Buzdítsunk szeretetre és jó cselekedetekre — Hogyan?

„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jócselekedetre buzduljunk [buzdítsunk, NW] . . . bátorítva egymást annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik ama nap” (ZSIDÓK 10:24, 25, Kocsis—Prőhle fordítás).

 1., 2. a) Miért volt fontos, hogy a korai keresztények vigaszra és bátorításra leljenek az összejöveteleiken? b) Pálnak melyik tanácsa foglalkozott az összejövetelek szükségességével?

TITOKBAN találkoztak, zárt ajtók mögött húzódtak össze. Kint mindenütt veszély leselkedett rájuk. Vezetőjüket, Jézust, éppen most végezték ki nyilvánosan, és ő figyelmeztette követőit, hogy velük sem bánnak majd jobban, mint vele tették (János 15:20; 20:19). De amint suttogva beszéltek szeretett Jézusukról, egymás társaságában legalábbis nagyobb biztonságban érezhették magukat.

² Ahogy múltak az évek, a keresztények a legkülönfélébb megpróbáltatásokkal és üldöztetésekkel néztek szembe. Ezekhez az első tanítványokhoz hasonlóan ők is vigaszt és bátorítást merítettek az összejövetelekből. Ezért Pál apostol a következőket írta a Zsidók 10:24, 25-ben: „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jócselekedetre buzduljunk [buzdítsunk, NW], nem hagyva el a magunk gyülekezetét [összejöveteleit, NW], ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik ama nap” (KP).

 3. Miért mondanád, hogy a Zsidók 10:24, 25 többet jelent egy puszta parancsnál, mely szerint a keresztényeknek össze kell jönniük?

³ Ezek a szavak sokkal többet jelentenek egy arra felszólító parancsnál, hogy továbbra is jöjjünk össze. Isteni ihletésű irányadó mértéket határoznak meg minden keresztényi összejövetelre nézve — és valóban, minden olyan alkalomra nézve, amikor egybegyűlnek a keresztények. Ma, amikor világosan látjuk Jehova napjának közeledtét, e gonosz rendszer nyomasztó dolgai és veszélyei parancsolóbbá teszik, mint valaha, hogy összejöveteleink biztonságos révhez hasonlítsanak, az erő és a bátorítás forrásai legyenek mindenki számára. Mit tehetünk, hogy biztosítsuk ezt? Nos, vizsgáljuk meg gondosan Pál szavait, s tegyünk fel három alapkérdést: Mit jelent ’figyelni egymásra’? Mit jelent ’szeretetre és jó cselekedetekre buzdítani egymást’? Végül, hogyan tudjuk ’bátorítani egymást’ e nehéz időkben?

„Figyeljünk egymásra”

 4. Mit jelent ’figyelni egymásra’?

⁴ Amikor Pál arra intette a keresztényeket, hogy ’figyeljenek egymásra’, a görög ka·ta·no·eʹo igét használta, a gyakran használt „észrevenni” kifejezésnek egy nyomatékosító formáját. Egy szótár szerint a jelentése: ’teljes elménket a tárgyra irányítani’ (Theological Dictionary of the New Testament). W. E. Vine szerint azt is jelentheti, hogy ’teljesen megérteni, közelről vizsgálni’. Így amikor a keresztények ’figyelnek egymásra’, nemcsak a felszínt látják, hanem minden elmebeli képességüket latba vetik, és megpróbálnak mélyebbre hatolva látni. (Vö. Zsidók 3:1.)

 5. Egyebek mellett milyen vonások húzódhatnak meg a felszín alatt valakinél, és miért vegyük figyelembe azokat?

⁵ Emlékeznünk kell arra, hogy egy ember sokkal több annál, mint amennyit a külső megjelenésére, cselekedeteire vagy személyiségére vetett felszínes pillantás elárulhat róla (1Sámuel 16:7). Gyakran van úgy, hogy egy csendes külső mélységes érzéseket vagy remek humorérzéket takar. Meg aztán az emberek múltja is nagyon sokféle. Némelyek szörnyű megpróbáltatásokon mentek keresztül életükben; mások éppen most tartanak ki olyan helyzetekben, amelyeket elképzelnünk is nehéz lenne. Mily gyakran megesik, hogy egy testvér vagy testvérnő valamilyen fura szokása miatti ingerültségünk semmivé válik, amikor jobban megismerjük a múltját vagy körülményeit (Példabeszédek 19:11).

 6. Többek között milyen módokon ismerhetjük meg jobban egymást, és milyen jót eredményezhet ez?

⁶ Persze ez nem jelenti azt, hogy bele kellene ártanunk magunkat hívatlanul egymás magánügyeibe (1Thessalonika 4:11). De azért minden bizonnyal személyes érdeklődést tanúsíthatunk egymás iránt. Ez több mint csupán üdvözölni másokat a Királyság-teremben. Miért ne választanál ki valakit, akit szeretnél jobban megismerni, s miért ne tűznéd ki célul, hogy elbeszélgetsz vele néhány percig az összejövetel előtt vagy után? Még jobb lenne, ha a „vendégszeretet” gyakorlásaként meghívnál egy-két testvért az otthonodba egy kis frissítőre (Róma 12:13). Mutass érdeklődést. Figyelj. Már az is sokat feltárhat, ha megkérdezed, hogyan ismerte és szerette meg az illető Jehovát. Még több ismeretet szerezhetsz azonban, ha együtt munkálkodtok a házankénti szolgálatban. Ha ilyen módokon figyelünk egymásra, ez segít nekünk őszinte rokonszenvet vagy empátiát kifejleszteni (Filippi 2:4; 1Péter 3:8).

’Buzdítsuk egymást’

 7. a) Hogyan hatott az emberekre Jézus tanítása? b) Mi tette a tanítását oly dinamikussá?

⁷ Ha figyelünk egymásra, jobban fel vagyunk készülve arra, hogy cselekvésre buzdítsuk, intsük egymást. Ebben a tekintetben főleg a keresztény vének játszanak kulcsszerepet. Hogy mi történt egyszer, amikor Jézus a nyilvánosság előtt mondott beszédet, arról ezt olvassuk: „álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán” (Máté 7:28). Egy másik alkalommal még a letartóztatására kiküldött néhány katona is eljött tőle, mondván: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (János 7:46). Mi tette Jézus tanítását oly dinamikussá? Érzelgős jeleneteket rendezett? Nem; Jézus méltósággal beszélt. Ugyanakkor mindig az volt a célja, hogy elérje a hallgatói szívét. Mivel figyelt az emberekre, pontosan tudta, hogyan ösztönözze őket. Élénk, egyszerű szemléltetéseket alkalmazott, amelyek a mindennapi élet valóságait tükrözték (Máté 13:34). Éppígy, akik megbízatásokat teljesítenek összejöveteleinken, azoknak utánozniuk kell Jézust azzal, hogy melegséget árasztó, lelkes programrészeket tartanak, amelyek ösztönzően hatnak. Jézushoz hasonlóan mi is igyekezhetünk olyan szemléltetéseket találni, amelyek igazodnak hallgatóinkhoz, és elérik szívüket.

 8. Hogyan buzdított Jézus a példamutatással, és hogyan utánozhatjuk őt ebben a tekintetben?

⁸ Istenünket szolgálva, mindannyian buzdíthatjuk egymást a példamutatással. Jézus kétségkívül buzdította hallgatóit. Szerette a keresztény szolgálat munkáját, és magasztalta a szolgálatot. Azt mondta, olyan az neki, mint az eledel (János 4:34; Róma 11:13). Az ilyen lelkesedés átragadhat másokra. Te is nyilvánvalóvá tudod tenni a szolgálatban átélt örömödet? Miközben gondosan kerülöd a dicsekvő hangnemet, oszd meg jó tapasztalataidat másokkal a gyülekezetben. Amikor meghívsz másokat, hogy együtt munkálkodjanak veled, igyekezz segítséget nyújtani nekik, hogy igazi örömet találjanak abban, hogy Nagy Teremtőnkről, Jehováról beszélnek másoknak (Példabeszédek 25:25).

 9. a) Többek között melyek azok a módszerei mások buzdításának, amelyeket kerülni akarunk, és miért? b) Mi ösztönözzön minket arra, hogy megtegyük a tőlünk telhetőt Jehova szolgálatában?

⁹ Arra azonban ügyelj, hogy ne helytelen módon buzdíts másokat. Például önkéntelenül is előidézhetjük, hogy bűntudatot érezzenek, amiért nem tesznek többet. Akaratlanul is megszégyeníthetjük őket, ha kedvezőtlenül hasonlítjuk őket össze olyanokkal, akik feltűnőbb módon tevékenyek, sőt merev irányadó mértékeket is szabhatunk, és lekicsinyelhetjük azokat, akik nem ütik meg a szintet. E módszerek bármelyike cselekvésre ösztönözhet egyeseket egy ideig, de Pál nem azt írta, hogy ’bűntudatra és jó cselekedetekre buzdítsunk’. Nem, nekünk szeretetre kell buzdítanunk, s akkor jó indítékokból fognak fakadni a cselekedetek. Senkinek se az adjon ösztönzőerőt elsősorban, hogy arra figyel, miként fognak vélekedni róla mások a gyülekezetben, amennyiben nem felel meg teljesen az elvárásoknak. (Vö. 2Korinthus 9:6, 7.)

10. Miért emlékezzünk arra, hogy mi nem uralkodunk mások hitén?

¹⁰ Egymás buzdítása nem egymás ellenőrzését jelenti. Pál apostol az Istentől kapott minden hatalma ellenére is alázatosan emlékeztette a korinthusi gyülekezetet: „nem uralkodunk hiteteken” (2Korinthus 1:24, Csia fordítás). Ha hozzá hasonlóan felismerjük alázatosan, hogy nem feladatunk meghatározni, mennyit tegyenek mások Jehova szolgálatában, vagy helyettük szabályozni lelkiismeretüket egyéb személyes döntésekben, akkor el fogjuk kerülni, hogy „felettébb igazzá”, örömtelenné, merevvé, negatív gondolkodásúvá vagy szabálycentrikussá váljunk (Prédikátor 7:16). Az ilyen tulajdonságok nem buzdítanak; inkább nyomasztóak.

11. Mi adott ösztönzőerőt a hozzájárulásokhoz Izráel sátortemplom-építésének napjaiban, és hogyan lehetne ez igaz a mi időnkben?

¹¹ Jehova szolgálatában minden erőfeszítésünket ugyanabban a szellemben akarjuk megtenni, mint amely az ókori Izráelt jellemezte, amikor adományokra volt szükség a sátortemplom felépítéséhez. A 2Mózes 35:21 leírja, hogy „eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak” a munkához. Nem külső erő kényszerítette őket, hanem belülről, a szívből kaptak ösztönzést. A héber szöveg valójában itt betű szerint azt írja, hogy „mindenki, akit felemelt a szíve”, felajánlott ilyen ajándékokat. (Kiemelés tőlünk.) Továbbhaladva, igyekezzünk felemelni egymás szívét, valahányszor együtt vagyunk. Jehova szelleme meg tudja tenni a többit.

’Bátorítsuk egymást’

12. a) Egyebek között milyen jelentései vannak a „bátorítani” kifejezéssel fordított görög szónak? b) Hogyan mulasztották el Jób társai, hogy bátorítsák őt? c) Miért tartózkodjunk attól, hogy ítélkezzünk egymás felett?

¹² Amikor Pál arról írt, hogy ’bátorítsuk egymást’, a görög pa·ra·ka·leʹo szó egyik formáját használta, amely azt is jelentheti, hogy ’erősíteni, vigasztalni’. A görög Septuaginta fordítás ugyanezt a szót alkalmazta a Jób 29:25-ben, ahol úgy mutatta be Jóbot, mint aki vigasztalja a bánkódókat. Ironikus módon, amikor maga Jób élt át komoly megpróbáltatást, nem kapott ilyen bátorítást. Három „vigasztalója” annyira elfoglalta magát az elítélésével és kioktatásával, hogy nem értette meg őt, illetve nem tanúsított empátiát iránta. Valójában egyszer sem szólították nevén Jóbot az egész beszédük során. (Állítsd szembe a Jób 33:1, 31-gyel.) Nyilvánvalóan inkább problémának, semmint embernek tekintették. Nem csoda, hogy Jób így kiáltott nekik csalódottságában: „csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén!” (Jób 16:4). Ugyanígy ma is, ha bátorítani akarsz valakit, tanúsíts empátiát! Ne ítélkezz. Amint a Róma 14:4 mondja: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.”

13., 14. a) Milyen alapvető igazságról kell meggyőznünk a testvéreinket és testvérnőinket, hogy megvigasztaljuk őket? b) Hogyan erősítette meg Dánielt egy angyal?

¹³ A pa·ra·ka·leʹo egyik formáját és a vele rokon főnevet a ’vigasztalás’ szóval fordítják a 2Thessalonika 2:16, 17-ben: „Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.” Figyeld meg, hogy Pál a szívünk megvigasztalásának gondolatát azzal az alapvető igazsággal kapcsolja össze, hogy Jehova szeret minket. Így azzal is bátoríthatjuk és vigasztalhatjuk egymást, hogy megerősítjük e fontos igazságot.

¹⁴ Egy alkalommal Dániel próféta annyira nyugtalanná vált, miután egy félelmetes látomást látott, hogy ezt mondta: „orczám eltorzula, és oda lőn minden erőm.” Jehova angyalt küldött ki, aki több ízben is arra emlékeztette Dánielt, hogy „kedves [nagyon kívánatos, NW]” Isten szemében. Az eredmény? Dániel így szólt az angyalhoz: „megerősítél engemet” (Dániel 10:8, 11, 19).

15. Hogyan tartsák egyensúlyban a dicsérést a kiigazítással a vének és az utazófelvigyázók?

¹⁵ Íme, újabb módja annak, ahogyan másokat bátoríthatunk. Dicsérd meg őket! Túl könnyű bírálóvá, nyers szelleművé válni. Igaz, vannak idők, amikor szükség lehet a kiigazításra, különösen a vének és az utazófelvigyázók részéről. De javukra válna, ha úgy emlékeznének rájuk, mint akik melegszívű bátorítást nyújtanak, és nem úgy, mint akiket a szőrszálhasogatás jellemez.

16. a) Miért van gyakran, hogy a lesújtott személyek bátorításakor nem elég csupán arra inteni őket, hogy tegyenek többet Jehova szolgálatában? b) Hogyan segített Jehova Illésnek, amikor az lesújtva érezte magát?

¹⁶ Kivált a lesújtott személyeknek van szükségük bátorításra, és Jehova elvárja tőlünk mint kereszténytársaktól, hogy a segítség forrásának bizonyuljunk — főleg ha vének vagyunk (Példabeszédek 21:13). Mit tehetünk? A válasz esetleg nem is olyan egyszerű, mint azt mondani nekik, tegyenek többet Jehova szolgálatában. Miért? Mert ez azt sejtetheti, hogy levertségük abból ered, hogy nem tevékenykednek eleget. Általában nem erről van szó. Illés próféta egyszer annyira mély ponton volt, hogy meg akart halni; ez azonban olyan időben történt vele, amikor rendkívül buzgón végezte szolgálatát Jehovának. Hogyan bánt vele Jehova? Angyalt küldött hozzá, hogy gyakorlati segítségről gondoskodjon. Illés kiöntötte szívét Jehova előtt, feltárva, hogy úgy érzi, éppen olyan értéktelen, mint elhunyt ősatyái, a munkája teljesen hiábavaló volt, és egészen egyedül van. Jehova odafigyelt, és megvigasztalta őt az Ő erejének félelmet keltő kinyilvánításaival, valamint azzal, hogy többször is biztosította afelől, hogy semmi esetre sincs egyedül, és hogy a munkája, amelybe belefogott, el lesz végezve. Jehova ezenkívül megígérte Illésnek, hogy társat ad mellé, akit ki kell képeznie, s aki végül is helyébe fog lépni (1Királyok 19:1–21).

17. Hogyan bátoríthat egy vén olyasvalakit, aki túl kritikus szemmel nézi önmagát?

¹⁷ Mennyire bátorító! Bárcsak mi is hasonlóképpen bátorítanánk körünkben az érzelmileg lesújtottakat. Igyekezz megérteni őket azáltal, hogy odafigyelsz rájuk! (Jakab 1:19). Gondoskodj Írás szerinti vigaszról, amely egyéni szükségleteikhez igazodik (Példabeszédek 25:11; 1Thessalonika 5:14). Hogy bátorítsák azokat, akik túl kritikus szemmel nézik önmagukat, a vének megtehetik kedvesen, hogy Írás szerinti bizonyítékot tárnak eléjük arra nézve, hogy Jehova szereti és értékeli őket.a Egy beszélgetés, amely a váltságdíjra összpontosul, igen hatékony eszköz lehet arra, hogy bátorítást kapjanak azok, akik értéktelennek érzik magukat. Aki valamilyen múltban elkövetett bűn miatt bánkódik, annak talán azt szükséges megmutatni, hogy a váltságdíj megtisztította őt, ha igazi megbánást tanúsított, és teljesen felhagyott minden ahhoz hasonló gyakorlattal (Ésaiás 1:18).

18. Hogyan kellene felhasználni a váltságdíjról szóló tanítást egy olyan személy bátorítására, akinek gyötrelmet okozott valaki, például azzal, hogy megerőszakolta?

¹⁸ Egy vén természetesen átgondolja az adott helyzetet, hogy helyénvalóan alkalmazza e tanítást. Figyelj meg egy példát: Krisztus váltságáldozatát a Mózesi Törvényben előírt állatáldozatok árnyékolták elő, amelyek azért követeltettek meg, hogy minden bűnért engesztelést szerezzenek (3Mózes 4:27, 28). Nem volt azonban olyan kikötés, amelynek értelmében egy nemi erőszaknak áldozatul esett lánynak is effajta, bűnért való áldozatot kell felajánlania. A törvény kimondta, hogy ’nem bánthatják’ őt büntetésként (5Mózes 22:25–27). Így napjainkban, ha egy testvérnőt megtámadtak és megerőszakoltak, s emiatt hitványnak, értéktelennek érzi magát, vajon helyénvaló lenne-e azt hangsúlyozni, hogy szüksége van a váltságdíjra, hogy megtisztítsa őt e bűntől? Semmi esetre sem. Ő nem vétkezett azzal, hogy megtámadták. Az erőszakot elkövető az, aki vétkezett, és megtisztításra van szüksége. Mindamellett Jehovának és Krisztusnak a váltságról való gondoskodásban megmutatkozó szeretetét fel lehet használni bizonyítékként arra, hogy a testvérnő nem tisztátalan Isten szemében másvalaki bűne miatt, hanem drága Jehovának, és megmarad szeretetében. (Vö. Márk 7:18–23; 1János 4:16.)

19. Miért ne számítsunk arra, hogy a testvéreinkkel és testvérnőinkkel való társulás minden alkalommal bátorító lesz, de mi legyen az elhatározásunk?

¹⁹ Igen, bármilyen helyzetben legyen is valaki az életben, tekintet nélkül arra, hogy milyen fájdalmas körülmények árnyékolják be múltját, képesnek kellene lennie bátorítást találni Jehova népének gyülekezetében. És meg is találja azt, ha arra törekszünk egyénileg, hogy figyeljünk egymásra, buzdítsuk egymást és bátorítsuk egymást, valahányszor összejövünk. Mivel azonban tökéletlenek vagyunk, időnként mindannyian elmulasztjuk ezt megtenni. Elkerülhetetlen, hogy olykor-olykor ne okozzunk csalódást, sőt fájdalmat egymásnak. Törekedj rá, hogy ne mások mulasztásaira összpontosíts e tekintetben. Ha a hiányosságokra összpontosítasz, kiteszed magad annak, hogy túl kritikussá válsz a gyülekezettel szemben, sőt lehet, hogy éppen abba a csapdába esel bele, amelytől oly nagyon szeretett volna megóvni minket Pál, nevezetesen attól, hogy elhagyjuk az összejöveteleinket. Bárcsak soha ne történne ez meg! Miközben e régi rendszer egyre veszélyesebbé és nyomasztóbbá válik, azzal a szilárd elhatározással éljünk, hogy a tőlünk telhetőt adva igyekszünk építővé tenni társulásunkat az összejöveteleken — annyival is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik Jehova napja!

[Lábjegyzet]

Hogyan válaszolnál?

◻ Miért létfontosságú, hogy az összejöveteleink és a társulásunk bátorító legyen ezekben az utolsó napokban?

◻ Mit jelent figyelni egymásra?

◻ Mit jelent buzdítani egymást?

◻ Mit foglal magában egymás bátorítása?

◻ Hogyan lehet bátorítani a lesújtott és csüggedt személyeket?

[Kép a 16. oldalon]

A vendégszeretet segít nekünk jobban megismerni egymást

[Kép a 18. oldalon]

Amikor Illés lesújtva érezte magát, Jehova kedvesen megvigasztalta