidók nyelve’ (Ézs 36:11, 13). A déli királyságot leggyakrabban Júdának, az ott élő embereket pedig Júda fiainak vagy Júda fiai törzsének hívták. Az első bibliaíró, aki a ’zsidók’ elnevezést közvetlenül a népre használta, a Királyok első és második könyvének írója, kétségtelenül Jeremiás volt, aki i. e. 647-ben kezdte el prófétai szolgálatát. (Lásd: 2Ki 16:6; 25:25.) A száműzetés után zsidónak neveztek minden olyan izraelitát, aki hazatért (Ezs 4:12; 6:7; Ne 1:2; 5:17), végül pedig ezzel a szóval utaltak a világon élő összes héberre, így különböztetve meg őket a nem zsidó nemzetektől (Esz 3:6; 9:20). Azok a nem zsidók is így nevezték magukat, akik elfogadták a zsidó hitet, és körülmetélt prozelitákká lettek (Esz 8:17). Mindamellett a Héber Iratokban a ’jövevény’ szó is jelölhet olyan személyt, aki felvette a zsidók vallását (Jr 22:3), sőt, az ilyeneket olykor a Keresztény Görög Iratok írói a ’prozelita’ szóval különböztetik meg (Cs 2:10; 6:5; 13:43). A Cselekedetek 24:24-ben a „zsidó nő” kifejezést találjuk.

Amikor Jézus kicsiny gyermek volt, a Jeruzsálembe érkezett asztrológusok így érdeklődtek: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett?” (Mt 2:1, 2). Jézus kínoszlopára Pilátus ezt a feliratot tette: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19).

Jelképes értelem: Pál apostol, amikor amellett érvelt, hogy a zsidók helytelenül teszik, hogy vér szerinti származásukkal büszkélkednek, és a Törvényben meghatározott cselekedetekkel akarják elnyerni Isten tetszését, kijelentette: „Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és a körülmetéltség sem az, amelyik külsőleg van a testen, hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az ő körülmetéltsége a szív körülmetéltsége szellem által, nem pedig írott törvénygyűjtemény által. Az ilyennek dicsérete nem emberektől, hanem az Istentől jön” (Ró 2:28, 29). Pál itt a Júda név jelentéséből (dicsőített, magasztalt) kiindulva szójátékkal él, és kiemeli, hogy az Istentől jövő dicséret igazából azon alapul, hogy valaki szívből, szellemmel szolgálja Istent. Ez az érvelés párhuzamba állítható a rómaiaknak írt levél 4. fejezetének fejtegetésével, mely szerint Ábrahám igazi magvát azok alkotják, akik Ábrahám hitét utánozzák. Pál azt is kiemeli, hogy a keresztény gyülekezetben a nemzeti hovatartozásnak semmi jelentősége sincs, hiszen „nincsen sem zsidó, sem görög [v. nem zsidó]” (Ga 3:28). A feltámasztott Jézus Krisztus beszélt a szmirnai gyülekezethez, vigasztalva őket az üldözés miatt, melyet nagyrészt a zsidók kezétől kellett elszenvedniük. Ezt mondta: „Ismerem. . . az azoktól jövő káromlást, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem Sátán zsinagógája” (Je 2:9).