„Harcold meg a hit kiváló harcát”

EL TUDJUK képzelni, hogy háború idején egy katona nem örülne annak a parancsnak, hogy térjen haza, és töltsön el egy kis időt a feleségével és a családjával?

Dávidnak, Izrael királyának az idejében egy katona éppen ilyen parancsot kapott. A hettita Uriásról van szó, akit magához hívatott a király, és arra próbálta rábeszélni, hogy térjen haza. Uriás mégsem akart hazamenni. Amikor kérdőre vonták szokatlan viselkedése miatt, Uriás azt válaszolta, hogy az Isten jelenlétét jelképező szövetségláda és az izraeliták serege a harcmezőn táborozik. „Én pedig menjek be a házamba, egyek-igyak, és a feleségemmel háljak?” — kérdezte. Uriásnak ez elképzelhetetlen volt ilyen kritikus időben (2Sámuel 11:8–11).

Uriás viselkedése fontos kérdéseket vet fel, mivel mi is háborús időben élünk. Ez a háború nem fogható semelyikhez, melyet a nemzetek valaha is vívtak egymás között. A két világháború eltörpül mellette, és mi magunk is érintve vagyunk benne. A veszély óriási, az ellenség pedig rettenetes. Ebben a háborúban nem ropognak a fegyverek, és bombák sem robbannak, de a hadműveletek annál erőteljesebbek.

Mielőtt azonban fegyvert fognánk, tudnunk kell, hogy erkölcsileg helyes-e ezt tennünk, és hogy milyen céllal harcolunk. Érdemes részt venni ebben a harcban? Ennek a különös harcnak a célját Pál apostol határozta meg Timóteusznak írt levelében: „Harcold meg a hit kiváló harcát.” Igen, ebben a háborúban nem egy erődítményt kell megvédenünk, hanem ’a hitet’, a Bibliában feltárt keresztény igazság egészét. Világos, hogy feltétel nélkül el kell fogadnunk ezt ’a hitet’ ahhoz, hogy harcolni tudjunk érte, és győzzünk (1Timóteusz 6:12).

Egy óvatos harcos igyekszik kiismerni az ellenségét. Ebben a harcban az ellenség sokéves tapasztalatra tett szert a megfelelő stratégia kidolgozásában, valamint óriási készletei és rettenetes fegyverei vannak. Sőt, emberfeletti az ereje. Ez a romlott, erőszakos és gátlástalan személy nem más, mint Sátán (1Péter 5:8). Az emberi ravaszság és fortély, meg a fizikai fegyverek hasztalannak bizonyulnak ezzel az ellenséggel szemben (2Korintusz 10:4). Mivel tudunk harcolni akkor ellene?

Legfőbb fegyverünk ’a szellem kardja, azaz Isten szava’ (Efézus 6:17). Pál apostol rámutat, mennyire hatásos ez: „az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait” (Héberek 4:11, 12). Egy olyan éles fegyvert, amely szét tudja választani az ember legbensőbb gondolatait és indítékait, mindenképpen körültekintéssel és óvatosan kell használni.

Valószínűleg tisztában vagyunk vele, hogy még ha egy hadseregnek a legfejlettebb fegyverei vannak is, azok hasznavehetetlenek, ha a katonák nem tudják használni őket. Kétségtelenül mi is oktatásra szorulunk azt illetően, hogy hatékonyan használjuk a kardunkat. Milyen jó, hogy a legképzettebb harcosoktól tanulhatunk. Jézus ezeket a tapasztalt harcosokat, akik bennünket oktatnak, ’a hű és értelmes rabszolgának’ hívta, akit azzal a felelősséggel bízott meg, hogy a kellő időben szellemi eledellel, azaz oktatással szolgáljon Jézus követőinek (Máté 24:45). Ha megfigyeljük, milyen szorgalmasan tanít, és mennyire időszerű figyelmeztetéseket közöl az ellenség taktikáival kapcsolatban, akkor fel tudjuk ismerni ezt a rabszolgát, mely nem egy konkrét személyt jelöl, hanem a bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy Jehova Tanúi keresztény gyülekezetének szellemmel felkent tagjait jelképezi (Jelenések 14:1).

Ez a rabszolga nem csupán oktat minket. Azt a szellemet mutatja ki, melyet Pál apostol is, aki ezt írta a tesszalonikai gyülekezetnek: „gyengéden törődővé váltunk köztetek, mint mikor a szoptató anya dédelgeti gyermekeit. Így, mivel gyöngéd vonzalommal vagyunk irántatok, igen kedvünkre volt, hogy ne csak az Isten jó hírét adjuk nektek, hanem a saját lelkünket is, mivel megszerettünk benneteket” (1Tesszalonika 2:7, 8). Minden keresztény katonának felelőssége, hogy javára fordítsa ezt a szeretettel nyújtott képzést.

Teljes fegyverzet

Jelképesen egy teljes fegyverzetet vehetünk fel a védelmünkre. Ennek a fegyverzetnek a leírását az Efézus 6:13–18-ban találjuk. Egy körültekintő katona nem kockáztatja az életét azzal, hogy szellemi fegyverzetének némelyik részét nem veszi fel, vagy nem javítja meg szükség esetén.

A keresztényeknek minden védelmező fegyverre szükségük van, de a hit nagy pajzsa különösen értékes. Ezért írta Pál a következőt: „Mindenekelőtt vegyétek föl a hit nagy pajzsát, amellyel képesek lesztek kioltani a gonosznak minden égő nyilát” (Efézus 6:16).

A nagy pajzs, amely az egész testet eltakarja, magára a hitre utal. Szilárdan hinnünk kell a Jehovától jövő irányításban, és kételkedés nélkül kell elfogadnunk azt, hogy minden ígérete valóra fog válni. Úgy kell éreznünk, mintha ezek az ígéretei már be is teljesedtek volna. Egy pillanatra sem szabad kételkednünk abban, hogy Sátán egész világrendszere hamarosan elpusztul, hogy a föld paradicsommá válik, valamint hogy az Istenhez lojális emberek újra tökéletesek lesznek (Ézsaiás 33:24; 35:1, 2; Jelenések 19:17–21).

A jelenleg folyó különleges harcban szükségünk van még valamire: egy barátra. Háborúban szoros barátságok szövődnek, amikor a bajtársak kölcsönösen buzdítják és megvédik egymást, sőt időnként még egymás életét is megmentik. Bár nagyra értékeljük, hogy vannak társaink, ahhoz, hogy életben maradjunk ebben a harcban, nem másnak, mint magának Jehovának a barátságára van szükségünk. Pál ezért írta a fegyverzet felsorolása végén ezeket a szavakat: „miközben az ima és könyörgés minden formájával élve kitartóan imádkoztok minden alkalommal szellemben” (Efézus 6:18).

Szeretünk együtt lenni egy közeli barátunkkal, és keressük a társaságát. Ha rendszeresen beszélgetünk Jehovával imában, akkor valóságossá — megbízható barátunkká — válik. Jakab tanítvány erre buzdít bennünket: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8).

Az ellenség taktikái

Szemben állni ezzel a világgal időnként olyan, mintha egy aknamezőn kellene átsétálnunk. Bárhonnan érhet támadás, és az ellenség észrevétlenül igyekszik elkapni bennünket. De bízzunk abban, hogy Jehova ellát minket minden olyan védelemmel, amelyre szükségünk van (1Korintusz 10:13).

Az ellenség talán minden erejével azon van, hogy a hitünk alapját képező bibliai igazságokat támadja. A hitehagyottak hízelgő szavakkal és elferdített érveléssel próbálhatnak legyőzni. De ők nem törődnek a jólétünkkel. A Példabeszédek 11:9 megjegyzi: „Szájával hoz romlást a hitehagyott az embertársára, de ismeret által szabadulnak meg az igazságosak.”

Hiba lenne azt gondolni, hogy meg kell hallgatnunk a hitehagyottakat, vagy el kell olvasnunk az írásaikat ahhoz, hogy megcáfoljuk az érveiket. Kitekert, veszedelmes érvelésük szellemi kárt okozhat, és a gyorsan terjedő üszkösödéshez hasonlóan megmételyezheti a hitünket (2Timóteusz 2:16, 17). Inkább utánozzuk Istent a hitehagyottakkal való bánásmódjában. Jób ezt mondta Jehováról: „egyetlen hitehagyott sem jut színe elé” (Jób 13:16).

Lehet, hogy az ellenség más taktikát alkalmaz, talán olyat, mely némi sikerrel kecsegtet. Ha a menetelő hadsereget rá lehet venni, hogy a katonák megtörjék a sort, és féktelen, erkölcstelen viselkedésre ragadtassák el magukat, az zűrzavart okozhat.

A világi szórakozás — például az erkölcstelen filmek, showműsorok és a vad zene — hatásos csalétek lehet. Némelyek azt állítják, hogy nincs hatással rájuk, ha erkölcstelen jeleneteket néznek, vagy erkölcstelen történeteket olvasnak. De egy személy, aki rendszeresen nézett erotikus filmeket, őszintén bevallotta: „Az ember sohasem felejti el azokat a jeleneteket. Minél többet gondol rájuk, annál inkább szeretné ő is azt csinálni, amit látott . . . A filmek azt az érzést keltik benne, hogy valójában lemarad valamiről.” Vajon megéri kockáztatni az életünket azzal, hogy megsérülünk ebben az alattomos támadásban?

Az ellenség fegyvertárában egy újabb eszköz lehet az anyagiasság csábítása. Nehéz lehet felismerni a veszélyt, mert mindnyájunknak vannak anyagi szükségletei. Szükségünk van otthonra, élelemre és ruhára. Abban pedig nincs semmi rossz, ha szép dolgaink vannak. A veszélyt a szemléletmód jelentheti. A pénz fontosabbá válhat, mint a szellemiek. Pénzszeretőkké válhatunk. Jó emlékeztetni magunkat arra, hogy a gazdagságnak megvannak a maga korlátai. Az anyagi gazdagság mulandó, míg a szellemi gazdagság örökké tart (Máté 6:19, 20).

Ha a hadseregben romlik a közhangulat, akkor csökken az esély a győzelemre. „Elcsüggedsz a nyomorúság napján? Szűkös lesz az erőd” (Példabeszédek 24:10). Az elkedvetlenítés hatékony fegyver Sátán kezében. Ha „sisak gyanánt a megmentés reménységét” hordjuk, az segíteni fog, hogy harcoljunk az elkedvetlenedés ellen (1Tesszalonika 5:8). Igyekezzünk olyan szilárd reménységet táplálni, mint amilyen Ábrahámnak volt. Amikor Jehova arra kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel egyetlen fiát, Izsákot, nem vonakodott. Hitte, hogy Isten teljesíti azon ígéretét, hogy a leszármazottja által megáldja az összes nemzetet, és abban is hitt, hogy — ha szükséges — Isten képes feltámasztani Izsákot a halálból ahhoz, hogy valóra váltsa ígéretét (Héberek 11:17–19).

Ne adjuk fel a harcot!

Némelyek, akik már hosszú ideje bátran harcolnak, talán kifáradnak, és már nem küzdenek ugyanolyan lelkesedéssel. A cikk elején említett Uriás példája segíthet a hit harcában részt vevő valamennyi harcosnak, hogy helyes szemléletmódot tudjon megőrizni. Sok keresztény harcostársunk szűkölködik, veszélyeknek van kitéve, vagy a hidegtől és az éhségtől szenved. Uriáshoz hasonlóan nem szeretnénk sem azon gondolkodni, hogy milyen kényelmet élvezhetnénk már most, sem azt a vágyat dédelgetni magunkban, hogy könnyű életet éljünk. Szeretnénk Jehova világméretű seregében maradni, mely az ő lojális harcosaiból áll, és tovább harcolni, amíg elnyerjük azokat a csodálatos áldásokat, melyeket számunkra tartogat (Héberek 10:32–34).

Veszélyes lenne, ha veszítenénk az éberségünkből, talán azt gondolva, hogy a végső harc még nagyon messze van. Dávid király példája felhívja a figyelmünket a veszélyre. Valamilyen oknál fogva nem volt együtt seregeivel a csatában. Mi lett ennek a következménye? Dávid súlyos bűnt követett el, ami fájdalmat és szenvedést okozott neki egész hátralevő életében (2Sámuel 12:10–14).

Vajon megéri részt venni ebben a harcban, szembenézni a csata kellemetlenségeivel, elszenvedni a gúnyolódást, és lemondani a világ kínálta kétes gyönyörökről? Azok, akik sikeresen harcolnak, egyetértenek abban, hogy nem mind arany, ami fénylik, vagyis amit a világ felkínál, megnyerőnek látszik, de alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy nem sok értéke van (Filippi 3:8). Továbbá az ilyen élvezetek gyakran fájdalommal és csalódással járnak.

A keresztények ebben a szellemi harcban igaz barátokra lelnek, tiszta lelkiismeretnek és csodálatos reménységnek örvendenek. A szellemmel felkent keresztények előretekintenek arra, hogy halhatatlan égi életük lesz Krisztus Jézussal (1Korintusz 15:54). A keresztény harcosok többsége pedig abban reménykedik, hogy tökéletes életet élhet majd a földi Paradicsomban. Ilyen jutalomért csakugyan megéri áldozatot hozni. A világban dúló háborúkkal ellentétben ebben a harcban biztos a győzelmünk, ameddig hűségesek maradunk (Héberek 11:1). Ennek a Sátán uralma alatt álló rendszernek a vége pedig teljes pusztulás (2Péter 3:10).

Amint tovább harcolunk, sohase felejtsük el Jézus szavait: „bátorság! Én legyőztem a világot” (János 16:33). Ő azért győzött, mert éber maradt, és megőrizte feddhetetlenségét a próbák alatt. Ez nekünk is sikerülhet.

[Oldalidézet a 27. oldalon]

Nem ropognak a fegyverek, és bombák sem robbannak, de a hadműveletek annál erőteljesebbek

[Oldalidézet a 30. oldalon]

Ebben a harcban biztos a győzelmünk, ameddig hűségesek maradunk

[Kép a 26. oldalon]

A megmentés sisakja segít megküzdenünk az elkedvetlenedéssel

A hit nagy pajzsával hárítsuk el Sátán „minden égő nyilát”

[Kép a 28. oldalon]

„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok”

[Kép a 29. oldalon]

Hinnünk kell abban, hogy Isten ígéretei beteljesednek