Vigasztalás a béke Istenétől
„Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a szavakkal!” (1THESSALONIKA 4:18).
1. Pál milyen könyörgése mutatja, hogy nagyon is érdekelte őt a béke?
PÁL apostol hőn óhajtotta, hogy a keresztény gyülekezet békének örvendjen. Ezért a Szentírásban fennmaradt levelei közül 13 azzal a kéréssel kezdődik, hogy a levelek címzettei az Istentől jövő békének örvendjenek. Például a szárnyait bontogató thessalonikai gyülekezetnek Pál ezt írta: „Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek! ” Ugyanennek a levélnek a vége felé pedig így esedezik: „Maga a békesség Istene pedig szenteljen meg titeket teljesen. És őriztessék meg szellemetek, lelketek és testetek, testvérek, minden tekintetben egészségesen, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétekor” (1Thessalonika 1:1; 5:23).
2. a) Milyen érdeklődést tanúsított Pál a gyülekezet iránt? b) Hogyan követhetik a keresztény vének ma Pál példáját?
2 Pál és munkatársai nem kímélték magukat ’a fáradozástól és a vesződségtől’ az új hívők között. Pál ezt mondta: „Gyengédek voltunk hozzátok, mint az anya, aki gyermekét dajkálja és dédelgeti. Mivel gyengéd vonzalmat éreztünk irántatok, nagy örömmel közöltük veletek nem csupán az Isten jó hírét, hanem a saját lelkünket is, mivel szeretteinkké lettetek. ” Vajon nem érzékeljük-e ezekben a szavakban a bensőséges törődést, az őszinte, mélyen gyökerező szeretetet, amelyet Pál érzett a gyülekezet iránt? Valóban ez az igazi mintája annak a szeretetnek, amelyet a keresztény vének tanúsítanak ma Jehova Tanúinak mintegy 50 000 gyülekezetében szerte a földön. (1Thessalonika 2:7–9; János 13:34, 35; 15:12–14.)
3. a) Hogyan lehetett Timótheus a thessalonikai gyülekezet javára? b) Minek felel ez meg napjainkban?
3 Sátán, a Kísértő sok nyomorúságot hozott azokra a thessalonikai keresztényekre. Ezért Pál elküldte hozzájuk Timótheust, hogy ’megvigasztalja és megerősítse őket a hitükben’ . Timótheus a hűségükről és a szeretetükről szóló kedvező jelentéssel tért vissza Pálhoz Athénba. Mindannyian nagymértékben megvigasztalódtak egymás hitének és feddhetetlenségének hírére, és továbbra is azért könyörögtek Istenhez, hogy pótolhassák hitük hiányosságait. (1Thessalonika 3:1, 2, 5–7, 10.) Ez is a mai teokratikus elrendezést tükrözi vissza, amelyben az utazó felvigyázók építik a gyülekezeteket még ott is, ahol szigorú betiltás vagy elkeseredett üldözés sújtja Tanúit. (Ésaiás 32:1, 2.)
’Az ő jelenlétekor’
4., 5. a) Milyen könyörgést mond itt Pál, és miért kell hogy ez különösen érdekeljen minket a jelen időben? b) Miért különleges jelentőségű az idő, amelyben élünk?
4 Pál apostol ezzel a könyörgéssel fejezi be levelének ezt a részét: „Gyarapítson titeket az Úr, tegyen egymás iránti és mindenki iránti szeretetben túláradókká, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok, azért, hogy megszilárdíthassa a szíveteket, és feddhetetlenné tegyen benneteket szentségben a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mi Urunk Jézusnak és összes szentjeinek jelenlétekor” (1Thessalonika 3:12, 13).
5 Pál itt a távoli jövőbe tekintett előre, Jézus „jelenlétének és a dolgok rendszere végének” az idejére, amikor „az Emberfia megérkezik az ő dicsőségébe és vele együtt az összes angyalok” . Mennyei Királyunk 1914-ben érkezett meg. Dicsőséges, láthatatlan trónjáról most megítéli a föld nemzeteit és népeit, és különválasztja az alázatos, juhszerű embereket, hogy életben tartsa őket a „nagy nyomorúságon” át és örök életet adományozzon nekik a paradicsomi földön. (Máté 24:3–21; 25:31–34, 41, 46.)
Utasítások a mi javunkra
6. Pál melyik intését kell most megszívlelnünk?
6 Te is azok közé tartozol-e, akik az örök élet elnyerésére törekszenek? Ha igen, akkor szívleld meg azt, amit Pál a következőkben ír a thessalonikaiaknak: „Végül pedig kérünk és buzdítunk benneteket, testvéreim, az Úr Jézus Krisztus által, hogy amint tőlünk utasításban kaptátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élni, ahogy éltek is, kérünk, ezután még inkább úgy éljetek. Mert tudjátok, hogy az Úr Jézus nevében milyen utasításokat adtam nektek” (1Thessalonika 4:1, 2). A többi között melyek azok az „utasítások” , amelyekre Pál itt olyan hangsúlyozottan utal?
7. a) Milyen fontos ’utasítást’ kapunk ebben a részben? b) Miután elnyertük Isten szellemét, miért nem szabad soha felhagynunk az éberségünkkel?
7 Az első ’utasítás’ a jó erkölcsre vonatkozik. Pál mindenekelőtt kijelenti: „Mert azt akarja Isten, hogy megszentelődjetek, hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki tudja köztetek, hogyan birtokolja saját edényét szentségben és tisztelettel, nem mohó szexuális szenvedéllyel, miként a nemzetek, amelyek nem ismerik Istent. ” Örülhetünk, hogy mi ’megismertük’ Istent és az ő Fiát, Jézus Krisztust, és az örök élet elnyerésére törekszünk. Milyen szégyenletes dolog volna, ha engednénk, hogy a világ visszarántson minket az erkölcstelenség posványába! Sajnos voltak, akik túlélték a koncentrációs táborokat és a börtönöket, vagy buzgó misszionáriusi szolgálatban töltöttek el egy emberöltőt, később mégis sikerült a Kísértőnek elaltatni az éberségüket erkölcs dolgában. Miután elnyertük Isten szent szellemét, bárcsak sohase ’szomorítanánk meg’ azt a helytelen szexuális viselkedéssel! (1Thessalonika 4:3–8; János 17:3; 1Korinthus 10:12, 13; Efézus 4:30.)
8., 9. a) Miből áll a „testvéri szeretet”? b) Hogyan ápolhatjuk ezt a fajta szeretetet, és milyen előnnyel jár az?
8 Pál következő ’utasítása’ a phil·a·del·phiʹá-ra vagy „testvéri szeretet”-re vonatkozik. (1Thessalonika 4:9, 10.) Ez az a·gaʹpe-nak, vagyis az alapelveken nyugvó szeretetnek egyfajta különleges megnyilvánulása, amelyet Pál melegen ajánl itt a 9. versben, valamint a 3. fejezet 6. és 12. versében. A phil·a·del·phiʹa igen besőséges vonzalom, mint amilyen nyilvánvalóan megvolt Jézus és Péter között, valamint Dávid és Jonathán között. (János 21:15–17; 1Sámuel 20:17; 2Sámuel 1:26.) Az a·gaʹpe-val együtt nagyszerűen képes kifejleszteni a szoros barátságot, amint például abban a kölcsönös örömben is megnyilvánul, amelyet Jehova Tanúi közül oly sokan megtalálnak az úttörőszolgálat és az egyéb teokratikus tevékenység közben kialakult társaságokban.
9 Pál ezt mondja: „Ezután még inkább úgy éljetek. ” Mindig jobban kiszélesíthetjük a testvéri szeretetünket. Különösen akkor lesz túláradó ez a tulajdonság, ha a vének és a kisegítő szolgák elöl járnak a buzgó Királyság-szolgálatban. Ha a gyülekezetben mindenki azzal van elfoglalva, hogy ’először a Királyságot keresse’ , az emberi tökéletlenségből eredő, a személyiségnek tulajdonítható és hasonló nehézségek másodrendűvé lesznek. Szemünk mindig a célon legyen! (Máté 6:20, 21, 33; 2Korinthus 4:18.)
10. Mint keresztények, hogyan ’viselkedhetünk tiszteségesen’ ?
10 Pál egy további ’utasítással’ köti össze az előbbieket, azzal, hogy célunk legyen egy csendes élet, a magunk dolgával törődjünk, és kezünkkel munkálkodjunk. S mialatt ’tisztességesen viselkedünk’ a mindennapi életünkben, kinyilvánítva mind az alapelveken nyugvó szeretetet, mind a testvéri gyengéd vonzalmat, Jehova gondoskodik minden szükségletünkről. (1Thessalonika 4:11, 12; János 13:35; Róma 12:10–12.)
A feltámadás reménységéből merített vigasztalás
11. a) Miért beszél ezután Pál a feltámadásról? b) Hogyan érintsen minket Pálnak ez a tanácsa?
11 Az apostol ezután a feltámadás nagyszerű reménységére utal. De vajon miért vetette fel Pál ezt a témát? Azért, mert erősíteni kívánta a testvéreit, hogy képesek legyenek elviselni az útjukba kerülő üldözéseket. Az életük elvesztésének a veszélye fenyegette őket. Úgy látszik, hogy abban az időben egyesek már halálalvásba merültek. A hívőtársaknak tehát vigasztalásra volt szükségük. (1Thessalonika 2:14–20.) Mivel azt gondolták, hogy Krisztus „jelenléte” már küszöbön áll, szerették volna tudni, mi történik azokkal, akik már meghaltak. Amit Pál ezután írt, nemcsak azoknak jelent vigaszt, akik elvesztették keresztény szeretteiket, de buzdításul szolgál azoknak is, akik szeretnének kitartani, amíg eljön Jehova „napja” . Pál tanácsa mindannyiunknak legyen hát a segítségére abban, hogy szellemi állhatatosságot tanúsíthassunk, amikor továbbra is hirdetjük a jó hírt, miközben várakozással tekintünk a dolgok jelenlegi rendszerének teljes végére. (2Thessalonika 1:6–10.)
12. Milyen igazi vigasztalást kaphatunk, ha egy szeretett hozzátartozónk meghal, és milyen forrásból ered az a vigasztalás?
12 Pál ezt mondja: „Testvérek, nem akarjuk, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik a halálban elaludtak, hogy ne legyetek szomorúak, mint a többiek is, akiknek nincs reménységük” (1Thessalonika 4:13). Mily nagyszerű vigasztalást és elmebeli békét találhatunk a feltámadás reménységében! Mintegy öt évvel később Pál megírta második levelét is a korinthusi keresztényeknek, és ezt mondta: „Ki nem érdemelt kedvesség és békesség legyen néktek Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, a gyengéd könyörületesség Atyja és a minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságban levőket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket” (2Korinthus 1:2–4).
13., 14. a) Miért akarta Pál, hogy a keresztények tisztában legyenek a halál jelentésével? b) A Szentírás szerint, milyen állapotban vannak a halottak?
13 Az apostol nem akarta, hogy tudatlanságban legyünk a halottak állapota tekintetében. Idővel nagy hitehagyásnak kellett bekövetkeznie a magukat kereszténynek valló egyének között, és az ilyen hitehagyottak visszatértek a babiloni és a görög filozófiához. Elfogadták a lélek veleszületett halhatatlanságának platóni tanítását, amely ma alapvető tantétel mindenütt a hamis vallás világbirodalmában. A titokzatosság felhője, amely a „földöntúli életet” körülveszi — akár a mennyről, akár a tisztítótűzről, akár az örök gyötrelem helyéről legyen is szó —, nem nyújt igazi vigaszt. Azonkívül a veleszületett halhatatlanság tana ellentmond a feltámadással kapcsolatos tanításnak, mert mi módon kelhet újra életre valaki, ha a lélek nem hal meg?
14 Pál itt azokról beszél, „akik a halálban elaludtak” . Igen, „elaludtak” . Aki alszik, nincs tudatában semminek, és semmilyen munkát nem képes elvégezni. (Vö. Prédikátor 9:5, 10, [9:8, 12, Károli].) Jézus szolgálata alatt volt egy alkalom, amikor ő azt mondta, hogy Lázár „elaludt” , ő pedig, Jézus, elmegy, hogy „felköltse” az alvásból. Amikor Krisztus tanítványai nem értették meg ezeket a szavakat, „Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt’”. Lázár nőtestvéreit, Máriát és Mártát a feltámadás reménysége vigasztalja meg, Jézus pedig további vigaszt is nyújtott nekik. De mennyire megerősödött a hitük, amikor Jézus feltámasztotta barátját, aki már negyedik napja a halálalvásban nyugodott! (János 11:11–14, 21–25, 43–45.)
15. a) Hogyan erősödhet meg a feltámadásba vetett reménységünk? b) Hogyan kapunk segítséget ahhoz, hogy egy szeretett személy halálába beletörődjünk?
15 Ez a csodatett, Jézus egyéb feltámasztási csodatetteivel együtt, mindenekelőtt azonban Jehovának az a tette, amellyel magát, Jézust feltámasztotta — szóval ezek a bizonyítékokkal jól alátámasztott események megerősítik a feltámadás csodálatos reménységébe vetett bizodalmunkat. (Lukács 7:11–17; 8:49–56; 1Korinthus 15:3–8.) Igaz, a halál szomorúságot okoz, és igen nehéz megszokni egy szeretett személy távollétét! De mily nagyszerű vigaszt és erőt meríthetünk abból a biztosítékból, amit kapunk, és amely szerint a szuverén Úr, Jehova „elnyeli a halált örökre, és . . . letörli a könnyhullatást minden arcról”! (Ésaiás 25:8; Jelenések 21:4). A szomorúság ellen az a legjobb orvosság, ha elfoglaljuk magunkat a béke Istenének a szolgálatában és másokkal is közöljük a szívet melegítő Királyság-reménységet, amit mi magunk is oly kegyesen megkaptunk. (Vö. Cselekedetek 20:35.)
A feltámadás sorrendje
16., 17. a) Milyen módon semmisül meg majd az „utolsó ellenség”? b) A feltámadás milyen sorrendjét magyarázza meg Pál?
16 Erőteljesen hisszük, hogy Krisztus, aki az „első zsenge” a feltámadottak közül, és aki most trónján ül Isten jobbján a mennyekben, véghezviszi Jehova dicsőséges Királyság-elhatározását. (Zsidók 6:17, 18; 10:12, 13.) Ahogyan Pál egy másik levelében kifejti: „Mert [Jézus Krisztusnak] királyként kell uralkodnia, amíg Isten minden ellenséget lábai alá nem vetett. Utolsó ellenségként lesz megsemmisítve a halál.” Vajon hogyan? Részben a feltámadás révén és az ádámi halál következményeinek a megszüntetése által. Az apostol ezt éppen most a következő módon magyarázta meg: „Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindnyájan életre kelnek. De mindenki a maga sorrendje szerint: Krisztus a zsenge, azután azok, akik a Krisztusé, az ő jelenléte idején” (1Korinthus 15:20–26). Erre a feltámadási sorrendre utal Pál a következők szerint a Thessalonikaiakhoz írt első levelében:
17 „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és ismét feltámadt, akkor Isten is előhozza Jézus által és vele együtt azokat, akik elaludtak. Mert ezt mondjuk nektek, Jehova szavával, hogy mi, az élők, akik életben maradunk az Úr jelenlétéig, semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik halálalvásba merültek; mert az Úr maga fog lejönni a mennyből parancskiáltással, arkangyal hangjával és Isten trombitaszavával, és akik Krisztussal egységben haltak meg, elsőként támadnak fel” (1Thessalonika 4:14–16).
18. Mikor támadtak fel azok a felkentek, akik a „halálalvásban” voltak?
18 1914 után, Jézus „jelenléte” alatt a Királyság-hatalomban, ő mint arkangyal, kiadja a mennyei parancsszót „a Krisztussal egységben” levők számára a gyülekezésre. A „halálalvásban” levő felkentek esetében ez a trombitaszóhoz hasonló felszólítás a mennyekbe történő szellemi feltámadásukat jelenti. Az Őrtorony már régóta azt a nézetet hirdeti, hogy a felkent keresztényeknek ez a halálból való feltámadása 1918-ban kezdődött.
19. A megmaradottak mikor és hogyan „ragadtatnak el felhőkben”, és milyen célból történik ez?
19 Mi történik azonban azokkal a felkent keresztényekkel, akik megmaradtak itt a földön, és jelenleg 10 000-nél is kevesebb, egyre fogyatkozó csoportot alkotnak? Nekik is hűségben kell befejezniük a földi pályafutásukat. Mintha Krisztus velük együtt lenne jelenléte alatt, Pál ezt írja: „Azután mi, az élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkben, hogy találkozzunk az Úrral a levegőben; és így mindig az Úrral leszünk majd” (1Thessalonika 4:17; vö. Jelenések 1:10). Tehát megfelelő időben mind a 144 000 feltámad, hogy papként és királyként szolgáljon a mennyei Sion-hegyén a Bárány Jézus Krisztussal. „Ez az első feltámadás” (Jelenések 14:1, 4; 20:4, 5). De mi lesz a több milliárd emberrel, akik ma a sírokban vannak?
20., 21. a) Mi vár az embermilliárdokra, akik az emléksírokban vannak? b) Melyik csoportnak nem kell soha kihalnia a földről, és miért nem? c) Ha ebből a csoportból némelyek meghalnának, milyen boldog kilátás vár rájuk?
20 Jóllehet Pál sajátosan nem említi meg őket a Thessalonikaiakhoz írott első levelében, a Jelenések könyve 20:12 arról biztosít minket, hogy „a halottak, kicsinyek és nagyok” , feltámadnak majd és Isten ítéletének a trónja elé állnak. (Lásd még: János 5:28, 29.) Ma azonban több millió embert számláló „nagy sokaság” már egybegyűjtetett e trón elé. Mint csoport, ők életben maradnak és túlélik a küszöbön álló „nagy nyomorúságot” . Őket a Bárány legelteti, és „az élet vizeinek forrásaihoz” vezeti, tehát sohasem kell meghalniuk a földön. Ámde magas kor, vagy előre nem látható esemény következtében még sokan meghalhatnak közülük az Úr „jelenléte” alatt. (Jelenések 7:9, 14, 17; Prédikátor 9:11, [9:13, Károli].) Vajon mi lesz az ilyenek sorsa?
21 Mindenkinek, aki az ilyen „más juhok” közül való, a földi feltámadás boldog reménysége jut osztályrészül. (János 10:16.) Hitük és cselekedeteik, miként az ókori Ábrahámé, már baráti viszonyba hozták őket Istennel. Miként a Zsidók 11. fejezetében leírt hithű férfiak és nők, ezek a mai „más juhok” is kiállták a megpróbáltatásokat. Logikus tehát, hogy „jobb feltámadásban” részesülnek, kétségkívül az Armageddon utáni korszak elején. (Zsidók 11:35; Jakab 2:23.) Valóban, aki hittel ’ette Jézus húsát és itta az ő vérét’ , az ő ígéretének beteljesedésében részesül: „Annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon” (János 6:54; Róma 5:18, 21; 6:23).
22. Hogyan vigasztalhatjuk egymást?
22 A dicsőséges feltámadási reménység megtárgyalása után, Pál intelme így szól: „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a szavakkal! ” (1Thessalonika 4:18). Azután további létfontosságú dolgokat tárgyal „a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétével” kapcsolatban. (1Thessalonika 5:23.) Vajon melyek azok? Lásd az „Istentől jövő béke — Vajon mikor? ” című cikket.
Összefoglalásként —
◻ Miért könyörög Pál a keresztények érdekében?
◻ Milyen ’utasításokat’ ad az apostol a mi javunkra?
◻ Milyen vigasztalást nyújt nekünk Isten Szava a halottakkal kapcsolatban?
◻ A feltámadás miféle sorrendjét írja le Pál apostol?