LUSTASÁG

Az erőfeszítéstől vagy a munkától való ódzkodás, idegenkedés; tétlenség; tunyaság; hanyagság; restség. A héber ʽá·calʹ ige azt jelenti, hogy ’restnek lenni’ (Bí 18:9). Az ehhez az igéhez kapcsolódó melléknevet úgy fordítják, hogy „rest” (Pl 6:6). A görög o·kné·roszʹ szó jelentése: ’rest, lusta’ (Mt 25:26; Ró 12:11, KNB). Egy másik kifejezés, a nó·throszʹ azt jelenti, hogy ’eltompult; rest’ (Héb 5:11; 6:12).

Jehova és a Fia, a két legszorgalmasabb munkás gyűlöli a lustaságot. Jézus ezt mondta: „Az én Atyám mindmostanáig folyton munkálkodik, és én is folyton munkálkodom” (Jn 5:17). Isten Szava több helyen is inti a lustákat, és elítéli a lustaságot.

A lusta emberek gondolkodásmódja: A Példabeszédek könyve leírja, hogy milyen a lusta ember. Először is képzeletbeli akadályokkal áll elő, csak hogy igazolja magát, hogy miért nem kezdi el a munkát. „A lustának útja olyan, mint a tüskés sövény” (Pl 15:19). Úgy tekint a feladatára, mint egy tüskés bokrokkal borított országútra, melyen igen nehéz az áthaladás. Majd nevetséges kifogásokat keres a lustaságára, így szólva: „Oroszlán van odakinn! Megöl a köztereken!” (Pl 22:13). Úgy állítja be a helyzetet, mintha veszélyes lenne nekikezdenie a munkának. A lustaság gyakran gyávasággal párosul (Mt 25:26, Rbi8, lábj.; 2Ti 1:7). Bár mások tanácsokkal látják el a lustát, és tettekre sarkallják, ő – mintha nem tudna felkelni – forog az ágyában, ahogy „az ajtó forog a sarkán”. Még ahhoz is túl lusta, hogy egyen. „Bemártja kezét. . . a lakomás tálba, de túl fáradt ahhoz, hogy szájához vigye” (Pl 26:14, 15; 19:24). Ugyanakkor megtéveszti saját magát, és azt gondolja a szívében, hogy mindent jól csinál.

A lusta személy valótlan és megtévesztő érvekkel ámítja magát. Talán azt gondolja, árt az egészségének, ha dolgozik, illetve hogy túl fáradt a munkához. Úgy érezheti, „a világ köteles őt eltartani”. Ezenkívül mindig „holnapra” halasztja a munkát (Pl 20:4). Bármilyen kis dolgot tett is, úgy érezheti, legalább annyira megtette a maga részét, mint a többiek. Bár a szorgalmas emberek értelmes feleletet tudnak adni az ilyen érvelésre, a lusta „bölcsebb [náluk] a maga szemében”, és úgy gondolja, hogy ők a bolondok, amiért erőfeszítéseket tesznek, és amiért őt is arra buzdítják, hogy így tegyen (Pl 26:13–16).

A lusta ember soha nem ’elégedett’, nem éri be az ’élelemmel, ruházattal meg hajlékkal’ (1Ti 6:6–8). Általában jóval többre vágyik ezeknél. „A lusta csak vágyakozik, de lelkének semmije sincs” (Pl 13:4). Nem veszi figyelembe a többi embert, és nem tiszteli őket, azt viszont készséggel engedi, hogy más végezze el a munkáját, sőt, hogy más gondoskodjon számára arról, amire vágyik (Pl 20:4).

Következményei: A lusta azt gondolja, hogy később majd serénykedik, de a lustaság következményei gyorsan utolérik őt, és akkor már késő lesz számára: „Még egy kis álom, még egy kis szunnyadozás, még egy kis pihenés összekulcsolt kézzel, és bizony eljön szegénységed, mint valami útonálló, és ínséged, mint egy fegyveres férfiú” (Pl 6:9–11).

Akár szó szerint, akár átvitt értelemben értendők a következő szavak, mindenképpen igazak a lusta ember helyzetére: „Elmentem a lusta szántóföldje mellett, és annak szőlője mellett, akinek nincs értelem a szívében, és íme, mindent felvert a gyom. Beborította színét a csalán, kőfalait pedig lerombolták.” „A nagy lustaság miatt megereszkedik a gerenda, és a leeresztett kezek miatt beázik a háztető” (Pl 24:30, 31; Pr 10:18).

Aki felfogad egy lusta embert, vagy akinek a képviselője lesz a lusta, az mindenképpen csalódni és bosszankodni fog, és veszteség éri, hiszen „amilyen az ecet a fogaknak, és a füst a szemnek, olyan a lusta ember azoknak, akik kiküldik őt” (Pl 10:26).

A lustaság végül komoly következményekkel fog járni, mivel „a lustát halálba viszi sóvárgása”. Olyasmik után sóvárog, amiket nem érdemel meg, vagy amik helytelenek. És miközben ezeket próbálja megszerezni, elveszítheti az életét. Mindenesetre a sóvárgása és a lustasága miatt eltávolodik Istentől, az Élet Forrásától (Pl 21:25).

Az a keresztény, aki lusta, nem termi meg a szellem gyümölcsét, mely élénkké, tevékennyé tenné (Cs 18:25), hanem valójában bajba sodorja magát. Engedni fog a testi vágyaknak, és rövid időn belül ’rendetlenül fog járni’, ’egyáltalán nem fog dolgozni, hanem olyasmibe ártja majd magát, ami nem tartozik rá’ (2Te 3:11).

Hogyan tekinti a keresztény gyülekezet? Az első századi keresztény gyülekezetben létezett egy elrendezés, hogy anyagilag segíteni tudják a szükségben levőket, különösen az özvegyeket. Úgy tűnik, a fiatalabb özvegyek közül voltak olyanok, akik készségesen arra használták a nagyobb szabadságukat, hogy buzgón részt vegyenek a keresztény szolgálatban. (Vö.: 1Ko 7:34.) Néhányukat nyilván támogatta a gyülekezet anyagilag. Ám nem megfelelően éltek a nagyobb szabadságukkal és a felszabadult idejükkel, dologtalanná, tétlenkedővé váltak, és a házaknál kódorogtak. Pletykálkodtak, és mások dolgába avatkoztak, olyasmikről beszélve, amikről nem kellett volna. Pál apostol ezért arra utasította Timóteuszt, aki felvigyázó volt, hogy az ilyen özvegyeket ne vegye a segélyre jogosultak jegyzékébe, hanem inkább buzdítsa őket, hogy házasodjanak meg, és használják arra az energiájukat és a képességeiket, hogy gyermekeket neveljenek és háztartást vezessenek (1Ti 5:9–16).

A keresztény gyülekezetben az anyagi segítségnyújtással kapcsolatban ez a bibliai szabály van érvényben: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Te 3:10). A családfőnek gondoskodnia kell a háznépéről, a feleség pedig ’nem eheti a lustaság kenyerét’ (Pl 31:27; 1Ti 5:8).

A tanulmányozásban és a szolgálatban nem szabad lustának lenni: A keresztények azt a tanácsot kapják, hogy ne legyenek lusták, amikor arról van szó, hogy tanulmányozni kell, meg kell érteni mélyebben Isten szándékát, vagy részt kell venni a keresztény szolgálatban. Pál apostol megfeddett néhány héber keresztényt, akik nem haladtak előre: „eltompultatok [restté lettetek] hallásotokban. Mert bár az időt tekintve bizony tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy elölről tanítsa nektek valaki az Isten szent kijelentéseinek elemi dolgait; és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd eledelre” (Héb 5:11, 12). Ezenkívül erre buzdította a keresztényeket: „Ne legyetek restek [lusták] tennivalótokban. Izzatok a szellemtől” (Ró 12:11).